Siemens-botrány

címke rss

Magyar szála is lehet a Siemens-botránynak

Magyarországon is nyomoznak a 100 millió eurósra becsült Siemens vesztegetési botránnyal összefüggésben. A XIV. kerületi rendőrség zsarolás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A rendőrség részleteket nem közölt, a Siemens pedig nem tud a vizsgálatról, így azt sem lehet tudni, hogy a cég számos magyarországi megrendelése közül, melyikkel kapcsolatban merülhetett fel a zsarolás gyanúja. Németországban a cég egy korábbi és négy jelenlegi munkatársát múlt héten vették őrizetbe.

Afrikáig nyúlnak a Siemens-botrány szálai

Nagyvilág2006.11.24, 11:38

A korábbi nigériai elnököt is megvesztegette a Siemens német lapártesülés szerint. A különböző Siemens-ügyletekkel kapcsolatban vizsgálatok már Ausztriában, Svájcban, Görögországban, Olaszországban és Magyarországon is folynak.

Már 400 millió eurót keresnek a Siemensen

Nagyvilág2006.12.13, 13:04

Egyre nagyobb méreteket ölt a Siemens-botrány. A német hatóságok szerint akár 400 millió eurót is kifizethetett az elektronikai óriáscég kenőpénzként. A müncheni rendőrség pedig már vizsgálja az igazgatótanács egyik volt tagjának érintettségét is.

Merkelt is piszkálják a Siemens-botrány miatt

Nagyvilág2007.03.30, 11:44

Egyik tanácsadójának menesztését követeli a német kancellártól ellenzéke. Angela Merkel munkáját ugyanis a korrupciós botrányba keveredett Siemens egyik vezetője is segíti. A cég felügyelő tanácsának jelenlegi elnöke ráadásul éppen akkor vezette a Siemens-t, amikor az összesen 400 millió eurós megvesztegetések történtek.

Duplájára dagad a Siemens-botrány

Archívum2007.08.13, 11:24

A korábban bejelentetthez képest több mint kétszer akkorára becsülik a Siemensnél kitört korrupciós botrány összegének nagyságát. A Süddeutsche Zeitung szerint egymilliárd eurót fordítottak a cégnél vesztegetésre.

Elítélték a Siemens-botrány egyik vádlottját

Nagyvilág2008.07.28, 13:28

49 rendbeli hivatali visszaélésért marasztalta el a bíróság Reinhard Siekaczeket a Siemens konszern egyik menedzserét. Siekaczek beismerte, hogy fiktív cégeken keresztül mintegy 50 millió eurót tettek ki korrupciós célokkal. Ez az első ítélet az 1,3 milliárd eurós Siemens-botrányban, amelyben többek közt a konszern volt elnökét is megvádolták.

Fekete pénzekért ítéltek el két egykori Siemens-dolgozót

Nagyvilág2008.11.19, 22:19

Felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést szabott ki szerdán a Siemens-botrány két érintettjéreré a müncheni törvényszék. A vállalati pénzek sikkasztásával kapcsolatos ügy második bírósági eljárása során kiderült, hogy az egykori kollégák úgynevezett fekete pénzek kifizetésében vettek részt.

Puch Lászlóhoz közeli céget is érint az OLAF-jelentés

Itthon2017.02.10, 16:22

Az OLAF-jelentés nyomán újraindították a nyomozást a Siemens-ügyben - írja a Lokál.

Előző
  • 1
Következő