show
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- TV2
- tévéshow
- szórakozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eurovíziós arc tûnt fel a TV2-n, a Voice-ban
Elindult a TV2 tehetségkutatója, pénteken már a második adás lesz képernyõn. A mûsorban nem cédérõl megy a zene, együttes játssza a dalokat a fellépõk választása alapján.
Csak zene, semmi mûanyag - interjú Malek Andreával
A Voice zsûritagja szerint az amúgy nagyon különös 2012 akkor is a változások éve, ha az ember nem fogékony az ezotériára. Szerinte is fontosabb a hang egy énekversenyen, mint a küllem, így nem bánta meg, hogy igent mondott a TV2 megkeresésére. Somló Tamás régi kedvence volt, két másik társát is megkedvelte. Malek Andrea szerint a sport mellett a zene is meg tudja mozgatni a tömeget, és mindegy, hogy tini vagy öreg valaki, hogy kezdõ-e, vagy húsz éve nyomja egy pincében a rockot.
Tíz éve befutott, majd elfeledett énekesnõ tesz próbát a TV2 show-jában
A tíz évvel ezelõtt népszerû Fekete vonat énekesnõje is indul a Voice-ban.
Rúzsa Magdi nõvérét hazaküldte a TV2
Nem kellett Rúzsa Annamária az október 12-én, pénteken indult Voice-ba. A mesterek közül eddig Caramel a legnépszerûbb.
Somló gondosan beszólt az X-Faktornak
Péntek este kezdõdik a Voice, amelynek egyik zsûritagja, mestere, Somló Tamás. Az LGT zenésze szerint a show fog véget vetni a színpadi szépségversenynek.
Los Angelesben forgat a Megasztár gyõztese
Radics Gigi már forgatja klipjét Hollywoodban, ott, ahová mindig is vágyott. Bár Budapestet is szereti, tudna kinn élni.
Ebben bízhat a TV2: a Voice jól megy az USA-ban
Mivel jók a számok, az NBC két újabb évadot berendelt a The Voice címû tehetségkutató mûsorból.
Megtudtuk, mikor indul a The Voice a TV2-n!
A Life.hu megtudta, a TV2 mikor indítja útjára legújabb tehetségkutatóját, a The Voice-t. A különleges show-ban Malek Andrea, Molnár Ferenc Caramel, Somló Tamás és Mezõ Misi ülnek a Mesterek székében és õk döntik el, hogy kibõl lesz Magyarország hangja 2012-ben.
Így néz ki a Voice hatalmas stúdiója
Októberben indítja újabb zenés tehetségkutatóját a TV2, ami nem csak abban különbözik a többitõl, hogy vakon, az elõadónak háttal zsûriznek benne, hanem abban is, hogy nem ér véget karácsonyra, mint általában a hazai show-k, hanem átnyúlik januárra-februárra. A Voice mestereirõl itt olvashat bõvebben, itt megtudhatja, ki került a Jóban Rosszban-ból a mûsorba, de megnézheti a képeket is!
Meg sem hívták, de az RTL-es mûsorban szerepelne Bálint Antónia
A volt szépségkirálynõ az RTL II-re kerülõ Szombat esti láz-ban szeretne táncolni - ennek csak egy akadálya van, az, hogy meg sem hívták.
Már tárgyalt az RTL Stohl Andrással egy újabb mûsorról
Nincs semmi akadálya annak, hogy az RTL-nél egy évtizedet eltöltõ Stohl András visszatérjen a csatornára - de nem a Szombat esti láz lesz az új mûsora.
Több megasztáros célozta be az Eurovíziót
A vietnami származású Hien is indulna a 2013-as eurovíziós selejtezõn.
Nem kapkod a TV2 a Voice-szal
Október közepén kezdõdik csak a tehetségkutató, viszont bõven átlóg majd 2013-ra.
Újabb nevek az RTL-es Szombat esti lázban
Ami biztos, hogy Oroszlán Szonja és Csonka András lesznek a mûsorvezetõk az RTL II-re kerülõ show-ban, de Tóth Gabi mellett Vastag Csaba, Barabás Éva és VV Anikó neve is szóba került.
Fábry Sándornak a Barátok közt nem szórakoztatás
Fábry Sándor "bizonyos csoportok szórakoztatását" már nem tekinti feladatának, derült ki a Közmédia napján.
- címkék:
- Fábry Sándor
- média
- show
- talkshow
- tévéshow
- tévé
- MTV
- MTVA
- Címkefelhõ »
Négymillió dollárt kap Enrique Iglesias, ha beül Mariah Carey mellé
Az American idol már a 12. évadjára készül, de még nem teljes a zsûri névsora. Az ifjabb Iglesias is beülhet Mariah Carey mellé.
Rúzsa Magdi nõvére is a TV2-n próbál szerencsét
A Megasztár egyik nagy felfedezettje, Rúzsa Magdi testvére a The Voice-ban méretteti meg magát.
Ki vezeti a Szombat esti láz új évadját?
A lapok Stohl Andrást emlegették, mint akinek ez a táncos show mûsorvezetõi feladata lehet a visszatérése a televíziózásba, de Csonka András neve is felmerült.
Takargatja a TV2 a Voice mûsorvezetõjét
Megvan a The Voice - Magyarország hangja címû show másorvezetõje, de a TV2 még titkolózik személyét illetõen.
Újoncot választott a Voice-hoz a TV2
Nem a Megasztár-t vezetõ Till Attila, nem is a Viasat3-hoz szerzõdött, korábban TV2-es Kovács Áron, hanem Szabó Kimmel Tamás kapta a Voice-t.
Nem vagyunk egymásra uszítva - a Voice magyar zsûritagjai mesélnek
A The Voice magyar zsûritagjai, úgymond mesterei szerint nem az elõnyös külsõ a legfontosabb a popszakmában, hanem az, hogy rádión át hallva azonnal beazonosítható, karakteres hangjuk legyen az énekeseknek. Caramel örül, hogy gondolt rá a TV2, ugyanis egy éve az amerikai The Voice nagy rajongója, így számos adást látott.
A Voice-nál kötött ki az eltûnt Jóban Rosszban-színésznõ
Brózik Klári a Jóban Rosszban-forgatások után tavaly New Yorkba utazott, most visszatért, és a TV2-es show-nál kapott munkát.
Meglepõ nevek a Szombat esti láz mezõnyében
A táncos show negyedik évadja az RTL2-re kerül õsszel, már mennek az egyezkedések.
Alakul a TV2-es The Voice zsûrije
Jelenleg a Megasztár-gyõztes Caramel és Malek Andrea tûnik befutóak a TV2-nél. Utóbbi szerepeltetése azért érdekes, mert testvére, Malek Miklós a rivális X-Faktor-ban mentorkodik õsszel.
Megasztáros belviszály a Tóth lányoknál
Tóth Vera nem szeretne gyakran fellépni húgával, aki a döntés miatt nõvére menedzserét okolja.
Tornádó érkezik ma este a Balatonra
Catherine Gallagher's Irish Dance Tornado produkciója ugyanis júliusban három balatoni városban is végigsöpör. Géppuskalábú táncosok, varázslatos fényjáték, különleges vizuális élmény és extázis. Ezt ígéri az ír Tornádó ma estére a siófokiaknak.
Túl mohó volt Jennifer Lopez
A színésznõ-énekesnõ állítólag 17 millió dollárt kért az American Idol-ban való szerepléséért.
Otthagyja a tehetségkutatót az egyik legnagyobb sztárja
Két évad után kilép az American Idol-ból Steven Tyler, az Aerosmith énekese.
Újabb sztárja hagyta ott a tehetségkutatót
Egy nappal az Aerosmith frontembere után Jennifer Lopez is bejelentette, hogy kilép az American Idol-ból.
Ákos nem megy a TV2-re
A zenész nem megy a The Voice tehetségkutató zsûrijébe: nem tartja magát kimagaslóan jó énekesnek, és ideje sincs hosszabb tévéshow-ra.
Megkereste Ákost a TV2 az õszi show-jához
Ákos neve is felmerült a The Voice - Magyarország hangja címû tehetségkutató kapcsán.
Már lehet jelentkezni a Voice-ra
Szerdától lehet jelentkezni a The Voice - Magyarország hangja címû énekes tehetségkutató versenybe. A produkció jó hangú énekeseket vár, de ezúttal profik is jöhetnek.
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesõk tervei
A pénteki döntõn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elõ a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba nem jutottak be, Nagy Kristóf Bozont, Farkas Jenser Balázs és Nagy Adrienn továbbra sem adja fel a célját: a három énekes a kiesése óta eltelt idõrõl és jövõbeli terveirõl mesélt az [origo]-nak.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínûleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a mûsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben lehetett fogadni arra, különösebb kockázat nélkül, hogy õ lesz a befutó. A TV2 a számos reklámszünetben serényen nyomatta a The Voice felhívó szpotját, ez a mûsor váltja õsszel a csatorna régi formátumát.
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntõjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dõl majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzõi az [origo]-nak meséltek arról, szerintük melyik énekes esélyes a gyõzelemre.
Két megasztáros összeköltözött, még kettõ tervezi
Radics Gigi és Szakos Andrea elmondták, hogy komolyan gondolkodtak azon, hogy összeköltöznek a show után, annyira nem volt köztük súrlódás az elmúlt két hónapban.
Tavaly Wolf Katit sokkal többen nézték az Eurovízión, mint kedden a Compact Discót
Átlagban 433 ezer tévézõ követte május 22-én az eurovíziós elõdöntõt az m1-en: tavaly közel 800 ezer nézõt érdekelt ez a szakasz.
A felvétel elõtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplõi
A Heti Hetes 500. adására úgy érkeztek a szereplõk, hogy vége, de a felvétel elõtt már tudták, hogy lesz folytatás: a hír beolvasása után ezért nem is látszott érzelem arcukon. A producer pár nappal korábban értesült a döntésrõl.
- címkék:
- Heti Hetes
- show
- talkshow
- tévé
- szórakozás
- RTL Klub
- RTL2
- Címkefelhõ »
Szakos Andrea beteg, de nincs veszélyben a Megasztár-finálé
Noha Szakos Andrea arcüreggyulladással küzd, nem halasztják el a tehetségkutató fináléját.
Nem volt kérdés Radics Gigi sikere, nincs már fiú a Megasztárban
Radics Gigi különösebb erõlködés nélkül leénekelte két vetélytársát a színpadról, így nem volt kérdés, hogy ki jut be biztosan a Megasztár fináléjába. A másik két énekesbõl a zsûri Szakos Andreát mentette meg, a kitelepült rajongói csapat pedig fájóan kicsiny volt.
Ki nyeri az utolsó Megasztárt?
Még hárman vannak versenyben, de május 18-án este kiderül, ki az a két énekes, aki bejut a fináléba. Megmondjuk, ki miért esélyes a fõdíjra.
Változások lesznek a Megasztár szavazásaiban
A versenyzõk számának csökkenése miatt a korábbi menetrend a 10. döntõben és a fináléban változik - közölte a TV2.
A Megasztár 9. döntõje képekben
A Megasztár péntek esti adásában a zsûritagok közös döntése értelmében Farkas-Jenser Balázs számára ért véget a verseny. A TV2 mûsorában duettet énekeltek a zsûritagok a versenyben lévõ elõadókkal, Bochkor Gábor basszusgitározott egy dalban. Hárman maradtak a Megasztár-ban, Talán Attila, Radics Gigi és Szakos Andrea.
Hazaküldték Bozontot, remekelt a két lány a Megasztárban
Szakos Andrea és Radics Gigi könnyen ment tovább nézõi szavazatokkal, a fiúknak volt nehezebb ezen az estén. A Megasztár április 27-i show-jában Farkas-Jenser Balázs és Nagy Kristóf Bozont ácsorgott a végén, ítéletre várva: a zsûriben ezúttal nem volt vita.
Megvan az utolsó Megasztár-döntõ külföldi sztárvendége
Flo Rida lesz a Megasztár utolsó adásának sztárvendége: egyik slágerét fogja elõadni és duettet énekel a tehetségkutató két finalistájával is.
Szürreális volt kinn állni - véli a Megasztár kiesõje
Nagy Adri szerint nagyon rossz, sõt, szürreális volt, hogy õ és Bozont ácsorogtak a show végén a színpadon, a Megasztár-zsûri ítéletére várva.
Lányt küldött haza Bochkor Gábor a Megasztárból
A TV2 tehetségkutatójának április 20-i adásában Nagy Adri esett ki, a verseny nélküle megy tovább.
A mostani lehet az utolsó Megasztár, új tehetségkutatóval jön a TV2
Médiapiaci információk szerint a TV2 megvette vagy nagyon erõsen érdeklõdik a The Voice címû tehetségkutató jogai iránt. Amennyiben megvásárolja, alighanem a most futó hatodik Megasztár lesz az utolsó, mert õsztõl jönne az új licencmûsor.
Aláírt Fábry, az RTL Klub és a Primetime is
Jól elhúzódott, de végül megszületett az írásbeli megállapodás is a felek közt, nem lesz per: az RTL Klub felbontotta a szerzõdését a Primetime-mal, a gyártó cég pedig elengedte az MTV-hez Fábry Sándort, aki licencdíjat fizet az adások után. A producer Kovács Kristóf új mûsora, a Roast indulása napján a hazai gyártás régimódi, szerinte nem mûködõ stílusáról, a külföldrõl átvett mûsorelemekrõl, a cinkelõs show szervezési hátterérõl, a vágás okairól, módjáról - azaz igazi, tévés kulisszatitkokról mesélt az [origo]-nak.
A péntek 13 nem hozott szerencsét a megasztáros Bihal Rolandnak
A TV2 tehetségkutató mûsorának újabb adásában Bihal esett ki, éjfél elõtt tíz perccel, de rezgett a léc Talán Attila esetében is.
Az utolsó amazon
Hogyan legyek a világ egyik leggazdagabb nõje? Az én szakterületem az, hogyan legyen valaki csinos és szép, a pénzhez sajnos nem értek. Oprah Winfrey viszont tudja a választ a kérdésre, neki ugyanis sikerült. A Forbes magazin szerint a talkshow-k királynõjének összvagyona 2,7 milliárd dollárra rúg. Nem millió, milliárd!
Háromezer forintért tapsolnak reggeltõl estig
Nem lehet meggazdagodni statisztaként, és szerfelett ritka, amikor érdekes forgatáson, lenyûgözõ díszletek között lehet rohangálni katonaként vagy várkisasszonyként. A statiszták nagy része tévéshow-ba megy tapsolni, és gyakran nyolc-tíz órát is ücsörög a félhomályban, néha támla nélküli padon pár ezresért - de nekik így is megéri. Õk a kötöttségre, a stáb pedig a lelkesedés hiányára panaszkodik.
- címkék:
- média
- show
- tévéipar
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhõ »
Kullai Tímeát küldte haza Bereczki a Megasztárból
Kullai Tímeát küldte haza a heti felkészítõ, Bereczki Zoltán a Megasztár negyedik döntõjének végén, április 6-án, röviddel éjfél elõtt. A lány a show végén Nagy Kristóf Bozonttal állt a zsûri elé, de korábban rezgett a léc Talán Attila esetében is, õ épphogy megmenekült a nézõi voksokkal. A TV2 tehetségkutatójában nyolcan maradtak.
Alvással büntetik a sörözõ megasztárosokat
A hétvégén két megasztáros elõadó, Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont többórás késéssel érkezett vissza a szálláshelyre, mert megittak egy-egy sört egy kocsmában. A fiatalok esetében hétköznapi esetbõl a produkció nagy ügyet csinált: a heti felkészítõ, Bereczki Zoltán állítólag még a kizárást is fontolgatta.
A Bajnokok Ligájának annyi, jöhet a városi bajnokság
Vágó nemet mondott az RTL-nek, most indult a mûsora az egy-két százalékos nézettségû Story4-en. Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi Dáridó-ján hárommillió tévézõ tapsolt a lakodalmas zene aranykorában, most tízezernek muzsikál. Havas Henrik valamikor másfél millió tévézõnek magyarázott a Heti hetes-ben. Milliós nézõtáborokat vesztõ tévésztárokat gyûjtögettünk, hiszen egyre csak gyarapszik ez a mezõny.
- címkék:
- média
- show
- televízió
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhõ »
Radics Gigire vigyázni kell - mesél a Megasztár koreográfusa, a korábbi Robby D
A Megasztár-nak idén nem csak a zsûritagjai változtak, hanem a tánccsapat és a tánctanár is új lett. Kátai Róbert, a Megasztár 6 koreográfusa arról mesélt az [origo]-nak, hogy kikkel a legkönnyebb a közös munka és kiket tart nagy esélyesnek.
Nagy Kristóf Bozont: punkkoncertrõl a Megasztár színpadára
A pilisvörösvári fiú évekig játszott egy punkzenekarban, nemrég a Superhero frontembere volt. A múlt héten a Magna Cum Laude egy dalával nyûgözte le a zsûrit és a közönséget, a ma esti harmadik forduló elõtt az [origo]-nak mesélt eddigi munkásságáról.
Mester Tamás Szûcs Ádámot küldte haza a Megasztárból
Szûcs Ádám annyit vigyorogott a Megasztár március 23-i show-jában, hogy még a zsûri is ezzel foglalkozott hosszabban - a nézõk viszont erre nem voltak vevõk, Horváth Istvánnal kiesõhelyre tették õt, Mester Tamás pedig haza is küldte.
Heti hat nap pörgés van - a Megasztár énektanára mesél a versenyzõkrõl
A tehetségkutató mûsor hatodik szériájának énektanára, Csík Sándor az [origo]-nak mesélt elõször a Megasztár-jelöltek produkcióiról és fejlõdésérõl. A versenyben maradtak mindennap órákon át gyakorolnak, csak szombaton van lazítás. Kérésünkre a tanár egyesével elemezte a fellépõket.
Fábry megtalálta a lukba zuhant hajósinast
A producerré elõlépett humorista szerint kiküszöbölték az elsõ három adás gyerekbetegségeit, a legutóbbi felvétel már flottul ment. Az [origo] kérdésére elárulta, hogy még mindig nincs aláírt megállapodás az RTL Klub, Kovács Kristóf cége és közte, de hamarosan lezárulnak a jogi ügyek, per nem várható. Fábry szerint nem igaz, hogy nincs nézettségi elvárás a mûsorával szemben - de nem akar bohócsipkában cigánykereket hányni a jobb adatok miatt.
Ilyen a jövõ brutális valóságshow-ja
Az éhezõk viadalában életre-halálra megy a küzdelem, és a végén csak egy maradhat. Az év egyik legfelkapottabb hollywoodi mozija meglehetõsen sötét képet fest a jövõ médiájáról. Kritika.
- címkék:
- show
- mozi
- film
- program
- szórakozás
- Címkefelhõ »
Nagyon rossz volt, azt hittem, álmodom - bosszús a Megasztár kiesõje
Réti Nóra volt az elsõ, aki távozott a 2012-es Megasztár-ból: erõsen meglepõdött azon, hogy õt küldték haza a tehetségkutatóból, mert egy nappal korábban még csak nem is gondolt a kiesésre.
Nagy Ferónak szólnak be a Showder Klubban
Március 19-én este tér vissza a képernyõre a Showder Klub, több újdonsággal.
Istenes Bence: Ugyanaz a pimasz srác leszek
A NekedValó mûsorvezetõje volt két szérián keresztül, a beszélgetõ show megszûnése után röviddel azonban újabb lehetõséget kapott a csatornától. Az RTL Klub Istenes Bencének adta a Csillag Születik háttérmûsorának vezetését.
Vírusos betegséggel küzd egy megasztáros
Szûcs Ádám esetében az is kérdéses, részt tud-e venni a pénteki döntõn - hangzott el a Mokká-ban.
Összeköltöztek a Megasztár döntõsei
Összeköltözött a Megasztár tizenkét döntõse. Az élõ show pénteken kezdõdik, a legjobbak nyárig lakhatnak az ingatlanban.
Tatár Csilla viszi a Megasztár élõ kísérõmûsorát
Március 16-tól új, élõ mûsor lesz a FEM3 csatornán: a Megasztár élõ show-i után indul a Mega Backstage Tatár Csillával.
Egy visszatérõ álma válik semmivé a Megasztárban
Március 9-én folytatódik a Megasztár, összeáll a tizenkettes mezõny. Ismét hat páros versenyez.
Már a TV2-nek is van Gigije: összeállt a Megasztár 12-es mezõnye
Radics Gigi a második párbaj-adásban legyõzte Csonka Andreast, bejutott a Megasztár élõ, 12-es döntõjébe. Hét fiú és öt lány alkotja a mezõnyt.
Hitlernek öltözött David Hasselhoff
Egy londoni színpadi fellépésen Hitlernek öltözött a Baywatch és a Knight Rider sztárja.
Baktai Anikó: A mostani megasztárosoknak sem könnyebb a dolguk
A harmadik Megasztár-széria döntõse volt, az utóbbi években azonban eltûnt a nyilvánosság elõl. Többször próbált visszakerülni a médiába, a mindig új sztárokat keresõ tévékbe, de mivel nem járt sikerrel, egy éjszakai bárban lép fel rendszeresen.
Négy fiú és két lány már bejutott a Megasztár döntõjébe
Megvan az elsõ hat énekes, aki ott lesz a Megasztár 12-es döntõjében, március 16-án, az élõ show-ban. Hozzájuk csatlakozik még hat, akik a március 9-i adásból mennek tovább.
Friderikusz Sándor: A televíziózás ott van, ahol én vagyok
Az RTL új mûsorvezetõje úgy véli, hogy a Legyen Ön is milliomos! fénykora óta sok év telt el, idõközben jelentõsen átalakultak a televíziózási szokások és elvárások is, így nem vett át semmit Vágó karakterébõl. Egykor Fábry dolgozott neki, de úgy látja, szellemébõl, egykor volt szellemességébõl már semmi sincs jelen, csak a közöny és az unalom hömpölyög mûsoraiban. Friderikusz az [origo]-nak elmondta, hogy szerinte õ mentette meg az elõzõ Megasztár-t a szégyenteljes megsemmisüléstõl, nem is a legnagyobb barátsággal vált el a TV2-tõl. A fiatalabb képernyõsökrõl is beszélt, tovább kiderült az is, kibe fektetne pénzt, kit lát hatalmas ...
Összeállt a huszonnégyes mezõny a Megasztárban
Nem volt mindig összhang a TV2 tehetségkutatójának harmadik adásában, de végre kialakult a huszonnégyes csapat. Két hét alatt felezõdik a mezõny, utána kezdõdnek az élõ adások.
Nyolc hely szabad még a Megasztárban
A február 24-i, harmadik válogató adással kialakul a Megasztár huszonnégy fõs mezõnye.
Régi ismerõs égette magát a Megasztárban
A TV2 tehetségkutatójának második casting-adásában a korábbi szériában majdnem a legjobb 12-ig eljutó Csonka Andreas is próbát tett.
Alaposan leverte a Való Világot a Megasztár
Kétszer annyian nézték a kereskedelmi célcsoportban a tehetségkutató elsõ casting-adását, mint a február 10-i, pénteki Való Világ-ot.
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsûrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsûrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Az RTL-en kezdheti médiaturnéját a Viszkis
Ambrus Attilát - vagy az ügyeit intézõ ügyvédnõt - megkereste már a TV2-re mûsort gyártó Hajdú Péter, az MTV-re igazolt Fábry Sándor, de valószínûleg az RTL-en adja majd elsõ tévéinterjúját.
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult show, 741 ezren nézték átlagban.
Bereczki bátran beszólhat a Megasztárban
Bereczki Zoltán finom lelkû musicalénekesként lett ugyan ismert, de meglehetõsen kritikus volt a Megasztár válogatóján, ahogy arról az [origo] is meggyõzõdhetett.
Nem kényeztetik a Megasztár továbbjutóit
Három nap alatt alakul ki a huszonnégyes mezõny a hatodik Megasztár-ban. Az [origo] ellátogatott a válogatás újabb fordulójának utolsó napjára: láthatóan a három férfi zsûritag nem fogja majd vissza magát, nem magasztalta azokat, akik középszerû karaokeprodukcióval rukkoltak elõ.
Kevesebb pénzt kaphat a Megasztár-zsûri
Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás gázsijáról nem nyilatkozik a TV2, de vélhetõen kevesebbért vállalták a hatodik Megasztár zsûrizését, mint korábban Eszenyi Enikõ vagy Friderikusz Sándor.
Mûködik a kémia - interjú Liptai Claudiával és Till Attilával
A Megasztár indulása elõtt a TV2 két, talán legismertebb mûsorvezetõje emlékezett az elsõ közös munkára, a korábbi szériákra, a show-k elõtti izgalomra. Till Attila szerint társa remekül improvizál, Liptai Claudia pedig elmondta, hogy bár néha idegesíti, nagyon sok energiát kap Tillától. A zsûri lecserélését természetes folyamatként értékelik, a humort pedig mindketten igen fontosnak tartják.
Liptai Claudia visszatér a TV2-re
Hamarosan indul a TV2 tehetségkutató mûsora, a Megasztár, amelyet újfent Liptai Claudia és Till Attila vezet.
Fábry Sándor: Ne várják azt, hogy ne legyek kritikus
Az RTL-tõl az MTV-hez szerzõdõ showman állítja, hogy nem lesz a politikai vezetõk szócsöve, és figyelni fogja, ami az országot foglalkoztatja. Olyanokkal nem fog leülni beszélgetni, akik egyáltalán nem érdeklik, a külföldi sztárok vonzerejében csak mérsékelten hisz, és szeretne kicsit a bulvár felõl a komolyabb témák felé lépni.
- címkék:
- Fábry Sándor
- média
- show
- tévéshow
- tévé
- szórakozás
- MTV
- MTVA
- Címkefelhõ »
"Elhagyjuk a New York-érzést" - Fábry Sándor új mûsoráról
Február elején indul a Fábry címû show az m1-en: mivel az RTL Klubon nem kapott mûsort 2011 õszén, az Esti Showder-t költségtakarékossági okból jegelte a csatorna, ezért a showman megkereste a közmédiát, mûsorgyártás szándékával. Mint mondta, tárgyalásairól rendre beszámolt az RTL-nek és volt producerének is, és kellett neki ez a váltás, mert végre olyan vendégeket is hívhat a mûsorba, akik nem feltétlenül vonzanak milliókat a tévé elé, de "minõségibbek", mint a celebvilág tagjai.
Íme az X-Faktor végsõ tizenkettõje
Rettentõ kemény feladat várt a mentorokra, ki kellett választaniuk azt a tizenkettõt, aki az idei X-Faktorban hétrõl hétre bizonyíthat. Végül megoldották, de csak az idõ mondhatja meg, mennyire hoztak jó döntést.
Lady Gaga összeomlott: élõ adásban sírta el magát
Lady Gaga nagyon magabiztos elõadónak tûnik, a minap mégis elsírta magát egy televíziómûsorban.
- címkék:
- Lady Gaga
- show
- sírás
- botrány
- idegösszeomlás
- Címkefelhõ »
Árpa Attila Falusi Mariann párja lesz a Tv2-n
Árpa Attila elfogadta a Tv2 felkérését, és A nagy duett címû mûsorban fog énekelni Falusi Mariannal párban.
A Tv2 válaszol a Csillag Születikre: jön A Nagy Duett
Heti show-val próbálja megállítani a Csillag születik harmadik évadjával induló RTL Klubot a Tv2: A Nagy Duett-et Liptai Claudia vezeti, sztárok énekelnek majd benne.
Mickey és Minnie karácsonya
Képezelet és valóság találkozik abban a mesevilágban, amit Disney teremt meg karácsonykor a Papp László sortarénában.
- címkék:
- show
- Disney on Ice
- Címkefelhõ »
Mickey és Minnie a Petõ-Intézetben
Idén a szervezõk úgy gondolták, hogy olyanokat is megajándékoznak a Disney-élménnyel, akiknek a hétköznapokban kevesebb vidámság jut. Egy nagyobb bank két vállalkozói ügyfele a jégshow szervezõjével idén ismét felajánlást tett egy gyermek-egészségügyi program részére. Ennek keretében a két felajánló jóvoltából a Petõ Intézet új tornatermet rendezhetett be, az intézmény neveltjei pedig karácsonykor megnézhetik a Disney On Ice: Mickey és Minnie Csodálatos Utazása címû produkciót.
- címkék:
- show
- Disney on Ice
- Címkefelhõ »
Táncos karácsonyi készülõdés a Presidance-szel
- címkék:
- tánc
- show
- Presidance Company
- Címkefelhõ »
Kabaré a cirkuszban: Ashton Brothers
- címkék:
- show
- cirkusz
- Ashton Brothers
- Címkefelhõ »
Ismételnek az andalúz lovak a Várban
- címkék:
- show
- lovassport
- Címkefelhõ »
High School Musical a Sportarénában
Csütörtökön Magyarországra érkezik a világhírû Disney's High School Musical: The Ice Tour. A produkció a Papp László Budapest Sportarénában látható.
- címkék:
- tánc
- show
- musical
- High School Musical
- Címkefelhõ »
Négyen pucérkodtak a svéd Csillag születikben
Svédországban is fut tévés tehetségkutató - most négy meztelen srácon nevetgéltek a nézõk.