show
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- TV2
- tévéshow
- szórakozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Százmilliót százezerért
Jelentős vagyonokat költenek a kereskedelmi tévécsatornák egy-egy nagyobb show, sorozat bemutatója előtt, hogy az első adásra nagy tömegeket figyeljenek. Onnan már a tartalom adja el a műsort, de a sikerhez igen fontos a jó rajt. A promóció nem pusztán abból áll, hogy telematricáznak tucatnyi buszt vagy kitesznek száz plakátot - ennél kreatívabb ötletek is akadnak, igaz, néha nem lehet ezeket megvalósítani. Cikkünkben megvizsgáljuk még, hogy melyik, nagy promócióval indult show, milyen rajtot vett: megérte-e a sok tízmillió forint? Lehet, hogy csak ötven-százezer nézővel hozott többet a költséges kampány?
csacska_angyal
Csacska Angyal és Flor Ki a legnépszerűbb sztár a G-Portálon? Nos, sokezren szeretik Hilary Duff-ot, Lindsay Lohan-t vagy a High School Musical sztárjait, de a portálkészítések arányát figyelembe véve a dobogó abszolút csúcsán a Csacska Angyal c. argentin sorozat 24 éves sztárja, Florencia Bertotti áll. A szappanopera magyarországi vetítése ugyan a napokban véget ért, ám a Florral kapcsolatos portálok száma és frissessége mit sem változott. Az eredetileg 2004 márciusa és 2005 decembere között futó "telenovellát" persze legalább annyian gyűlölik, mint szeretik - ennek ellenére tény, hogy a Csacska Angyal (eredetiben Floricienta ) Izrraeltől ...
Keanu Reeves megijedt Nagy Ferótól
Eredetileg a Mátrix - Újratöltve című akciófilmet adta volna az RTL Klub pénteken, a Sztárok a jégen időpontjában, de Neo a múlt héten lebőgött, így új ellenfelet kap a jeges show.
- címkék:
- Nagy Feró
- Keanu Reeves
- Neo
- színház
- show
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Egymással csatázik az m1 és a Viasat
Az elmúlt héten a Viasat 3 működése során először előzte meg a 18-49-es célcsoportnál az m1-et, de persze a teljes lakosságnál nem jelent fenyegetést a fiatalos Viasat az öregedő MTV-re. A fiatalok egyre ritkábban kapcsolnak az MTV-re, egyre többet néznek tematikus adókat, sorozatokat. Miközben a harmadik helyért ment a tülekedés, az RTL simán nyerte a hetet, még akkor is, ha a TV2 jégtáncos show-ja szép számokat hozott pénteken.
Keresik minden idők legnagyobb szexszimbólumát
A Channel 4 szavazást hirdetett a britek körében, melyen a legszexisebb ismert személyiséget szeretnék megtalálni - az eredményt egy nagyszabású show keretében hozzák napvilágra.
- címkék:
- show
- Egyesült Királyság
- Channel 4
- Címkefelhő »
A gyilkos és az áldozat családja egy show-ban
Amerika talán legnépszerűbb tévés háziasszonya, Oprah Winfrey gondolt egy merészet, és összeeresztett egy gyilkost egykori áldozatának családjával.
- címkék:
- Oprah Winfrey
- Amerika
- show
- Címkefelhő »
Nagy dobásra készül a TV2
Nagyszabású, látványos sajtótájékoztatón mutatta be a TV2 történetének egyik legdrágább tévéshow-ját. A csatorna bő két hét múlva egy bátorító kis lökéssel, vállpaskolással indítja útnak a jégen a néha még imbolygó, megremegő térdű, cipőben magabiztosabb sztárokat.
- címkék:
- Varnus Xavér
- Liptai Klaudia
- show
- TV2
- Címkefelhő »
Megszűnhet a Legyen Ön is Milliomos
Információink szerint hamarosan leveszi műsoráról az RTL Klub Vágó István kvízét, bár a csatorna hivatalosan ezt nem erősítette meg. Ami biztos, hogy a közeljövőben nem terveznek jégtáncos show-t, bár volt róla szó bő egy hónappal ezelőtt.
Fullánk alakú roadster Dániából
Szuperkönnyű együléses mini roadstert mutattak be a 2007-es angliai Birminghamben rendezett Autosport International Show-n. A RoadRazer a nemrégiben bemutatott GTM 40TR-nek és az Ariel Atomnak lehet komoly vetélytársa.
- címkék:
- Dánia
- Birmingham
- angol autó
- show
- Mini
- Címkefelhő »
Karsai Zita visszatér a TV2-re
Bódi Sylvi mellett Bíró Ica, Rubint Réka és a Megatánc-ból ismert Karsai Zita is feltűnik majd a Sztárok a jégen című TV2-es show-ban.
- címkék:
- Karsai Zita
- Rubint Réka
- Bódi Sylvi
- show
- Címkefelhő »
Manson válik
- címkék:
- Lindsay Lohan
- buli
- bulvársajtó
- show
- Címkefelhő »
Kvíz show, előre kiosztott kérdésekkel
Egy új show-ban Anglia kvízbajnokát keresik - a különbség az eddigi játékokhoz képest, hogy a jelentkezők ezúttal előre tudják a kérdéseket.
- címkék:
- Anglia
- show
- kvíz
- BBC
- Címkefelhő »
Kamera a franciaágy alatt
Cikkünkben utánajárunk annak, hogy miért hihetetlenül sikeresek azok a műsorok, amelyek szokásos élethelyzetükből új közegbe helyezett tévésztárokat mutogatnak. Számos show porol le már-már elfeledett, korábbi kedvenceket, akik a táncparketten, a jégpályán kivirulnak. Az újra felfedezett idolok közül sokan közülük még saját realityt is kapnak, persze jó pénzért: komplett tévéstáb császkálhat a kertben, bekukkanthat a kamera a takaró alá is. Sem a Szombat esti láz, sem a Megatánc nem licenc - de érdekes módon pont ugyanilyen műsorokra lel az ember az Egyesült Államokban, Argentínában, Angliában és számos más országban.
Szédítő pofont kapott a Megatánc
Hiába ugrik magasabbra a Megatánc rugalmas, fiatal tehetsége, hiába látványosabb a TV2-es tehetségkutató párosainak tánca, a népnek az RTL-es show kell, hazai sztárokkal.
- címkék:
- tánc
- show
- RTL
- Címkefelhő »
Kimenekítették a halálzónából a Megatáncot
A héten még szombaton lesz, de jövő héttől már péntekre kerül a TV2 költséges show-ja.
- címkék:
- show
- Megatánc
- TV2
- Címkefelhő »
Éjjel virgoncabbak a Viasat modelljei
Először túl nehéz súlycsoportba került a Viasat 3 legdrágább projektje, a Topmodell című show - a későbbi időpont már kedvezőbb a lányoknak.
- címkék:
- show
- Viasat
- topmodell
- Viasat 3
- Címkefelhő »
Buci, Tilla és a milliók
Milliók nézik és tízmilliókat költenek sms-re, szimpátiavoksra. A nemzetközi trendnek megfelelően táncos show-k vették át az uralmat szombat este: az RTL Klub másodjára mutogatja a pár hét alatt felkészített hazai média-személyiségeket, amint passzos ruhákban mambóznak, a TV2 viszont fiatal, de a nagyközönség számára teljesen ismeretlen táncosok személyes varázsában hisz. Roppant költséges produkciók, százak dolgoznak a műsorok sikeréért: lássuk, mit láttunk!
- címkék:
- Buci
- Szűz Mária
- vetélkedő
- nézettség
- tánc
- show
- RTL Klub
- TV2
- Címkefelhő »
Tévés harc a családfákért
Nagy a tülekedés Anglia legnépszerűbb családfakutató show-ja körül, a legnagyobb amerikai tévécsatornák harcolnak érte.
- címkék:
- Anglia
- show
- BBC
- Címkefelhő »
Balkan Fanatik: Olyan, mint a Prodigy, csak kelet-európai
Lepés Gábor, a Balkan Fanatik zenekar egyik tagja - mellesleg Ákos producertársa és a Megasztár hangmérnöke - "színes, szélesvásznú show-t" ígért a chatelőknek a pénteki koncertjükre. Megtudhattuk azt is, mi köze a farsangi falloszünnepségnek az electro-etnóhoz.
Divat a parketten - az andromedás divatbemutató-party nyertesei!
Divatbemutatóval egybekötött psypartyt rendez a Szociál Klub és a Groove Makers október huszonegyedikén, szombaton. Az első show a színes partyvilágból a pszichedelikus partykra jellemző divatirányt kívánja bemutatni, majd a modellek után a potenciális vevők vehetik birtokba a táncteret, ahol a görög Andromeda egyik tagja, Arara is pörget. Megvannak a jegynyertesek.
- címkék:
- divatbemutató
- show
- divat
- Szociál Klub
- Címkefelhő »
Bekameráztatta irodáját a polgármester: politikai reality show
Buenos Aires polgármestere bekamerázatta munkahelyét. Az argentin városvezető azzal indokolta döntését: munkája minőségén javítana, és szeretne közelebb kerülni az emberekhez.
- címkék:
- munkahely
- show
- Iroda
- Buenos Aires
- Címkefelhő »
A rasszista Survivor megadta magát
Az amerikai CBS realityje, az odakint igen jó nézettséget hozó Survivor című show stábja feloszlatta a rasszok alapján összeállított csoportokat, és a szereplők a legutóbbi részben már két vegyes csapatot alkottak.
- címkék:
- nézettség
- show
- Survivor
- CBS
- Címkefelhő »
Kancsal törpe nem lesz modell
Megvannak a Topmodell kiválasztottjai. A csinos lányok közt bizonyára akad konfrontációra hajlamos figura, megosztó karakter, hirtelenharagú, tűzrőlpattant menyecske - az ilyen szereplők kifejezetten kellenek egy ilyen reality show-ba. Elindult a nemzetközi modellkereső magyaros verziója, jó pár sértő kritikával, gunyoros, sebző beszólással.
- címkék:
- show
- topmodell
- Viasat 3
- Címkefelhő »
Az iszlám pártolásával vádolják az NBC-t
Madonnának nem csak színpadi show-ja, de annak tévés közvetítése is nagy tiltakozást vált ki egyházi körökben: szerintük az NBC-nek nem kellene leadni az emlékezetes keresztre feszítést.
- címkék:
- Madonna
- Szűz Mária
- show
- NBC
- Címkefelhő »
Tévében adják el a hírességek házait
A Million Dollar Listing című show lényege, hogy a kiemelten magas értékű ingatlanoktól a tévében igyekeznek megszabadulni tulajdonosaik - egy sztár-ingatlanügynök mindennapjait követhetjük nyomon.
- címkék:
- Tommy Lee
- show
- Címkefelhő »
Szadista és idétlen tévésók
A televíziós évadok nálunk és a fejlettebb tévés kultúrákban is kora ősztől késő tavaszig tartanak - a nyár mindig is a pangás időszakának számított. Ilyenkor a csatornák többsége töltelékműsorokkal és ismétlésekkel kedveskedik azoknak, akik nem a vízparton süttetik a hasukat, hanem inkább megpróbálnak a szoba félhomályában, egy sör mellett választ kapni az élet nagy kérdéseire, mégpedig egy televízió készülék segítségével. Az USA-ban a szórakozató, táncos show-k mellett idén akadt pár bizarr, idétlen, vagy épp kifejezetten szadista, gonosz reality is.
- címkék:
- USA
- Amerika
- tánc
- valóságshow
- show
- Címkefelhő »
Énekelj, táncolj a szerződésedért!
A napokban ért véget az Egyesült Államok legújabb tehetségkutató show-ja, az America's Got Talent - a versenyt egy tizenegy éves kislány nyerte: a philadelphiai Bianca Ryan egymillió dollárt vihetett haza, egy Janis Joplin-szám előadásáért. A hasonló profilú műsorokba azonban nem csak a magas értékű fődíj miatt jelentkeznek annyian, legalább ilyen nagy (ha nem nagyobb) vonzóereje van a szereplés lehetőségének vagy egy esetleges szerződésnek is. Itthon nemsokára indul a Megatánc, mi pedig utánajártunk, hogy eddig milyen tévés tehetségkutatókban mérhették össze tudásukat a magyarok.
11 éves gyerek vitte az 1 milliót
Véget ért a tengerentúlon a legújabb tehetségkutató show - az egymillió dolláros fődíjat, káprázatos énekhangjával, egy tizenegy éves kislány nyerte el.
- címkék:
- show
- gyerek
- tengerentúl
- Címkefelhő »
Madonnának is megvan a maga keresztje
A német ügyészség is kíváncsi Madonna európai turnéjára, ugyanis azt vizsgálják, hogy a színpadi show-ban szereplő keresztre feszítés jelenet mennyire sérti mások vallási érzékenységét.
- címkék:
- Madonna
- Szűz Mária
- koncert
- show
- Címkefelhő »
A Viasat3-nál is indul az ősz
A Viasat3 háza táján már jóval indulása előtt nagy port kavart a Topmodell című műsor, úgy tűnik, hogy ez lesz az ősz legnagyobb dobása. Ezenkívül még egy saját készítésű show indul, de számos közkedvelt sorozat ismétlését is láthatjuk.
Macy Gray és Michael Bolton együtt
Ősszel indul útjára a Fox-csatorna új show-ja, amely különféle énekes duettekkel próbálja meg szórakoztatni a tévénézőket.
- címkék:
- Michael Bolton
- show
- Fox
- Címkefelhő »
Az ipari techno és Krisztus
Vannak olyan zenék, amelyek még egy szubkultúrán belül is peremkerületet képeznek, és van olyan, hogy ezek a szélsőségek találnak egymásra. Elmosódnak a stílushatárok, szintetizátorok és gitárok kerülnek a színpadra, a fények és a show pedig az egészet eggyé olvasztja. Nagyjából ez várható július 21-én: Combichrist az A38-on.
Ben Stiller nem engedi feleségét Hollywoodba
Ben Stiller új komédiasorozatot rendez a CBS-nek - természetesen játszik is a műsorban, sőt feleségét is bevitte a show-ba.
- címkék:
- Ben Stiller
- Hollywood
- show
- CBS
- Címkefelhő »
Baywatch-sztár a zsűri élén
Elindította útjára az NBC új tehetségkutató műsorát, az America's Got Talent című show-t, amely a nyár nagy dobása lehet Amerikában.
- címkék:
- Got
- Amerika
- show
- tehetségkutató műsor
- NBC
- Címkefelhő »
Piacképes Jáksó és Dopeman tánca
A Szombat esti láz fináléját 2,6 millió honfitársunk nézte, így elkerülhetetlen, hogy folytatódjék a show. Olvasóinkat kérdeztük arról, kiket néznének szívesen, 20 ezer voks jött.
- címkék:
- Dopeman
- Jáksó László
- tánc
- show
- magyar
- Címkefelhő »
Sztárparádé és sikoltozó tinik a VIVA Cometen
Hatodik alkalommal, hatalmas show keretében osztották ki az idei VIVA Comet zenei díjakat Magyarországon. Gáspár Laci és a Groovehouse ismét Comet gömbbel térhetett haza, míg a tavalyi év sikeres előadója, Lola a legjobb új előadóként vehette át a díjat. Az érdeklődés nem maradt el: a zsúfolásig telt SYMA csarnokban a rajongók mellett a hazai sztárvilág is képviseltette magát, bár a nagy számban felvonuló tinédzserlányok túlnyomó többsége egy német zenekarra, a Tokio Hotelre volt kíváncsi. Képes beszámolónk videoanyaggal.
Tavaszi Top 10: a legnézettebb tévéműsorok
Heti tévés, nézettséges cikkünk ezúttal rendhagyó lesz, mivel nemcsak a múlt hétre pillantunk rá, hanem egyben megvizsgáljuk, 2006-ban mely műsorokra hangolódott rá leginkább a magyar, mely programok elől nem lehetett elmozdítani a tévézőt. A két napja befejeződött RTL-es táncos show mindenesetre jobb nézettséget hozott, mint például tavaly az egymást ütlegelő hírességeket bemutató Sztárboxon Niki Belucci és Fresh Andi bunyója - utóbbin 2,3 millióan röhögtek.
- címkék:
- Villányi Andrea
- nézettség
- tánc
- show
- tévéműsorok
- MTV
- m1
- Címkefelhő »
Királyi sarj műsorvezetői szerepben
Ilyet se láttunk még nagyon a televíziózás történetében, hogy egy ország leendő uralkodója elvállalja a műsorvezetést egy show-ban - lehet, hogy Károly herceg ebbe is belemegy.
- címkék:
- show
- uralkodó
- sarj
- Címkefelhő »
Folytatódik a Szombat esti láz
A pozitív visszajelzéseknek, a kiváló nézettségi mutatóknak köszönhetően biztosra vehető, hogy ősszel folytatódik valamilyen formában a show.
Tévéshow-t kaptak az Olsen ikrek
A nálunk leginkább családi tévéfilmekből ismert ikerpár, Ashley és Mary-Kate Olsen új show-t indít az egészséges életmódról és az ezzel összefüggő helyes táplálkozásról.
- címkék:
- show
- tévéshow
- tévéfilm
- Olsen ikrek
- Címkefelhő »
Berényiék öröme és bánata
Ábrahám Edit a Szombat esti láz című produkció egyik legnépszerűbb szereplője volt, sokan győztesnek látták, ám mégis kiesett legutóbb. A bánat keserű kenyere mellett viszont akad néhány édes, finom cukorka is, a neve "nézettség". A táncos show, a művésznő segítségével lenyomta a Megasztár-t, miközben a Barátok közt, hol ő az egyik főszereplő, túljutott a nem nagyon komoly hullámvölgyön.
Rúzsa Magdolna nyerte a Megasztárt
Rúzsa Magdolna nyerte a harmadik Megasztárt. A papírforma bejött, az igazi meglepetés a zene és show volt. Háromtucat kiemelkedően tehetséges énekes kerekített igazi Live-Aid hangulatot a Papp László Budapest Sportarénában.
Bejött a táncos show az RTL Klubnak
Semmiféle lázcsillapító nem segít, vizes borogatás vagy hűtőfürdő szükségeltetik, mert az RTL táncos show-ja láthatóan a tavasz egyik rövid, de hangos durranása - bár az Áll az alku is nagyokat pukkan, ráadásul naponta. Nézettségben vezet az RTL, a 18-49-es célcsoportnál, estefelé nagy az előnye.
Hírességek meglepő családfái
A BBC2 családfakutatásba kezd, a keresés eredményeként több angol híresség származására is fény derül. A családi titkokat nagyszabású show során fedik fel.
- címkék:
- show
- Címkefelhő »
Szabó Eszter: A Mega előtt híg volt a szakma
A kalapos lány a legnehezebb elődöntőből jutott a legjobb tizenkettőbe. Kontor Tamással és Rúzsa Magdival volt egy csoportban - és ebből ők hárman végül bejutottak a legjobb ötbe. Kipottyanása után csetelt a rajongókkal: kiderült, hogy a bulvárlapok pletykái csak néha szórakoztatták, és inkább idegesítették. A show nyújtotta lehetőségnek nagyon örült, újra nekivágna, ha tehetné. Szombat óta nem titkolja: babát vár Kontor Tamástól.
Milliárdok az Autósmoziban
Luxusauto Show 2006, Budapest, Hungexpo, videó.
Tévésorozat készülhet Jennifer Lopezről
Jennifer Lopez legutóbbi plágiumbotránya után - melyről mi is cikkeztünk - újra a tévé közelébe merészkedik. Ezúttal szó sem lehet lopásról, hiszen a készülő show az énekesnő saját életét követné nyomon.
- címkék:
- Jennifer Lopez
- show
- MTV
- Címkefelhő »
Dévényi Tibor modern követői
Aki még az egész napos videójátékozás után is szeretne elmerülni a Playstation világában, annak mostantól amiatt sem kell aggódnia, hogy netán megerőlteti az ujjait: Amerikában indul az új show, amely a legjobb videójátékosok harcát közvetíti.
- címkék:
- Dévényi Tibor
- USA
- Amerika
- show
- Playstation
- Címkefelhő »
Győzike, Zalatnay és Dopeman megrendezett valósága
Természetesen vannak spontán történések, valódi, improvizált dialógusok a családi doku soapokban, de aligha hiheti bárki, hogy a sztori fő irányát nem írják meg előre. Mert mi van akkor, ha a főhős lustán-kövéren terpeszkedik egy kanapén és alszik egész nap, macskával a hasán? Hogy lenne ebből izgalmas-vicces-fordulatos show, mi dolga volna a húszfős stábnak? Megnéztük, kik voltak Győzike és Dopeman elődei, kik engedtek kamerát a paplan alá és a kád mellé.
Talkshow-történelem: a komolytól a ripacsig
Az amerikai tévénézők több mint hetvenféle beszélgetős show közül válogathatnak, de a magyar kínálat is elégségesnek látszik. Hogy kezdődött az egész, kik voltak a jelentős figurák, és miért bohóckodnak többet a mostaniak, mint a régi nagyok? Talkshow ipari mennyiségben: körülnéztünk, mi megy Amerikában, de rápillantunk a hazai helyzetre is.