show
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- TV2
- tévéshow
- szórakozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Cáfolja a pletykákat a Megasztár szerelmespárja
A Nagy Duett-ben lép fel Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András: előbbi imázst váltott újfent, utóbbi már nem izgul, és állítják, kapcsolatuk változatlanul működik.
Détár Enikő: Túl vagyok valamin
A Nagy Duett-ben végül továbbjutott a páros a második fordulóba, ebben Détár Enikő szerint szerepe van annak, hogy ő is derülátó, Kovács Lázár pedig eredendően pozitív szemléletű ember. Szenvednek a Gangnam Style-lal, amit koreai nyelven terveznek elénekelni.
Csonka András: A tévé is egyfajta narkotikum
Csonka András másfél év elteltével, a Szombat esti láz műsorvezetőjeként tér vissza a képernyőre. A második szériában még táncosként láthattuk, és annak ellenére meg is nyerte a versenyt, hogy már az első próbán frászt kapott - Keleti Andreával viszont akkor kezdődött a barátságuk. A Komédiás Kávéházban Stohl Andrásról, Ördög Nóráról és Dombóvári István emlékezetes beszólásáról is beszélgettünk vele.
Pataky Attila: Nagy hibát követtem el
Hiába volt kifejezetten jó énekhangja Görög Zitának A Nagy Duett-ben, párja kétszer is szöveget tévesztett, kicsúszott a ritmusból, a páros pedig ki is eset menten, hiába volt öt adásra is terve. Az Edda frontembere szerint néha belefér egy kudarc.
Zsidró Tamás kísértetet látott A Nagy Duett műsorában
Lement a SuperTV2 első nagy vállalkozása, A Nagy Duett első fordulója, ahol kiesett a szöveget alaposan elrontó Pataky Attila, magával rántva Görög Zitát is. A nézettségről itt olvashat többet, az alábbi képen pedig azt a pillanatot láthatjuk, amikor az egyik versenyző, Zsidró Tamás megpillantott egy szellemet a nézőtéren.
Bojkottálták az Edda rajongói A Nagy Duett első show-ját
Tengernyi celeb bevetésével elindult a SuperTV2 első nagyobb lélegzetű show-ja: a csatorna húsz, médiából ismert ember mellé betett még egy háromtagú zsűrit, műsorvezetőként Till Attilát, Liptai Claudiát, ráaádul bedobta még Tóth Verát és Radics Gigit, azaz mindenkit mozgósított, akit bírt. Hamar kiderült, hogy Erdélyi Mónika énekhangján még van mit csiszolni, és bármilyen furcsa vagy kellemetlen ezt leírni, Kasza Tibor popzenész néha szellemes. Az első adásban máris kiesett Görög Zita és Pataky Attila.
Tizenegy éve távozott botrányosan az RTL Klubtól Liptai
Egy Grease-előadással ünnepel vasárnap Liptai, aki úgy emlékszik, tíz éve váltott csatornát. Valójában tizenegy éve ment át a TV2-höz, 2002 őszén már az első - BB Évis, Renátós - Big Brohter-t vezette, kapott saját talkshow-t. Be perelte is az RTL Klub.
A TV2 szerint Tolvai Renáta nem nyert Megasztárt
Az Aktív riportjában Megasztár-győztesnek nevezik Kökény Attilát, aki azonban a 2010-es fináléban Tolvai Renátától kikapott.
Jakupcsek Gabriella újra showműsort kap
Jakupcsek Gabriellát hosszú ideig nem láthattuk beszélgetős műsorban, de most örülhet az, aki szerette a műsorvezetőnő stílusát. A tévés ugyanis ismét beszélgetős showműsort kap a köztévén.
Letiltották az X-faktoros győztest Malek Andreáról
Kocsis Tibor énekelt volna Malek Andrea koncertjén, a plakátokon is ott volt a neve, de az RTL Klub nem engedi az X-faktorosokat fellépni egy Voice-zsűritag koncertjén.