Sevilla FC

címke rss

BL: csúcsrangadóra készül az Arsenal

Archívum2007.09.19, 11:20

A Bajnokok Ligája szerdai programjában is a spanyol együttesek mérkőzései tűnnek a legérdekesebbnek. A hullámvölgyben lévő FC Barcelona a kisebb krízisből kilábalt Olympique Lyont fogadja, amely az előző években rendszeresen borsot tört a Barca nagy riválisának a Real Madridnak az orra alá; Londonban pedig Európa jelenleg talán két legjobb formában lévő klubja, az Arsenal FC és a Sevilla FC találkozik egymással. A Manchester United lisszaboni fellépésének pikantériáját a MU több játékosának és másodedzőjének korábbi Sporting-kötődése adja.

Daniel Alves: védő, szélső egy személyben

Archívum2007.09.12, 06:28

A brazil labdarúgásban mindig is nagy hagyományai voltak a támadó szellemű szélsőhátvédeknek, akik közül az elmúlt években a baloldalon Roberto Carlos, a jobbon pedig Cafú volt a legismertebb. Utóbbinak immár megvan az utódja Daniel Alves személyében, aki a Sevilla FC-vel már két UEFA-kupát nyert, és andalúzok szerint legalább 40 millió eurót ér - csak idő kérdése, hogy ezt mikor fizetik ki érte.

Futballistát vegyenek! - Quagliarella, Palop

Sport2007.09.12, 11:07

Az AC Milan érdeklődik az Udinese válogatott csatára, Fabio Quagliarella iránt. A Sevilla FC kapusa, Andrés Palop 2010-ig meghosszabbította szerződését.

Szenzációk nélkül zárult az átigazolási szezon

Archívum2007.09.02, 13:54

Az átigazolási időszak utolsó napján még egyszer alaposan belehúztak a klubok, és elsősorban Angiában rengeteg transzfer valósult meg, a Fulham FC-hez például öten is érkeztek - igazán nagy szenzációról mégsem lehet beszámolni. Daniel Alves maradt a Sevilla FC-ben, sőt Juan Román Riquelme sem lett az Atlético Madrid focistája.

Szuperkupa: focigála helyett emlékmeccs

Sport2007.08.31, 10:14

Az európai Szuperkupa az UEFA elképzelései szerint a sportág ünnepének számít, azonban idén sajnos nem az lesz a legfontosabb, hogy a BL vagy az UEFA-kupa győztese nyeri meg a trófeát. Antonio Puerta tragikus halála miatt a Sevilla FC és az AC Milan találkozóját szomorú hangulatban játsszák majd, és a spanyolok nagyon fogadkoznak, hogy fiatalon elhunyt focistájuk emlékének adózva megvédik a címet.

Kaotikus Real, bőség zavarával küzdő Barca

Sport2007.08.24, 18:13

Az előző szezon minden idők egyik legizgalmasabb pontvadászatát hozta Spanyolországban, hiszen a Primera División aranyérmének sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. Az első helyen végzett Real Madridnál a bajnoki cím ellenére nagy változások történtek, de az ezüstérmes FC Barcelona is kissé átalakította keretét - a Sevilla FC pedig meg tudta tartani a legjobbjait. E három csapat mellett talán még a Valencia CF és az örök ígéret Atlético Madrid is versenyben lehet majd az elsőségért.

Futballistát vegyenek! - Kanouté, Heinze

Archívum2007.08.15, 07:03

A Sevilla FC mali csatára, Frédéric Kanouté 2010-ig meghosszabbította szerződését. A Newcastle United perui középpályását, Nolberto Solanót a West Ham Uniteddel hozták kapcsolatba.

Futballistát vegyenek! - Fenin, Bresciano

Sport2007.08.04, 14:18

A Sevilla FC leigazolta a mexikói Pachuca kolumbiai középhátvédjét, Aquivaldo Mosquerát. Az AS Saint-Etienne érdeklődik a holland SC Heerenveen svéd támadója, Lasse Nilsson iránt.

Igyekezett posztra erősíteni a Sevilla

Sport2007.07.25, 08:22

Az elmúlt két szezon történései alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a Sevilla FC az élcsapatok közé lépett Spanyolországban. A legutóbbi két UEFA-kupát megnyert andalúziai klubnak az új idényben már a BL-ben kell bizonyítania, és a piros-fehérek alighanem az előző szezonban megszerzett bajnoki helyezésükön is javítanának - aminek érdekében a nyáron meg is erősítették keretüket.

Futballistát vegyenek! - Aílton, Arveladze

Archívum2007.07.14, 12:01

A Livorno csatára, Cristiano Lucarelli az ukrán Sahtar Doneckbe szerződött. A Valencia CF uruguayi középpályása, Mário Regueiro kölcsönben a Real Murciába került. A Chelsea FC kölcsönadta holland védőjét, Khalid Boulahrouzt a Sevilla FC-nek.

Futballistát vegyenek! - Ljungberg, Kurdov

Archívum2007.07.12, 12:20

Az RC Deportivo megszerezte a mexikói Atlas középpályását, Andrés Guardadót. A Sevilla FC leigazolta az RC Lens mali középpályását, Seydou Keitát. A Juventus FC világbajnok középpályása, Mauro Camoranesi 2010-ig meghosszabbította szerződését.

Futballistát vegyenek! - Smiljanic, Bozsinov

Archívum2007.07.10, 09:10

Az Udinese kapusa, Morgan de Sanctis a Sevilla FC-be igazolt. A Sunderland AFC alighanem leigazolja a Southampton FC védőjét, Chris Bairdet. Az RC Strasbourg az AS Monaco balhátvédjével, Manuel dos Santosszal erősítene.

Futballistát vegyenek! - Bellamy, Jorge Andrade

Archívum2007.07.08, 12:56

A Bayer Leverkusen leigazolta az AS Roma francia középpályását, Ricardo Fatyt. Az 1. FC Nürnberg új szerzeménye a Feyenoord görög csatára, Angelosz Hariszteasz. A Sevilla FC csapatkapitánya, Javi Navarro meghosszabbította szerződését.

Muzulmán gólvágó Andalúziában

Sport2007.07.07, 13:00

A Sevilla FC az idén olyan bravúrt hajtott végre, amire korábban csak a Real Madrid volt képes: az andalúziai együttes egymás után kétszer is megnyerte az UEFA-kupát. A sevillaiak emellett a Spanyol Kupát is elhódították, vagyis történelmük legsikeresebb időszakát élik, ami nagyban köszönhető a csapat mali csatárának, Frédéric Kanouténak: a Sevilla FC históriájának második legdrágább futballistája mind a két UEFA-kupa-döntőn eredményes volt. Sztárportré.

Messi csillogásánál fényesebb a Real-arany

Sport2007.06.25, 20:27

Az európai élbajnokságok közül a Primera División fejeződött be legkésőbb, de a múlt hétvégén véget ért szezon nemcsak ezért került az érdeklődés középpontjába. A végjáték ugyanis hihetetlen izgalmakat hozott, amely végül a címvédő FC Barcelona trónfosztásához és a Real Madrid történetének harmincadik bajnoki elsőségéhez vezetett. Idényzáró értékelésünk következik!

Futballistát vegyenek! - Kanouté, Gomez

Archívum2007.06.23, 18:19

A Sevilla FC mali csatárát, Frédéric Kanoutét a Newcastle United, a Portsmouth FC és a Bolton Wanderers is csábítja. A Cardiff City visszautasította az Everton FC ajánlatát védőjéért, Chris Gunterért. A Bolton Wanderers kölcsönvette a Liverpool FC fiatal középpályását, Danny Guthrie-t.

Futballistát vegyenek! - Boulahrouz, Wiltord

Archívum2007.06.20, 06:30

A Feyenoord futballistáját, Royston Drenthét a West Ham United és a Sunderland AFC is vinné. A Chelsea FC holland védője, Khalid Boulahrouz a Sevilla FC-ben köthet ki.

Daniel Alves nem akar a siker megszállottjává válni

Archívum2007.05.22, 10:10

A Sevilla FC két év alatt valósággal berobbant az európai labdarúgás élvonalába, az andalúziai klub kétszer is elhódította az UEFA-kupát, megszerezte az európai Szuperkupát, és versenyben van a spanyol bajnoki címért. A sevillaiak egyik legjobbja a brazil jobbhátvéd, Daniel Alves, akit több nagy klub is csábít - de a jövőjéről egyelőre nem hajlandó nyilatkozni.

Betonvédelem tizenegyesölő kapussal

Sport2007.05.21, 13:39

A szezon hajrájába érkezve sorra dőlnek el a különböző címek és trófeák: a múlt héten az UEFA-kupa, az FA-kupa valamint a Bundesliga győztesének kilétére derült fény. Természetesen mindhárom együttesből akad játékos álomcsapatunkban, amely ezúttal különösen kemény védelemmel rendelkezik.

Befoghatja a Realt a Sevilla, történelmet írhat az Espanyol

Sport2007.05.16, 08:32

Az UEFA-kupa történetének első spanyol házidöntőjére kerül sor Glasgow-ban, a Hampden Parkban, ahol eddig hispán gárda még sohasem veszített európai kupafinálét - ez a sorozat most biztosan véget ér. A Sevilla FC a Real Madrid után a második egyesület lehet, amely megvédi címét az UEFA-kupában, míg az RCD Espanyol története első nemzetközi diadalát szerezheti meg.

Reina, Rosenberg és Tévez volt a hét futballhőse

Sport2007.05.07, 07:10

Mind a két európai kupában kialakult a döntő párosítása, és a fináléba jutott klubok közül csak a Sevilla FC nem képviselteti magát e heti álomcsapatunkban - mivel az andalúzok a hét végén elveszítették a Real Madrid elleni rangadót. A királyi gárdából persze akad játékos a tizenegyben, de még az uruguayi Defensor Sportingból is került be futballista.

Az Espanyol ellen védheti meg UEFA-címét a Sevilla

Sport2007.05.03, 22:51

Nem történt se meglepetés, se csoda a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek visszavágóin, miután az Espanyol és a Sevilla jutott be a május 16-i, glasgow-i fináléba. Az Espanyol a hazai 3-0-s siker után Brémában is nyert 2-1-re, míg a címvédő Sevilla ledolgozta egygólos hátrányát, s végül 2-1-es összesítéssel múlta felül az Osasunát.

UEFA-kupa: csodára készülnek a brémaiak

Archívum2007.05.03, 07:54

Könnyen lehet, hogy a múlt hét végén a spanyol bajnokságban az idei UEFA-kupa döntőjének "előzményét" játszották, hiszen a Primera Divisiónban a Sevilla FC és az RCD Espanyol meccselt, és az elődöntők visszavágói előtt ezt a két csapatot tartják esélyesnek a fináléba kerülésre. A barcelonaiaknak papíron könnyebb dolguk lesz, hiszen háromgólos előnnyel utaztak Brémába, az andalúz együttesnek viszont egygólos hátrányt kell ledolgoznia hazai pályán a CA Osasuna ellen.

Már csak a Werder állhat a spanyol házidöntő útjába

Sport2007.04.26, 07:49

A Bajnokok Ligájához hasonlóan az UEFA-kupában is három azonos nemzetiségű csapat van versenyben: itt színtiszta spanyol döntőt rendezhetnek, amit már csak a Werder Bremen akadályozhat meg. A brémaiaknak ehhez az RCD Espanyolt kellene búcsúztatniuk, míg a másik ágon a címvédő Sevilla FC a bajnokságban csak bukdácsoló CA Osasunához látogat.

A spanyolok az UEFA-kupában másolhatják az angolokat

Archívum2007.04.12, 08:57

A Bajnokok Ligájában az angolok "tripláztak", vagyis a legjobb négy közé három reprezentánsuk is bejutott, és az UEFA-kupában a spanyolok hajthatnak végre hasonló bravúrt, hiszen a második számú kupasorozatban mind a három hispán együttes előnnyel várja a visszavágót. A CA Osasuna kis túlzással már tovább is jutott, de az RCD Espanyolnak és a címvédő Sevilla FC-nek idegenben kellene megtartania egygólos fórját. A negyedik párviadalban a Werder Bremen és az AZ Alkmaar "meccsnullról" indul.

Az első győztes a legutóbbi ellen az UEFA-kupában

Archívum2007.04.05, 08:06

A Bajnokok Ligájához hasonlóan az UEFA-kupában is már csak nyolc klub van versenyben, és csütörtökön a negyeddöntő első mérkőzéseire kerül sor. A sorsolás szeszélyének köszönhetően a két legerősebbnek tartott gárda, a címvédő Sevilla FC és a Tottenham Hotspur már most találkozik egymással, miközben az RCD Espanyol-Benfica vagy a Bayer Leverkusen-CA Osasuna párosból az egyik biztosan ott lesz a legjobb négy közé.

A Sevilla felnőtt a spanyol óriások mellé

Archívum2007.03.13, 12:28

A szezon előtt nem átallottuk leírni, hogy ugyan számos ambíciózus együttes vetélkedik a spanyol élvonalban, a három nagycsapat egyeduralma nem forog majd veszélyben a 2006-2007-es idényben. Nos, kénytelenek vagyunk revideálni ezen nézetünket, hiszen a tabellára pillantva látszik: az FC Barcelona, a Valencia CF és a Real Madrid mellett a Sevilla FC is komolyan gondolja, hogy beleszól az aranyéremért folyó küzdelmekbe, hiszen az andalúzok a címvédő katalánokkal azonos pontszámmal állnak a második helyen.

UEFA-kupa: Newcastle-ban gólzápor várható

Sport2007.03.08, 11:33

Míg a Bajnokok Ligájában a héten már a nyolcaddöntők visszavágóira került sor, addig az UEFA-kupában ugyanezen fázis első mérkőzéseit játsszák a csütörtöki napon. A párosítások felében lesz spanyol résztvevő, többek között a Sevilla FC, amely olyasmit szeretne végrehajtani, ami 21 éve egy klubnak sem sikerült: jelesül megvédeni a trófeát.

Őket ünnepelték Európa futballpályáin

Sport2007.03.05, 06:55

A Bajnokok Ligájában megkezdődtek a nyolcaddöntők, miközben az UEFA-kupában is folytatódott a küzdelem, a hét végén pedig mindegyik topligában fordulót rendeztek, sőt, Angliában Ligakupa-döntőre került sor - teljes volt tehát a nagyüzem Európa futballpályáin. Álomcsapatunkba ezúttal főleg olyan játékosok kerültek be, akik mind az európai, mind a hazai porondon helytálltak, és a 11 focista között csak kettő olyat találunk, aki csak egy összecsapáson szerepelt a múlt héten.

Két izraeli klub is meglepetésre készül az UEFA-kupában

Archívum2007.02.22, 07:58

A Tottenham Hotspur már a legjobb 16 között van az UEFA-kupában, és csütörtökön az is eldől, hogy a játék nélkül továbbjutott londoniak mellett melyik 15 gárda szerepelhet még a nyolcaddöntőben. A nagy esélyesek közül a címvédő Sevilla FC, a Newcastle United, a Werder Bremen vagy a Paris-SG már szinte páholyban érezheti magát, míg más patinás kluboknak, így a 2005-os győztes CSZKA Moszkvának, a skót Rangers FC-nek vagy a Parma FC-nek alighanem alaposan meg kell küzdenie a továbbjutásért.

BL-részvételre tör, aranyról álmodik a Sevilla

Sport2007.02.07, 09:19

A Sevilla FC tavaly az UEFA-kupa megnyerésével ünnepelte fennállásnak 100. évfordulóját, majd augusztusban az FC Barcelona legyőzésével az európai Szuperkupát is elhódította, így sejteni lehetett, hogy az andalúziai klub versenyben lesz az aranyéremért Spanyolországban. A csapat sikeres szereplésének titkairól a szakvezető, Juande Ramos nyilatkozott a World Soccer című szaklapnak.

Csatárbősége ellenére is támadót venne a Sevilla

Archívum2006.10.18, 08:17

A Sevilla FC ugyan elbukta a hét végén az FC Barcelona elleni rangadót, de az andalúziai klubnál így sincs ok az elégedetlenségre, elvégre a csapat ott van a Primera División élmezőnyében. A csatárokra végképp nem lehet panasz, hiszen az együttes támadói meglehetősen eredményesek, azonban a klub elnöke, José del Nido kijelentette: amennyiben a jelenleg sérült Ernesto Javier Chevantón nem épül fel, akkor a klub januárban újabb támadót igazol.

Daniel Alves és Zebina a Real új kiszemeltje

Archívum2006.09.29, 06:45

A Dinamo Kijev elleni BL-mérkőzésen a Real Madridban a saját nevelésű Álvaro Mejía játszott a védelem jobb oldalán, és jól megoldotta a feladatot, de Fabio Capello a jelek szerint januárban mindenképpen szeretne még igazolni valakit a posztra. Úgy tűnik, hogy a királyi gárdának két komoly kiszemeltje van: Daniel Alves (Sevilla FC) és Jonathan Zebina (Real Madrid).

Kanouté nem hirdet akármit

Archívum2006.09.07, 09:06

A különösen éles szemű drukkerek furcsa dolgot fedezhettek fel az európai Szuperkupa döntőjén a Sevilla FC mali csatárának, Fédéric Kanouté-nak a mezén: míg a többi sevillai játékos felsőjén tisztán olvasható volt a szponzor neve, addig Kanouté letakarta azt valamivel. Most már azt is tudjuk, miért: a mélyen vallásos csatár nem akart egy szerencsejátékkal foglalkozó internetes oldalt hirdetni.

A Sevilla pénteken megtréfálná a Barcát

Archívum2006.08.24, 09:54

Az európai Szuperkupa sorsát 1998 óta döntik el egyetlen mérkőzésen Monte-Carlóban, a Louis II-stadionban, és azóta egyszer sem fordult elő, hogy két azonos országbeli gárda csapjon össze. Most spanyol házirangadóra kerül sor, és a favoritnak természetesen a BL-győztes FC Barcelona számít, de az UEFA-kupa címvédője, a Sevilla FC szívesen borsot törne a katalánok orra alá.

Meccs közben vizsgált az urológus focista

Archívum2006.08.23, 08:07

Az már-már szinte közhelynek számít, hogy manapság egy szögletnél elképesztő tülekedés és lökdösődés zajlik a futballmérkőzéseken, és a focisták egyáltalán nem kímélik egymást annak érdekében, hogy minél jobb pozícióba kerüljenek. Amit azonban a Sevilla FC védője, Pablo Alfaro néhány éve az Atlético Madrid elleni Spanyol Kupa-mérkőzésen tett, még a legedzettebb drukkereket is elképesztette.

A Bajnokok Ligáját célozza meg a Sevilla

Sport2006.08.07, 06:53

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban is elkezdődnek a küzdelmek. Egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma a Sevilla FC kerül sorra.

A sérültek is feltámadtak az UEFA-kupa-döntőre

Sport2006.05.10, 07:14

Ha a négy legrangosabb európai pontvadászatot (angol, német, olasz spanyol) tekintjük topligának, akkor 2001 után először fordul elő, hogy megint két topligás klub került be az UEFA-kupa fináléjába. Akkor is egy angol és egy spanyol csapat vívta a döntőt, és ha most a Middlesbrough FC és a Sevilla FC csak megközelítőleg olyan jó mérkőzést játszik, mint anno a Deportivo Alavés és a Liverpool FC, akkor nem panaszkodhatunk majd az összecsapásra...

A Sevilla UEFA-kupa-döntővel ünnepelné centenáriumát

Sport2006.04.27, 22:59

Az UEFA-kupa elődöntőinek első felvonásain mindössze egy gólt született, és ha a visszavágókról nem is lehet bizton állítani, hogy látványosabb összecsapásokat hoznak, annyi bizonyos, hogy rendkívül izgalmasak lesznek, elvégre már a döntőbe kerülés a tét. Az eindhoveni fináléban való részvétel mindegyik gárda számára óriási siker lenne, a legnagyobb meglepetést pedig éppen az a csapat okozhatja, amelyik egyedüliként gólt szerzett az első mérkőzésen: a Steaua Bucuresti.

Már a finálé a tét az UEFA-kupában

Sport2006.04.20, 22:15

Az UEFA-kupa elődöntőiben szereplő négy együttesből kettő még sohasem jutott el ilyen messzire a nemzetközi porondon, de mindez nem jelenti azt, hogy a Middlesbrough FC vagy a Sevilla FC megelégedett volna az eddigi szerepléssel. Sőt, az angolok kifejezetten esélyesnek számítanak a román Steaua Bucuresti ellen, a spanyol gárdával szemben viszont inkább a FC Schalke 04-et tartják favoritnak.

A Roma csatárok nélkül is legyőzné a Borót

Sport2006.03.15, 17:33

Az UEFA-kupa nyolcaddöntőinek visszavágói közül hármat rendeznek szerdán, és mind a három párviadalban pályára lép egy olyan topligás klub, amelyet a végső győzelemre is esélyesnek tartanak - de mindháromnak hátrányból kellene fordítania hazai pályán. A spanyol Sevilla FC és az olasz AS Roma az első találkozón csak egy góllal kapott ki, a német Hamburger SV-nek viszont legalább két góllal kell nyernie.

Ki megy ma? - Dagoberto, Wiltord

Archívum2006.01.19, 07:38

Az Ajax Amsterdam francia védője, Julien Escudé a Sevilla FC-be szerződött. A West Ham United csatára, Bobby Zamora 2010-ig meghosszabbította szerződését.

Ronaldinho lerombolta a Real-reményeket

Sport2005.11.20, 09:51

Csodálatos játékkal, leiskolázva a házigazda Real Madridot a Bernabéu-stadionban győzött 3-0-ra a Barcelona labdarúgócsapata a Primera División 12. fordulójának rangadóján. Az El Clásico hőse a két gólt szerző brazil zseni, Ronaldinho volt.

Baptista távozása ellenére is erősödött a Sevilla

Archívum2005.09.10, 12:40

A Sevilla FC 2005-ben ünnepli alapításának századik évfordulóját, és a csapat tett arról hogy a jubileum igazán szépre sikerüljön: Joaquín Caparrós gárdája a hatodik helyen végzett a bajnokságban, így indulhat az UEFA-kupában, nem kis részben a brazil Júlio Baptista rengeteg góljának köszönhetően. A nyári szünetben aztán érzékeny veszteségek érték a klubot: távozott Caparrós és Júlio Baptista, majd a napokban Sergio Ramos is, mégis úgy tűnik, erősödött a sevillaiak kerete.

Ki megy ma? - Madsen, Vassell

Sport2005.07.07, 14:32

A Girondins Bordeaux görög védője, Mihalisz Kapszisz hazatért az Olimpiakoszhoz. A Sevilla FC brazil sztárja, Júlio Baptista visszautasította a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát. A Newcastle United középpályását, Lee Bowyert egykori klubjával, a Charlton Athletickel hozták kapcsolatba.

BL-szerepléssel ünnepelheti centenáriumát a Sevilla FC

Archívum2005.04.03, 12:50

A Sevilla FC az elmúlt bajnokságban a hatodik helyen végzett, azaz ősszel a piros-fehérek kiléphettek a nemzetközi porondra. Természetesen erre a szezonra is hasonló célokat tűzött ki a klubvezetés, annál is inkább, mert az egyesület 2005-ben ünnepli alapításának századik évfordulóját. Úgy tűnik, a játékosok is igyekeznek méltóképpen megemlékezni a centenáriumról: remekül kezdték a bajnokságot, és jelenleg is tagjai az élmezőnynek, sőt még a Bajnokok Ligája-selejtezőben való részvételre is megvan az esélyük.

Ki megy ma? - Buzsáky, Pető

Archívum2005.01.22, 12:58

A Sevilla FC megszerezte a brazil Coritiba bal oldali középpályását, Adriano Correiát. A Newcastle United a Portsmouth középpályását, Amdy Fayét szemelte ki. A Norwich City szeretné kölcsönvenni a Manchester United fiatal szélsőjét, Kieron Richardsont.

Komoly áldozatokra is képes lenne a Sevilla

Sport2004.07.23, 07:24

A Sevilla FC némi meglepetésre a hatodik helyen végzett a spanyol bajnokságban, azaz kivívta az UEFA-kupa-szereplés jogát. Aki kicsit is ismeri a klubot, tudja, hogy a siker nem a véletlen műve, hanem egy évek óta tartó, tudatos építkezés eredménye. A piros-fehérek természetesen nem szeretnének itt megállni a fejlődésben, céljuk a további előrelépés, és ennek érdekében a klubvezetés komoly anyagi áldozatokra is hajlandó.

Túlbecsülte erejét a Sevilla

Sport2004.04.11, 14:03

Sevillában a szezon előtt magasra tették a mércét a csapat előtt: a klub sportigazgatója, az egyesület egykori focistája, Monchi az európai kupaszereplés kiharcolását tűzte ki célul. Ennek érdekében rengeteg új focista érkezett a gárdához, és bár az andalúziaiaknak több biztató eredményük volt, remek formájukat nem tudták tartósítani, ráadásul legjobb játékosukat el is adták, így aztán nem valószínű, hogy az ambiciózus terv valóra válik.

Ismét Európáról álmodnak Sevillában

Sport2003.11.07, 07:59

Akármilyen meglepően is hangzik, a nyári átigazolási időszakban a spanyol egyesületek közül a Sevilla FC volt a legaktívabb, hiszen az andalúziai egyesülethez összesen tíz új labdarúgó érkezett. Mindez nem volt véletlen: a klub ugyanis azok után, hogy 2001-es feljutását követően megkapaszkodott az élvonalban, következő céljául a nemzetközi porondra való kijutást tűzte ki.

Előző
Következő