Servette

címke rss

Újpesti parádé, kispesti pech az UEFA-kupában

Archívum2004.08.26, 22:57

Az Újpest FC az idegenbeli visszavágón - Bükszegi és Feczesin hajrágóljával - 2-0-ra nyert a svájci Servette ellen az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában, így kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel feljutott a sorozat főtáblájára. A Budapest Honvéd az idegenbeli 1-0-s vereség után hazai pályán ledolgozta hátrányát, a hosszabbítás utáni tizenegyespárbajt azonban a lengyel együttes nyerte meg.

Továbbjutásban bíznak UEFA-csapataink

Archívum2004.08.25, 19:23

Csütörtökön két magyar labdarúgócsapat is pályára lép a kisebbik európai kupasorozat selejtezőiben. Amíg az Újpest kétgólos előnnyel utazik a genfi Servette együtteséhez, addig a Honvéd egygólos hátrányban fogadja a lengyel Amica Wronki gárdáját.

Kirúgták a Servette edzőjét

Archívum2004.08.16, 18:12

Eredetileg kedden Újpesten lépett volna pályára Palesztina válogatottja, ám a vendégek csak szerda hajnalban érkeznek Ferihegyre, így ez a találkozó elmarad. A lila-fehérek a mérkőzés helyett edzenek, majd a hét végén, Kaposváron lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, aztán következik a Servette elleni UEFA-kupa-visszavágó, melyre a hétvégi bajnokin ismét vereséget szenvedett svájciakat már új edző készíti fel, a régit ugyanis kirúgták.

Az Újpestnek kötelező, a Honvédtól bravúr lenne a továbbjutás

Archívum2004.08.13, 18:05

Jóllehet a Servette elleni UEFA-kupa selejtező első mérkőzésének 40. percéig az Újpest sehogy sem találta a ritmust, a lilák végül örömfocival örvendeztették meg híveiket, és a 3-1-es győzelemmel immáron Mészöly Géza csapata az esélyes a továbbjutásra. Nehéz, de nem reménytelen a Honvéd helyzete sem az Amica Wronki otthonában elszenvedett 1-0-s vereség után.

Mészöly türelmes és bátor játékot vár a Servette ellen

Archívum2004.08.11, 16:40

Bizakodva és lelkesen készül az Újpest a svájci Servette elleni csütörtök esti UEFA-kupa mérkőzésre. Mészöly Géza, a lilák fiatal szakvezetője a genfiekről, a meccs helyszínéről, a Puskás-stadionról és várakozásairól is beszélt.

Amit az UEFA-kupás ellenfelekről tudni kell

Archívum2004.08.10, 09:24

Az UEFA-kupa selejtező második fordulójában két magyar csapat próbálja kiharcolni a főtáblára jutást, az Újpest a svájci Servette, a Budapest Honvéd a lengyel Amica Wronki ellen lép pályára. Az első mérkőzésre augusztus 12-én, a visszavágóra két héttel később kerül sor.

Világbajnokot igazolt az Újpest kupaellenfele

Archívum2004.08.07, 19:25

Világbajnok labdarúgóval erősített az Újpest FC UEFA-kupa-ellenfele, a svájci Servette. A 34 éves Christian Karembeu - aki 1998-ban vb-t, 2000-ben pedig Eb-t nyert a francia válogatottal - három évre szóló szerződést kötött a genfi klubbal. A középpályás legutóbb az Olimpiakosz Pireuszt erősítette.

Svájci és lengyel ellenfelek az UEFA-kupában

Archívum2004.07.30, 21:00

Az Újpest a svájci Servette-tel, a Budapest Honvéd a lengyel Amica Wronkival játszik az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában.

Ki megy ma? - Hierro, Wiltord

Archívum2004.07.29, 07:42

A Brescia leigazolta a svájci Servette 18 éves középpályását, Fabrizio Zambrellát. A Fulham szerződtette a Lens szenegáli középpályását, Pape Bouba Diopot. A Chelsea megkaparinthatja a Real Madrid elöl az FC Porto középhátvédjét, Ricardo Carvalhót.

Ki megy ma? - Signori, Elliot

Archívum2003.02.18, 07:49

A svájci Servette megszerezte a brazil utánpótlás-válogatott csatárát, José Antonio Martins Galvaót az Uniao Sao Joaótól a szezon végéig. Csökkent a Hansa Rostock svéd kontingense: a válogatott védő, Andreas Jakobsson ugyanis a dán Bröndbyhez igazolt - igaz, csak a következő szezontól játszik a koppenhágaiaknál.

A Liverpoolé lehet a svájci csodagyerek

Archívum2002.11.01, 16:18

A nyugat-európai együttesek egyre inkább igyekszenek lecsapni az ifjú tehetségekre, és kiterjedt megfigyelőhálózatuknak köszönhetően egyetlen tálentum sem maradhat rejtve előttük. A legújabb "csodagyerek" a tizenhét esztendős svájci Philippe Senderos, akire több sztárklub is kivetette hálóját, de úgy tűnik, hogy a Liverpool szerezheti meg a védőt.

Az UEFA-kupában javíthat a Hertha

Archívum2002.10.01, 08:03

Kedden nem csak a BL-ben, hanem az UEFA-kupában is pályára lépnek az együttesek, három párosításban ugyanis ezen a napon rendezik a visszavágót. A minden bizonnyal Dárdaival és Királlyal felálló Hertha az Aberdeent fogadja, az Austria Wien a Sahtor Donyeckhez látogat, a svájci Servette pedig a lengyel Amica Wronki vendége lesz.

UEFA-kupa: Preetz hajrágóljával jutott tovább a Hertha

Archívum2002.10.01, 20:33

Az UEFA-kupa első fordulójának visszavágó mérkőzésén a Hertha Preetz 89. percben szerzett góljával harcolta ki a továbbjutást a skót Aberdeen ellen. Az Amica Wronkli és az Austria Wien is a második fordulóban folytathatja: a lengyel csapat a Servette, az osztrák pedig a Sahtyor Donyeck együttesétől bizonyult jobbnak.

UEFA-kupa: A Valencia és a Milan is nyert

Archívum2002.02.20, 08:33

Az UEFA-kupában két meccset rendeztek kedden, viszont két olyan gárda is pályára lépett, amelyet akár a végső győzelemre is esélyesnek tartanak. A Valencia és az AC Milan sem okozott csalódást, mind a két együttes nyerni tudott, így előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.

A Hertha kiesett az UEFA-kupából

Archívum2001.12.07, 00:43

Csütörtökön tizenhárom mérkőzés szerepelt a labdarúgó UEFA-kupa programjában. A magyar érdekeltségű (Dárdai Pál és Király Gábor) Hertha BSC meglepetésre kiesett: az idegenbeli döntetlen után a berliniek hazai pályán súlyos vereséget szenvedtek a Servette együttesétől. Története során a svájci gárda először vert ki német csapatot európai kupából. 

Celtic-gyász a tizenegyesrúgások után

Archívum2001.12.07, 11:36

Nem sikerült a továbbjutás Dárdai Pál és Király Gábor csapatának az UEFA-kupában, hiszen a Hertha BSC hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Servette együttesétől. Nem ez volt az egyetlen nagy meglepetés a fordulóban, hiszen a cseh Slovan Liberec a Celta Vigo után egy újabb spanyol gárdát is búcsúztatott az RCD Mallorca képében, az Olympique Lyonnak pedig sikerült ledolgoznia háromgólos hátrányát az FC Bruges-zsel szemben. A legnagyobb izgalmakat a két skót együttes párviadalai hozták, ám míg a Rangers FC továbbjutott, addig a Celtic kiesett a tizenegyesrúgások során.

Nem remekeltek az olaszok az UEFA-kupában

Archívum2001.11.23, 12:46

Úgy látszik, az UEFA-kupa manapság nem az olasz klubok sorozata, hiszen a még versenyben lévő négy talján gárda közül csak az AC Milan tudott nyerni - pedig papíron éppen a rossoneriknek volt a legnehezebb ellenfelük a Sporting Lisboa jóvoltából. A Hertha BSC színeiben csak Dárdai Pál lépett pályára, Király Gábor a lelátóról nézte végig, amint részben helyettesének, Christian Fiedlernek köszönhetően a berliniek gól nélküli döntetlent játszanak a Servette-tel.

A Liberec a Vigo után a Mallorcát is megverte

Archívum2001.11.23, 09:08

Jónéhány meglepetés született az UEFA-kupa csütörtöki játéknapján: kikapott - például - a PSV, a Mallorca, az Inter és a Fiorentina. A Király Gábor nélkül felálló, ám Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC 0-0-ás döntetlent játszott a Servette svájci együttesével idegenben, az UEFA-kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén.

Király nem játszik Genfben

Archívum2001.11.21, 14:53

Bár elutazott a Hertha BSC labdarúgócsapatával, nem lép pályára csütörtökön a svájci Servette elleni UEFA Kupa-mérkőzésen Király Gábor.

Esélyesek búcsúztak az UEFA-kupától

Archívum2001.11.02, 13:17

Az UEFA-kupa második fordulójában több váratlan eredmény is született, és az egyik nagy meglepetésben két magyar játékos is tevékeny részt vállalt, hiszen a halmai Gáborral és Pisont Istvánnal felálló Hapoel Tel-Aviv az angol Chelsea-t búcsúztatta. Nem kis bravúrt hajtott végre a cseh Slovan Liberec, amely kétgólos hátrányt ledolgozva verte ki a spanyol bajnokság éllovasát, a Celta Vigót, és a hispánok kínszenvedését a Real Zaragoza tette teljessé, amely a svájci Servette ellen esett ki.

Előző
  • 1
Következő