sérülés

címke rss

Kiderült, meddig nem játszhat a Fradi bombaformában lévő magyar válogatott csatára

Sport2023.10.25, 20:08

Mint ismert, Varga Barnabást, a Ferencváros magyar válogatott támadóját sérülés miatt le kellett cserélni a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen. A Nemzeti Sport információja szerint a hétszeres magyar válogatott támadó sérülése olyannyira súlyos, hogy a nemzeti csapat novemberi Európa-bajnoki-selejtezőit is ki kell hagynia.

Remek hírek érkeztek a Lipcse magyar focistájáról

Sport2023.10.24, 17:15

A vártnál jobban halad Willi Orbán sérülését követően a felépülése, máris megkezdte az egyéni edzéseket.

Megóvta a sérüléstől az ellenfelét, az egész világ a hős focikapust ünnepli - videó

Sport2023.10.24, 08:06

Nem mindennapi jelentek játszódtak le a Galatasaray-Besiktas (2-1) rangadón a török bajnokság 9. fordulójában. A hazai csapat 37 éves kapusa, Fernando Muslera ugyanis hős lett a fantasztikus megmozdulása miatt.

Az F1 nagy visszatérője: A kezem nem lehet kifogás, borzalmas versenyünk volt

Gphírek2023.10.24, 07:36

Daniel Ricciardo, AlphaTauri nem kínélte saját magát. A versenyző szerint a sérüléséből való felépülést nem hozhatja fel kifogásnak azért, hogy a Forma–1-es Amerikai Nagydíja ennyire rosszul sikerült.

Harcikutyáit akarta szétválasztani, majdnem nagy árat fizetett érte a sztársportoló

Sport2023.10.23, 18:33

Egymással verekedő kutyáit próbálta szétválasztani az ausztrál krikettsztár, amikor az egyik állat csúnyán a kezébe harapott.

Nagy bajban a Fradi: megsérült a magyar válogatott támadó, megszólalt Dejan Sztankovics is

Sport2023.10.23, 12:43

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott az újonc Diósgyőr otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel ismét az élre ugrott a tabellán. Lehet nagy árat fizetett a címvédő a sikerért, ugyanis megsérült a csapat válogatott támadója, Varga Barnabás.

Hatalmas botrány: félbeszakadt a magyar válogatott focista csapatának a meccse - videó, képek

Sport2023.10.23, 11:43

Félbeszakadt az Olimpiakosz-Panathinaikosz rangadó vasárnap este a görög labdarúgó-bajnokságban.

Nehéz helyzetben a Bayern München, meg kellett műteni a csapat alapemberét

Sport2023.10.22, 18:46

Meg kellett műteni a Bayern München német válogatott középpályását, Leon Goretzkát, akinek a Mainz elleni győztes meccsen tört el egy csont a kezében.

Király Lindát minden adás előtt bekeni a partnere - videó

Tévé2023.10.21, 19:35

"Minden edzésünk előtt bekenjük egymást" – árulta el Király Linda arról, hogy Suti Andrással hogyan zajlik náluk a felkészülés a Dancing with the Stars adásaira. A krémekre a kisebb sérülések, húzódások és rándulások miatt van szükség, de az énekesnőnek egyébként is "nagyon-nagyon különleges" kapcsolata alakult ki a partnerével – amiről szintén beszélt Gelencsér Tímeának a táncos vetélkedő online háttérműsorában, a Dancefloorban. Nézze meg a TV2 videóját!

Ezt mondta Neymar a súlyos sérülése után

Sport2023.10.19, 08:26

„Tudom, hogy erős vagyok, de most még nagyobb szükség lesz a családom és a barátaim támogatására" – írta a brazil focista.

Fájdalmas arccal rogyott össze Neymar az újabb sérülése után - videó

Sport2023.10.18, 08:47

A 2026-os világbajnokság dél-amerikai selejtezőkörének negyedik fordulójában Uruguay hazai pályán 2–0-ra legyőzte Brazíliát. Az első félidő végén a brazil világsztár, Neymar ismét megsérült, és mankóval hagyta el a stadiont.

Óriási bajban Szoboszlai Dominik csapattársa

Sport2023.10.13, 07:41

A Liverpool skót válogatott futballistája, Andy Robertson a spanyolok elleni Eb-selejtezőn brutális vállsérülést szenvedett.

Meghalt a kórházban a nő, akit egy kamion ütött el Tatabányán

Itthon2023.10.11, 09:53

Október 11-én 7 óra 30 perc körül baleset történt Tatabányán a Fürdő utca és a Dankó Pista utca kereszteződésében.

Eriksen szerint ezért focizik ilyen borzalmas formában a Manchester United

Sport2023.10.10, 20:41

A Manchester United dán válogatott sztárja, Christian Eriksen elmondta, miért szenved ennyire látványosan ebben a szezonban a csapata.

Vérzett a bokája, a mentőben kötött ki a magyar focista a kegyetlen ellenfele miatt - videó

Sport2023.10.10, 10:20

A Nyíregyháza Spartacus-Kazincbarcika NB II-es mérkőzésen elsőre súlyosnak tűnő sérülés történt, a kegyetlen belépő után pedig a lökdösődés sem maradt el.

Verstappen vb-győzelemmel válaszolt a londoni pénzégetésre

Sport2023.10.08, 09:16

Csak egy átlagos szombat, amikor záporoztak az izgalmasnál izgalmasabb hírek. Ne aggódjon, nem marad le semmiről, mert máris itt a válogatásunk, és mutatjuk a jók közül is a legjobbakat.

Falakat húztam a szívem köré, de alig várom, hogy valaki lebontsa őket

She2023.10.07, 10:26

Amikor az ember régóta egyedül van, akkor már nehezen tudja elképzelni, hogy ez valaha másképp lesz. Annak érdekében pedig, hogy ne érje több csalódás, falakat húz a szíve köré. Jó vastagokat, csak hogy biztosra menjen.

Ijesztő horrorsérült szenvedett a Premier League-csapat focistája - videó

Sport2023.10.07, 19:17

A Sheffield United 3-1-re kikapott a Fulham otthonában a Premier League 8. fordulójában. A mérkőzésen horrorsérülést szenvedett a vendégek csapatkapitánya, Chris Basham, akit hordágyon kellett levinni a pályáról.

Két embert élve felgyújtott, szobatársát pedig megkéselte egy szombathelyi férfi

Itthon2023.10.05, 11:05

Egy hajléktalan férfi meggyújtotta az egyik ismerőse gézkötését, egy másik férfinak pedig a ruháját, emellett egy elfajult vita során mellkason szúrta szobatársát.

Rálőtt a gyorsétterem alkalmazottjára, mert szerinte az rosszul adott vissza

Nagyvilág2023.10.04, 12:36

Egy Taco Bell alkalmazottat életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután egy vásárló lelőtte a dolgozót, mert azt hitte, hogy az rosszul adott vissza neki.

Súlyos sérülést szenvedett a Honvéd focistája, rögtön kórházba szállították

Sport2023.10.04, 09:08

Hónapokig nem számíthat rutinos védőjére, Ivan Lovricra a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd.

Megverte ismerősét egy férfi Létavértesen, amiért az nem akart vele inni

Itthon2023.10.03, 12:57

Az utcán támadt idős, beteg ismerősére egy férfi, mert az nem akart vele inni, mivel épp a kórházi kezelésére ment. Ismerősét ezért többször is orron ütötte ököllel, majd magára hagyta.

Elképesztő jelenet: Mourinho focistái segítettek a lesérülő bírónak - videó

Sport2023.10.02, 09:53

A Serie A 7. fordulójában az AS Roma hazai pályán 2-0-ra legyőzte az újonc Frosinonét. A meccs hajrája érdekes pillanatokat hozott, a bíró görcsöt kapott, és a római játékosok, valamint az orvosi stáb segítségére volt szükésge, hogy folytatni tudja a munkáját.

Brutális sérülést okozott a kalapácsvető rosszkor elengedett szere - videó

Sport2023.10.02, 07:21

A kínai Hangcsouban megrendezett Ázsia Játékok atlétikaversenyei ijesztő pillanatokat hoztak, amikor egy kuvaiti kalapácsvető kezéből kicsúszott szer súlyos sérülést okozott az egyik versenybírónak.

A labdákat hibáztatják a sérüléseik miatt a világsztár teniszezők

Sport2023.10.01, 21:02

Több, az elmúlt hónapokban megsérült sztárteniszező is elmondta, hogy nagyrészt a tornáról tornára kicserélt labdák felelősek a sérüléseikért.

Súlyos sérülés miatt véget ért Bartók Donát szezonja

Sport2023.09.28, 15:41

Térdműtét miatt véget ért a szezon Bartók Donát, a svájci Kadetten Schaffhausen 12-szeres válogatott kézilabdázója számára.

Aggódhatnak Lőw Zsolték: meg kell műteni a Bayern München sztárját

Sport2023.09.27, 10:47

Hetekig nem játszhat Serge Gnabry, a Bajnokok Ligájában szereplő Bayern München német válogatott labdarúgója.

Késsel támadt diáktársára egy kamasz egy debreceni iskola előtt

Itthon2023.09.26, 09:52

Egy debreceni szakközépiskola előtt veszett össze két kamasz, ami addig fajult, hogy az egyik fiú meg akarta ütni társát, végül bicskával támadt rá. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. 

Súlyosan megsérült az edzésen az Európa-bajnok magyar sportoló, műtét vár rá

Sport2023.09.23, 18:11

A háromszoros Európa-bajnok magyar tornásznő, olimpikon, Kovács Zsófia a közösségi oldalán jelentette be, hogy az edzésen súlyos sérülést szenvedett, elszakadt az elülső keresztszalagja, emiatt lemarad a jövő szombaton kezdődő antwerpeni, olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságról.

A csontja is eltört a világ egyik legjobb játékosának a brutális ütközéstől - videó

Sport2023.09.23, 11:04

A franciaországi rögbi-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában a házigazdák 96-0-ra kiütötték Namíbiát, de elvesztették a legjobbjukat.

Fejbelőtt szeretőjének az állkapcsa szorult rá egy férfi péniszére

Nagyvilág2023.09.21, 20:41

Tarkón lőtte élettársa szeretőjét egy nő, azonban a bosszú kegyetlenebbre sikerült, mint ahogy azt elképzelte, mert az áldozat állkapcsa rászorult a férfi péniszére, súlyos, vérző sérülést okozva ezzel a legkényesebb pontján.

Ilyet sem gyakran látni: miután lecserélték a sérült Messit, tömegesen elindultak haza a nézők - videó

Sport2023.09.21, 17:21

Mint ismert, az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) legutóbbi játéknapján a Lionel Messivel felálló Inter Miami 4-0-ra győzte le a Toronto FC csapatát, ám a hétszeres aranylabdás klasszist sérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni. A szurkolók pedig szürreálisan reagáltak arra, hogy a világbajnok argentin nem folytatta a játákot.

Fejsérüléssel, felkötött karral fotózták a letartóztatott milliomos tévésztárt

Tévé2023.09.21, 14:59

Valószínűleg a karambolban sérült meg az amerikai valóságshow sztárja, de utána sietve elhagyta a helyszínt és megpróbálta átverni a rendőröket. 

Újabb hírek érkeztek a Győr kézilabdázójának sérüléséről

Sport2023.09.19, 20:32

Nem súlyos Ana Gros, a Győri Audi ETO KC szlovén kézilabdázójának combsérülése.

Dezodorok okoztak hatalmas robbanást egy osztrák emeletes házban

Nagyvilág2023.09.19, 14:20

Kirobbant egy oberhauseni emeletes ház ötödik emeleti lakása tegnap éjfélkor, a robbanást a lakásban tárolt dezodorok okozták - írta a Bild.

Horrorsérülést szenvedett az NFL egyik legjobb játékosa - videó

Sport2023.09.19, 08:16

A profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Cleveland Browns 26-22-re elvesztette a második forduló zárómérkőzését a Pittsburgh Steelers otthonában, ráadásul egész szezonra elvesztette a futóját, Nick Chubbot.

Gólt szerzett, majd eltörte a bokáját az NB I-es csapat focistája

Sport2023.09.18, 13:19

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda vasárnap 5-0-ra nyert a Pest vármegyei első osztályú Pilis vendégeként a Magyar Kupa harmadik fordulójában, az első gólt szerző Milos Szpaszics azonban súlyos sérülést szenvedett.

Egész napos ivás, rejtélyes sérülések - újra nagy bajban a magyar tévésztár

Tévé2023.09.18, 11:14

Volt barátnője szerint soha nem fog megváltozni az Aranypartban és az Éden Hotelben is látott férfi. 

Súlyosan megsérült a Fradi egyik legjobb focistája

Sport2023.09.14, 07:39

A Ferencváros labdarúgócsapatának támadóját, Adama Traorét sérülés miatt le kellett cserélni a múlt pénteki Mali–Dél-Szudán Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn. Kubatov Gábor klubelnök a Fradi szerdai szurkolói ankétján elárulta, mennyi időt kell kihagynia a támadónak.

Súlyosan megsérült a Barcelona korábbi sztárfocistája, mentő vitte kórházba - videó

Sport2023.09.13, 16:55

Továbbra is nyeretlen a chilei válogatott, amely Kolumbia ellen játszott gól nélküli döntetlent a 2026-os labdarúgó-vb dél-amerikai selejtezősorozatának második fordulójában. A meccs hajrájában a Barcelona korábbi sztárja, Arturo Vidal súlyosan megsérült és kórházba kellett szállítani.

Egy percig sem tartott az NFL-legenda szezonja - videó

Sport2023.09.12, 08:53

A New York Jets hosszabbításban aratott győzelmével zárult a profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának első fordulója, de a csapat elvesztette az új irányítóját, Aaron Rodgerst.

Szerelembe szerelmesedve

She2023.09.11, 15:34

Kaptam én már mindenféle címkét. Voltam már kapcsolatfüggő, naiv és hebrencs. Mindezt miért? Csak, mert gyakran vagyok szerelmes. Mert mindig keresem, kutatom a szerelmet. Aztán ha megtalálom, és elveszítem, nem tartok lelki böjtöt. Hanem azonnal újra a nagy szerelem keresésébe kezdek!

Megsérült a Fradi egyik legjobb focistája

Sport2023.09.09, 15:25

A Ferencváros labdarúgócsapatának támadóját, Adama Traorét sérülés miatt le kellett cserélni a pénteki Mali–Dél-Szudán Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn.

Meghalt egy 10 éves fiú, miután megrázta az áram

Nagyvilág2023.09.09, 13:10

Négy napon keresztül küzdöttek a gyerek életéért, de végül meghalt – írta meg a Bors szombaton.

Tucatnyi ember nézte végig tétlenül, hogy egy férfi téglával dob arcon egy nőt - videó

Nagyvilág2023.09.08, 10:38

Horrorfilmbe illő sérüléseket szenvedett egy texasi nő, miután egy férfi téglával dobta arcon az utca közepén. Mindezt azért, mert nem adta meg neki a telefonszámát. Ha pedig mindez nem lenne eléggé felháborító, egy egész csoport férfi nézte végig a támadást, anélkül, hogy segítettek volna a bajba jutott nőn.

Kutyafalka támadta meg és harapdálta össze a magyar énekesnő kislányát

Tévé2023.09.07, 12:58

Lukács Gabi tavaly beszélt először az azóta is feldolgozhatatlan támadásról. Most újra jelentkezett az üggyel kapcsolatban.

Kikerült a magyar válogatott focista a csapata BL-keretéből

Sport2023.09.07, 11:07

A német Union Berlin nem nevezte a Bajnokok Ligája csoportkörre a magyar válogatott középpályását, Schäfer Andrást.

Halálos baleset, csúnyán összetört egy teherautó Dánszentmiklóson

Itthon2023.09.07, 09:27

Halálos baleset történt Dánszentmiklóson szerdán késő este - írja a rendőrség honlapja.

Súlyosan megsérült a Trónok harca sztárja - fotó

Tévé2023.09.05, 16:54

A Trónok harca ötszörös Emmy-jelölt színésznője, a Cersei Lannisterként ismert Lena Headey egy friss Instagram-fotóval tudatta, hogy eltörte a lábát – azt azonban nem közölte a nyilvánossággal, hogy ez pontosan miként történt. "B*ssza meg. Hat hét. Csak egy Birk" – a kép mellé csak ennyit írt, utóbbi mondatban valószínűleg a kedvenc papucsa márkáját rövidítette. Mutatjuk a bejegyzését.

Horrorbaleset, leszakadt egy móló a diákok alatt az Egyesült Államokban - videó

Nagyvilág2023.09.05, 16:46

Több tucat egyetemista zuhant bele egy tóba hétvégén, miután rámentek egy rozoga, régi mólóra, ami nem bírta el a súlyukat.