sertés

címke rss

Az első kiütött sertések: mérföldkő az emberi szervpótlás felé

Egy biotechnológiai cég olyan sertéseket klónozott, amelyek egy gén hiánya miatt áttörést jelenthetnek a fajok közötti szervátültetés terén.

Klónmalac-verseny

Tudomány2002.01.04, 18:14

Két napon belül már a második hasonló bejelentés látott napvilágot az emberi szervezet számára immunbarát, klónozott sertések előállításáról.

3000 mérgezett sertést vágtak le Németországban

Nagyvilág2003.02.23, 10:35

Türingiában háromezer sertést kellett levágni a napokban, mivel dioxinnal fertőzött takarmányból ettek. Az állatok egy Weimar környéki tenyésztelepről származnak, ahol körülbelül tízezer állatot tartottak, s a húsmintában a szokottnál magasabb dioxinértéket mértek.

Ötmilliárd forintos támogatás a gazdáknak

Gazdaság2003.05.09, 13:35

Az agrártárca újabb 5 milliárd forint támogatást nyújt a sertéssel foglalkozó gazdáknak. Az összeg nagy részét csomagolóanyag-támogatásra, és vágás utáni tárolásra kapják. A sertések kilogrammonkénti felvásárlási ára 190 forintról néhány héten belül 230 forintra emelkedhet. Az intézkedések hatására a fogyasztói sertéshús várhatóan 2-3 hónap múlva 2-3 százalékkal drágul.

Klónozott sertések hirtelen szívhalála

Tudomány2003.08.29, 16:50

A klónozás körüli biológiai problémákhoz szolgál új adalékkal három, nem egészen fél éves klónozott sertés hirtelen szívinfarktusa.

Vietnami kislány a madárinfluenza legújabb áldozata

Nagyvilág2004.02.06, 14:58

Tizennyolcra nőtt az ázsiai madárinfluenza-járvány következtében elhunyt emberek száma, ráadásul újabb megbetegedést is jelentettek pénteken. Eddig tizenhárman Vietnamban estek áldozatul a kórnak, öten pedig Thaiföldön. Eközben sertésekben is kimutatták a madárinfluenza vírusát Vietnamban. Ez azért különösen veszélyes, mert az emlősállatok szervezetében könnyebben kialakulhatnak az emberre erősen veszélyes mutációk.

Madárinfluenza Amerikában is

Nagyvilág2004.02.07, 10:10

Az USA Delaware államában is felütötte a fejét a madárinfluenza, igaz itt egy olyan vírustörzset azonosítottak, amely nem veszélyes az emberre. A WHO eközben nem talált bizonyítékot arra, hogy egy madárinfluenzában elhunyt vietnami testvérpárt bátyjuk fertőzött volna meg. Vietnam ugyanakkor azt cáfolta, hogy a veszélyes vírussal fertőzött sertéseket találtak az országban.

Medgyessy disznót ment a bolondok napján

Itthon2004.03.11, 17:27

Medgyessy Péter miniszterelnök április 1-jén megment egy disznót a levágástól. A sertést ő maga választja ki a gazdáik által felajánlottak közül. A miniszterelnök a disznómentésből hagyományt kíván teremteni.

Osztrák tilalom a magyar sertésre

Gazdaság2004.05.05, 16:41

Az osztrák állat-egészségügyi hatóságok megtiltották a magyar élősertések bevitelét az országba arra hivatkozva, hogy a magyar állatállomány nem mentes az Aujeszky-betegségtől. A tárgyalások már folynak a helyzet tisztázására, közölte a Vágóállat és Hús Terméktanács.

Cáfolták a sertések madárinfluenzás fertőzését

Nagyvilág2004.08.23, 12:44

A kínai mezőgazdasági minisztérium cáfolta azt a pénteki bejelentést, miszerint sertésekben is megtalálták a madárinfluenza emberekre veszélyesebb vírustörzsét.

Előző
Következő