Serie A

címke rss

Tíz emberrel szívatták a Juvét, Cavani triplázott

Sport2013.01.08, 13:18

Rájárt a rúd a nagycsapatokra a Serie A 19., azaz utolsó őszi fordulójában: az Inter Udinében kapott nagy pofont, a Juventus hiába játszott egy órát emberelőnyben, otthon zakózott a Sampdoria ellen, a játéknap előtt harmadik Fiorentinát pedig a Pescara lepte meg. A Milan sem parádézott, de legalább nyert nagy nehezen 2-1-re a Siena ellen. A Napoli lemosta a Romát, és dobogóra lépett.

Kipréselte magából a győzelmet a Lazio

Archívum2013.01.05, 22:52

Noha majd nyolcvan percet emberelőnyben játszott, mindössze kétszer rúgott kapura a Torino, így nem érdemelt győzelmet Cataniában. Sőt, a hazaiak nyerhettek volna, de Bergessio a 22. percben büntetőt rontott. A Cagliari úgy kapott ki, ahogy legutóbb a Juventustól: vezetett, a hajráig tartotta is magát, aztán összeomlott, két gólt és két piros lapot is összeszedett.

Robinho marad a Milanban

Archívum2013.01.05, 19:02

Egyelőre nem szerződik haza Robinho, az AC Milan brazil labdarúgója, mert eredménytelenül zárultak a tárgyalások a legkomolyabb kérőjével, a Santosszal.

Klose furcsa megoldást választott

Archívum2013.01.05, 23:05

Hiába volt üres a kapu, Miroslav Klose mellé gurított, de azt sem egyszerűen a Lazio-Cagliari bajnokin. A hazaiak alaposan megizzadtak, de végül behúzták a három pontot.

Válogatott védőt tesztel a Juve

Archívum2013.01.02, 15:05

Már szerdán megszerezheti a Juventus Federico Pelusót, az Atalanta védőjét, akin jelenleg orvosi vizsgálatokat végeznek Torinóban. A háromszoros olasz válogatott játékos fél évre kerülhet kölcsönbe a Juvéhoz, amelynek vásárlási opciója lesz rá az idény végén.

Maldini: Átlagcsapat lett a Milan

Sport2012.12.30, 15:35

Teljesen átlagos klubnak nevezte a mostani Milant Paolo Maldini, a csapat korábbi védője, aki 25 év alatt öt BL-címet nyert az együttessel. Az olasz legenda úgy érzi, a mai Milan egy játékosa sem képes történelmet írni, a csapatnál nincs tudatos tervezés.

Pirlo olyan jó, mint Messi

Archívum2012.12.30, 22:41

Andrea Pirlo egy szinten van Lionel Messivel, állítja Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa, aki ugyanakkor úgy érzi, emberi lény még egyszer nem lő annyi gólt, mint idén Messi.

Misztikus volt az ősz a Serie A-ban

Sport2012.12.29, 16:18

Buffon a gólvonal mögül védte ki a Milan bajnoki címét, Del Piero hangja kómából hozott vissza egy kislányt, Giovonco a számmisztikusok megrendelésére lőtt gólt - csodákat idéző sztorikkal van tele a Serie A 2012-es leggyűjteménye.

Nem lazíthatnak a fölényesen vezető sztárcsapatok sem

Sport2012.12.25, 12:16

Csak az angol labdarúgó-bajnokságban tűnik szorosnak az elsőségért zajló küzdelem, a többi topligában a listavezető már most tekintélyes előnyre tett szert. A Bayern Münchennek, a Juventusnak vagy a Barcelonának azonban még nem szabad lazítania, különben úgy járhatnak, mint a Manchester United az előző idényben.

A Roma kiütötte a Milant, Tőzsérék meglepték az Intert

Archívum2012.12.22, 23:01

A Tőzsér Dániellel felálló Genoa idegenben 1-1-es döntetlent játszott a második helyezett Internazionaléval az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Az utolsó előtti, 19. helyen álló vendégek magyar légiósa végig a pályán volt. Az Inter sorozatban másodszor kapott ki a bajnokságban, rögtön meg is előzte a Lazio és a Fiorentina. A Roma már négy góllal is vezetett, végül 4-2-re verte meg a Milant.

A szurkolók is megszívják a világvégét

Sport2012.12.21, 18:05

Pintér Attila megint nem tudja befejezni az megkezdett munkát Győrben, a Barca megdönti a legtöbb 170 centinél alacsonyabb játékossal felálló csapat rekordját, a Juventus hadat üzen Platininek, Nagy László bekerül az alaptörvénybe, a magyar válogatott pedig kijut a világbajnokságra. Számtalan izgalmas sporteseményről maradhatunk le jövőre, ha tényleg beüt a világvége.

Kilencven percig altatott a Juventus

Sport2012.12.21, 23:13

A Pescara hazai pályán egy 95. percben szerzett szabadrúgásgóllal harcolta ki a győzelmet a Catania ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A Cagliari vezetett a Juventus ellen, a torinóiak a rendes játékidő lejárta után nyerték meg a meccset.

Tejfelesszájúak terepe lett az olasz foci

Sport2012.12.18, 17:33

A szükségből faragtak erényt az olasz sztárklubok azzal, hogy egyre több lehetőséget adnak a fiatal tehetségeknek. Az ifjú titánok pedig nem okoznak csalódást, pedig korábban szinte reménytelen volt a helyzetük a Serie A-ban.

Bundaügy miatt csattant az ostor a Napolin

Archívum2012.12.18, 13:22

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) kétpontos levonással és 70 ezer eurós pénzbírsággal sújtotta az élvonalban szereplő Napoli együttesét a klub egyik korábbi játékosának bundaügye miatt.

Egy bajnokira kellett Lúcio a Juvénak

Archívum2012.12.17, 15:01

Felbontotta Lúcio szerződését a Juventus, a brazil védő csupán öt hónapja csatlakozott a csapathoz, ahol mindössze egy bajnokin lépett pályára.

Elküldték a Siena edzőjét, még nincs utód

Archívum2012.12.17, 15:48

Menesztették Serse Cosmi vezetőedzőt a Serie A-ban sereghajtó Siena irányítói.

Az év góljára pályázik Kone

Sport2012.12.17, 00:57

Elképesztő góllal egyenlített a Bologna a Napoli elleni meccs hajrájában: Panagiotis Giorgios Kone félfordulatból, elemi erővel zúzott a bal felsőbe egy jobbról érkező beadást. A 26 éves, albániai születésű görög középpályás mindössze a negyedik gólját szerezte a Serie A-ban lejátszott 73 meccse alatt, ám ettől a csapata lendületet kapott, és a 89. percben a győztes gólt is megszerezte Nápolyban.

Egy nap alatt két edző repült a Serie A-ban

Archívum2012.12.17, 18:56

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Sampdoria hétfőn menesztette a vezetőedzői posztról Ciro Ferrarát, s helyére Delio Rossit nevezte ki. Szintén hétfőn köszönték meg a munkáját a sereghajtó Siena edzőjének.

Gálázott a Milan és a Juve, kikapott a Roma

Sport2012.12.17, 01:09

Zsinórban öt megnyert tétmeccs után a Chievótól kikapott a Roma a Serie A-ban. A listavezető Juventus az első félórában elintézte az Atalantát, Pirlo klasszis szabadrúgásgólt lőtt. A Juve előnye hét pontra nőtt a tabellán, miután este a Napoli őrült meccsen 3-2-re kikapott a Bolognától. A Pescara három gólt rúgott a San Siróban, de abból kettőt a saját kapujába, így simán kikapott a Milantól.

Klose megsérült, hogy legyőzze a Lazio az Intert

Archívum2012.12.15, 22:50

A Lazio hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Internazionale csapatát az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati rangadóján.

Az ellentáborral vacsorázott a magányos drukker

Archívum2012.12.13, 14:43

Egy szem Udinese-szurkoló drukkolt a csapatnak a Sampdoria elleni idegenbeli meccsen. A magányos borászt, Arrigo Brovedanit a Samp rendezői meghívták kávéra, a hazai szurkolók pedig vacsorára. Ő lehetett az egyetlen boldog drukker a stadionban, mivel az Udinese 2-0-ra győzött.

A Sampdoria hamar elintézte önmagát

Sport2012.12.10, 23:08

Két védelmi hibával tíz percen belül kétszer mattolta magát a Sampdoria, így a vendég Udinese magabiztos győzelmet aratott a Serie A-ban. A hazaiaknál a szünet után Pozzi büntetőt rontott.

Rangadót nyert az Inter, hengerelt a Milan

Sport2012.12.10, 09:13

Nagy csatában 2-1-re legyőzte a Napoli együttesét az Inter az olasz bajnokság 16. fordulójának rangadóján, így megelőzve a riválist a tabella második helyére lépett.

Totti végig varázsolt a Roma-Fiorentinán

Sport2012.12.08, 23:22

A csapatkapitány Francesco Totti parádés játékával az AS Roma 4-2-re legyőzte a vendég Fiorentinát az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Visszatér a száműzött Juve-edző

Archívum2012.12.07, 12:03

Négy hónapos eltiltás után, a Palermo elleni idegenbeli bajnokin visszatér a Juventus kispadjára Antonio Conte. A hétvégén idegenben lép pályára a Fiorentina, a Lazio, a Milan és a Napoli is, utóbbi az Internazionale elleni rangadón.

Tőzsért 25 perc után lekapták, az Internek a Palemo-védő segített be

Sport2012.12.02, 23:21

A Napoli az egyaránt két-két gólig jutó Gökhan Inler és Edinson Cavani vezérletével 5-1-re győzött a Pescara ellen a Serie A 15. fordulójában. Az Inter egy öngóllal gyűrte le a Palermót, a Roma a hajrában szerzett góllal csikarta ki a győzelmet Sienában, míg Tőzsér Dániel kezdőként mindössze 25 percet töltött pályán a Chievótól hazai pályán kikapó Genoától. Tőzsért nem sérülés miatt kapta le Luigi Delneri, hanem azért, mert a Genoa ekkor már kétgólos hátrányban volt, és váltani próbált az edző.

Mellel játszott nagyot Vucinic

Sport2012.12.01, 23:07

Glik kiállítása után simán hozta a torinói derbit a Juventus, annak ellenére is, hogy Pirlo még 0-0-nál kihagyott egy büntetőt. Marchisio csukafejessel törte meg a Torinót, Vucinic előbb kiváló labdát adott mellel, de Bendtner az ötösről a kapusba bikázott, majd a hajrában összejött Vucinic trükkje: mellel adott gólpasszt Marchisiónak, aki ballal kapásból kilőtte a hosszú alsót. A Juve két bajnoki után nyert újra, ezzel őrzi az első helyét a tabellán.

A Milan három perc alatt fordított Szicíliában

Sport2012.11.30, 23:16

Az első félidőben hátrányba került, de a második játékrész elején három perc alatt fordított a Milan Cataniában az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.

Az Udinese most nem tudott feltámadni Rómában

Sport2012.11.27, 23:24

A Lazio sima győzelmet aratott a vendég Udinese ellen a Serie A 14. körének zárómeccsén. A vendégek ugyanebben a stadionban nemrég 0-2-ről verték meg a Romát, ám most esélyük sem volt, a hazaiaknak még Ledesma kihagyott büntetője is belefért.

Szenzációs szólógól süllyesztette el az Intert

Sport2012.11.26, 23:32

A Cagliari nem volt messze a bravúrtól, de végül hazai vereséget szenvedett a bajnoki aranyra hajtó Napoli ellen az olasz focibajnokságban. Az Inter viszont nem tudta kihasználni a Juventus vasárnapi vereségét, miután 1-0-s vereséget szenvedett Parmában.

Tőzsérék meglepetésgyőzelmet arattak

Archívum2012.11.25, 17:04

Tőzsér Dániel csapata, a Genoa meglepetésre idegenben 1-0-ra verte a középmezőnyhöz tartozó Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.

Győzött a Roma, pontot mentett a Fior

Sport2012.11.25, 19:43

Egygólos meccset nyert a Roma, a Sampdoria, és a Genoa is a Serie A-ban, a Fiorentina viszont kétszer is visszajött hátrányból, hogy pontot mentsen a Torino ellen.

A Juventus ellen indult meg felfelé a Milan

Sport2012.11.25, 23:18

Kisebb meglepetésre 1-0-s győzelmet aratott az AC Milan labdarúgócsapata a Juventus ellen az olasz bajnokság 14. fordulójának zárómérkőzésén, így feljött a Serie A nyolcadik helyére.

Palermo-siker a szicíliai focirangadón

Archívum2012.11.24, 23:05

A Palermo hazai környezetben 3-1-re nyert a Catania ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának a szicíliai rangadóján.

Vitatott tizenegyessel törte meg a Roma a Torinót

Sport2012.11.20, 00:28

A Roma 2-0-ra győzött a Serie A 13. fordulójának zárómeccsén a Torino ellen.

Tőzsérék elbukták a derbit, tökutolsó a Genoa

Sport2012.11.18, 23:05

Hiába játszott döntetlent az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján a listavezető Juventus és a harmadik helyezett Napoli, az Inter nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, és vasárnap úgy ért el 2-2-t hazai pályán, hogy a hajrában egy öngóllal egyenlített a Cagliari ellen. A genovai derbi ezúttal egyben kiesési rangadó is volt, amelyen a házigazda Sampdoria 3-1-re legyőzte a Genoáét.

Szívességet tett a Milan a Juvénak

Sport2012.11.17, 23:57

Hiába támadta szinte végig a meccset, nem tudott mit kezdeni a Juventus a Lazióval, ezzel 1980 óta először ismét gól nélküli döntetlent játszott a két csapat Torinóban. A bajnokságban még a Juve vezet, de az Inter két pontra megközelítheti vasárnap. Közelíthetett volna a Napoli is, ám 2-0-s vezetésről is 2-2-t játszott a Milannal, melynek mindkét gólját El Shaarawy szerezte. A húszéves támadó tíz gólt lőtt 13 forduló alatt, ezzel vezeti a góllövőlistát.

Allegri még mindig nem verte ki a biztosítékot a Milannál

Archívum2012.11.12, 19:22

Az AC Milan labdarúgócsapatának vezetősége annak ellenére továbbra is bízik Massimiliano Allegri vezetőedzőben, hogy gárda csak a 13. helyen áll a Serie A-ban.

Gólgazdag meccsen bukott az Inter és a Roma

Sport2012.11.11, 23:01

Hiába vezetett már a 9. percben, később több súlyos hibát is elkövetett az AS Roma, így a Lazio 3-2-re megnyerte a római rangadót. Az AC Milan hazai pályán kapott ki két góllal a Fiorentinától, a vendégeknél a korábbi Milan-játékos Alberto Aquilani is betalált.  A Napoli hajrában kiharcolt idegenbeli győzelemmel őrizte meg a harmadik helyét, a vesztes Genoában Tőzsér Dániel a 61. percig volt a pályán. Az Inter két gólt szerzett, mégis kikapott 3-2-re az Atalanta vendégeként.

A Samp-edző szemüvegét lelőtték, csapatát elintézték

Sport2012.11.11, 14:53

Kétgólos vereséget szenvedett a Serie A-ban a Sampdoria a Palermo vendégeként. A vendégek kispadján Ciro Ferrarának nem csak a két találatot szerző, mindössze 18 éves Paulo Dybala, hanem egy kósza labda miatt is fajhatott a feje, mely lelőtte a fejéről a szemüvegét.

Kettőt ollózott, hatot vágott a Juve

Sport2012.11.10, 23:16

Nem ártott a Juventusnak a 49 meccses veretlenségi sorozata megszakadása. Mióta múlt hétvégén az Inter 3-1-re legyőzte, a BL-ben 4-0-ra nyert, szombat este pedig megszórta a Pescarát. Asamoah és Quagliarella is ollózós gólt lőtt, a csapat pedig az első félidőben 36 perc alatt ötöt szerzett, ezzel megerősítette a vezető helyét a tabellán.

Chelsea-Pool, Lazio-Roma rangadó jön

Archívum2012.11.09, 12:25

Szeszélyes fővárosi csapatok esnek egymásnak a Lazio-Roma derbin, Angliában Chelsea-Liverpool rangadót rendeznek, Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs egymás ellen focizhat a Stuttgart-Hannoveren, a Barcelona és a Real Madrid idegenben gyűjthet pontokat. A topligák hétvégi programja.

Álomszép gólt ollózott a kiesőjelölt

Archívum2012.11.05, 11:17

A szezon egyik legszebbb gólját lőtte Enzo Maresca, a Sampdoria játékosa az Atalanta elleni hazai bajnokin: kissé balról a hosszúba ollózott. A Samp viszont kikapott 2-1-re, zsinórban a hatodik bajnokiját bukta el, nyolc meccse nyeretlen, és már csak 16. a táblázaton.

Sok szerelés és kevés versenyfutás - nagyot húzott a védekezésváltással az Inter edzője

Archívum2012.11.04, 14:49

Sorozatban kilencedik tétmérkőzését nyerte az Inter labdarúgócsapata, és a Juventus elleni rangadón aratott győzelemmel a torinóiak legnagyobb vetélytársává vált a bajnokságban. Pedig az idény nem kezdődött jól a milánóiak számára, ám egy taktikai váltásnak köszönhetően immár sokkal eredményesebbek.

Csapást mért az Inter a Juvéra

Sport2012.11.03, 23:07

Tizennyolc másodperc után vezetett a Juventus az Inter ellen hazai pályán, ám a második félidőben Milito duplájával fordítottak a vendégek, Palacio pedig a 90. percben megpecsételte a meccs sorsát. A Juve 49 veretlen bajnoki után először kapott ki, és először vesztett meccset az előző szezon előtt átadott új stadionjában. A torinóiak első gólját les előzte meg, Milito egyenlítést érő büntetője is vitatott, összességében az Inter győzelme teljesen megérdemelt. A táblázaton egy pontra olvadt a Juve előnye.

Tőzsér becserélése sem segített a Fiorentina ellen

Sport2012.11.01, 22:51

A Genoa egy góllal kikapott a vendég Fiorentinától a Serie A 10. fordulójának az egyetlen csütörtöki mérkőzésén. Tőzsér Dánielt az 53. percben állt be a hazai csapatba.

A világ legszórakoztatóbb focicsapata

Sport2012.11.03, 20:06

Teljesen kiszámíthatatlan, mi történik az AS Roma meccsein, mióta Zdenek Zeman átvette a csapatot, amely nemcsak a legtöbb gólt lőtte, de a legtöbbet is kapta eddig az olasz bajnokságban. A különc edző a kézilabdából merített ihletet, a játékosainak nem a társaikhoz kell passzolniuk, és úgy véli, amit Capello vagy Mourinho elért, arra a halott nagyapja is képes volna.

A Juve a 92. percben döntött, az Inter leelőzte a Napolit

Sport2012.11.01, 01:59

A listavezető, címvédő Juventus hazai környezetben Paul Pogba 92. percben szerzett góljával 2-1-re nyert a Bologna ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szerdai játéknapján. A torinóiak ezzel már 49 mérkőzés óta veretlenek.

A legnagyobb bajban talált magára a Milan

Archívum2012.10.30, 22:56

Jobban játszott, és a második félidő elején lőtt góllal már 2-0-ra vezetett a Palermo a Milan ellen a Serie A hétközi meccsén. A vendégek azonban nem adták fel, mentek előre, egyre nagyobb fölénybe kerültek, és akár a győzelmet is megszerezhették volna Szicíliában. A 2-2-vel így is a palermóiak tűntek szomorúbbnak.

Tőzsérék végül nem örülhettek a San Siróban

Sport2012.10.27, 23:24

Megszerezte harmadik győzelmét az olasz labdarúgó-bajnokságban az AC Milan. A kilencedik forduló szombat esti mérkőzésén a Genoát verte egy góllal a saját közönsége előtt játszó milánói együttes. A vendégcsapatban végig a pályán volt Tőzsér Dániel.