Seres Mária

címke rss
Így ütnék meg a főnyereményt a kis pártok

Így ütnék meg a főnyereményt a kis pártok

Míg az 1990-es parlamenti választáson öt olyan párt volt Magyarországon, amelyek nem jutottak be az Országgyűlésbe, de 1 százalék fölött szerepeltek, addig 2014-ben már egy sem. Az 1 százalék elérése azért fontos, mivel így az adott szervezet négy évig kap állami támogatást. Megnéztük, hogy 2018-ban ki landolhat az 1 és 5 százalék közötti sávban.

Seres Máriáék miatt nem lesz ma jogerős EP-eredmény

Itthon2014.06.02, 08:18

Nem lesz jogerős a május 25-ei európai parlamenti választás végeredménye hétfő délután 4 órakor, mert a választáson induló egyik párt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához.

Bajnai, Szanyi és Morvai május 23-án vitáznak

Itthon2014.05.05, 17:39

A nyolc EP-választáson induló pártból öt megegyezett arról, hogy május 23-án fognak vitázni a listavezetőik.

Nem kezdhet újabb aláírásgyűjtésbe a képviselőkkel packázó Seres Mária

Itthon2011.07.14, 16:34

A legújabb elutasítás ellenére sem adja fel Seres Mária, aki továbbra is népszavazást szeretne a képviselők költségeinek elszámolásáról. A parlament egyszer már megakadályozta a referendumot azzal, hogy választókerületi pótlékot csinált a költségtérítésből, az Alkotmánybíróság pedig úgy döntött: a képviselők adóbevallásukban elszámolnak költségeikkel.

Mátraverebélyen indul a polgármesteri posztért Seres Mária

Itthon2010.09.13, 12:40

Az általa tipikus problémákkal küzdő magyar falunak tartott Mátraverebélyen indul a polgármesteri posztért a Civil Mozgalom elnöke, Seres Mária az önkormányzati választáson. A jelölt hétfőn azt mondta: szeretné megmutatni, hogy nincs reménytelen település.

Seres Mária szerint nem akarják utaztatni a szavazóikat

Archívum2010.04.07, 14:14

Seres Mária szerint a Civil Mozgalom nem buzdította utazásra a szimpatizánsaikat, csak tájékoztatta a választókat, hogy mit kell tenni, ha valaki a lakhelyétől távol akar szavazni. Az OVB kétszer is elmarasztalta a mozgalmat, mert úgy ítélték meg, arra szólítják fel az embereket, hogy jelentkezzenek át olyan megyékbe, ahol van területi listájuk.

"Ketrec zárja körül a demokráciát" - a Civil Mozgalom programja

Archívum2010.04.04, 07:48

Istennel kezdődő alkotmány, közvetlenül választott köztársasági elnök, 200 fős parlament és 19 százalékos adó - a Civil Mozgalom választási programja olyan hosszú és olyan részletes, hogy lehetetlen eldönteni, hol vannak benne a hangsúlyok. Még a mozgalmat alapító Seres Mária is úgy véli, programjuk helyenként csapongó, néhol pedig saját bevallása szerint is viccesre sikerült. De az is biztos, hogy talán ebben van a legtöbb konkrétum az összes program közül.

Jogsértően buzdította vándorlásra szavazóit a CM

Archívum2010.04.02, 17:51

Az Országos Választási Bizottság szerint jogsértő a Civil Mozgalom azon felhívása, amely arra szólítja fel a párt híveit, hogy kérjenek igazolást és olyan településen szavazzanak, ahol a párt tudott területi listát állítani.

Képviselőként is a képviselőket ellenőrizné Seres Mária

Itthon2010.03.30, 14:50

Egy 20 ezer e-mail címet tartalmazó listával vágott neki a pártalapításnak Seres Mária, és az első sikert már el is könyvelheti: pártja, a Civil Mozgalom országos listát tudott állítani. Így sem lesz könnyű dolguk, hiszen csak kilenc megyében lehet majd rájuk szavazni, így 10 százalék fölött kell hogy szerepeljenek ahhoz, hogy a parlamentbe jussanak. Seres szerint nincs pénzük reklámra, ezért az utcán kampányolnak.

Országos lista állítását ígéri Seres Mária

Itthon2010.03.22, 13:03

A Seres Mária vezette Civil Mozgalom arra számít, hogy képes lesz kilenc megyében területi listát állítani, így lehet országos listája is az áprilisi választásokon. Eddig még nem vették nyilvántartásba a szervezet több olyan jelöltjét, akik adtak le kopogtatócédulákat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő