Semmelweis Egyetem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- Schmitt Pál
- Merkely Béla
- plágium
- magyar kutatók
- legfrissebb
- legrégebbi
A fővárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját
Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétől Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fővárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ügyről azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.
Lemond a Semmelweis rektora a Schmitt-botrány miatt
Lemondott posztjáról Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. A döntést azzal indokolta, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címének visszavonása után a személyével szembeni bizalomvesztés árthat az egyetemnek.
Kétszázan tüntettek a Schmitt miatt lemondott rektor mellett
Körülbelül 200 ember vett részt azon a szimpátiatüntetésen, amelyen Tulassay Tivadar, a SE vasárnap lemondott rektora mellett szerveztek. Az egyetem dolgozói, oktatói és hallgatói tapssal köszöntötték a rektort, aki maga is beszédet mondott.
Plágiumvád miatt lemond az SE rektorának testvére
Lemondott tisztségéről a Semmelweis Egyetem Habilitációs Bizottságának elnöke, Tulassay Zsolt egyetemi tanár. Az egyetem vasárnap lemondott rektorának testvére közleményben tudatta döntését, amely egy két éve szövegegyezés miatt visszavont tudományos cikkével függ össze.
- címkék:
- lemondás
- Semmelweis Egyetem
- Címkefelhő »
Nem kér az MSZP öleléséből Tulassay Tivadar
A fővárosi MSZP kedden jelölte budapesti díszpolgári címre a Semmelweis Egyetem rektorát, aki Schmitt Pál plágiumbotránya után mondott le posztjáról. A távozó rektor szeretne távol maradni a politikától.
Tulassay két hónapig még marad
A Semmelweis Egyetem rektorának azonnali lemondását nem fogadta el Réthelyi miniszter, de így is egy hónappal korábban szűnik meg a mandátuma, mintha nem mondott volna le.
Az orvosok is kiálltak Tulassay mellett
A magyar orvostársaságok kiállnak Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora és tettei mellett - közölte a 127 tagtársaságot tömörítő Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) szerdán. Kedden az egyetem 117 professzora nyilvánította ki, hogy kiállnak a szenátus múlt heti döntése mellett, amellyel az akkor még köztársasági elnöki pozíciót betöltő Schmitt Páltól visszavonták doktori címét.
Tudatosan tolta el magától a Schmitt-ügyet a kormány
Miniszterelnöki szinten folytak tárgyalások arról, hogyan kell kezelnie a kormánynak a Schmitt Pál lemondásához vezető plágiumügyet. Információink szerint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Orbán Viktorral folytatott egyeztetés után döntött úgy, hogy visszadobja az egyetemnek azt a jelentést, amely megállapította, hogy Schmitt doktori dolgozata többségében másolat volt.
Azonosulnak Schmitt doktorijának visszavonásával a Semmelweis Egyetem professzorai
A Semmelweis Egyetem 117 professzora írta alá azt a nyilatkozatot, amely kiáll az egyetem szenátusának Schmitt Pál kisdoktori címét visszavonó döntése mellett. A nyilatkozatot többek között a két rektorhelyettes és öt dékán is aláírta, és közölték, kiállnak a plágiumbotrány miatt lemondott rektor mellett.
Schmitt doktorijának elvételét méltatja a Nature folyóirat
Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát méltató szerkesztőségi cikket közölt honlapján a világ egyik legjelentősebb természettudományi folyóirata, a Nature. A lap Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök plágiumügyének kezeléséért dicséri a rektort.