sejtanyagcsere

címke rss

Átvették az irányítást a sejtek működése felett

Egy kutatócsoport olyan genetikai eszközt hozott létre, amelyet a jövőben szinte bármilyen célra fel lehetne használni a sejteken belül. Egy mesterségesen előállított, speciális DNS-darab beültetésével elérték, hogy a vizsgált sejtek úgy viselkedjenek, ahogyan a kutatók szeretnék. Erre ugyan már korábban is volt lehetőség, de korántsem ennyire rugalmasan: az eszközzel egyaránt el lehetne pusztítani a rákos sejteket, vagy célzottan vezérelni az őssejtek viselkedését.

Sikerült visszafordítani az öregedést, egyelőre egerekben

Tudomány2010.11.29, 11:39

Régóta ismert, hogy az öregedési folyamatok a kromoszómák végeinek rövidülésével függenek össze. Az ebben szerepet játszó enzimet régóta kutatják, eddig mégsem sikerült olyan szert létrehozni, amivel visszafordítható, vagy lassítható lenne az öregedés. Korán öregedő egerekben viszont már elérték, hogy újra megfiatalodjanak a károsodott szervek.

Eltérően reagálnak a sejtek a DNS-károsodásra

Tudomány2010.12.06, 11:48

A Humán Genom Program során 30 000 emberi gén bázissorrendjét sikerült meghatározni, és mára ismertté váltak az egyes emberek közötti apró genetikai eltérések is. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy génjeink milyen kölcsönhatásokat alakítanak ki egymással, és mi zajlik le a sejtekben olyankor, amikor valami károsítja az örökítőanyagot. Egy élesztősejteken végzett új kutatásból kiderült, hogy egy mutációt előidéző vegyület minden sejtben máshogyan változtatja meg az anyagcsere-hálózat működését.

Mérgező gázokkal hozhatnak vissza minket az életbe

Tudomány2010.12.11, 10:53

Néhány év múlva rendszeres gyakorlattá válhat, hogy a balesetek súlyos sérültjeivel kén-hidrogént lélegeztetnek be, a tüdőbetegeket pedig szén-monoxiddal kezelik. A mérgező gázok igen hasznosak lehetnének a gyógyászatban, amit az tesz lehetővé, hogy szervezetünk maga is termeli ezeket az anyagokat. Jó példa erre a nitrogén-monoxid, amellyel a súlyosan beteg csecsemőket már ma is meg lehet gyógyítani.

Kerüljük a túl gyakori szájöblítést!

Egészség2011.02.03, 08:26

Svéd kutatók igazolták, hogy a spenóttól és a céklától izmaink hatékonyabban működnek. Ehhez a szájban élő baktériumok is kellenek.

Cukorbetegek ereit védheti meg a mocsárszagú gáz: magyar kutató felfedezése az USA-ban

Egészség2011.09.07, 12:16

A nagy koncentrációban mérgező kénhidrogén segíthet kivédeni a magas vércukorszint érkárosító hatását. Az eredményt - amely fontos előrelépés a cukorbetegség szövődményeinek megelőzésében - a Texasi Egyetemen dolgozó magyar biológus, Szabó Csaba kutatócsoportja közölte az Amerikai Tudományos Akadémia lapjában.

Mikor lehet újraéleszteni a "halottat"?

Egészség2012.02.17, 11:11

A fiatal svéd nő közel négy órán keresztül volt a klinikai halál állapotában: nem vert a szíve, leállt a légzése, testhőmérséklete pedig 13 Celsius-fokra süllyedt. A több mint egy évtizede történt balesetet követően a nő szinte teljesen felépült. Minek köszönhette a felépülését, és mi történt a szervezetében sejtszinten, amíg nem vert a szíve?

Megjelent a Kaleidoszkóp Könyvek című tudományos ismeretterjesztő zsebkönyvsorozat két új kötete

Tudomány2023.05.19, 16:07

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH), a Libri Kiadó és a Magyar Kultúráért Alapítvány együttműködésében 2022-ben elindított Kaleidoszkóp Könyvek című tudományos ismeretterjesztő zsebkönyvsorozat két új kötete már kapható a Libri Könyvesboltokban és a libri.hu webáruházban. Az ELKH kutatói által írt művek a hazai kutatás legfrissebb és legizgalmasabb eredményeit közérthető formában mutatják be a tudomány iránt érdeklődő közönség számára.

Előző
  • 1
Következő