Segunda División

címke rss
40 millió rajongót vihet magával a 120 éves klub a másodosztályba

40 millió rajongót vihet magával a 120 éves klub a másodosztályba

Mivel a Ferencvárossal is játszott két mérkőzést, ki ne tudná, hogy az Espanyol az ősszel még az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A kisebbik barcelonai csapat azóta kilátástalan dolgokat produkált a La Ligában, és pár fordulóval a szezon vége előtt már matematikailag is biztossá vált a kiesése. Hogyan került alig egy év alatt a felsőházból az utolsó helyre a 120. születésnapját októberben ünneplő együttes? Erre kerestük a választ, valamint megnéztük, kik jöhetnek a helyükre a következő szezonra.

A topligákba tartanak - helyzetjelentés a másodosztályokról

Archívum2008.12.27, 12:34

Az öt legrangosabb európai bajnokság közül jelenleg háromban szerepel magyar focista, a topligák másodosztályaiban viszont egyaránt találunk magyarokat. Persze a The Championship, a Ligue 2, a Bundesliga 2, a Serie B vagy a Segunda División küzdelmei nem csak ezért érdekesek, hiszen az itt remeklő együtteseket fél év múlva már a legjobbak között láthatjuk majd viszont.

Remekül megállja a helyét az élvonalban a Cádiz

Archívum2006.02.08, 07:23

A Cádiz CF 2005 nyarán nagy meglepetésre harcolta ki a feljutást a másodosztályból, ráadásul úgy, hogy az együttes megnyerte a Segunda División küzdelmeit. Ennek ellenére az új szezon rajtja előtt a legtöbb szakértő szinte biztos volt benne, hogy a sárga-kékek nem fogják megütni az élvonal szintjét, és esélyük sem lesz a bennmaradásra. A bajnokság felénél azonban egészen más a helyzet: Víctor Espárrago együttese nem áll kieső helyen, és egyáltalán nem lóg ki a mezőnyből.

DVSC: Szollár nem kell, Böőr marad

Sport2004.07.21, 09:25

Hiába hívta a spanyol Tenerife, a távoli álláspontok miatt nem szerződik a Segunda Divisiónba Böőr Zoltán, a Debrecen labdarúgócsapatának kapitánya. Szollár Krisztián pedig a hajdúsági városba nem költözik, a Schalke együttesénél szereplő középpályásra nem tart igényt a szakvezetés.

Előző
  • 1
Következő