Securitate

címke rss

Régen a Securitate kémkedett a Dinamónak

A román labdarúgás a diktatúra hanyatlásának évtizedében, a nyolcvanas években élte virágkorát, amikor a klubcsapatok tiszteletet parancsoló hírnevet szereztek maguknak az európai porondon. Noha BEK-et nyerni csak egyszer sikerült a Steauának 1986-ban, de három évre rá ismét ott volt a fináléban, míg elődöntőig gyakran masírozott román együttes (Craiova 1983, Dinamo 1984 és 1990, Steaua 1988). Az pedig elvétve fordult elő, hogy valamely klubcsapat ne jusson el legalább a második-harmadik fordulóig az európai kupákban. Abban az időben Románia előkelő helyet foglalt el a kupaszereplések alapján összeállított toplistán.

Romániában közlik az ügynöklistát

Nagyvilág2005.01.11, 18:44

Nyilvánosságra hozzák a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate aktáit. Traian Basescu új román köztársasági elnök első TV-interjújában kilátásba helyezte azt is, hogy vizsgálatot indítanak az 1989-es forradalom során meggyilkolt több mint ezer civil ügyében. Romániában elvileg 1999-ben született törvény az akták nyilvánossá tételéről, ám a korábbi, volt kommunista vezetés vonakodott megtenni ezt. A román levéltárakban mintegy 125 millió securitate-akta található.

Magyar ügynökhálózatot épített a KGB és a Stasi is

Itthon2005.03.09, 11:21

Az 1980-as évek végén ügynökhálózat építésébe kezdett Magyarországon a szovjet, a kelet-német és a román titkosszolgálat is, mivel már nem bíztak a magyar politikában. Egy eddig titokban maradt jelentés szerint valós veszély volt, hogy egyesek a KGB-nak, a Stasinak és a Securitaténak jelentenek. A kémhálózatok épüléséről szóló hírek miatt figyelték meg a rendszerváltás után is az ellenzéki politikusokat, de csak azokat, akik gyanúba keveredtek - írja a Népszabadság.

Megérkezett az első adag "szeku" irat a román átvilágítókhoz

Nagyvilág2005.03.10, 18:18

Megérkeztek a Ceausescu-titkosrendőrség első iratai a roman átvilágító bizottság (CNSAS) archívumába. A mintegy öttonnányi Securitate-iratot fegyveres őrök kísérték a CNSAS irattárába. Összesen mintegy tizenkét kilométernyi iratot adnak át átvilágításra, ez azonban az összes "szeku"dokumentum csak mintegy kétharmada.

Securitate-besúgó volt a román írószövetség vezetője

Nagyvilág2005.05.12, 20:14

A román írószövetség vezetője, Eugen Uricaru jelezte, hogy lemondását fontolgatja, miután olyan dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyek szerint a kommunista rendszer titkosszolgálatának, a Securitaténak volt a besúgója.

Secus múlttal vádolják Traian Basescu államfőt

Nagyvilág2005.12.13, 21:44

Emil Constantinescu volt román államfő kedden Bukarestben közölte: dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Traian Basescu jelenlegi elnök az egykori kommunista titkosszolgálatnak, a Securitaténak dolgozott.

A Securitate is benne lehetett az Aldo Moro-gyilkosságban

Nagyvilág2006.05.09, 17:09

Közvetítőszerepet játszott Aldo Moro olasz kereszténydemokrata vezető 1978-as elrablásában és meggyilkolásában a Securitate - állítja szervezet egykori feje, az ugyanebben az évben az USA-ba dezertált, Ion Mihai Pacepa. Pacepa szerint a szervezet közvetített az emberrablók és az őket befolyása alatt tartó jugoszláv titkosszolgálat között.

Továbbra is secus múlttal vádolják Basescut

Nagyvilág2006.06.21, 19:35

Emil Constantinescu volt román elnök továbbra is vallja, hogy Traian Basescu jelenlegi államfő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval, s az ügyben Constantinescut szerdán ki is hallgatta a Securitate Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS).

RMDSZ-vezetőket is beszervezett a Securitate

Nagyvilág2006.08.08, 21:21

Markó Béla romániai kormányfőhelyettes beismerte, hogy jelentéseket íratott vele a Securitate, de azt tagadta, hogy ezzel ártott volna bárkinek is. Rajta kívül több magas rangú magyar és román politikus neve is felmerült a napokban a romániai sajtóban, mint akik a rendszerváltás előtt együttműködtek a titkosszolgálattal. Maga a Securitate iratait vizsgáló bizottság ugyanakkor közölte, hogy a hozzákerült dokumentumokban szereplőknek csak kis része volt valóban ügynök.

Lemondott Románia bécsi nagykövete

Nagyvilág2007.05.27, 18:15

Lemondott a bécsi román nagykövet, akit egy az átvilágító testület azzal vádolt meg, hogy együttműködött a Securitatéval. A diplomata két éve képviselte hazáját Ausztriában.

Előző
Következő