Sebestyén Júlia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- műkorcsolya
- Európa-bajnokság
- Pavuk Viktória
- téli olimpia
- Hoffmann Nóra
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sebestyén már a vb-re koncentrál
Sebestyén Júlia nem csalódott, hogy két jól sikerült programja ellenére lemaradt a dobogóról a vasárnap befejeződött zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokságon, de máris a következő világversenyre koncentrál.
Sebestyén Júliának Cinquanta elnök is gratulált
Bár a zágrábi műkorcsolya Eb-n általános volt a vélemény, hogy Sebestyén Júliának a dobogón lett volna a helye, versenyzőnk megbarátkozott a negyedik hellyel is. Mint a vasárnapi gála után elmondta, nagy elégtétel számára, hogy rengetegen gratuláltak neki a szerepléséhez, többek között Ottavio Cinquanta, Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség elnöke is.
Elhappolták az Eb-érmet Sebestyén Júlia elől
Sebestyén Júlia remek kűrt futott a zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokságon, s az, hogy a rövid program után elfoglalt ötödik helyéről csak egyet lépett előre, és így éppen lemaradt a dobogóról, jelentős pontozói "ármánykodás" következménye.
Sebestyén Júlia dobogóközelben a műkorcsolya Eb-n
A zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokság női versenyében Sebestyén Júlia a rövid programban az ötödik helyen végzett, de hátránya minimális a dobogósokkal szemben, így a szombati kűrben éremért korcsolyázhat. A legjobb huszonnégy közé másik indulónk, Katherine Hadford is bejutott, ő a 22. helyen. A férfiaknál még csütörtökön tizenhat év után újra cseh győzelem született. Ám az, hogy Zágrábban Tomas Verner állhatott a dobogó tetejére, a tavalyi Eb-ezüstje és a vb-4. helye után mégsem világszenzáció.
Sebestyén felszabadultan korcsolyázna az Eb-n
Zágrábban kedden délután a jégtáncosok kötelező programjával kezdődik meg a műkorcsolyázók Európa-bajnoksága, amelyen a női verseny magyar éremesélyt kínál: Sebestyén Júliát a világranglistán kontinensünkről csak a címvédő olasz Carolina Kostner és a svájci Sarah Meier előzi meg.
Pavuk hiába tiltakozott
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöksége elutasította Pavuk Viktória panaszát, így immár végleges, hogy a jövő kedden kezdődő zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokságon a nőknél Sebestyén Júlia és Katherine Hadford képviseli a magyar színeket.
Nem csitul a műkorcsolyás botrány
A női versenyben harmadik helyen végzett Pavuk Viktória megóvta a műkorcsolyázók országos bajnokságán vasárnap született végeredményt, és nem fogadja el, hogy lemarad a jövő heti zágrábi Európa-bajnokságról. Ha a műkorcsolya szakbizottság június 12-i ülésén a válogatási elvek írásba foglalásánál jó helyre kerül egy vessző, most nem lenne ekkora bonyodalom. Legfeljebb kisebb.
Könnyekbe fulladt a műkorcsolya-ob
A nőknél Sebestyén Júlia hetedszer nyerte meg a műkorcsolyázók országos bajnokságát, a második helyen a már másfél éve Magyarországon élő Katherine Hadford végzett, így még ő utazhat a hó végi zágrábi Európa-bajnokságra. Az ob nagy vesztese a bronzérmes Pavuk Viktória, aki - miután a szakbizottság megváltoztatta a korábbi döntését - lemarad az Eb-ről.
Páros csoda a műkorcsolya-bajnokságon
Sebestyén Júlia a szombati rövid program után pályafutása legmagasabb pontszámával vezet a műkorcsolyázók országos bajnokságán, jócskán megelőzve Pavuk Viktóriát és Katherina Hadfordot. Több mint három évtized után idén párosban is akad induló az ob-n.
Sebestyén Júlia 16. lett a GP-sorozatban
Japánban a Sendaiban rendezett NHK Trophy elnevezésű viadallal befejeződött a műkorcsolyázók hat állomásból álló Grand Prix-sorozata, s kialakult a december 13-16. közötti GP-döntő mezőnye. A női világbajnoki címvédő japán Miki Ando hatalmas meglepetésre szombaton éppen hazai pályán csúszott ki a fináléból, ahol idén nem lesz magyar versenyző sem.
- címkék:
- Sebestyén Júlia
- műkorcsolya
- Gran
- Címkefelhő »
Sebestyén hetedik az Orosz Kupán
Sebestyén Júlia a hetedik helyen végzett a műkorcsolya Grand Prix-sorozat ötödik állomásán, a moszkvai Orosz Kupán. A viadalon a dél-koreai Kim Ju Na diadalmaskodott.
Sebestyén a nyolcadik helyen áll Moszkvában
Sebestyén Júlia a nyolcadik helyen végzett a rövidprogramban a műkorcsolya Grand Prix-sorozat ötödik állomásán, a moszkvai Orosz Kupán. A nyitó napon a dél-koreai Kim Ju Na szerepelt a legjobban.
Sebestyén kínai kaland után Moszkvába tart
A hét végén Moszkvában folytatódik a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozata, és az orosz fővárosban Sebestyén Júlia is jégre lép. Európa-bajnoknőnk tíz napja a Harbinban rendezett Kína-kupán ötödik lett, ahol az akklimatizáció nehézségeivel is meg kellett küzdenie.
Estek, keltek a műkorcsolyázók a Kína-kupán
A rövid program után negyedik Sebestyén Júlia a kűrben egy hellyel hátrébb csúszott, így ötödikként zárt a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának harmadik állomásán, a Harbinban rendezett Kína-kupán. A győzelmet a kűrben egyedüliként nem hibázó vb-bronzérmes dél-koreai Ju Na Kim szerezte meg. A mezőny meglepő módon jószerivel összetörte a jeget, a tizenkét induló együttesen huszonnégy esést produkált.
Sebestyén Júlia Talmácsi nyomában
Harmadik állomásán, a kínai Harbinban Sebestyén Júlia is bekapcsolódott a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatába. Európa-bajnoknőnk tavaly megnyerte az akkor Nankingban rendezett Kína-kupát, ám a hét végén jóval nehezebb dolga van. A rövid programja mindenesetre hibátlanul sikerült, és a nagyon erős mezőnyben a negyedik helyen áll.
Sebestyén Júlia Edvin Martont választotta
Bár még javában tart a nyár, egy junior GP-val már augusztus végén meg megkezdődik a műkorcsolyázók szezonja, szeptember 20-22-én pedig az egykori olimpiai bajnok Ondrej Nepela nevét viselő emlékversenyen Pozsonyban jégre lép Sebestyén Júlia is. Európa-bajnoknőnk a rövid programjában ugyanúgy Schubert Szerenádjára korcsolyázik, mint tavaly, a kűrje zenéje azonban új, egy Edvin Marton-válogatás.
Sebestyén Júlia visszamegy Kínába
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) a nyári holtidőben sem tétlenkedik, a műkorcsolya Grand Prix-sorozatban elkészítette a meghívott versenyzők beosztását. Eszerint Sebestyén Júlia újra a Kína-kupán és az Orosz-kupán indul, a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős pedig a Skate Canadán méreti meg magát.
Sebestyén kicsúszott az első tízből
A tokiói műkorcsolya és jégtánc világbajnokság utolsó versenyében, a nőknél a japán Miki Ando győzött, megelőzve honfitársnőjét, Mao Aszadát és rövid program után vezető dél-koreai Ju Na Kimet. Az első nap után még nyolcadik helyen álló Sebestyén Júlia kicsúszott a legjobb tízből, a tizenkettedik helyen végzett.
Elvették Sebestyén mobilját Phenjanban
Bár már bejárta a nagyvilágot, s így igazán tapasztalt utazónak számít, Sebestyén Júlia az elmúlt héten jó néhány váratlan helyzettel szembesült a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Európa-bajnok műkorcsolyázónőnk a Champions on Ice jégrevüvel a Kim Dzsong Il állami és pártvezető 65. születésnapjára rendezett grandiózus ünnepségsorozaton lépett fel a földkerekség legelzártabb országában.
Sebestyén Júlia a 8. helyen áll a vb-n
Sebestyén Júlia a rövid program után második legjobb európaiként a nyolcadik helyen áll a tokiói műkorcsolya világbajnokságon, a versenyben a pontszámával "nemhivatalos" világcsúcsot elért dél-koreai Ju Na Kim vezet. Jégtáncban a címvédő bolgár Denkova, Sztavijszkij duó vb-arannyal zárta a pályafutását.
Sebestyén csalódott, de nem adja fel
Noha az előjelek magyar szempontból igazán sikeres kontinensviadalt sejtettek, végül igen szerencsétlenül alakultak a versenyek a varsói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon: a favoritok között számon tartott Sebestyén Júlia a csalódást jelentő 9. helyen végzett, a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtáncpár utóbbi tagja pedig súlyos sérülést szenvedett, így a duó a márciusi világbajnokságon sem indulhat.
Sebestyén: cél az első tíz a műkorcsolya vb-n
Tokióban kedden 46 ország versenyzőinek részvételével kezdődik meg a műkorcsolya és jégtánc világbajnokság. A mezőnyben a nőknél Sebestyén Júlia, a jégtáncosok között a Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős képviseli a magyar színeket.
Sebestyén kilencedik a műkorcsolya Eb-n
A varsói műkorcsolya Eb-n a rövid program után még negyedik Sebestyén Júlia nagyon elrontotta kűrjét, s csak a kilencedik helyen végzett, Pavuk Viktória tizennyolcadik lett. Az Európa-bajnoki címet az olasz Carolina Kostner szerezte meg.
Sebestyén harcban az Eb-éremért
A női rövid program után Sebestyén Júlia a 4., Pavuk Viktória a 21. helyen áll a varsói műkorcsolya Európa-bajnokságon, a versenyben a svájci Sarah Meier vezet. A jégtáncosok között a Hoffmann, Elek kettősünk kénytelen volt visszalépni, mert Elek Attila a délelőtti edzésen lábtörést szenvedett.
Német arany, cseh szenzáció a műkorcsolya Eb-n
Szerdán este a párosok versenyében a német Aliona Savchenko, Robin Szolkowy duó nyerte a varsói műkorcsolya Európa-bajnokság első aranyérmét. A férfiaknál a rövid program után hatalmas meglepetésre a cseh Tomas Verner vezet.
Edzője szerint Sebestyén újra Eb-aranyat nyerhet
A varsói műkorcsolya Európa-bajnokság keddi nyitónapján a jégtáncosok rövid programjában két párosunkért is szoríthatunk, de az igazi esélyt majd a női verseny kínálja számunkra. Sebestyén Júlia edzője, Gurgen Vardanjan szerint is esélyes az aranyéremre.
Sebestyén erős programmal készül az Eb-re
Sebestyén Júlia rendkívül erős kűrrel készül a jövő heti, varsói műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságra. A 2004-ben kontinenselső tiszaújvárosi klasszis szabadkorcsolyázásában hat tripla, azaz háromfordulatos ugrás szerepel, amit egy dupla Axellel tesz még látványosabbá.
Majdnem elájult a jégtáncbajnok
A nőknél Sebestyén Júlia hatalmas fölénnyel nyerte meg a hatodik bajnoki címét a műkorcsolya ob-n, a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett versenynek azonban a jégtáncos Elek Attila volt a "hőse", aki betegen vállalta a megméretést, s a kűr után kis híján elájult.
Félidőben papírforma a műkorcsolya ob-n
A juniorokkal kiegészülve a jégtáncosok mezőnye a legnépesebb a műkorcsolyázók országos bajnokságán, de a színvonal a női versenyben a legmagasabb. Itt "félidőben", azaz a rövid program után Sebestyén Júlia tekintélyes előnnyel vezet Pavuk Viktória előtt.
Sebestyén Júlia hazai közönség előtt
A hét végén a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokban rendezik meg a műkorcsolya és jégtánc magyar bajnokságot, amelynek kétségkívül Sebestyén Júlia indulása ad rangot. Európa-bajnoknőnk az idei szezonban a nankingi Grand Prix-n arany-, a moszkvain ezüstérmes lett, a szentpétervári GP-döntőben hatodik helyen zárt, s a hazai közönség előtt most mutatja be először - s verseny híján egyben utoljára is - az idei programjait.
Sebestyén Júlia GP-hatodik Szentpéterváron
Sebestyén Júlia a hatodik helyen végzett a szentpétervári műkorcsolya és jégtánc Grand Prix-döntőben. A finálét - ahová a GP-sorozat összesített eredményei alapján számonként a hat legjobb kvalifikálta magát - a dél-koreai Kim Ju Na nyerte.
Sebestyén hatodik helyen a GP-döntőben
A rövid program után Sebestyén Júlia a hatodik helyen áll a műkorcsolyázók Grand Prix-döntőjében, Szentpéterváron. A kűr előtt a 16 éves japán Mao Aszada vezet.
Sebestyén Júlia a Jégpalotában
A hét végén a szentpétervári Jégpalotában rendezik meg a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának döntőjét, s a nőknél az évközi versenyek eredményei alapján Sebestyén Júlia is ott lesz a fináléban.
- címkék:
- Sebestyén Júlia
- műkorcsolya
- Gran
- Címkefelhő »
Japán tini világcsúcsa műkorcsolyában
A mindössze 16 éves japán Mao Aszada 199,52 ponttal győzött a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának naganói záró versenyén, s a nőknél ilyen magas pontszámot korábban még senki sem kapott a sportágban. Az NHK Trophy után kialakult a GP-döntő mezőnye, ám az már az Orosz-kupán eldőlt, hogy Sebestyén Júlia ott lesz a december 14-17. közötti szentpétervári fináléban.
Sebestyén Júlia nem hitte volna
Sebestyén Júlia két hete Nankingban megnyerte a Kína-kupát, ezen a hétvégén pedig a svájci Sarah Meier mögött ezüstérmes lett a moszkvai Orosz-kupán. Európa-bajnoknőnk a két Grand Prix-versenyen szerzett 28 pontjával biztosan jutott be a műkorcsolyázók Grand Prix-döntőjébe, ahol már csak a sorozat hat legjobbja indulhat.
Sebestyén bejutott a GP-döntőbe
A rövid program után vezető Sebestyén Júlia végül a második helyen végzett a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának ötödik állomásán, a moszkvai Orosz-kupán, de ezüstérmével is bejutott a GP-döntőbe. A versenyt a svájci Sarah Meier nyerte.
Sebestyén Júlia vezet az Orosz-kupán
A rövid program után Sebestyén Júlia vezet a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának ötödik állomásán, a moszkvai Orosz-kupán. Európa-bajnoknőnk idei legjobb programját futotta, és nagyon nagy lépést tette afelé, hogy bejusson a GP-döntőbe, ahol a hat legtöbb pontot gyűjtő versenyző indulhat.
Sebestyén Júlia megnyerte a Kína-kupát
Nagy magyar sikerrel zárult a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának harmadik versenye: szombaton a nankingi Kína-kupát a nőknél Sebestyén Júlia nyerte meg. A sportágban ez a második magyar GP-győzelem, korábban csak Czakó Krisztina tudott hasonló sikert elérni. A két évvel ezelőtt Európa-bajnok Sebestyén az idei olimpiai 18. és a vb-22. helye után helyreállíthatta a megcsappant önbizalmát.
Sebestyén éremért korcsolyázhat Kínában
Sebestyén Júlia idei legjobb rövid programjával a harmadik helyen áll a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatába tartozó Kína-kupán, Nankingban.
Sebestyén Júlia Kínában bizonyítana
Az elmúlt hét végén a kanadai Victoriában rendezték meg a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának második versenyét, s a harmadikon, amelyre csütörtöktől a kínai Nankingban kerül sor, Sebestyén Júlia is bemutatkozik. A két évvel ezelőtti budapesti Eb-n aranyérmes tiszaújvárosi korcsolyázónő pályafutása leggyengébb szezonja után próbálja bizonyítani, hogy továbbra is helye van a legjobbak között.
Tetszést aratott Sebestyén új gyakorlata
Sebestyén Júlia a harmadik helyen végzett a finnországi Vantaa-ban rendezett nemzetközi műkorcsolyaversenyen.
- címkék:
- Sebestyén Júlia
- műkorcsolya
- Címkefelhő »
Öt GP-meghívás műkorcsolyázóinknak
Az idei világversenyeken elért halovány eredmények ellenére műkorcsolyázóink öt meghívást kaptak a 2006/2007-es szezonra az ISU (Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség) Grand Prix-bizottságától. Sebestyén Júlia és a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős két-két, Pavuk Viktória egy versenyen indulhat.
Pavuk Viktóriát nővére edzi tovább
Az Európa-bajnok Sebestyén Júlia után a 2004-es budapesti műkorcsolya Eb-n negyedik helyezett Pavuk Viktória is edzőt váltott. A számára balul sikerült szezon után "közös megegyezéssel" elvált Vidrai Szabolcstól, s a továbbiakban nővére, a korábban ugyancsak műkorcsolyázó Pavuk Patrícia irányítja a felkészülését.
Sebestyén a 22. helyre korcsolyázott a vb-n
Sebestyén Júlia a kűrben két helyet előre lépett, s így a 22. helyen végzett a kanadai Calgaryban rendezett műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. A vb utolsó aranyérmét a női versenyben hatalmas meglepetésre a szenzációs szabadkorcsolyázást bemutató Kimmie Meissner nyerte. Az 17 éves amerikai versenyző élete második felnőtt világversenyén szerepelt, ezt megelőzőleg egy hónapja a torinói olimpián a hatodik helyen végzett.
Pavuk kiesett, Sebestyén szerencsével jutott tovább
Pénteken messze a várakozás alatt szerepeltek versenyzőink a kanadai Calgaryban zajló műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. A nőknél a rövid program után Pavuk Viktória a tizenötödik helyről visszaesett a huszonötödikre, így a legjobb 24 között már nem mutathatja be a kűrjét. S kevésen múlt, hogy Sebestyén Júlia is kiessen, Európa-bajnoknőnk a huszadik helyről a huszonnegyedikre zuhant. Jégtáncban közép-európai idő szerint szombaton hajnalban a Denkova, Sztavijszki bolgár páros lett a világbajnok, Hoffmann Nóra és Elek Attila drámai közjáték után - a bemelegítésnél a japán duó hölgytagja korcsolyája élével felsértette Hoffmann háátát ...
Pavuk jobban teljesített Sebestyénnél
Pavuk Viktória a nyolcadik, Sebestyén Júlia pedig a tizenegyedik helyről jutott tovább a női selejtező A csoportjából a Calgaryban zajló műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon, így összesítésben előbbi a 15., utóbbi pedig a 20. helyről várhatja a folytatást.
Világbajnokság előtt a műkorcsolyázók
A jövő héten az 1988-as téli olimpia színhelyén, a kanadai Calgaryban sorra kerülő világbajnoksággal zárul a műkorcsolyázók hosszúra nyúlt szezonja. Versenyzőink közül Zákány Bertalan, Pavuk Viktória, valamint a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős pénteken kelt útra, Sebestyén Júlia pedig hétfőn követi őket.
Nem akar sárdobálást Sebestyén menesztett edzője
Meglehetősen szokatlanul ért véget Sebestyén Júlia és edzője, Száraz András munkakapcsolata. Az Európa-bajnok műkorcsolyázó trénerével a versenyző édesapja közölte volna a döntést, amikor a magyar csapat hétfőn éjjel hazaérkezett a torinói téli olimpiáról. Száraz azonban egy sms-üzenetből már a váróban értesült a helyzetről, amikor bekapcsolta a mobiltelefonját, és ezután nem kívánt tárgyalni az olimpián csupán 18. helyen végzett versenyzője édesapjával.
Sebestyén Júlia régi-új edzővel készül
Edzőt váltott Sebestyén Júlia, a 2004-es budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság női versenyének aranyérmese: a 24 éves tiszaújvárosi sportoló a jövőben az örmény Gurgen Vardanjan irányításával készül fel a viadalokra.
Szomorúak a magyar műkorcsolyázók
Sebestyén Júlia a 18., Pavuk Viktória a 23. helyen végzett a női műkorcsolyázók között a torinói téli olimpián, s ennél kétségkívül jobbra számítottunk a két évvel ezelőtti budapesti Európa-bajnokság aranyérmesétől, illetve negyedik helyezettjétől.