Sebastian Kurz

címke rss

Az osztrák kancellár sem kér a kötelező betelepítési kvótákból

Nagyvilág2018.10.19, 09:20

Az Európai Uniónak a "kötelező szolidaritás" koncepcióját kellene alkalmaznia, mindegyik tagállamnak hozzá kellene járulnia a migrációs helyzet kezeléséhez, de nem feltétlenül a migránsok befogadásával, erről ugyanis nincs konszenzus - emelte ki bennfentes források szerint Sebastian Kurz osztrák kancellár az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján.

Az osztrák kancellár leleplező szavai a Soros-Sargentini jelentésről

Nagyvilág2018.10.14, 17:10

Úgy tűnik, nem túl büszke Sebastian Kurz osztrák kancellár a Soros-Sargentini jelentés vitájára és a szavazásra, mert egy német lapinterjúban meglehetősen lekicsinylő szavakkal illette a jelentőségét (pedig párttársai az utasítására megszavazták). Azt mondta, hogy az EP döntése a Sargentini-jelentésről nem ítélet és nem is bizonyíték, hanem lehetőség egy párbeszéd elkezdésére és a kifogások kivizsgálására - amire, persze, eddig is meg lett volna a lehetőség, ha az EP-ben bárki párbeszédet akart volna. Kurz azt is mondta: a kötelező kvóta megbukott, arról már felesleges beszélni.   

Az osztrák kancellárnak is elege lett az embercsempész Soros-szervezetekből

Nagyvilág2018.10.14, 09:06

Sebastian Kurz osztrák kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilapnak adott interjújában azzal vádolta a Földközi-tengeren migránsokat mentő és szállító civil szervezeteket (NGO-kat), hogy Európa szívébe akarják vinni az illegális bevándorlókat.

Orbán Viktor álláspontjának győzelmét bizonyítják az elmúlt napok eseményei

Nagyvilág2018.09.20, 18:21

Szerda este megkezdődött az ausztriai Salzburgban az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács (ET) informális ülése. A kétnapos EU-csúcsot az ET soros elnökségét adó osztrák kormány hívta össze. Az első napon az Európai Néppárt (EPP) is tanácskozott. A fő téma természetesen az illegális migráció és a határvédelem kérdésköre volt, ezenkívül a Brexit folyamatának a megvitatása is napirendre került. Úgy néz ki, hogy a kontinens vezetői végre elfogadták Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontját a határvédelem fontosságáról, ami egyértelműen Orbán győzelmének tekinthető. Salzburgban több EU-s tagállam is kiállt haazánk ...

Németh Sándor szerint Angela Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot

Itthon2018.09.20, 12:03

Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament (EP) Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Németh szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában". Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. „Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövvőben ...

Sebastian Kurz: Az uniós elosztási mechanizmus nem lesz a migrációs krízis megoldása

Nagyvilág2018.09.20, 10:46

Sebastian Kurz osztrák kancellár Salzburgban a tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozójára érkezve csütörtökön azt mondta, a bevándorlók európai uniós tagországok közötti elosztásának mechanizmusa nem fogja megoldani a migrációs krízist.

Folytatódik az együttműködés a Fidesz és az Osztrák Néppárt között

Nagyvilág2018.09.15, 21:09

Sebastian Kurz osztrák kancellár dilemma elé került a hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentésről szóló európai parlamenti (EP) szavazás ügyében, pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) EP-képviselői pedig éltek szabad mandátumukkal, és Magyarország ellen szavaztak. Ettől függetlenül az Osztrák Néppárt és a Fidesz közötti együttműködés folytatódik - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, korábbi bécsi nagykövet a Die Presse című osztrák napilapnak adott interjújában.

Támadják szavazói az osztrák kancellárt, mert nem állt Magyarország mellé

Nagyvilág2018.09.14, 07:51

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn arról beszélt: támogatja az általa vezetett politikai tömörülés, az Osztrák Néppárt (ÖVP), hogy a jogállami normák állítólagos megsértése miatt indítsanak uniós eljárást hazánk ellen, azaz elméletileg kiállt a Sargentini-jelentés mellett.

Sebastian Kurz is Manfred Webert támogatja

Nagyvilág2018.09.06, 12:05

Sebastian Kurz osztrák kancellár örömét fejezte ki csütörtökön amiatt, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakciójának vezetője, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökhelyettese versenybe száll a párt úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke.

Chantal Delsol: Nyugat-Európában lehetetlen vitázni a bevándorlásról

Nagyvilág2018.08.03, 17:03

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Sebastian Kurz osztrák kancellár bevándorlási politikáját elemezte Chantal Delsol francia filozófus a Le Figaro című konzervatív napilapban, azt feszegetve, hogy (sajnos) miért elképzelhetetlen Nyugat-Európában valódi vitát folytatni a második világháborút követő évtizedek legnyugtalanítóbb és legéletbevágóbb kérdéséről, a bevándorlásról.

Ausztria nem fogad be senkit az Olaszországba érkezett 450 migránsból

Nagyvilág2018.07.17, 16:45

Ausztria nem fogad be senkit az Olaszországba hajón becsempészett 450 fős migránscsoportból - tájékoztatta Sebastian Kurz osztrák kancellár az olasz miniszterelnököt, Giuseppe Contét egy nyilvánosságra került levélben.

Orbán Viktor: Nem kötünk megállapodást Németországgal

Itthon2018.07.04, 14:04

Semmilyen kétoldalú megállapodást nem köt Németországgal Magyarország addig, amíg Ausztria és Németország között nem születik megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Sebastian Kurznak, akivel kedd este egyeztetett.

Ausztria kész megerősíteni déli határainak védelmét

Nagyvilág2018.07.03, 11:24

Ausztria az ország déli határainak védelmét megerősítő lépésekre készül - jelentette be egy közös nyilatkozatban kedden Sebastian Kurz osztrák kancellár, Heinz-Christian Strache alkancellár és Herbert Kickl belügyminiszter. Ausztria a prioritása a migráció visszaszorítása.

Kurz: Gyökeres fordulatot hozott az uniós csúcs

Nagyvilág2018.07.02, 12:46

Először fordult elő, hogy a résztvevők felülvizsgálták korábbi véleményüket - mondta az uniós csúcsról Sebastian Kurz. Az osztrák kancellár szerint véget ért a szépítgetés és a buzdító szavak időszaka.  A politikus elutasította, hogy a migránsok menedékkérelmet nyújthassanak be a közös uniós megegyezéssel létrehozandó, ellenőrzött befogadóközpontokban.

Ausztria a migrációs válság súlyosbodásával számol

Nagyvilág2018.06.20, 13:06

Ausztria arra készül, hogy a németországi, bevándorlás kezeléséről kipattant koalíciós vita miatt a migrációs válság tovább súlyosbodhat - jelentette ki szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár a bécsi kormány és a bajor tartományi kabinet Linzben tartandó együttes ülése előtt.

Tajani: A migráció a legégetőbb kérdés az EU számára

Nagyvilág2018.06.19, 20:15

A migrációt nevezte a legégetőbb kérdésnek az Európai Unió számára Antonio Tajani kedden Bécsben. Az Európai Parlament (EP) elnöke az osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a bevándorlás ügyében nem kevesebbről van szó, mint Európa jövőjéről.

Kurz: Aki lenézi Orbánt és Salvinit, tönkreteszi az EU-t

Itthon2018.06.18, 18:45

Aki lenézi Orbánt és Salvinit, tönkreteszi az EU-t címmel jelent meg terjedelmes interjú Sebastian Kurz osztrák kancellárral a Der Standard osztrák napilapban. Az osztrák kancellár az Európa-víziójáról beszélt. Két héttel az osztrák EU-elnökség átvétele előtt és pár nappal azután, hogy a határvédelemmel kapcsolatos olasz-német-osztrák tengely kialakításáról beszélt Sebastian Kurz, azt mondta, hogy az osztrák elnökség fő feladatának azt tartja, hogy az unió előrelépjen a migrációs kérdésben. 

Német-osztrák-olasz együttműködés indul a migráció ellen

Nagyvilág2018.06.13, 16:34

Együttműködést kezd az illegális migráció ellen Németország, Ausztria és Olaszország – jelentette be Horst Seehofer német belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák kancellár. Berlin és Bécs pedig rendőröket küld Albániába a határvédelem megerősítése érdekében.

Osztrák kancellár: A migránsoknak az unió határain kívül kell segíteni

Nagyvilág2018.06.06, 16:53

Nem működhet az a modell, amely szerint egy bevándorló számos országon áthaladva válogat azon európai tagállamok között, ahol menedékkérelmét be akarja nyújtani - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár Brüsszelben, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján. A migránsoknak az unió határain kívül kell segíteni.

Egy új, a korábbinál sokkal veszélyesebb migránshullám indulhat

Nagyvilág2018.05.28, 09:29

A napokban ismét vészjósló hírek láttak napvilágot egy újabb, egészen félelmetes migránshullám kezdetéről. A 2015-ös migránsáradat visszavonhatatlanul megváltoztatta a kontinens arculatát, és Európa már soha többé nem lesz olyan, mint amilyen volt. Minden jel arra utal, hogy Európa ismét komoly kihívás előtt áll, azonban a továbbra is a Wilkommenskultur bűvöletében élő brüsszeli elit tehetetlen, így Európa tökéletesen felkészületlenül várja az újabb migrációs hullámot. Egyedül Közép- Kelet-Európa igyekszik kezelni a napokban kibontakozó válságot, és minden eddiginél erősebben fogalmazódik meg részükről a politikai igény: elég volt!

Uniós határőrökkel Afrikában állítaná meg a migránsokat az osztrák kancellár

Nagyvilág2018.05.27, 09:30

Sebastian Kurz osztrák kancellár az európai uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex határőreinek afrikai bevetésével akadályozná meg a migránsok Európába jutását - olvasható az osztrák kormányfőnek a Welt am Sonntag című német lap vasárnapi számában megjelenő interjújában.

Ausztriában továbbra is a jobboldal dominál

Nagyvilág2018.04.23, 13:24

A jobboldali kormánypártok továbbra is őrzik az osztrák választók bizalmát. Mindezt bizonyítja, hogy a hétvégi salzburgi tartományi választáson nagyon sima győzelmet aratott az ÖVP és az FPÖ, míg a baloldali erők komoly visszaesését könyvelhettek el. Az idén tartott tartományi választásokat összességében 3:1 arányban nyerte meg Sebastian Kurz kancellár pártja. 

Kurz: Örülök, hogy folytatódhat az együttműködés

Itthon2018.04.10, 09:34

Sebastian Kurz osztrák kancellár gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz vasárnapi választási győzelméhez.

Betilthatják Ausztriában a fejkendő viselését

Nagyvilág2018.04.04, 15:03

Heinz-Christian Strache, Ausztria szabadságpárti (FPÖ) alkancellárja javasolta először, hogy az óvodákban és az általános iskolákban tiltsák be a nők iszlám általi elnyomásának a legfőbb szimbólumát, a fejkendőt. Sebastian Kurz kancellár támogatja az indítványt.

Magyarország szorosan együtt akar működni Ausztriával és Olaszországgal

Nagyvilág2018.03.12, 21:47

Magyarországnak az a szándéka, hogy szorosabban együttműködjön Ausztriával és Olaszországgal a menekültügyben – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter

Újabb fontos győzelmet arathat Orbán Viktor szövetségese

Nagyvilág2018.02.24, 11:36

A Sebastian Kurz, osztrák kancellár vezette koalíciós pártok sikerét hozhatják a vasárnapi tiroli tartományi választások. Az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt a szavazatok több mint hatvan százalékát szerezheti meg a nyugat-ausztriai tartományban, de elképzelhető, hogy nem fognak együtt kormányozni, hanem hatalmon marad a néppárti-zöld koalíció. A kampányban a helyi ügyek domináltak, de az országos politikának biztosan lesz hatása a végeredményre. A január végi alsó-ausztriai tartományi választáson a Néppárt tarolt, a baloldal súlyos vereséget szenvedett.

Orbán Viktor Szófiába látogat

Itthon2018.02.12, 16:00

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, Orbán Viktor a jövő hétfőn Szófiába látogat, és megbeszélést folytat Bojko Boriszovval, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Bulgária miniszterelnökével.

A kétoldalú kapcsolatok elmélyítését sürgette a szerb államfő Bécsben

Nagyvilág2018.02.02, 20:24

Az osztrák-szerb kapcsolatok elmélyítését sürgette Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken Bécsben, ahol Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott tárgyalásokat.

Orbán-Kurz csúcstalálkozó: A V4-ek szövetségesre találtak Ausztriában

Itthon2018.01.31, 10:03

Ausztria alkalmas arra, hogy közvetítsen a szigorúbb bevándorláspolitikát szorgalmazó közép-európai és a megengedőbb állásponton lévő nyugat-európai országok között - mondta az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a közmédiában.

Orbán-Kurz csúcstalálkozó: Az illegális migrációt meg kell állítani

Nagyvilág2018.01.30, 17:45

Meg kell védeni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti - mondta Orbán Viktor Bécsben. A miniszterelnök a Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott megbeszélését követően kiemelte: van egy keresztény kultúra, az a mód, ahogy élünk, és ezt az életformát szeretnénk megvédeni, ez az identitás fontos, meg kell őrizni a keresztény alapokat. Sebastian Kurz arról beszélt, nem működik a menekültek európai uniós elosztásának rendszere, az illegális migrációt meg kell állítani.

Visszaköszönnek az osztrák kormányprogramból a magyar intézkedések

Itthon2018.01.30, 08:56

Bécsben találkozik Orbán Viktor miniszterelnök a 31 éves osztrák kancellárral. Mindketten a külső határok védelmét, az emberáradat, a migráció megállítását és a kvóták végleges elfelejtését akarják. Van olyan vélemény is, hogy az új osztrák kormányprogramból jócskán visszaköszönnek az elmúlt közel nyolc év magyar intézkedései. Összefoglaljuk, mi várható a találkozón, miről lehet szó Bécsben.

Orbán Viktor vonattal ment Bécsbe - képekkel!

Itthon2018.01.30, 09:10

Kedden találkozik Orbán Viktor miniszterelnök, Sebastian Kurzcal, az októberben megválasztott osztrák kancellárral. Ahogy arról korábban már az Origo beszámolt, a magyar kormányfő az osztrák kancellár mellett találkozni fog Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellárral is. A miniszterelnök vonattal utazott ma Bécsbe, a Facebook-oldalára töltött fel is töltött pár képet „Irány Bécs" címmel.

Január 30-án utazik Orbán Viktor Bécsbe

Nagyvilág2018.01.23, 16:00

Sebastian Kurz osztrák kancellár január 30-án Bécsben fogadja Orbán Viktort - erősítette meg az osztrák kancellári hivatal az APA hírügynökségnek.

Az osztrák kancellár szerint megbukott a kvótarendszer

Nagyvilág2018.01.17, 13:00

Működésképtelen a kvótarendszer, és trendforduló szükséges a migrációs válság kezeléséhez, mert bármikor ismét emelkedhet az Európába érkezők száma - jelentette ki az osztrák kancellár egy szerdai német lapinterjúban.

Orbán Viktor január 30-án találkozhat az osztrák kancellárral

Itthon2018.01.11, 12:57

Egyelőre még folyamatban van Orbán Viktor miniszterelnök látogatásának előkészítése, a tárgyalásokra január 30-án kerülhet sor – reagált az osztrák sajtóban megjelent hírekre Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Ausztria döntött a külföldön élő gyerekek utáni juttatások csökkentéséről

Nagyvilág2018.01.05, 20:00

Döntött az osztrák kormány pénteken arról, hogy csökkenti az országban dolgozók, illetve legálisan tartózkodók külföldön élő gyerekei után járó szociális juttatásokat.

Magyarország és Lengyelország a legstabilabb pont

Nagyvilág2018.01.04, 15:58

Az osztrák és a cseh választások tovább erősítették 2017-ben a térségben a bevándorlásellenes és Brüsszel politikájával szemben kritikus erőket. Emellett több országot kormányválságok sorozata rázott meg. A térségben egyértelműen Magyarország és Lengyelország maradt a legstabilabb pont.

Kurz: A kvóta nem megoldás a migrációs válságra

Nagyvilág2017.12.24, 14:12

A kötelező kvóta nem tartós megoldás a menekültproblémára - mondta az osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban. Sebastian Kurz szerint a belső határok csak akkor lehetnek nyitva, ha a külső határokat rendesen védik.

A közép-európai nemzetek szembeszállnak a brüsszeli elnyomással

Itthon2018.01.17, 11:38

A nagy múltú brit konzervatív napilap, a The Telegraph hasábjain tegnapelőtt jelent meg egy érdekfeszítő cikk Tibor Fischer magyar származású írótól, akinek a szülei az 1956-os forradalom leverése után menekültek az Egyesült Királyság fővárosába.

Kurz: csillapítani kell a feszültséget az EU keleti és nyugati országai között

Nagyvilág2017.12.20, 00:00

Csillapítani kell a feszültséget az Európai Unió keleti és nyugati tagországai között, és a következő években Ausztria segíteni szeretné ezt a folyamatot - jelentette ki Sebastian Kurz új osztrák kancellár kedd este Brüsszelben, miután a főbb uniós intézmények vezetőivel egyeztetett.

Orbán Viktor gratulált Sebastian Kurznak a kancellári kinevezéséhez

Itthon2017.12.18, 18:02

Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Sebastian Kurznak, aki hétfőn Ausztria kancellárja lett.

Letette az esküt az új osztrák kormány

Nagyvilág2017.12.18, 13:02

Letette az esküt hétfőn az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új osztrák kormány, élén a 31 éves Sebastian Kurz kancellárral, az ÖVP elnökével, Európa és feltehetőleg az egész világ legfiatalabb kormányfőjével.

Az új osztrák kormánykoalíció ismertette programját

Nagyvilág2017.12.17, 09:52

Az új osztrák kormánykoalíció két pártjának vezetője, Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, kancellárjelölt és Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, az alkancellári tisztség várományosa szombat délután a bécsi Kahlenberg hegyen bemutatták a koalíció programját, és ismertették a kormány személyi összetételét.

Kurz: Az iszlamista terrorizmus fenyegeti a nemzetközi biztonságot

Nagyvilág2017.12.07, 13:30

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten (EBESZ) belüli új bizalmi válságra figyelmeztetett, és az Ukrajna biztonsági helyzetéről szóló tárgyalások fontosságára hívta fel a figyelmet a szervezet miniszteri tanácsának ülését megnyitó beszédében Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, leendő kancellár csütörtökön Bécsben.

Politikai földrengés zajlik a szemünk előtt

Nagyvilág2017.10.25, 13:55

Ausztriában, Csehországban és részben Szlovéniában olyan eredményt hoztak az elmúlt hetek választásai, amelyek alapvetően formálhatják át a politikát ezekben az országokban. Bécsben várhatóan egy Brüsszellel szemben szkeptikus és bevándorlásellenes kabinet alakulhat, és Prágában is hasonló lehet a helyzet. Szlovéniában a nagyfokú érdektelenség okozott meglepetést. November 4-én Szlovákiában választanak, nagy kérdés milyen tendencia érvényesül majd északi szomszédunkban. 

Sebastian Kurz valóra váltotta a lehetetlent

Nagyvilág2017.10.16, 14:44

Tapsvihar és üdvrivalgás: ez fogadta Sebastian Kurzot, az Osztrák Néppárt mindössze 31 éves kancellárjelöltjét a bécsi Kursalon épületében, miután nyilvánvalóvá vált, hogy pártja megnyerte az osztrák parlamenti választást.

Orbán Viktor is nyert az osztrák választásokon

Nagyvilág2017.10.16, 13:03

Egész Európa politikai térképét is átrendezheti az osztrák választás után megalakuló kormány, mivel egy néppárti-szabadságpárti kabinet egyáltalán nem lenne feltétlen híve egy föderális Európának. A bevándorlás kérdéskörében a visegrádi négyekhez közeledhet az osztrák álláspont, így a magyar kormány mozgástere tovább bővülhet az európai színtéren. Ausztriai vélemények szerint nem lesz egyszerű menet a kormányalakítás.

Ausztriában is a bevándorlási kérdés döntött

Nagyvilág2017.10.16, 12:20

Sebastian Kurz mindig világosan beszélt, és nem volt soha rabja a politikai korrektségnek és a képmutatásnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozására érkezve hétfőn.

Elsöprő jobboldali győzelem született Ausztriában

Nagyvilág2017.10.15, 22:00

A szavazatok több mint 55 százalékát a bevándorlásellenes erők szerezték meg az előrehozott ausztriai parlamenti választáson. Várhatóan a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt köt majd koalíciót. A voksolás legnagyobb vesztesei a Zöldek lettek, az osztrákok nem kértek a bevándorlóbarát politikájukból, és kiestek a parlamentből.