Sebastian Deisler
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Bundesliga
- FC Bayern München
- német foci
- Hertha BSC Berlin
Műtőasztal, rehabilitáció, futballpálya
Az elmúlt hét végén az RC Deportivo középpályása, Juan Carlos Valerón több mint egy év kihagyás után lépett ismét pályára tétmérkőzésen - sorozatban pedig csak két esztendővel korábban futballozott csapatában. Ha a játékmesternek valóban sikerült tartósan visszaverekednie magát a kezdő tizenegybe, akkor azon kevés focista közé tartozhat majd, akik ilyen súlyos sérülés és hosszú szünet után is újra tudták indítani karrierjüket.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szupersztárokat igazolna a Bayern München
Zajlik az élet manapság a Bayern München háza táján: az elmúlt egy hétben Sebastian Deisler bejelentette visszavonulását, Hasan Salihamidzic pedig azt, hogy a következő szezonban a Juventus FC-ben folytatja pályafutását. A klub menedzsere, Uli Hoeness eközben elárulta, hogy a következő idényre komoly erősítéseket terveznek, és a sajtóban csak úgy röpködnek a nevek a bajorokkal kapcsolatban - pedig a tavasszal még komoly feladatok várnak az együttesre.
Jens Nowotny is visszavonult
Hat nappal az ugyancsak válogatott Sebastian Deisler után bejelentette visszavonulását Jens Nowotny világbajnoki bronzérmes német labdarúgó.
Deisler nem tér vissza a futballpályára
Bejelentette visszavonulását Sebastian Deisler, a Bayern München válogatott labdarúgója.
Löw rábeszélte Deislert a folytatásra
Sebastian Deisler, a Bayern München válogatott labdarúgója vissza akart vonulni, de Joachim Löw szövetségi kapitány rábeszélte a folytatásra. A 27 éves középpályás a németországi világbajnokságról azért hiányzott, mert a torna előtt keresztszalag-szakadást szenvedett és pályafutása során ötödik alkalommal műtötték meg a térdét.
Husztiék nyerték a Bundesliga magyar rangadóját
A Hannover 1-0-ra nyert a Mainz ellen a Bundesliga 14. fordulójában, a győztes csapatban Huszti Szabolcsot a 89. percben cserélték le, a másik oldalon Szabics Imre végig a pályán volt. Ami a tabella élmezőnyét illeti, a Werder Bremen Miroslav Klose vezérletével intézte el a Bielefeldet, míg a Bayern München Hamburgban fordított, amiben oroszlánrésze volt a csereként beszálló Sebastian Deislernek, aki két gólpasszt adott.
Deisler a pszichiátrián kötött ki sérülése után
Sebastian Deisler, a Bayern München német válogatott labdarúgója négy napot a pszichiátrián töltött, mert nem tudta feldolgozni, hogy térdműtéte miatt nem léphet pályára a június 9-én kezdődő hazai rendezésű világbajnokságon.
Tíz emberrel mentett pontot a Bayern
Nagy csatában ért el gól nélküli döntetlent a Bayern München labdarúgócsapata a Bundesliga 15. fordulójában, amely Deisler első félidei kiállítása miatt emberhátrányban szerzett pontot Stuttgartban. A Hamburg hazai pályán verte 3-1-re a Szabics Imrét is soraiban tudó Kölnt, s őrzi második helyét. A dobogó alján álló Werder Bremennek sem okozott gondot a Duisburg.
Tizenegy futballista távozhat a Bayerntől
A Bayern München szurkolóinak látszólag nincsen okuk az aggodalomra: csapatuk 12 forduló után vezeti a Bundesligát, a Bajnokok Ligájában is minden esélye megvan a továbbjutásra, és német kupában is ott van a legjobb 32 között. Ennek ellenére az igazán előrelátó drukkerek kicsit félve tekintenek a jövőbe, a jelenlegi keretből ugyanis 11 focistának lejár a szerződése a nyáron, köztük olyan kulcsembereké, mint Oliver Kahn, Michael Ballack, Sebastian Deisler vagy Zé Roberto.
Revánsot vett a Bayern, Henry visszatért
Nagy csatát ígér a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi rangadója, a Bayern München-Juventus összecsapás, amelyen két egyaránt százszázalékos csapat lépett pályára a bajor fővárosban. A csatát végül a hazaiak 2-1-re nyerték, s lépéselőnybe kerültek a csoportban. Prágában öt hét után ismét pályára lépett az Arsenal csatára, Thierry Henry, aki két góljával nyerőembernek bizonyult. Torghelle Sándor 59 perc erejéig játszott a Panathinaikoszban, amely gól nélküli döntetlent ért el a Barcelonával szemben.