Sean Bratches

címke rss
Közel 30 év után az F1 mezőnye 2022-ben visszatérhet Afrikába

Közel 30 év után az F1 mezőnye 2022-ben visszatérhet Afrikába

A South African GP vezérigazgatója kijelentette, közel áll ahhoz, hogy összeszedje a megfelelő mennyiségű támogatást a Dél-afrikai Nagydíj megrendezésére. Ha mindez megvalósul, akkor a sportág akár már két év mólva visszatérhet az országba, illetve a kontinensre.

Miamiról egyelőre letett az F1, Afrikáról nem

Gphírek2020.02.25, 09:32

Hiába ölt komoly erőfeszítéseket a Liberty Media a Miamiba tervezett második amerikai F1-es futam megvalósításába, Chase Carey a napokban elismerte: a viadal 2021 helyett leghamarabb a következő „öt-tíz” évben valósulhat meg. A sportág tulajdonosai előtt megnyílt az út egy másik amerikai helyszín felé, ugyanakkor egyre inkább körvonalazódik az is, hogy a versenysorozat visszatérhet Afrikába.

Lemondott a Forma-1 kereskedelmi igazgatója

Gphírek2020.01.20, 14:39

Korábban csak pletykáltak róla, most azonban hivatalossá vált, hogy távozik pozíciójából Sean Bratches, a Forma-1 kereskeledmi igazgatója, de teljesen nem tűnik el a száguldó cirkusz közeléből.

Előkelő helyen az F1-es Magyar Nagydíj a nézőszámok terén

Gphírek2019.12.20, 14:16

A versenyek promóterei által szolgáltatott adatok alapján a Forma-1 menedzsmentje közzétette a 2019-es szezon nézőszámait. Soha ennyien nem követték még a száguldó cirkuszt egyetlen idény alatt a helyszínről, miközben a Magyar Nagydíj látogatottsága is jelentősen nőtt.

Májusban rendeznék a Miami Nagydíjat, aláírták az előszerződést

Gphírek2019.10.16, 14:06

A Forma-1 tulajdonosai és a Miami Nagydíj promótere aláírtak egy előszerződést a 2021-es futamról. A helyszínt birtokló sportcsapat ügyvezető igazgatója szeretné, ha a futam időpontja közel lenne a Monacói Nagydíjéhoz.

Jövőre a virtuális F1-ben is megküzdhet a Ferrari és a Mercedes

Gphírek2018.11.20, 09:42

Véget ért az F1 Esports Pro Series első olyan évada, amelyben valódi csapatok indítottak versenyzőket. Egyedül a Ferrari maradt távol, a sportág vezetői azonban szeretnék, ha jövőre csatlakozna.

Az F1 először ismerte be, hogy érdeklődnek a Holland Nagydíj iránt

Gphírek2018.11.19, 16:36

Ha a holland szurkolókon múlna, már a jövő héten megrendeznék az 1985 óta első Forma-1-es Holland Nagydíjat, amely iránt a Liberty Media is érdeklődik, a megbeszélések jelenleg is folynak.

Az F1 finoman megfenyegette Silverstone-t

Gphírek2018.11.09, 09:57

Sean Bratches és Chase Carey is figyelmeztette a silverstone-i pályát, hogy az F1-nek van más lehetősége is a Brit Nagydíj megrendezésére.

Meglépte az F1 azt, amit még Ecclestone sem mert

Gphírek2018.09.20, 19:57

A jövőben egyre több sportfogadással foglalkozó cég reklámjával találkozhatunk az F1-es pályákon és a közvetítésekben, a sportág tulajdonosa ugyanis új piac felé nyitott.

Hockenheim megmenekülhet, Monza újra bajba kerülhet

Gphírek2018.08.22, 18:18

Várhatóan még a héten megjelenik a Forma-1 2019-es versenynaptárjának első változata, amelynek legnagyobb kérdése, hogy szerepel-e benne a Német Nagydíj.

Az F1 vezetői nem neheztelnek Alonso kritikája miatt

Gphírek2018.08.21, 23:11

Sean Bratches elfogadja, hogy Fernando Alonso túlságosan kiszámíthatónak tartja az F1-et és azt kívánja, a kétszeres világbajnok bárcsak ki tudná várni, amíg javul a helyzet.

Megvan az ezredik F1-es futam helyszíne

Gphírek2018.05.15, 11:02

A hagyománytisztelet helyett a jövőbe tekintenek az F1 szervezői a világbajnokság történetének ezredik futamán. Az időjárás szeszélyeitől tartottak.

Az új F1-es főnök nem tudta, sírjon vagy nevessen

Gphírek2018.04.02, 09:22

Sean Bratches elárulta, hogy a Liberty Media miért látott fantáziát az F1 megvásárlásában és milyennek képzelik el a sportág jövőjét.

Lekerült a napirendről a versenynaptár felborítása

Gphírek2018.03.05, 13:04

Az F1 menedzsmentje belátta, hogy nem olyan egyszerű átalakítani a versenyek sorrendjét, ahogy ők gondolták. Beszéltek a további tervekről is.

Magyarországon is elérhetővé teszik a netes F1-közvetítést

Gphírek2018.02.27, 21:34

Újabb részletek derültek ki az F1-es közvetítések reformterveiről. Sean Bratches elárulta, hogy megfigyelőket küldenek az előzések nyomon követésére, a sebességérzet fokozása érdekében pedig változtatnak a kamerák elhelyezésén.

Nemsokára kiderül, jogosan őrjöng-e a Ferrari az F1-ben

Gphírek2018.02.12, 15:11

Éppen egy éve vásárolta fel a Formula-1-et a Liberty Media, és már a tavalyi szezonzárón új korszak kezdetét jelentették be. Összeállításunkból kiderül, mit tett eddig az új tulajdonos, illetve mi várható 2018-tól, ami a Ferrari elnökét már tavaly nagyon felbosszantotta. 

London után újabb F1-es utcai parádék jönnek 2018-ban

Gphírek2018.01.22, 08:56

Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója továbbfejlesztett nézői élményt és újabb utcai bemutatókat ígért. Elárulta, mit mondott neki Lewis Hamilton, amikor először találkoztak.

Alaposan megújul az F1 tévés közvetítése

Gphírek2018.01.11, 15:32

A McLaren ügyvezetője szerint Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója új stratégiát mutatott be a csapatoknak. Ennek része a tévéközvetítés megújítása is.

Jól jött az F1-nek a Ferrari feltámadása és Massa ráadása

Gphírek2018.01.05, 14:19

Nagyot nőtt az érdeklődés az F1 iránt Olaszországban és Brazília is a legfontosabb piacok között szerepel. A németeket és a briteket viszont nem hatják meg a sikerek.

Az F1-es csapatok már tudják, mire készül a Liberty

Gphírek2017.12.28, 16:16

Sean Bratches azt mondja, amíg nem véglegesítették a fejlesztési terveket, az F1 új tulajdonosi köre hallgat róluk. Legalábbis a nyilvánosság előtt, mert a csapatoknak már hetekkel ezelőtt eljuttatták őket. 

Azt akarjuk, hogy Hamilton F1-es autóval menjen az Oscarra

Gphírek2017.12.20, 12:57

Még mindig nagy tervekkel és növekvő ellenállással zárja az első szezonját az F1 tulajdonosaként a Liberty Media. Jövőre több változás is történik.

Népszerűbbek az F1-es futamok, mint a focimeccsek

Gphírek2017.12.11, 11:02

Több mint négymillióan váltottak jegyet az idei F1-es futamokra, ami 8 százalékos nézőszám-növekedést jelent. A nagydíjak átlagosan 200 ezres helyszíni nézőszáma pedig jobb, mint amit az UEFA Bajnokok Ligájában, a Bundesligában, vagy a 2014-es labdarúgó-világbajnokság meccsein mértek – állítja a Liberty.

Ha a Ferrari kiszáll, a Forma-1-nek annyi?

Gphírek2017.11.08, 16:33

A Liberty Media kapcsán újra fellángolt a vita arról, hogy a maranellói istálló megérdemli-e a kiemelt bánásmódot és a plusz pénzeket.

Jövőre elindulhat a Forma-1 saját tematikus csatornája

Gphírek2017.10.21, 17:30

A Liberty azt tervezi, hogy jövőre elindítja saját tematikus csatornáját, ahol egyéb tartalmak mellett a versenyeket is élőben közvetíthetik. A tévétársaságokkal kötött szerződésektől függ, hol lesz elérhető és hol nem.

A németeket megtartaná, Vietnámot megszerezné az F1

Gphírek2017.10.09, 16:43

Malajzia kiesése után megváltozhat az F1 ázsiai menetrendje, és az F1 menedzsmentje a nagy hagyományokkal bíró Német Nagydíjjal is kezdene valamit.

Sokkoló meglepetéseket szeretne az F1 új tulajdonosa

Gphírek2017.09.28, 10:48

Arra keresik a megoldást, hogyan lehetne olyan helyzetet létrehozni, amiben a Premier League mintájára egy Leicester City jellegű csapat is győzhet. Eddig példátlan felmérés készült.

Szeptemberben F1-es eSport világbajnokság indul

Gphírek2017.08.21, 12:57

Már az idén bajnokot hirdetnek az első F1-es eSport világbajnokságon. A londoni selejtező után Abu-Dzabiban, az F1-es szezonzáró helyszínén csapnak össze a döntősök.

Az F1 elnöke BMW-t, Porschét és Audit szeretne látni a sportban

Gphírek2017.07.23, 12:32

Újra megszerettetné Németországgal a Forma-1-et Chase Carey, a sport elnök-vezérigazgatója, a kereskedelmi főnök pedig új szponzorok elcsábításán dolgozik.

Bebetonozták a Kanadai Nagydíjat az F1-es naptárba

Gphírek2017.06.10, 18:20

Meghosszabbították a Kanadai Nagydíj szerződését, és az F1 új tulajdonosa szeretne a Brit Nagydíjat rendező Silverstone-nal is zöld ágra vergődni.

Minden eddiginél hosszabb F1-es szezonok jönnek

Gphírek2017.06.05, 11:47

Jövőre még nem lesz rekordhosszú az F1-es versenynaptár, 2019-től viszont elszabadulhat a futamok száma, ha az új tulajdonos megvalósítja az elképzeléseit.

Teljesen átszerveznék az F1-es világbajnokságot

Gphírek2017.05.03, 13:24

A sport új kereskedelmi igazgatója új szemléletet hozna az F1-es világbajnokság megszervezésébe. Ez a tévéknek és a szurkolóknak kedvezhet, a pályáknak nem feltétlenül.

Egyre több lehet az előfizetéses F1-közvetítés

Gphírek2017.03.25, 08:45

Az F1 új kereskedelmi igazgatója elismerte, hogy az előfizetéses tévécsatornákon több pénzt lehet keresni, de szerinte mégsem lehet mindenhol csak nekik odaadni az F1-es futamok sugárzását.

Wolff: A Forma-1 nem robbant le

Gphírek2017.01.26, 13:31

Bár van miben fejlődni, szerinte túlzóak azok az állítások, amelyek szerint a sporttal nagy baj lenne, ezért nem szabad felelőtlenül kísérletezgetni a szabályokkal. Az F1 új üzleti vezetője úgy véli, négy területre kell különösen odafigyelni.

Az autónepper leköszön: mi lesz az F1-gyel Ecclestone nélkül?

Gphírek2018.03.04, 17:54

Bernie Ecclestone naggyá tette a Forma-1-et, milliomossá a hozzá hűséges veteránokat, a 21. században viszont már nem tudta korszerűen vezetni a sportot. Az új tulajdonos képes lehet erre.

Ross Brawn Ecclestone utódjaként tér vissza az F1-be

Gphírek2017.01.24, 09:18

Nem sokkal azután, hogy Bernie Ecclestone megerősítette távozását az F1 ügyvezetői pozíciójáról, Chase Carey meg is nevezte az utódokat: Ross Brawn és Sean Bratches veszi át a feladatait.

Előző
  • 1
Következő