Schmitt Pál
címke rss- kapcsolódó címkék:
- plágium
- köztársasági elnök
- pártpolitika
- Fidesz
- Magyar Olimpiai Bizottság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem fogadta el a Semmelweis Egyetem rektorának lemondását a miniszter
A szakmai munka érdekében nem fogadta el a Semmelweis Egyetem rektorának lemondását Réthelyi Miklós erőforrás miniszter. A rektor vasárnap jelentette be, hogy lemond, miután az egyetem szenátusa megvonta a doktori címet Schmitt Páltól.
Orbán körbetáncolta az elnököket
Három államfő megválasztására volt döntő befolyása Orbán Viktornak, és mindegyikhez máshogy állt hozzá. Mádl Ferenccel kicselezte szövetségeseit, Sólyom Lászlónál örült a függetlenségnek, Schmitt Pálnál viszont direkt olyan embert keresett, aki nem tesz neki keresztbe. Milyen játszmái voltak Orbánnak az elnökválasztások körül?
Pálinkás nem sok esélyt ad a doktori címek teljes felülvizsgálatának
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Népszabadságnak azt mondta, legfeljebb a disszertációk töredékénél lehetnek a Schmitt Pál dolgozatában most feltárthoz hasonló hiányosságok.
Nikolaj Georgiev szerzőtársa bocsánatkérést követel Schmitt Páltól
Hriszto Meranzov bolgár sportvezető és kutató a Népszabadságnak azt mondta, Schmitt Pál nem is próbált konzultálni vagy engedélyt kérni Nikolaj Georgiev munkájának a felhasználásra.
12 dühös kérdés
Vitatott tévéinterjúban magyarázkodott a plágiumügy miatt pénteken a köztársasági elnök, aki pár nap múlva végül mégis bejelentette a lemondását. Az interjút készítő újságíró munkáját számos kritika érte, hiszen elmulasztotta feltenni az alapvető kérdéseket. Szabad-e így viselkednie egy meghatározó társadalmi kérdésben a közszolgálati médium riporterének? És ha nem, akkor hogyan?
Próbálja távol tartani magától a plágiumügyet Schmitt
Nem doktori címének visszavonása, hanem a nemzeti egység érdekében mondott le Schmitt Pál az államfői posztról - írja keddi közleményében Schmitt irodája. A közleményből kiderül, Schmitt felvette a kapcsolatot egy ügyvédi irodával, amely megvizsgálja, jogszerű volt-e a doktori cím visszavonása.
Az eurovíziós selejtező nézettségben verte Schmitt Pál magyarázkodását
Március 30-án 1 millió 7 ezer tévéző nézte az MTV-n a köztársasági elnökkel készült beszélgetést - idén ez volt az m1 olyan harmadik műsora, amely egymilliónál több nézőt érdekelt.
Élete végéig megúszta a rezsit Schmitt Pál
Schmitt Pál saját maga írta alá 2011 nyarán azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében ingyen kapna lakást, autót és fizetést az államtól akkor is, ha lemondana posztjáról. Még az elnök úr megszólítás is járna neki. Schmitt hétfőn a parlamentben jelentette be lemondását.
Lemondott Schmitt Pál
Bejelentette lemondását parlamenti beszédében Schmitt Pál államfő, akitől múlt héten megvonták doktori címét. Azt mondta, anélkül kiáltották ki csalónak, hogy lehetősége lett volna reagálni az őt ért plágiumvádra. Az államfő a parlamentben napirend előtt beszélt elvesztett doktori címéről.
- címkék:
- Schmitt Pál
- parlament
- plágium
- Címkefelhő »
Magában ebédelt Schmitt zöldségeket vasárnap
Zöldséglevest és zöldséges tésztát ebédelt vasárnap Schmitt Pál államfő egy budai étteremben - jelentette a Blikk. A lap szerint Schmitt felesége nélkül volt, és testőrök sem voltak vele.
- címkék:
- Schmitt Pál
- Budapest
- plágium
- Címkefelhő »