Schiffer András

címke rss

Schiffer: Az LMP lehet 2018-ban a Fidesz kihívója

Itthon2014.10.08, 12:19

Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az önkormányzati választásokon az LMP-re leadott szavazatokkal azt a reményt lehet megerősíteni, hogy lesz erős kihívója a Fidesznek 2018-ban.   

Schiffer: Nevetséges, hogy Bokros a baloldali pártok jelöltje

Itthon2014.09.29, 18:31

Schiffer András nevetségesnek nevezte, hogy miután Falus Ferenc hétfőn visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől, azok a baloldali pártok, amelyek támogatói voltak, Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltje mellett álltak ki.

A DK letahózta és lebunkózta a miniszterelnököt

Itthon2014.09.29, 19:43

Keményen bírálták Orbán Viktor miniszterelnököt az ellenzéki pártok szombati, a KDNP rendezvényén mondott beszéde miatt. Volt, aki szűklátókörűségről, más veszedelmes szavakról, a Demokratikus Koalíció szóvivője egyenesen tahóságról beszélt. 

Már az sem lepne meg, ha a baloldal Gergényit indítaná

Itthon2014.07.18, 21:57

Az LMP társelnöke szerint a pártja sokszor és egyértelműen kinyilvánította: egyedül indulnak az önkormányzati választáson is. Azt viszont megbecsülni sem tudja, hány helyen sikerül önálló jelöltet állítani. Az országos és fővárosi tisztújítás előtt néhány nappal arra sem adott választ, Osztolykán Ágnesen kívül lehet-e más LMP-s kihívója Tarlós Istvánnak.

Üzenet lehet Osztolykán Ágnes főpolgármesteri jelölése

Itthon2014.07.14, 15:11

A Demokratikus Koalíció néhány lehulló szavazat miatt veszélyezteti a feltörekvő cigányságot, hozzáállásuknak kárvallottja lehet minden rendes cigány – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke. Az ökopárt hamarosan dönthet arról, indítja-e a főpolgármesteri versenyben a párt korábbi oktatáspolitikai szakértőjét, a roma származású Osztolykán Ágnest.  

Az LMP-sek túlbeszélik az egész parlamentet

Itthon2014.07.10, 08:12

Két hónapja alakult meg az új parlament, és már bőven volt idő vitára: Schiffer András például már egymaga majdnem négy órát beszélt, de több mint hatvan képviselő még egyszer sem szólalt meg.

A Facebookon tisztelegnek Mesterházy döntése előtt politikustársai

Itthon2014.05.29, 15:11

Schiffer András csak a tiszteletét fejezte ki a Facebookon Mesterházy döntése után, Szekeres Imre azt is hozzátette, hogy ezt már április 6-án meg kellett volna tenni.

Szakállas nő volt a téma az első parlamenti ülésen

Itthon2014.05.12, 16:42

Folytatódott a szokásos adok-kapok a parlament első ülésnapján, miközben a pártok érezhetően ráfordultak az EP-kampány hajrájára is. Csak az MSZP-s Tóbiás József beszélt az egyetlen napirendi pontról, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. Szóba került az Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a szakállas nőként fellépő osztrák Conchita Wurst is.

Schiffer András: Lenáciznak, lincseléssel fenyegetnek

Itthon2014.04.10, 14:50

Nem csitulnak az indulatok Schiffer András körül az elhíresült ATV-s interjúja óta. Az LMP társelnöke a Facebookon írt arról, hogyan pocskondiázzák és fenyegetik őt magukat demokratának tartó emberek.

Rémisztő hullámvasutazást élt túl az LMP

Itthon2014.04.09, 14:13

Az LMP ugyan 2010-es eredményéhez képest nagyot rontott, vezetői azonban így is győzelemként tekintenek arra, hogy elérték az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Hogyan értékelik az eredményt a pártban?

Az ellenzéki vezetőktől akár kampánycsend is lehetne

Itthon2014.04.06, 19:11

Bajnainak kapóra jött a kordonbontás, rajta és Gyurcsányon kívül az ellenzéki vezetők mintha hibernálták volna magukat. Pedig most először nincs kampánycsend a választás napján. A miniszterelnök viszont nagyon pörög, Orbán reggel szavazott, azóta ide-oda cikázik, Facebookján félóránként követik egymást a képek, Józsefvárosban, Kőbányán, Bicskén, Csepelen tartja a lelket a fideszesekben.

Mostantól vagy mi ellenőrizzük a kormányt, vagy senki - interjú Schiffer Andrással

Itthon2014.04.05, 11:25

Az ajtaja nem áll nyitva sem a fideszes, sem az MSZP-s politikusok előtt. A Jobbiknak is odavágva azt mondja, hogy a következő négy évben vagy az LMP ellenőrzi a hatalmat, vagy senki, de azt is elismeri, hogy a pártot a választások után gyorsan ki kell gyógyítani a gyermekbetegségeiből, hogy hosszú távon életben maradjon. Interjú Schiffer Andrással, az LMP társelnökével.

Bölcsesség és elképesztően rossz viccek az LMP-gyűlésen

Itthon2014.04.04, 21:23

Szokatlanul erősnek és összeszedettnek tűnt az LMP a kampányzáróján, amelybe viszont belerondítottak Nagy Bandó András szóviccei. Az LMP-ben mindenki biztosnak tűnik abban, hogy a párt simán bejut a parlamentbe.

Ha nem mi nyerünk, itt pokol lesz

Itthon2014.03.26, 16:54

Az egyik legkedveltebb kampányfogás, amikor a pártok azzal riogatnak, hogy mi fog történni, ha az ellenfelük hatalomra kerül. Tényleg mindenki szegény lesz, ha nyer a baloldal? Putyin gyarmata lesz Magyarország, ha marad Orbán? És jön a gazdasági káosz, ha jön a Jobbik?

Elfogad egy zöld almát az LMP-től?

Itthon2014.03.20, 16:37

A kampány talán legötletesebb megoldásával támad az LMP Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Schiffer András és pártja részletes zöld programmal készül a választásra, kampányuknak azonban legalább ennyire fontos eleme a rendszerváltás utáni jobb- és baloldal kíméletlen ostorozása. Ezzel a stratégiával ugyan nem lehet választást nyerni, az LMP-t azonban ez nem zavarja, ők 2014-ben csak bekerülni akarnak.

Schiffer András beszélt a legtöbbet a parlamentben

Itthon2014.03.01, 17:50

Az LMP frakcióvezetője csaknem ezer alkalommal szólalt fel, öt fideszes képviselő viszont négy év alatt egyszer sem beszélt az Országgyűlés előtt.

Az LMP földosztási ígérettel szállt be a kampányba

Itthon2014.02.07, 23:59

Háromkulcsos adórendszer, zöldberuházásokra szánt százmilliárdok - bedobta magát az LMP is a kampányígéretek versenyébe. A legfeltűnőbb programpont azonban az, hogy földbirtokmaximumot vezetnének be, az efölötti földeket szétosztanák.

Schiffer és Szél az LMP-lista élén

Itthon2014.01.26, 16:54

Véglegesítették az LMP országos listáját: az első két helyen a két társelnök, Schiffer András és Szél Bernadett áll, az első tíz helyen rajtuk kívül Ikotity István, Sallai Róbert Benedek, Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Gertsmár Ferenc, Lengyel Szilvia, Csarnó Ákos és Moldován László van. Utóbbiak közül csak Lengyel Szilvia ül most is a párt parlamenti frakciójában.

Schiffer: Vágó kiégett

Itthon2014.01.07, 13:27

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint Vágó Gábor kilépése mindannyiukat megdöbbentette, de ennek oka nem belső harc. Schiffer szerint Vágó kiégett, és az utóbbi időben felelőtlen húzásai voltak.

Úgy tűnik, Vágó Gábor tavasztól nem lesz LMP-s képviselő

Itthon2014.01.05, 23:07

Az Index szerint csak Schiffer András, Szél Bernadett és Osztolykán Ágnes helye biztos.

Ángyán: A maffia irányítja a magyar politikát

Itthon2013.11.18, 14:40

Ángyán József és Schiffer András szerint nem véletlen, hogy sem az MSZP, sem a Fidesz nem akarja átvizsgálni a NAV-ot.

Schiffer–Rogán-párharc lehet a választásokon

Itthon2013.11.11, 08:45

Bár még tart az LMP-ben a következő választásokon induló egyéni jelöltek kiválasztása, a Magyar Nemzet értesülései szerint már eldőlt, hogy Schiffer András Budapest belvárosában méreti meg magát.

Lázár: Schiffer hamisan vádolta meg Orbánt

Itthon2013.02.15, 20:05

Schiffer András közérdekű adat eltitkolása miatti ndított pert Orbán Viktor ellen, de a Fővárosi Törvényszék jogerősen is megszüntette a pert. Lázár János szerint Schiffer hazudott.

Hivatalosan is vége van az LMP-frakciónak

Itthon2013.02.14, 18:20

Hivatalosan is feloszlott az LMP parlamenti frakciója, miután Kövér László megállapította a képviselőcsoport megszűnését. A pártból néhány hete kilépett nyolc képviselő hétfőn írta meg a házelnöknek, hogy kilépnek a frakcióból is.

Schiffer András szerint az LMP erősödött

Itthon2013.02.12, 11:51

Schiffer András LMP-s politikus szerint bár a frakció megszűnt, és ez veszteség, az LMP mégis megerősödött azzal, hogy parlamenti képviselői közül nyolcan kiléptek és új pártot alapítanak. Schiffer szerint nem engedtek a zsarolásnak, és megőrizték az elveiket, a szekértábor-politizálásba pedig nem szállnak be.

Jávorékat senki nem tartja konkurenciának

Itthon2013.01.28, 17:17

Jávor Benedekék egy olyan új zöld baloldali pártot alapítanak, amelyik Orbán leváltása érdekében összefogna az Együtt 2014-gyel és az MSZP-vel. A már meglévő két baloldali párt nyitottan fordul a formálódó harmadik felé, de konkrétan még nem tudják, milyen viszonyban legyenek vele. Nem tartanak attól, hogy szavazókat vesztenének a platformisták miatt, de azért készülnek a vitákra, például a paksi atomerőmű kapcsán.

Pártszakadás után

Vélemény2013.01.27, 18:44

A stratégia marad, a platformisták elmennek, Schiffer András pedig az új Orbán Viktor.

Schiffer: Egy hajóban nem lehet kétfelé evezni

Itthon2013.01.27, 18:31

Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András szerint az, hogy a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai kilépnek az LMP-ből, és új pártot alapítanak, nem jelenti azt, hogy pártszakadás következett volna be az LMP-ben.

Vasárnap szakadhat az LMP

Itthon2013.01.26, 18:34

Ha nem fogadja el az LMP kongresszusa a Jávor Benedek által vezetett platform stratégiáját, akkor tagjai kilépnének a pártból, a frakció azonban ebben az esetben is megmaradna.

Jön az LMP 2

Itthon2013.01.27, 10:12

Spanyol tornászlányok, méregdrága sör és pangás volt az LMP kongresszusán. A pártból kilépők új pártot alapítanak, bár pénzük még nincsen rá.

Schiffer majdnem egy napot beszélt a parlamentben 2012-ben

Itthon2012.12.31, 11:36

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter államtitkár is azok közé a képviselők közé tartozik, akik 2012-ben meg sem szólaltak a parlamentben. A másik véglet Schiffer András LMP-s frakcióvezető, aki majdnem egy teljes napot beszélt. Az ülésterem legjei.

Betiltotta az LMP Jávorék platformját

Itthon2012.12.15, 12:53

Az LMP országos választmánya szerdán felfüggesztette a nyolc országgyűlési és három fővárosi képviselő által alapított Párbeszéd Magyarországért Platform működését - derül ki az MTI birtokába került dokumentumokból. Jávor Benedek, a platform egyik létrehozója megalapozatlannak tartja a döntést.

Schiffer András az LMP új frakcióvezetője

Itthon2012.11.26, 14:07

Csak egyvalaki szavazott ellene. Schiffer folytatni akarja az együttműködést a 4K!-val és beszélgetne az MSZP-vel is.

Nincs új frakcióvezetője az LMP-nek

Itthon2012.11.23, 19:49

Kilenc órán át tanácskoztak, mégsem jutottak dűlőre. Schiffer András és további hat képviselő kivonult az ülésről.

Frakcióvezetőt választ az LMP

Itthon2012.11.23, 10:09

Egyelőre nincsenek jelöltek semelyik posztra. Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese a párt hétvégi kongresszusán mondott le megbízatásáról.

Szervezkednek az alulmaradt LMP-sek

Itthon2012.11.20, 15:29

A schifferi út Orbán Viktor és az MSZP megerősödéséhez vezet állítják a legutóbbi kongresszuson alulmaradt LMP-s képviselők abban a dokumentumban, ami az MTI-hez kiszivárgott. Új platformot alapítanak.

LMP: földindulás van, pártszakadás nincs

Itthon2012.11.19, 11:01

Az LMP úgy mondott nemet Bajnaiéknak, hogy bármikor igenre válthat. Pártszakadás se a jávoristák, se a schifferisták szerint sem lesz, és a frakcióbéli posztjukról lemondó képviselők sem adják fel a mandátumukat. A küldöttek között viszont megindulhat a lemorzsolódás.

Tökös LMP? Tökfej LMP?

Vélemény2012.11.18, 20:12

Az, hogy Orbán Viktor a hatalomban maradjon-e, vagy sem, 2014 tavaszának dilemmája lesz, 2012 novemberében nem annyira égető ez a kérdés. Az LMP úgy döntött, megpróbál még élni egy kicsit. Sok esélye nincs, de másfél év alatt rengeteg fordulat jöhet a magyar belpolitikában. Első körben mindenesetre nem léptek az SZDSZ útjára.

Nem teszünk szívességet Orbánnak - megkezdődött az LMP-kongresszus

Itthon2012.11.17, 14:46

Megkezdődött az LMP kongresszusa, amelyen a párt dönt a Bajnaiékkal való együttműködésről. A párt alapítványának társelnöke, Róna Péter támogatná az együttműködést a mostani kormány leváltása érdekében.

Az MSZP ki van zárva

Itthon2012.11.14, 10:57

Nagyon nagy a feszültség az LMP-n belül a szombati kongresszus előtt - állítják a párt képviselői. Az alapításuk óta legfontosabb gyűlésen döntenek arról is, hogy megkíséreljék-e az együttműködést az Együtt 2014-gyel. A két év után még mindig az útkeresésnél tartó pártban csak egyben biztosak: az MSZP-vel nem akarnak közösködni, így összellenzéki összefogás nem lesz. 

Már válaszolt Orbán az LMP-nek

Itthon2012.10.31, 14:29

Az ellenzéki párt korábban közölte, hogy bepereli a miniszterelnököt, mert nem kapott időben választ egy közérdekű adatkérésre.

Bepereli Orbánt az LMP

Itthon2012.10.30, 12:35

Az ellenzéki párt egy kétszázmilliós médiakampányról kért adatokat, de nem kapott választ a kormányfőtől. Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányra mehetett a pénz. Orbán sajtófőnöke szerint nem történt határidő-túllépés.

Bajnai és az összeférhetetlenek

Vélemény2012.10.12, 16:10

Az ex-miniszterelnök kormányt váltana, de az ahhoz szükséges ellenzéki összefogás még a kanyarban sincs. Nem véletlenül.

LMP: Jávor Benedek legyőzte Schiffert

Itthon2012.09.07, 16:16

Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP. Jávor 8:7-es arányban győzte le Schiffer Andrást a szavazáson.

Az LMP vitatja a Közgép-tüntetés utáni bírságot

Itthon2012.07.19, 15:25

Az LMP szerint a párt politikusai és aktivistái nem követtek el szabálysértést a múlt héten szerdán, a Közgép udvarán tartott demonstráción. A párt úgy véli, nem volt jogalapja a rendőri intézkedésnek, ezért a bírósághoz fordultak. A tüntetésen összesen 26 embert állítottak elő, akik vállalat ellen tüntettek, amely szerintük az oligarcharendszert jelképezi.

Újra nekifut az ügynökaktáknak az LMP

Itthon2012.05.18, 16:18

Az LMP pénteken újra benyújtotja az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatát - jelentette be sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. A politikus a lépést azzal indokolta, hogy "pofátlanságnak tartja", hogy a kormány a korábbi ígéretei ellenére nem nyújtotta be május 15-ig a Nemzeti Emlékezet Bizottság felállításáról szóló javaslatát.

Szitkozódó jobbikosok zavarták el Schiffer Andrást Vecsésről

Itthon2012.05.09, 14:55

Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán - mondta az LMP-s képviselő. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak, akik körbevették őt, és megrugdosták a mellette lévő pultot. A politikus nem jelenti fel támadóit, mert politikai ügynek tartja a támadást. A Jobbik szerint nem történt atrocitás, a párt szerint Schifferék egy vita végén kifogytak az érvekből, ezért mentek haza.

Viccből bomlasztotta a Fidesz-frakciót Schiffer

Itthon2012.04.17, 12:22

Jól összezavarta a Fidesz-frakciót Schiffer András LMP-s politikus, aki az egyik hétfői szavazás alatt éppen a fideszes padsorokban beszélgetett. Elkiabálta magát, hogy "nem", pedig a kormánypártiaknak az igen gombot kellett volna megnyomniuk. A szavazást végül nem zavarta meg az akció, Schiffer szerint hirtelen ötlet volt, és a fideszesek is jót nevettek.