Sávolt Attila

címke rss

Sávolt Attila: Még rengeteg Grand Slam-főtáblán fog játszani Fucsovics

Archívum2017.11.07, 20:26

Fucsovics Márton maratoni, ötszettes csatában kapott ki a US Open első fordulójában, ami után érthetően csalódott volt. Edzője, Sávolt Attila azonban már mindjárt a meccs után is igyekezett a pozitív tapasztalatokkal lelket önteni belé. Az Origo helyszíni tudósítójának adott interjúban pedig egyértelműen leszögezte, hogy Fucsovics mára minden tekintetben top százas játékossá érett.

Fucsovics Márton: irány Wimbledon!

Archívum2017.06.26, 08:31

Pályafutása eddigi legnagyobb győzelme után, „Irány London” felkiáltással, két és fél órás vonatozás várt Fucsovics Mártonra. Útközben sikerült őt elérni és kicsit fáradtan, de érezhetően boldogan nyilatkozott az Origónak. Úgy fogalmazott, hogy élete talán egyik legjobb napja június 25-e, és reméli, hogy ez a siker lendületet, önbizalmat ad neki a folytatásban. Edzője, Sávolt Attila szerint ez a hét áttörést jelent Fucsovics Márton teniszkarrierjében.

Sávolt már látja, hogyan javulhat Fucsovics

Archívum2017.04.26, 19:38

Edzője, Sávolt Attila szerint Fucsovics Mártont sokáig csak az adogatásai tartották versenyben, majd ironikus módon akkor nem tudta hozni a szerváit, amikor ezzel szettelőnybe kerülhetett volna. A folytatásban érvényesült Verdasco erőfölénye.

Balázs óriási bravúrral nyert Bukarestben

Archívum2012.04.24, 21:16

Balázs Attila bejutott a 450 ezer euró összdíjazású bukaresti salakpályás férfitenisz-torna második fordulójába, miután 2 óra 47 perces csatában 6:7, 7:6, 6:4-re győzött a világranglista 64. helyén álló szlovák Lukas Lacko ellen.

Nyolc év után apró magyar teniszsiker

Archívum2012.04.23, 12:47

Nyolc év óta először lesz főtáblás egy ATP-versenyen magyar férfi teniszező. Balázs Attila a 450 ezer dollár összdíjazású bukaresti torna 32-es főtáblájára került fel.

Noszály és Sávolt is játszik a teniszgálán

Archívum2007.12.07, 14:01

A közelmúlt két legjobb magyar játékosa, Noszály Sándor és Sávolt Attila is játszik a II. KENÓ Nemzetközi Teniszgálán, amelynek a Syma Sport- és Rendezvényközpont ad otthont hétfőn 18 órától.

Teniszakadémiát indít Sávolt Attila

Archívum2006.04.04, 13:54

Egy hónap múlva indul a Sávolt Teniszakadémia: az utóbbi húsz esztendő legeredményesebb magyar játékosa nemzetközi szintű utánpótlás nevelési rendszert szeretne kiépíteni Magyarországon.

Továbbjutott a magyar válogatott a Davis-kupában

Archívum2005.03.05, 18:57

A pénteki két hazai siker után szombaton a Kisgyörgy Gergely, Kiss Sebő kettős magabiztosan nyert a Benjamin Balleret, Guillaume Couillard duó ellen, s ezzel Magyarország behozhatatlan előnyre tett szert Monacóval szemben a Davis-kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjában, Hódmezővásárhelyen.

Tenisz 2004

Archívum2004.12.29, 11:15

Minden kétséget kizáróan Roger Federerről szólt a 2004-es év a teniszvilágban, a svájci teniszező ugyanis a négy nagy Grand Slam-tornából hármat megnyert. A nőknél előretörtek az oroszok, három GS-n is ők nyertek, sőt még a Fed-kupát is bespörték. Az olimpia meglepetésre chilei diadalmenetet hozott, a Davis-kupában a spanyolok ünnepelhettek. A magyar hölgyek idén valamivel halványabban szerepeltek, Mandula Petra 81., Kapros Anikó 86. helyen zárta a világranglistát, a férfiaknál a Davis-kupa-csapatnak nem sikerült a feljutás az Euro-afrikai zóna I. csoportjába, Sávolt Attila pedig az év végén bejelentette visszavonulását. 

Sávolt Attila 28 évesen visszavonul

Archívum2004.12.07, 13:38

Bejelentette visszavonulását Sávolt Attila, az utóbbi tíz esztendő legjobb magyar férfi teniszezője.

Federer elfoglalta a világranglistát

Archívum2004.11.23, 20:07

Az idén három Grand Slam-viadalon és a Mesterek Tornáján is diadalmaskodó svájci Roger Federer óriási fölénnyel végzett az első helyen a férfi teniszezők mindkét világranglistáján.

Szafin megugrott a világranglistákon

Archívum2004.11.08, 12:03

A vasárnap véget ért párizsi viadalon győztes orosz Marat Szafin három helyet javított egy héttel korábbi pozícióján, és már negyedik a férfi teniszezők hagyományos világranglistáján.

Sávolt kiesett, Federer nyert Bangkokban

Archívum2004.09.28, 18:44

Sávolt Attila kiesett a bangkoki tornán, miután két játszmában vereséget szenvedett a svájci Heubergertől, ugyanitt a világelső Federer könnyedén győzött. Sanghajban a negyedik kiemelt Philippoussis elbúcsúzott, Palermóban a kiemeltek vették az akadályt.

Sávolt már a selejtezőben búcsúzott a Roland Garroson

Archívum2004.05.18, 23:30

A hagyományos világranglistán 276. Sávolt Attila három játszmában vereséget szenvedett a mexikói Santiago Gonzaleztől (246.) a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.

Sávolt és Németh is búcsúzott Estorilban

Archívum2004.04.14, 10:47

Németh Virág és Sávolt Attila egyaránt az első fordulóban búcsúzott a portugáliai Estorilban zajló tenisztornától. Némethet a spanyol Marta Marrero, míg a selejtezőből a főtáblára került Sávoltot a grúz Irakli Labadze búcsúztatta az európai salakszezon idénynyitóján.

Sávolt főtáblára jutott Estorilban

Archívum2004.04.13, 10:29

A világranglistán 253. Sávolt Attila felkerült a 32-es főtáblára az 520 ezer euró összdíjazású estorili férfitenisz-tornán, miután a selejtező harmadik fordulójában biztosan győzte le a cseh Jan Hernichet (137.).

Sávolt nem játszhat az írek ellen

Archívum2004.04.03, 14:29

Sávolt Attila sérülése nem jött rendbe, ezért nem játszhat a magyar teniszválogatottban az április 9. és 11. között esedékes, Írország elleni Davis-kupa-mérkőzésen.

Hrbaty vezeti az ATP-Race-t

Archívum2004.01.19, 11:30

A férfiak hagyományos világranglistájának élcsoportjában nem történt változás, továbbra is az amerikai Andy Roddick vezet. A legjobb magyar, Sávolt Attila két helyet visszacsúszva jelenleg a 179. helyen áll. Az ATP Race-ben a szlovák Hrbaty, a nőknél Justine Henin-Hardenne áll az élen.

Mandula 39. a világranglistán

Archívum2004.01.12, 18:45

Csakúgy, mint az év végi, a 2004-es első női világranglistán is három magyar teniszező található az első százban. A legelőkelőbb helyen Mandula Petra áll, ő a 39. Sávolt Attila 177. a férfiak mezőnyében.

Sávolték nem bírtak a hazaiakkal a Hopman-kupán

Archívum2004.01.04, 14:34

A Mandula Petra és Sávolt Attila alkotta magyar csapat 3-0-ra kikapott Ausztráliától a teniszezők nemhivatalos vegyescsapat-világbajnokságán, a 16. Hopman-kupán.

Manduláék továbbjutottak a Hopman-kupán

Archívum2004.01.03, 20:54

A teniszezők nemhivatalos vegyescsapat-világbajnoksága, a 16. Hopman-kupa magyar sikerrel kezdődött, ugyanis a selejtezőben a Mandula Petra, Sávolt Attila alkotta csapat 2-1-re legyőzte Kanadát.

Változatlan maradt a férfitenisz-élmezőny

Archívum2003.10.13, 12:40

Nem történt jelentős változás a férfi teniszezők világranglistáinak élmezőnyében, így az idei eredményeket összegző ATP Race-t továbbra is az amerikai Andy Roddick, míg a hagyományos rangsort a spanyol Juan Carlos Ferrero vezeti. Legjobb magyarként Sávolt Attila a 110., illetve a 177. helyen áll.

Változatlan maradt a férfitenisz-élmezőny

Archívum2003.09.16, 07:56

Nem történt jelentős változás a férfi teniszezők világranglistáin, így az idei eredményeket összegző ATP Race-t a US Open-győztes amerikai Andy Roddick, míg a hagyományos rangsort a spanyol Juan Carlos Ferrero vezeti. A legjobb magyar továbbra is Sávolt Attila, aki előbbi listán a 108., míg az utóbbin a 162. helyen áll.

Srichaphan nyolc helyet javított az ATP Race-en

Archívum2003.08.25, 11:52

A férfi teniszezőknél egyik világranglistán sem történt jelentős változás az élmezőnyben, a 380 ezer dollár összdíjazású Long Island-i tornán diadalmaskodó thaiföldi Paradorn Srichaphan azonban nyolc helyet javítva a tizenhatodikra jött fel az idei eredményeket igyelembe vevő ATP Race-ben.

Roddick élre ugrott az ATP Race-ben

Archívum2003.08.19, 09:49

Hétvégi tornagyőzelmének köszönhetően Andy Roddick átvette a vezetést a férfi teniszezők ATP Race rangsorában. A hagyományos világranglistát Andre Agassi vezeti.

Federer vezet az ATP Race-sorozatban

Archívum2003.08.11, 12:02

A svájci Roger Federer köszönhetően annak, hogy a múlt heti montreali férfi tenisztornán bejutott az elődöntőbe, átvette a vezetést az ATP Race-n a spanyol Juan Carlos Ferrerótól.

Federer és Agassi maradt az élen

Archívum2003.07.14, 17:30

Az elmúlt heti gstaadi és bastadi tenisztornák nem hoztak változást a férfi teniszezők világranglistáin: az ATP Race-ben a wimbledoni győztes Roger Federer, míg a hagyományos rangsorban Andre Agassi vezet. Az egyesben legjobb magyar, Sávolt Attila az ATP Race-ben 93., a hagyományos világranglistán pedig a 121.

Felzárkóztak a "füvesek"

Archívum2003.06.23, 11:52

Az elmúlt heti tornák eseményei nem befolyásolták a férfi teniszezők idei eredményeit figyelembe vevő világranglista, az ATP Race élcsoportját: vezet Juan Carlos Ferrero, második Andre Agassi, s harmadik Guillermo Coria.

Csak Kapros nyert a wimbledoni selejtezőben

Archívum2003.06.18, 11:05

Kapros Anikó továbbjutott, Marosi Katalin és Gubacsi Zsófia viszont kiesett a hétfőn kezdődő wimbledoni nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában. Sávolt Attila a luganói challenger-tornán luxemburgi mumusától kapott ki.

Agassi ismét a világranglista élén

Archívum2003.06.16, 11:27

Roger Federer hallei győzelmének köszönhetően két helyet javított, s már negyedik a férfi teniszezők idei eredményeit figyelembe vevő világranglistán, az ATP Race-ben. A hagyományos ranglistán ismét Agassi vezet.

Sarapova túl hangosan nyög

Archívum2003.06.12, 14:05

Halkabb versenyzésre szólították fel az orosz Marija Sarapovát a 170 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-tornán Birminghamben. Seles hozzá képest sehol, Sávolt meg kikapott a biellai challenger-versenyen.

ATP Race: Ferrero élre állt

Archívum2003.06.09, 16:25

A spanyol Juan Carlos Ferrero párizsi győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a férfi teniszezők idei eredményeit figyelembe vevő világranglistán, az ATP Race-ben. A legjelentősebb előrelépés azonban a döntőben vesztes holland Martin Verkerk nevéhez fűződik: a hagyományos rangsorban 31 helyet javítva már a 15., míg az ATP Race-ben a legjobb tízbe is bekerült, holtversenyben nyolcadik.

Coria Sávolt után Agassit is kiverte

Archívum2003.06.03, 20:43

Kialakult a nők elődöntőinek párosítása a francia nyílt teniszbajnokságon. A Roland Garros felső ágán Serena Williams és Justine Henin, az alsó ágon Kim Clijsters és Nagyezsda Petrova méri majd össze erejét. Mandula Petra vegyes párosban is kiesett. A férfiaknál a nap meglepetését a 21 éves argentin Guillermo Coria okozta, aki négy játszmában legyőzte az amerikai Andre Agassit.

Mandula nyolcaddöntős, Sávolt kiesett Párizsban

Archívum2003.05.30, 21:31

Nem sikerült felülmúlnia eddigi legjobb Roland Garros-eredményét Sávolt Attilának, a világranglista 141. helyén álló magyar játékos a harmadik fordulóban nagyon sima vereséget szenvedett az argentin Guillermo Coriától. Mandula Petra viszont már csak egy sikerre van 2001-es produkciójától, miután az olasz Flavia Pennettát is gond nélkül verte.

A magyarok brillíroztak, Agassi majdnem kiesett a Roland Garroson

Archívum2003.05.28, 22:00

Mandula Petra és Sávolt Attila is jelesre vizsgázott oroszból, mindkét teniszezőnk Oroszország egyik képviselőjét ütötte el a továbbjutástól a Roland Garros harmadik napján. Ez bizony meglepetés, akárcsak az, hogy Andre Agassi majdnem kizúgott a horvát Mario Ancic ellenében.

Dupla magyar siker, csillaghullás Párizsban

Archívum2003.05.27, 09:46

Mandula Petra és Sávolt Attila is sikerrel vette a Roland Garros első fordulóját, nem sikerült azonban a továbbjutás jónéhány csillagnak: kiesett többek között az ötödik helyen kiemelt Roger Federer is.

Roddick már hetedik az ATP Race-ben

Archívum2003.05.26, 11:22

Nem történt jelentős változás az élmezőnyben a férfi teniszezők világranglistáján, így az ATP Race-ben továbbra is az amerikai Andre Agassi áll az élen, míg a hagyományos rangsort az ausztrál Lleyton Hewitt vezeti.

Magyar nap a Roland Garroson

Archívum2003.05.26, 09:51

Mindkét, a Roland Garros főtábláján érdekelt magyar teniszező hétfőn játssza első fordulós meccsét: Mandula Petra a spanyol Marta Marreróval mérkőzik, Sávolt Attila pedig a svéd Andreas Vinciguerrával méri össze erejét.

Sávolt főtáblára jutott a Roland Garroson

Archívum2003.05.23, 20:43

Az utolsó akadályt is sikerrel vette első számú férfi teniszezőnk, Sávolt Attila a Roland Garros selejtezőjében, így feljutott a 128-as főtáblára. Kuti Kis Rita és Kapros Anikó viszont nem járt sikerrel.

Sávolt a főtábla kapujában a Roland Garroson

Archívum2003.05.22, 21:07

Már csak egy győzelem kell Sávolt Attilának ahhoz, hogy kiharcolja a főtáblára jutást a hétfőn kezdődő Roland Garroson: a kvalifikáció első körében az argentin Etlist, míg a másodikban az olasz Braccialit verte. A hölgyek közül mindenki versenyben van még.

Előretörnek az argentin teniszezők

Archívum2003.05.19, 16:28

A 2,45 millió dollár összdíjazású hamburgi férfitenisz-tornán elődöntős négy argentin játékos jelentősen előrelépett az ATP Race-en.

ATP Race: Mantilla 11 helyet javított

Archívum2003.05.12, 18:44

A vasárnap véget ért római, 2,45 millió dollár összdíjazású tornán győztes spanyol Félix Mantilla 11 helyet javított egy héttel korábbi pozícióján, és már a hatodik a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-ben.

Ferrero Agassit üldözi

Archívum2003.05.05, 15:12

A vasárnap véget ért valenciai, 400 ezer dollár összdíjazású tornán diadalmaskodó spanyol Juan Carlos Ferrero két helyet javított egy héttel korábbi pozícióján, és már a második a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-ben.

Agassi a világranglisták ura

Archívum2003.04.28, 11:24

Andre Agassi houstoni tornagyőzelmével átvette a vezetést a férfi teniszezők hagyományos világranglistáján az ausztrál Lleyton Hewitt-tól.

Blake megálljt parancsolt Sávoltnak

Archívum2022.06.06, 13:08

A második forduló jelentette a végállomást Sávolt Attila számára a 380 ezer dollár összdíjazású houstoni férfitenisz-tornán. Ugyanezen akadályt ugyan sikerrel vette a címvédő Andy Roddick, de a Paul Goldstein elleni játékára kicsit sem lehet büszke.

Világsztárt vert Sávolt Houstonban

Archívum2003.04.22, 11:31

Bravúros győzelemmel kezdte Sávolt Attila a houstoni férfitenisz-tornát, első számú játékosunk a német Nicolas Kiefert verte az első fordulóban. Ugyanitt hiába ígérte biztosra részvételét Pete Sampras, az amerikai visszalépett a szerepléstől.

Véget ér Williamsék egyeduralma

Archívum2003.04.09, 11:55

Hétfőtől már nem a Williams nővérek sajátítják ki a női teniszezők világranglistájának első két helyét, a második pozíció a belga Kim Clijstersé lesz. Sávolt Attila Casablancában, Mandula Petra Estorilban vette sikerrel az első fordulót.

ATP Race: Moya 15 helyet javított

Archívum2003.03.31, 12:29

A Miamiban döntős spanyol Carlos Moya a 22. helyről a hetedikre lépett előre a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében.

Gambill már hatodik az ATP Race-ben

Archívum2003.03.10, 12:15

A floridai Delray Beach-ben aratott tornagyőzelmével a huszonkettedik helyről a hatodikra lépett előre a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében az amerikai Jan-Michael Gambill.

Mandula főtáblás Indian Wellsben

Archívum2003.03.05, 12:10

Mindkét mérkőzését megnyerte a selejtezőben, így feljutott a főtáblára Mandula Petra a 2,1 millió dollár összdíjazású kaliforniai tenisztornán. Ugyanez nem sikerült Kapros Anikónak, aki a második találkozóját a harmadik játszmában sérülés miatt feladta. Sávolt Attila az első körben búcsúzott Miamiban.

Előző
Következő