Saul fia

címke rss

Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Archívum2017.01.04, 19:50

Hogyan teljesítettek tavaly a magyar filmek? A Saul fia annak ellenére vitt mindent, hogy még 2015 nyarán mutatták be, Tom Hankst, Leonardo DiCapriót és a Suicide Squadot is legyűrte. Fontos tanulság, hogy brutális, magas korhatár-besorolású thrillerekből nem csupán a külföldire, de a hazaira is van kereslet, illetve kiderült, hogy a Filmalapon túl is van élet. A lovasíjász, az Ernelláék Farkaséknál és a Wellhello-film az állami szervezet segítsége nélkül találta meg a közönségét. Romantikus komédia most nem volt, kaptunk viszont helyette időutazós sci-fit és kerekesszékes gengszterfilmet, amelyek több nézőnek is örömet szerezhettek volna.

Tényleg jelölhetik Golden Globe-ra a Veszetteket?

Archívum2016.12.08, 18:20

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown middle on 3000 2100 December 12-én, azaz jövő hétfőn jelentik be a Golden Globe-jelöléseket, akkor lehet majd szurkolni a magyaroknak. Eddig három alkalommal jelöltek hazai filmet a díjra: 1986-ban a Redl ezredes-t, három évvel később a Hanussen-t, legutóbb pedig a Saul fiá-t, ami el is hozta az első magyar Golden Globe-ot. Nemes Jeles László meghatódott a Golden Globe-díjon http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160111-nemes-jeles-laszlo-meghatodott-a-golden-globe-dijon-saul-fia.html Így örültek a magyarok a Saul fia díjának a Golden Globe-on http://www.origo.hu/fiilmklub/blog/dijak/20160111-igy-orultek-a-magyarok-a-saul-fia-dijanak-nemes-jeles-laszlo-helem-mirren-gerard-butler.html ...

Spielbergnek hordta a teát, most két lépésre van az Oscartól

Archívum2016.11.26, 02:42

Deák Kristóf pont moziban volt, amikor megtudta, hogy többszörösen díjnyertes kisfilmje a legjobb tíz közé került az Oscaron. Ebben a kategóriában utoljára 53 évvel ezelőtt került magyar film ilyen közel a díjhoz, a 34 éves rendező most olyan boldog, mintha elvitte volna a lottó ötöst. Spielberg alatt kezdte a szakmát, angliai egyetemen gyűjtötte a tudást, a Hacktionnel vált belőle igazi rendező, a Mindenki című remek kisfilmjét pedig nagyon is tudatosan terelte az Oscar irányába. Elmesélte, hogy az örömhír bejelentése után pár órával már amerikai ügynökök bombázták levelekkel, illetve azt is, hogy milyen teendői vannak még január 224-ig, ...

Röhrig Géza menő ruhákban pózol egy amerikai magazinban

Archívum2016.11.09, 16:18

Fotó: Sharif Hamza middle on 1630 1024 A Saul fia óta Röhrig nem vállalt színészi munkát (egyesek látni vélték a Westworld legutóbbi részében, de az nem ő volt), a cikk szerint, amikor nem a regényén dolgozik, akkor a bronxi lakása környékén sétálgat a feleségével és a gyerekeivel. Összesen négy gyerek apukája, a két legfiatalabb közülük egy másfél éves ikerpár. A Saul fiát az évszázad legjobb filmjei közé választották http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20160823-a-saul-fiat-az-evszazad-legjobb-filmjei-koze-valasztottak-bbc-mulholland-drive-werckmeister.html Három Kossuth-díjat kapnak a Saul fia aalkotói ...

A Saul fia mától elérhető a neten

Archívum2016.09.19, 16:46

Az HBO GO az országos TV premier előtt elhozza az Oscar-díjas magyar filmet.

Reklám nélkül adja az RTL Klub a Saul fiát

Archívum2016.09.14, 13:36

Az idei Oscar legjobb külföldi filmje, Nemes Jeles László Arany Glóbusz-díjas alkotása, a Saul fia szeptember 24-én, szombat este kerül elsőként televíziós képernyőre, az RTL Klub adja.

A Saul fiát az évszázad legjobb filmjei közé választották

Archívum2016.08.24, 10:37

A BBC százhetvenhét kritikust kérdezett ki, és az ő véleményük alapján állította össze a huszonegyedik század legjobb filmjeinek a listáját. A rangsor böngészésével rengeteg időt el lehet tölteni, és közben azon töprengeni, mi az, amit mi kidobnánk belőle, mi az, aminek nagyon örölünk, és mit kellene most már tényleg pótolni. A legjobb százba három magyar film is bekerült, de a leginkább David Lynch örülhet.

A Mulholland Drive lett a 21. század legjobb filmje a kritikusok szerint

Archívum2016.08.24, 10:40

A BBC kultúra rovata a világ minden tájáról kért fel filmkritikusokat, hogy szavazzák meg a kétezres évek eddigi legjobban sikerült mozifilmjeit. A lista első helyeire két japán, egy hongkongi és egy iráni film is felkerült, a 100 legjobb film között pedig összesen három magyar alkotás szerepel.

Még izgalmasabb lett a magyar Oscar-verseny

Archívum2016.07.22, 12:45

Tavaly ilyenkor már rég megvolt, melyik filmet küldi Magyarország az Oscar-versenybe: naná, hiszen a Saul fia addigra már meglepetésfilmként letarolta a fesztiválok jó részét. Idén nem ennyire egyértelmű a választás, ráadásul az utolsó előtti percben egy újabb jelölt is befutott a két másik mellé. Szeptemberben fog dönteni a héttagú bizottság, a Liza, a rókatündér rendezője is voksol.

Egyszeri csoda volt a Saul fia Oscar-díja?

Archívum2016.06.27, 18:00

Rajtunk a filmvilág szeme, hogy címvédőként mely filmet nevezzük idén Oscarra. Tavaly ilyenkor már bejelentette Magyarország, hogy a Saul fiát indítja a legjobb külföldi film Oscarjáért és Nemes Jeles László éllovas státuszát senkinek sem sikerült megingatni az év második felében. Idén nem ilyen reményteljes a helyzet, de azért van miből válogatni.