SARS

címke rss
Hatékony lehet a Covid-19 kezelésében egy SARS ellen kifejlesztett vegyület

Hatékony lehet a Covid-19 kezelésében egy SARS ellen kifejlesztett vegyület

Laboratóriumi körülmények között hatásosnak bizonyult a Covid-19 betegség ellen egy vegyület, amelyet eredetileg a szintén koronavírus okozta súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) kezelésére fejlesztettek ki - számoltak be ausztrál kutatók, akik szerint a tényleges gyógyszer kifejlesztése azonban évekbe telhet.

A vérplazma segíthet a koronavírusos betegeken

Tudomány2020.04.07, 18:16

Már az antibiotikumok és a védőoltások előtt is megpróbálták a korabeli orvosok különböző „kölcsönzött" ellenanyagok előállításával megmenteni a súlyos állapotban lévő betegek életét járvány esetén. Az egészségügyi szakemberek először az 1900-as évek elején próbálták meg a súlyos fertőzésben szenvedőknek átadni a már felgyógyult páciensek vérplazmáját. Az úgynevezett passzív immunizálás lehetőségét vizsgálják az új koronavírus-járvány esetében is.

Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg

Tudomány2020.02.09, 17:45

Mikrobiológiai vizsgálatot kizárólag a koronavírus-fertőzésre gyanús, meghatározott tüneteket produkáló betegeknél lehet és kell végezni - közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-vel.

Disznóktól jöhet az új szupervírus

Tudomány2018.06.12, 17:02

Potenciálisan veszélyt jelenthet az emberre az a vírus, amely egyelőre csak disznókban okoz hányást és hasmenést, de kísértetiesen hasonlít a SARS- és MERS-járványok okozóira.

Észak-Korea megtalálta az AIDS, a MERS és a SARS elleni csodaszert

Nagyvilág2015.06.19, 13:49

Észak-koreai tudósok többek között ginzengből állították elő azt a csodaszert, amely egyszerre előz meg három halálos betegséget is.

Több mint kétezer vírusminta tűnt el a Pasteur-intézetből

Egészség2014.05.21, 11:58

Működési zavarokat állapítottak meg a francia Pasteur-intézetnél, miután áprilisban több mint 2300 kémcsőnyi tesztelendő SARS-vírus tűnt el. Az intézet működését a hatóságok időlegesen felfüggesztették.

Valami van a denevérekkel

Tudomány2013.09.07, 16:10

A közelmúltban több, emberre is veszélyes vírusról kiderült, hogy a denevérektől érkezett. Mitől olyan különlegesek a denevérek, és hogyan fertőzhetik meg az embereket?

Emberről emberre terjed az új vírus

Nagyvilág2013.05.13, 16:41

Eddig 18 halálos áldozata van annak az új koronavírusnak, amely a legújabb adatok szerint emberről emberre is terjed. Európában eddig Franciaországban és Nagy-Britanniában találtak fertőzött betegeket. A WHO szerint az új vírus az atípusos tüdőgyulladást okozó, tíz évvel ezelőtt terjedt SARS-vírushoz hasonlít, amely majdnem nyolcszáz emberrel végzett akkor Kínában.

A járványok is repülőn utaznak

Travelo2017.12.08, 12:34

Nem elég, ha bekapcsoljuk a biztonsági övet. Hosszú órákig másokkal egy légtérben utazni több veszélyt rejt, mint gondolnánk. Jelenleg Európa 18 országában tombol az influenzajárvány, közöttük Magyarországon is. A repülők a járványok melegágyai?

Denevérektől jön az új veszélyes vírus

Egészség2012.12.27, 12:58

Aggodalommal figyelik a járványtani szakértők a koronavírus új törzsének felbukkanását a Közép-Keleten: múló epizódról van szó, vagy egy világméretű járvány előszeléről? Egy szakértő szerint hallatlanul veszedelmes kórokozóval van dolgunk, amely a H5N1-gyel, vagyis a madárinfluenza-vírussal egy súlycsoportba sorolható.

Denevérvírus támadott meg embereket

Egészség2012.11.20, 07:37

Az Egészségügyi Világszervezet a közelmúltban egy új, főként légzőszervi panaszokat okozó vírus megjelenésére hívta fel a figyelmet, amelyet nemrég egy Szaúd-Arábiában elhunyt férfi szervezetében mutattak ki. Az új koronavírus humán vírusokkal nem mutat közeli rokonságot, denevérvírusokkal viszont annál inkább.

Új vírus bukkant fel a Közel-Keleten

Egészség2012.09.24, 15:33

Új vírust azonosítottak egy nemrégiben Szaúd-Arábiában járt katari férfiban: a vírus ugyanabba a családba tartozik, mint a SARS, amely 2002-ben nyolcszáz ember halálát okozta - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Túlaggódta az ijesztő vírusokat a WHO

Nagyvilág2009.04.29, 16:23

A sertésinfluenza a harmadik olyan betegség az ezredforduló óta, amely miatt világjárvány veszélyét emlegeti az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Sem a SARS, sem a madárinfluenza nem teljesítette be eddig az egész világon pusztító fertőzéssel fenyegető jóslatokat, de a WHO egyik esetben sem volt következetes. A pánik csitítása és a félelemkeltés között ingadozott, de a veszély mértékét nem tudta jól belőni.

Nem SARS végzett az orosz vonaton meghalt nővel

Nagyvilág2009.04.17, 15:31

A boncolás és a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy nem a SARS vírus okozta annak a kínai nőnek a halálát, aki miatt 200 ember került karanténba Oroszországban. A nő egy vonaton hunyt el, ezért három vagon utasait vonták karantén alá. Végül kiderült, hogy a halálozást kezeletlen tüdőgyulladás okozta.

Karantén egy Moszkvába tartó vonaton meghalt nő miatt

Nagyvilág2009.04.16, 20:50

Ismeretlen betegségben halt meg egy kínai nő egy Moszkvába tartó vonaton, 53 utast emiatt karanténba zártak. A nő a hongkongi tévé szerint atípusos tüdőgyulladásban (SARS) halhatott meg.

Lassan megeszik a kínaiak a vadállatokat

Tudomány2008.11.12, 08:14

A kínaiak egy ideig visszafogták vadfogyasztásukat, miután az elmúlt években többen meghaltak a vadhús által is terjesztett atípusos tüdőgyulladás (SARS) vírusától. Mostanra azonban alábbhagyott a pánik, és újra visszakerültek az asztalra a ritka állatokból készült ínyencfalatok. A hagyományos orvoslás "gyógyszereinek" elkészítéséhez szintén sok állatot ölnek meg, ráadásul ez még egyes növényeket is kipusztíthat.

Gyorsan terjedő új vírusok támadnak

Nagyvilág2007.08.23, 16:02

Világszerte gyorsabban alakulnak ki és terjednek el fertőző betegségek, mint korábban valaha - figyelmeztet éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet szerint évi 2,1 milliárd légiutassal nagy az esélye annak, hogy az AIDS-hez, a SARS-hoz és az ebolához hasonló, emberek millióinak halálát okozható új betegség bukkan fel a következő években.

Ismeretlen betegség pusztít Kanadában

Nagyvilág2005.10.13, 12:04

Tizenhatan haltak meg abban a rejtélyes betegségben, ami egy kanadai idősek otthonában ütötte fel a fejét. A betegség 88 embert fertőzött meg. A kanadai egészségügyi hatóságok egyelőre nem tudták azonosítani a betegséget, azt viszont kizárták, hogy madárinfluenzáról, vagy atípusos tüdőgyulladásról lenne szó.

Papagájkór fertőzött a baromfifeldolgozóban

Itthon2005.06.15, 07:58

Húsz embert kezeltek tüdőgyulladással Békéscsabán. A betegek mindannyian a baromfifeldolgozó munkatársai voltak. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szerint a legvalószínűbb, hogy papagájkórt kaptak a dolgozók. A hivatal szerint nincs szó madárinfluenzáról vagy SARS-ról.

Fenyegető vírusok

Tudomány2005.05.23, 19:08

Ebola, Marburg, AIDS, SARS, hepatitis, madárinfluenza. Az utóbbi időben egyre több áldozatot szednek ezek a betegségek, járványok. Összeállításunkból megtudhatja, melyik betegséget milyen kórokozó okozza, mikor jelent meg először és hol terjedt el a leginkább a világban. Kiderül az is, melyek a leghatásosabb védekezési módok ellenük és mely kórokozók jelentenek fenyegetést az egész világra.

A vártnál jobban nőtt a légi forgalom

Gazdaság2004.05.03, 13:36

Az iraki háború kezdete és a SARS vírus csúcspontja óta eltelt egy évben a légi forgalom a várakozásokat meghaladó ütemben nőtt világszerte. A legnagyobb növekedést a közel-keleti légitársaságok könyvelhették el - írja a BBC News Online.

SARS: új halálos áldozat kilenc hónap után

Nagyvilág2004.04.30, 12:40

SARS-ban hunyt el egy kínai nő április 19-én. Ezt pénteken erősítette meg a kínai egészségügyi minisztérium. Az 53 éves asszony a betegség első áldozata a tavalyi év első felében tomboló járvány vége óta.

Karanténban 600 pekingi a SARS miatt

Nagyvilág2004.04.27, 11:57

Több mint hatszáz embert helyeztek karanténba a kínai fővárosban a hatóságok, hogy megakadályozzák az atípusos tüdőgyulladás járványának tovaterjedését.

Újabb hatékony vakcina a SARS ellen

Tudomány2004.04.26, 12:36

Amerikai kutatók újabb kísérleti vakcinát fejlesztettek ki, amely hatékony védelmet nyújthat az egy évvel ezelőtt még teljesen ismeretlen SARS-vírus ellen.

Újra felütheti a fejét a SARS Kínában

Nagyvilág2004.04.22, 16:32

Újabb SARS-os beteget találtak Kínában. A 20 éves kórházi ápolónő január óta az első, aki atípusos tüdőgyulladás miatt szorul kórházi kezelésre. Az Egészségügyi Világszervezet szerint Kínában több megbetegedést is észleltek az elmúlt napokban.

Hatékony vakcina SARS ellen

Tudomány2004.04.02, 10:04

Amerikai kutatók olyan vakcinát fejlesztettek ki, amely hatékony védelmet nyújthat a SARS-vírus ellen.

Madárinfluenza-járvány

Tudomány2004.03.16, 12:47

Az Ázsia több országában pusztító madárinfluenza még a tavalyi atípusos tüdőgyulladás-járványnál (SARS) is hosszabb ideig, akár egy évnél is tovább eltarthat - jelentette ki Brüsszelben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője. A madárinfluenzát a SARS-nál nehezebb lesz megfékezni, mert nem emberek terjesztik. A témával kapcsolatos cikkek folyamatosan frissülő gyűjteménye.

Világméretű influenzajárvány fenyeget

Nagyvilág2004.01.27, 15:33

Szinte bizonyos, hogy előbb vagy utóbb világméretű influenzajárvány alakul ki a Dél-Ázsiát sújtó madárinfluenza-járványból - állítja az [origo] által megkérdezett virológus. Ehhez csak annyi kell, hogy a kórokozó képes legyen emberek között is tejedni, mert most még csak madarak között terjed, és csak elvétve fertőződnek meg emberek - madaraktól. A betegség egyre terjed, ezzel nő az esélye annak is, hogy egy emberre jóval veszélyesebb vírustörzs alakul ki. Ha létrejön az emberről emberre is terjedő újfajta influenzavírus, egy hónapon belül kialakul a világjárvány.

A SARS árnyékában ünneplik a holdújévet Kínában

Nagyvilág2004.01.21, 11:37

Közel kétmilliárdnyi utazást regisztráltak az egyik legnagyobb kínai ünnep, a holdújév alkalmából. A SARS rányomja a bélyegét az össznépi ünnepre, a közlekedési csomópontokban testhőmérséklet-ellenőrző állomásokat állítottak fel. A lázas utasokat nem engedik felszállni a járművekre.

Elkészült az első SARS-vakcina

Tudomány2004.01.20, 16:11

Hamarosan emberen is kipróbálják azt a védőoltást, amelyet az atípusos tüdőgyulladás ellen fejlesztettek ki kínai kutatók.

Már négy áldozata van a madár-influenzának

Nagyvilág2004.01.17, 10:37

Már négy halálos áldozata van a távol-keleti országokban terjedő madár-influenzának - írja a CNN. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a SARS-nál is veszélyesebb betegség eddig 14 embert fertőzött meg Vietnamban. A kórokozót terjesztő csirkék és kacsák közül több tízezret kellett levágni Vietnamban, Japánban és Dél-Koreában. Időközben Kínában két újabb SARS-os beteget találtak.

Támad a SARS-nál is veszélyesebb madár-influenza

Nagyvilág2004.01.16, 11:36

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói bizonyítékokat találtak arra, hogy a cibetmacskák terjesztik Kínában a SARS-vírust - írja a BBC News. A kórokozó nyomait megtalálták több állat ketrecén. Kínának a SARS mellett más nehézségekkel is szembe kell néznie, ugyanis a szomszédos Vietnamban felütötte a fejét a madár-influenza, ami kutatók szerint veszélyesebb lehet, mint a SARS.

Nem SARS-os volt az Oroszországban elhunyt új-zélandi

Nagyvilág2004.01.15, 18:06

Nem atípusos tüdőgyulladásban szenvedett a Jekatyerinburgban kedden elhunyt új-zélandi férfi - jelentette az orosz járványügyi hatóság. A férfi azért érkezett a városba, hogy feleséget keressen magának. Ezután megbetegedett, majd meghalt. A helyi orvosszakértők SARS-ot diagnosztizáltak nála, de a laborvizsgálat nem mutatta ki a vírust a férfi szervezetében.

Meghalt egy SARS-beteg Oroszországban

Nagyvilág2004.01.13, 17:04

Valószínűleg SARS-ban halt meg egy új-zélandi férfi az oroszországi Jekatyerinburgban. Bár a szövetségi egészségügyi szervek szerint a férfi nem volt SARS-beteg, a helyi hatóságok azt közölték, hogy a férfi atípusos tüdőgyulladás áldozata lett.

Brigitte Bardot védi a cibetmacskákat

Nagyvilág2004.01.09, 00:23

Élesen bírálta a cibetmacskák kiirtása miatt csütörtökön Brigitte Bardot állatvédő, volt francia színésznő Hu Csin-tao kínai államfőt. Bardot szerint nem bizonyított, hogy ezek az állatok a felelősek a SARS-vírus terjesztéséért.

Újabb SARS-esetekre számítanak Kínában

Nagyvilág2004.01.09, 12:31

Az Egészségügyi Világszervezet újabb SARS-gyanús megbetegedésekre számít Kínában. Egy kínai kutató szerint ugyanakkor egyelőre nem kell attól tartani, hogy megismétlődik a tavalyihoz hasonló méretű járvány.

Irtják a cibetmacskákat Kínában a SARS miatt

Nagyvilág2004.01.05, 11:24

A kínai egészésgügyi minisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy SARS-ban szenved az a férfi, akit december óta kezelnek a betegség tüneteivel. A hatóságok közben egy újabb járvány kialakulását elkerülendő úgy döntöttek, hogy elpusztítanak tízezer cibetmacskát. Feltételezések szerint ugyanis a betegség kórokozója a Kínában kedvelt csemegeként fogyasztott kisemlősről került át az emberre. Közben a Fülöp-szigeteken is felbukkant egy beteg, aki feltehetően atípusos tüdőgyulladásban szenved.

Stabil a SARS-gyanús beteg állapota

Nagyvilág2003.12.28, 13:11

Állítólag stabil az állapota annak a kínai férfinak, akit atípusos tüdőgyulladás (SARS) gyanújával kezelnek Kantonban. Még nem tudni hogyan fertőződött meg a férfi. Karanténban vannak azok a személyek is, akik a beteggel kapcsolatba kerültek, ők azonban eddig tünetmentesek.

Újra felbukkant a SARS Kínában

Nagyvilág2003.12.27, 10:33

Kína déli részén atípusos tüdőgyulladás (SARS) gyanújával kezelnek egy helyi férfit. Az újabb, SARS-gyanús eset máris nagy riadalmat váltott ki, az ebben az évben felbukkant és világméretű járványt okozó betegségben ugyanis összesen 800 ember vesztette életét, és körülbelül 8 ezren fertőzödtek meg. Július végén egyszer már bejelentették Kínában, hogy véget ért a halálos áldozatokat követelő járvány.

Új SARS-beteg Tajvanon

Nagyvilág2003.12.17, 12:09

Egy tajvani SARS-kutató fertőződött meg a kórral, amely 800 ember halálát követelte 2003 első felében. A férfit kórházban kezelik, egyelőre semmi nem utal arra, hogy mást is megfertőzött volna.

Több állatfaj terjesztheti a SARS-vírust

Tudomány2003.10.30, 16:24

Feléledhet a SARS néven elhíresült atípusos tüdőgyulladás járvány - állítja egy közös holland-kínai tanulmány, amelynek megállapításait a Nature tudományos folyóirat legújabb száma ismerteti.

Genetikai tényezők hajlamosíthatnak a SARS-ra

Tudomány2003.10.03, 10:04

Tajvani kutatók szerint genetikai hajlam magyarázhatja azt, hogy a tavaly téli és kora tavaszi atípusos tüdőgyulladás- (SARS) járvány szinte kizárólag csak Délkelet-Ázsiában, illetve a kanadai Torontóban szedte áldozatait.

SARS-gyanús beteg Hongkongban

Nagyvilág2003.09.16, 08:46

Jelenleg is vizsgálják azt a hongkongi asszonyt, akit atípusos tüdőgyulladásra utaló tünetekkel kezelnek egy kórházban. A múlt héten Szingapúrban diagnosztizáltak egy SARS-os megbetegedést.

SARS: kínai állatpiacra vezetnek a nyomok

Tudomány2003.09.05, 11:53

Hongkongi kutatók a járvány kiindulási helyén, a kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban egy élőállat-piacon több állatban, főként cibetmacskákban olyan vírusokat (koronavírusokat) találtak, amelyek hasonlóak a járványt előidéző SARS-vírushoz.

12 százalékkal nőtt a mobilpiac

Gazdaság2003.09.04, 13:25

A világszerte eladott mobiltelefonok száma a második negyedévben 114,9 millióra nőtt , ami az előző év hasonló időszakához képest 12 százalékos növekedést jelent. Ez a szám szakértők szerint nagyobb is lehetett volna, amennyiben a SARS nem bénítja meg az ázsiai piacot májusban és júniusban.

A hideg miatt a SARS ősszel visszatérhet

Tudomány2003.09.04, 11:57

Az északi féltekén várható hideg miatt minden bizonnyal megszaporodnak a légúti megbetegedések, s emiatt esély van rá, hogy ismét felüsse fejét a SARS-vírus - figyelmeztettek amerikai egészségügyi szakemberek.

Novemberben visszatérhet a SARS

Nagyvilág2003.08.22, 09:08

Az Egészségügyi Világszervezet munkatársának vezetésével vizsgálják Kínában, hogy mi okozhatta a SARS vírus korábbi elterjedését. A szakemberek attól tartanak, hogy a hűvösebb idő visszatérésekor újra felüti fejét a vírus, ezért szeretnék elérni, hogy a kínai hatóságok minél gyorsabban reagáljanak a betegség megjelenésére.

Jackie Chan a SARS utáni életről

Tévé2003.08.04, 12:03

A hongkongi származású akciófilm-sztár segít helyrebillenteni a Kínához tartozó metropolisz költségvetését. Jackie Chan egy világszerte terjesztett tévéreklámban a Hongkongból elmaradó turistákat nagyobb vállalkozó kedvre biztatja.

Gyorsan gyógyul a SARS-ból Ázsia gazdasága

Gazdaság2003.07.10, 14:55

A SARS járvány kitörésekor elemzők gazdasági összeomlást jósoltak Ázsiában, azonban pont az ellenkezője következett be. A kínai és japán kormány által nyilvánosságra hozott adatok alapján úgy tűnik, igen gyorsan regenerálódik a SARS járványban érintett országok gazdasága. Egyes ágazatoknak még jót is tett a járvány, a japán szolgáltatóipar például hatalmas nyereséget könyvelhetett el abból, hogy az emberek a járvány idején nem utaztak külföldre.

Újabb SARS-gyanús betegre bukkantak Kínában

Nagyvilág2003.07.02, 16:13

Elhagyhatta a kórházat az atípusos tüdőgyulladás (SARS) három utolsó fertőzöttje is a kínai Kuangtung tartományban, miközben újabb gyanús esetre bukkantak szerdán az országnak ebben a térségében.

Előző
Következő