Sanghaj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kína
- tenisz
- utazás
- Peking
- Roger Federer
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kínában a hotel egyben bordély is
Kínai kalandozásaim során Hongkong után Sanghaj volt az első nagyváros, melyet önállóan fedeztem fel. Itt szembesültem azzal, mennyire nehéz helyi nyelvtudás nélkül boldogulni. Még az olyan szavakat sem ismerték fel, mint taxi, internet vagy éppen metró. Egy örökkévalóságig tartott, mire rábukkantam a metrómegállóra, és még ennél is nagyobb megpróbáltatást jelentett megtalálni a megfelelő kijáratot. Mintha csak egy idegen bolygón jártam volna.
Szürreális hajózás a Jangce folyón
Dél-Kína után északnak vettük az irányt, és ellátogattunk az ország középső részén található csengtui pandarezervátumba, ahol teljesen ellágyultam a bájos csöppségektől. Ezután hajóra szálltunk a Jangce folyón, ahol sorra értek a szürreális élmények.
Vízummentességel csalogatja turistáit Kína
Január elsejétől hat kínai nagyvárosban nézhetnek szét vízum nélkül a turisták - köztük a magyar utasok - legalábbis három nap erejéig.
Ismét szmogba burkolózott Sanghaj
Ismét szmogba burkolózott Sanghaj
- címkék:
- Kína
- Sanghaj
- szmog
- Címkefelhő »
Rendszeres verekedések a kínai reptereken
Kínában a légi utasok száma az elmúlt évtizedben az egekbe szökött, az infrastruktúra azonban nem tudott lépést tartani a fejlődéssel. A járatok egyre többet késnek, az utasok egyre elégedetlenebbek, sűrűsödnek a tettlegességig fajuló incidensek. Ez mára olyan mértéket öltött, hogy az egyik hongkongi légitársaság az alkalmazottait beíratta rendszeres kungfuedzésre.
Sanghaj is Budapest testvérvárosa lett
Budapest Peking után Sanghajjal is testvérvárosi megállapodást kötött. Az ötéves szerződés elsősorban kulturális területekre koncentrál, a főpolgármesterek egymás eredményit méltatták.
- címkék:
- Budapest
- Sanghaj
- testvérváros
- Címkefelhő »
Budapest testvérvárosa lesz Sanghaj
- címkék:
- Budapest
- Sanghaj
- testvérváros
- Címkefelhő »
A hongkonginál kínaibb lesz a sanghaji Disneyland
A hongkonginál kínaibb lesz a sanghaji Disneyland
- címkék:
- Kína
- Sanghaj
- Hong Kong
- Disneyland
- Címkefelhő »
Luxushotel a kőbányában
Egyedülálló szállodát épít Kínában az InterContinental csoport az Atkins építészcég tervei alapján. Az ötcsillagos hotelt egy volt kőbánya falában alakítják ki, és saját vízesése is lesz.
Hat embert ölt meg egy ámokfutó Sanghajban
Egy embert agyonvert, öt másikat lelőtt egy kínai férfi. Kínában kevés a fegyver a lakosságnál, ritka az ilyen lövöldözés.
- címkék:
- Kína
- Sanghaj
- kékfény
- ámokfutó
- Címkefelhő »