San Remóban

címke rss

Panizzi a nyerő San Remóban

A San Remo-rali harmadik napján egy kicsit kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem. Panizzi továbbra is dominált a versenyben, s végül ő lett a győztes. Ez nem meglepő, hiszen itt tradicionálisan mindig a francia csapatok szerepelnek jól, ráadásul a tavalyi versenyt is ő nyerte meg. A kiválóan helytálló Sebastien Loeb folytatta a küzdelmet a Citroen részéről s végül második lett. A harmadik helyen továbbra is Didier Auriol autózott, míg a negyedikre feljött a Fordos kiválóság, a spanyol matador, Sainz.

A Tour de Corse következik

Auto2001.10.17, 16:44

A San Remo-rali és a francia konstruktőrök fölénye után két héttel az a Korzika-rali következik, ahol tavaly Peugeot-pilóták jeleskedtek. Ráadásul az a Gilles Panizzi nyert, aki két héttel ezelőtt San Remóban is. A mezőny már megérkezett a szezon utolsó aszfaltos versenyére, Ajaccióba, s közben az események a változó pilótapiac körül forognak.

Már San Remóban bajnok lehet a Peugeot

Auto2002.09.18, 16:59

Hétvégén a világbajnoki sorozat tizenegyedik futamát, a San Remo-i ralit rendezik, idejekorán bajnok lehet - zsinórban harmadszor - a Peugeot.

Panizzi tripla-duplája San Remóban

Auto2002.09.22, 14:56

Papírforma Peugeot-, illetve Panizzi-sikerrel ért véget San Remóban a ralivébé tizenegyedik futama. A francia aszfaltmenő sorozatban harmadszor nyerte az itáliai versenyt, idén meg harmadik győzelmét aratta, ezüstös csapattársa, a listavezető, előnyét növelő finn Grönholm, bronzos a norvég, subarus Solberg lett. A Peugeot-nak mindössze három pontot kell szereznie a hátralévő három ralin ahhoz, hogy egymás után harmadszor is világbajnok legyen.

Rossi rajthoz áll a Brit ralin

Auto2002.10.11, 12:16

Eddig csak terv volt, már biztos: Valentino Rossi, a MotoGP olasz világbajnoka elindul a novemberi Brit ralin egy Peugeot 206 WRC-vel. Tesztvezetésére San Remóban meghívta a kolumbiai Juan Pablo Montoyát is, a Williams F1-menője azonban nem tud menni, nősül. A Forma-1-ben és a CART-sorozatban is megfordult Mark Blundell szintén ralizik majd hazájában, egy 1600-as MG-vel.

Már San Remóban sem ralizik a Hyundai

Auto2003.10.02, 16:34

Péntek reggeltől vasárnap délutánig Olaszországban, San Remóban szaggatja a betont a ralivébé mezőnye. Megfogyva, mert az elitből időlegesen (?) kiszálló Hyundai-csapat a korábbi ígéretekkel szemben már ezen a versenyen sem áll rajthoz. Hajrá, hatalmas csata, izgalom, aszfaltláz. A francia Loeb (Citroën) honfitársa, Panizzi (Peugeot) trónjára tör, és akár összetettben is átveheti a vezetést a még szintén 206 WRC-s angol Burnstől.

Loeb oktat San Remóban

Auto2003.10.03, 19:04

Péntektől vasárnapig a vb-sorozat tizenegyedik futamát teljesíti a mezőny, az első nap, hat szakasz után a francia Sebastien Loeb (Citroën) komoly előnnyel áll az élen a San Remo-i ralin. Második az észt Markko Märtin (Ford), harmadik a finn Marcus Grönholm (Peugeot).

Märtin siet, Loeb vezet San Remóban

Auto2003.10.04, 17:07

Két nap, 10 szakasz után továbbra is Sebastien Loeb (Citroën) vezet a 45. San Remo-i ralin, a vb-sorozat 11. futamán. A francia aszfaltbetyárt az észt Markko Märtin (Ford) és a finn Marcus Grönholm (Peugeot) üldözi legkitartóbban, az esetleges (valószínű) győzelmével komoly bajnokesélyessé avanzsáló Loeb előnye több mint komoly. Hiába nyerte Märtin az összes szombati gyorsaságit.

Előző
  • 1
Következő