San Bernardino

címke rss

San Bernardino: egy évvel a terrortámadás után is sok a kérdés

Nagyvilág2016.12.02, 16:04

Tizennégy embert gyilkolt meg a terrorista házaspár egy évvel ezelõtt a kaliforniai San Bernardinóban. Azóta sem sikerült minden kérdésre választ találni. Nem tudni például, hogy segítette-e õket valaki, és azt sem, hogy miért a férj kollégáira támadtak.

Folytatódik az Apple és az FBI közti harc

Techbázis2016.09.20, 12:01

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda feltehetõen több mint egymillió dollárt fizetett egy meg nem nevezett külsõs cégnek azért, hogy feltörjék a San Bernardinó-i terrorista, Syed Rizwan Farook iPhone-ját. Az Apple-nek nem árulták el sem a külsõs cég nevét, sem azt, hogy milyen sérülékenységet használtak ki ehhez. Egy nemrég kibocsátott bírói idézés szerint az FBI-nak nyilvánosságra kell hoznia, hogy kitõl vásárolták a szoftvert, és mennyiért.

Fejbe lõtték, de megpróbálta felhívni az édesanyját

Nagyvilág2016.09.10, 11:18

Egy, az AP hírügynökség birtokába került jelentés fényt derít arra a káoszra és vérrontásra, ami a tavaly decemberi kaliforniai San Bernardinó-i terrortámadás helyszínén fogadta a rendõröket. Az akkori támadásban 14-en haltak meg, a terroristák kapcsolatban álltak az Iszlám Állammal.

Sosem mondja meg az FBI, hogy törte fel a terrorista mobilját

Techbázis2016.04.28, 16:24

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda állítása szerint a külsõ partnertõl csak magát a módszert vásárolták meg a San Bernardinó-i terrorista iPhone-jának feltöréséhez. A technikai részleteket azonban õk sem ismerik, ezért elárulni sem tudják, milyen sebezhetõséget tudtak kihasználni.

1,3 millió dollárnál is többet ért a terrorista iPhone-ja

Techbázis2016.04.22, 12:06

Az FBI igazgató elmondása szerint több pénzt fizettek a San Bernardinó-i terrorista iPhone 5C készülékének feltöréséért, mint amennyi pénzt fog õ keresni összesen a következõ hét évben. A pontos összeget azonban még mindig nem hozták nyilvánosságra.

Milliókért törhették fel az FBI-nak a terrorista iPhone-ját

Techbázis2016.04.13, 11:32

Olyan módszert használhat az FBI az iPhone-ok feltörésére, melyet még az Apple sem ismer. Az igazságügyi minisztérium milliókat fizethetett a szürke sapkás hackereknek az információért.

Az újabb iPhone-okat nem tudja feltörni az FBI

Techbázis2016.04.08, 15:01

Az amerikai Szövetségi Nyomozóirodának sikerült feltörnie a San Bernardinó-i terrorista iPhone 5C-jét egy meg nem nevezett harmadik fél segítségével. A kormány még fontolja, hogy megossza-e az Apple-lel azt, hogy pontosan milyen eszközzel sikerült. Egyelõre annyit árultak el: csak iPhone 5C-t és régebbi iPhone modelleket tudnak feltörni vele. 

San Bernardino: Így törhette fel az iPhone-t az FBI

Techbázis2016.04.04, 09:42

Fordult a helyzet az Apple és az FBI közt. A hatóságnak sikerült feltörnie a San Bernardinó-i terrorista iPhone-ját az Apple segítsége nélkül, az ügynek vége. Most az Apple-ön a sor, hogy kiderítse: hogyan tudja rávenni arra a Nyomozóirodát, hogy elárulja az alkalmazott módszert. Az egyik lehetséges megoldásban emulátort és másolatokat használtak. 

Nincs vége a jogi vitának az okostelefon feltörésérõl

Jog2016.03.30, 18:23

Bár hivatalosan is lezárult a nyilvános és jogi vita az amerikai kormány és az Apple informatikai óriáscég között, az ügyet elindító jogi vitának még nincs vége. A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) ugyanis sikerült az Apple segítsége nélkül feltörnie a San Bernardino-i terroristák egyikének okostelefonját, és ez a jövõre nézve nagyon nehéz jogi kérdéseket vet fel, adatvédelemrõl, biztonságról és arról, mire lehet kötelezni egy informatikai céget.

Izrael segít az FBI-nak feltörni a merénylõ mobilját

Techbázis2016.03.23, 16:57

Egy helyi napilap szerint az izraeli Cellebrite mobilszoftvergyártó segíthet az FBI-nak abban, hogy feltörjék a San Bernardinó-i merénylõ iPhone-ját.  

San Bernardino: A merénylettel fogást talált az FBI

Techbázis2017.03.24, 13:22

A Bloomberg szerint a titkosítási vita valójában már 18 hónapja zajlik az FBI és az Apple közt, ám az ügynökség most talált fogást a cégen a San Bernardinó-i esettel. 

Önkielégítéssel támogatja az Apple-t egy humorista

Techbázis2016.03.16, 14:59

Egy híres amerikai humorista szatirikus videóban foglalt állást az Apple és az FBI közt zajló titkosítási vitában. 

Bekeményítenek titkosításban a tech cégek

Techbázis2016.03.15, 15:40

A Facebook és a Google is szeretne erõsebb titkosítást építeni szolgáltatásaiba, állítják a belsõs források. A titkosítási vita már nem csak egyetlen iPhone-ról szól.

Egymásnak esett a kormány és az Apple

Techbázis2016.03.11, 14:49

Az Apple teljesen kiakadt az amerikai igazságügyi minisztérium válaszán. A tárca több pontban is ellentmondott magának, miközben a cupertinói céget vádolták a nyomozás hátráltatásával.

Apple: kémkedésre kényszeríthet minket az FBI

Techbázis2016.03.10, 15:20

A cupertinói cég attól fél, hogy az FBI még messzebb menne annál, hogy egyetlen iPhone készülékbe nézzen bele. Arra is kötelezhetné a céget, hogy a telefon kameráin és mikrofonjain keresztül hallgassák le az embereket.

John McAfee hazudott, hogy rá figyeljenek

Techbázis2016.03.08, 13:32

John McAfee bevallotta, hogy a felhajtásért hazudott a San Bernardinó-i iPhone feltörésével kapcsolatban - ám egyben nemes célja is volt ezzel.

San Bernardino: egyre többen az FBI oldalán

Techbázis2016.03.04, 13:40

A legtöbb techóriás úgy vélekedik a San Bernardinó-i terrorista iPhone-jának feltörésérõl, mint az Apple, azaz jobb nem kiengedni a dzsinnt a palackból. Azonban egyre többen sorakoznak az FBI pártján is. Az Amazon bejelentette, hogy eltörli a titkosítást számos készülékérõl, ezzel gyengítve több millió felhasználó adatvédelmét. Franciaország egyenesen büntetné azokat a cégeket, akik nem hajlandók adatokat átadni a kormánynak nemzetbiztonsági ügyben. Mindeközben San Bernardino kerületi ügyésze abszurd pánikkeltéssel próbál manipulálni.

San Bernardino: Ismét hibázott az FBI

Techbázis2016.03.05, 18:18

Demokraták és republikánusok közösen támadtak az FBI-igazgatóra annak kongresszusi meghallgatásán. A szövetségi nyomozó iroda eddigi nyilatkozataiban komoly ellentmondásokat fedeztek fel. James Comey nemcsak azt ismerte el, hibáztak a terroristák mobiljának feltörése ügyében, de azt is, ha az Apple hátsó kaput biztosítana nekik, azt nemcsak ennél a telefonnál használnák ki. Nemzetbiztonság vagy magánélet: errõl kell döntenie az amerikai kormányzatnak.

Bill Gates a kormány mellé állt

Techbázis2016.02.23, 13:06

A nagy techcégek ugyan az Apple-lel értenek egyet, Bill Gates viszont inkább az FBI-t támogatja a titkosítási vitában.

John McAfee akarja feltörni a terroristák iPhone-ját

Techbázis2016.02.20, 11:16

Egyre élesebb az FBI és az Apple közti vita, továbbra is kérdés, hogy miként lehetne feltörni a San Bernardino-i terroristák telefonját. Az Apple nem hajlandó módosított operációs rendszert írni a kormánynak. John McAfee szeretné megmenteni a helyzetet, a kalandos életû szakember ingyen törné fel hackercsapatával a telefont.

A Google kiállt az Apple mellett

Techbázis2016.02.18, 17:36

Egyre több techóriás fogalmazza meg markáns véleményét a titkosítással kapcsolatban. Miután az FBI azt kérte az Apple-tõl, hogy segítsenek feltörni a San Bernardino-i terroristák iPhone-ját, a Google, és a WhatsApp alapítói is Tim Cook mellé álltak. Az Apple továbbra sem enged.

Az Apple-lel törné fel az FBI a San Bernardinó-i mobilt

Techbázis2016.02.17, 10:52

Az FBI még mindig nem tudja feltörni a San Bernardinó-i terroristák iPhone-ját. Egy szövetségi bíró ezért a középutat választotta: arra utasította az Apple-t, hogy kapcsolja ki a telefonba épített biztonsági rendszert, ami minden adatot megsemmisít tíz sikertelen próbálkozás után. Ezután maguk próbálnák ki az összes lehetséges jelszót.

Az FBI sem tudja feltörni a San Bernardinó-i támadó mobilját

Techbázis2016.02.10, 13:55

Feléledt a titkosítást övezõ vita az amerikai hatóságok, és a techvállalatok között. Az FBI ugyanis azt állítja: máig nem tudta feltörni az egyik San Bernardinó-i támadó mobilját. 

Obama a San Bernardinó-i áldozatok hozzátartozóival találkozott

Nagyvilág2015.12.19, 12:01

Barack Obama amerikai elnök a San Bernardinó-i vérengzés áldozatainak hozzátartozóival találkozott, és azt mondta, meghatotta, hogy a tolerancia szükségességére helyezték a hangsúlyt.

San Bernandino lakói nem érzik magukat biztonságban

Nagyvilág2015.12.19, 07:45

Rendkívüli állapotot rendelt el a kaliforniai kormányzó pénteken San Bernardino megyében, ahol több mint két héttel ezelõtt az egészségügyi dolgozók bankettjén két merénylõ vérengzést követett el.

Eltemették a San Bernardinó-i támadókat

Nagyvilág2015.12.17, 09:22

Egy hét után találtak csak olyan temetõt, amely befogadta a San Bernardinó-i terrortámadás elkövetõinek holttestét.

San Bernardino: hibáztak a biztonsági szolgálatok

Nagyvilág2015.12.14, 19:57

Többször is alkalmuk lett volna rá, mégsem ellenõrizték biztonsági tisztségviselõk a december 2-i San Bernardino-i 14 halálos áldozatot követelõ terrortámadás végrehajtóit a közösségi médiában.

Átvizsgálnak egy tavat San Bernardinónál

Nagyvilág2015.12.11, 10:05

Rendõrségi búvárok kutatnak át egy tavat a kaliforniai San Bernardinóban múlt héten elkövetett vérengzéssel összefüggésben – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda.

Barack Obama üzen a nemzetnek

Nagyvilág2015.12.06, 08:38

Barack Obama amerikai elnök a terrorizmus elleni harc kérdéseivel foglalkozó üzenettel fordul a nemzethez vasárnap, a Fehér Házból mondva el beszédét - jelentette be az elnöki adminisztráció négy nappal a 14 halálos áldozatot követelõ San Bernardinó-i mészárlás után.

Hûségesküt tett az Iszlám Államnak a kaliforniai terroristanõ

Nagyvilág2015.12.05, 07:38

Hûségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezet vezetõjének a kaliforniai San Bernardinóban szerdán végrehajtott mészárlás egyik elkövetõje, a pár nõtagja - közölte hivatalos forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió. Férje a Los Angeles Times információi szerint kapcsolatban állt két szélsõséges szervezettel is. Az FBI terrorcselekménynek tekinti a San Bernardinóban végrehajtott mészárlást.

Elõzõ
  • 1
Következõ