Samsung
címke rss- kapcsolódó címkék:
- okostelefon
- android
- Apple
- Google Android
- okosóra
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kommersz külső, okos belső - megfizethető 4K-s TV-teszt
A Samsung rengeteg energiát és pénzt fordít új kijelzőtechnológiák kifejlesztésére, de ettől függetlenül továbbra is kiemelt figyelmet fordít a hagyományos LED LCD televíziókra is. Az ilyen, alapvetően kedvezőbb árú modellek közül többet is piacra dobtak tavaly, többek között a Crystal UHD családba tartozó TU7102 nevű terméket, amely nálunk is tett egy rövid látogatást. Ennek nagyon örültünk, mert kíváncsiak voltunk, hogy mire is képes manapság a piacvezető cég egy olyan televíziója, amelynél kiemelt hangsúlyt fektettek a költséghatékonyságra.
Kárt tehet a hideg a kettéhajtható mobilokban
Most épp Dél-Koreából érkeztek panaszok a tönkrement kijelzők miatt.
- címkék:
- okostelefon
- Samsung
- Címkefelhő »
A Samsung jobban teljesített 2020 végén az előző évi negyedévhez képest
A Samsungnak erős versenyhelyzettel kell szembenéznie, hiszen az okostelefonok piacán sok másik vállalattal kell megküzdenie. Ugyanakkor a koronavírus alatt is nagy az igény a termékeikre. A cég szóvivői elmondták, hogy a tavalyi október-december, negyedik negyedévre, az azt megelőző év ugyanezen időszakához képest 26 százalékos nyerség növekedést várnak.
Drámaian szebb képet adnak a Samsung csúcstévéi
Bevezeti a Mini LED technológiát a 4K és 8K modellekben a gyártó.
Csak a legdrágább Galaxy S21-be lehet majd memóriakártyát tenni
A jelentések szerint a Galaxy S21 és a Galaxy S21+ modellekből kimarad a microSD-foglalat.
- címkék:
- okostelefon
- memóriakártya
- Samsung
- Címkefelhő »
Jönnek az OLED kijelzők a laptopokba
Eddig csak nagyon kevés modellbe került ilyen panel.
Hivatalos a Galaxy S21 széria bemutatója
Két kézen összeszámolhatóak a mobilcsalád bejelentéséig hátralévő napok.
- címkék:
- okostelefon
- Galaxy
- CES 2021
- Samsung
- Címkefelhő »
Megzavarta a Samsung Android 11-es mobiljait a 2021-es év
A One UI 3.0 felületű Samsung mobilok 2021 kezdete óta képtelenek megjeleníteni az üzemidővel kapcsolatos statisztikákat.
- címkék:
- okostelefon
- 2021
- Samsung
- Címkefelhő »
A Galaxy Note 10 mobilokra is megérkezett az Android 11
Több európai országban már 2020 utolsó napjaiban elkezdte kiszórni a One UI 3.0-t a Samsung a Galaxy Note 10 modellekre.
- címkék:
- android
- okostelefon
- Samsung
- Címkefelhő »
Olcsó és testhez simuló kiegészítő a Samsung kütyüje
Egy nagyon barátságos társ lehet ugyanúgy sportoláshoz, mint a mindennapokhoz, és elérhető az ára is, mely ugyan még mindig felülről illeszkedik a konkurencia termékeihez.