Samsung

címke rss

Hatalmas okostelefont mutatott be a Samsung

Techbázis2012.08.29, 21:18

Elõdjénél is nagyobb a Samsung Note androidos óriásmobiljának utódja, a dél-koreai gyártó emellett Windows Phone 8-at telepít még idén megjelenõ csúcskészülékére. A vállalat az idén még okostelefonként mûködõ fényképezõgéppel és táblagépként is beváló laptopokkal is meg akarja hódítani a vásárlókat.

December elõtt nem tilthatják be a Samsung mobiljait

Techbázis2012.08.29, 11:12

Egy amerikai bíróság szerint a Samsung jogtalanul használt Apple-szabadalmakat, az amerikai gyártó azonban leghamarabb december elején kérelmezheti azok betiltását.  

Új koreai gyár készül el õszre Jászfényszarun

Gazdaság2012.08.27, 20:08

Több mint 70 munkahelyet teremt a jászságban az a koreai cég, amely a Samsung magyarországi beszállítójaként új gyárat épít Jászfényszarun. A cég LED-televíziók fém elemeit készíti majd a koreai vállalat számára.

A bíróság szerint a Samsung lekoppintotta az iPhone-t

Techbázis2012.08.25, 17:52

Elsõ fokon egymilliárd dolláros, vagyis mintegy 222 milliárd forintnak megfelelõ büntetést rótt ki egy amerikai bíróság, amely kimondta, hogy a Samsung lekoppintotta az Apple iPhone-ját.

Nyár végén jön a Samsung új óriásmobilja

Techbázis2012.08.03, 13:16

Valószínûleg még az új iPhone premierje elõtt felfedi a fátylat a Samsung óriásképernyõs okostelefonja, a Galaxy Note legújabb változatáról.

Gigaprofit a Samsungnál

Gazdaság2012.07.27, 11:43

Ezermilliárd forintnál is nagyobb nyereséget ért el a Samsung egyetlen negyedév alatt, ami fõként annak köszönhetõ, hogy az okostelefon-piacon bevált a cég üzletpolitikája és veri a nagy rivális Apple-t.

A Samsungot kell reklámoznia az Apple-nek

Techbázis2012.07.19, 09:03

Presztízsben és pénzben is sokba kerülhet az Apple-nek a Samsung elleni háborúskodás. Egy brit bíró ítélete szerint a cég köteles lesz olyan hirdetéseket megjelentetni, amelyek szerint a koreai cég nem másolta az iPadet - adta hírül a Bloomberg amerikai híroldal.

A bíró szerint nem elég kúl a Samsung táblagépe

Techbázis2012.07.09, 19:04

Egy brit bíróságon megalázóan nyert csatát a Samsung az Apple-lel vívott szabadalomsértési perben. Az ügyben illetékes bíró döntése szerint a Galaxy Tab nem másolja az iPad formatervét, mert nem elég "cool", vagyis menõ ahhoz.

Veszik, de nem eléggé a Samsung telefonokat

Gazdaság2012.07.06, 10:14

A telefonok eladásával hiába állt jól a Samsung, a társaság negyedéves bevételi eredménye nem a várakozásoknak megfelelõen alakult. A Galaxy S III 7 milliós eladással robbant be, és máris hiány alakult ki belõle.

Táblagépe után a Samsung mobilját is betiltják

Techbázis2012.07.02, 09:43

A múlt hét közepén a Samsung egyik androidos táblagépét, most pedig a dél-koreai gyártó Galaxy Nexus okostelefonjának amerikai piacon való árusítását tiltotta meg ideiglenesen egy amerikai bíróság.

Kitiltották Amerikából a Samsung táblagépét

Techbázis2012.06.27, 17:24

Egy amerikai bíróság döntése nyomán a Samsungnak fel kell függesztenie a Galaxy Tab 10.1 típusú táblagépének árusítását az Egyesült Államokban.

Kártérítést fizethet az Apple a Samsungnak

Techbázis2012.06.21, 11:05

A Samsung számára kedvezõ ítéletet hozott egy holland bíróság, melynek értelmében az Apple-nek kártérítést kell fizetnie a dél-koreai cégnek azért, mert megsértette annak szabadalmait.

Nem veszi meg a Samsung a Nokiát

Techbázis2012.06.11, 13:46

Cáfolta a Samsung azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Nokia cég felvásárlását tervezné.

Milyen tévén nézzük a foci Eb-t?

Techbázis2012.06.07, 13:23

Pénteken kezdõdik a foci Eb, nemsokára itt az olimpia, és a lapos képernyõs tévének folyamatosan esik az ára. Az LCD vagy a plazma a befutó? Segítünk választani.

Konzol sem kell az új okostévéhez

Techbázis2012.06.06, 10:15

Játékkonzol is játszhatnak a Samsung okostétvét vásárlók a jövõben. Az E3 videojáték szakkiállításon bemutatott szolgáltatással a felhasználók a Samsung szerverfarmján futó játékokba kapcsolódhatnak be - adta hírül a BBC online kiadása.

Luxusmobilok Apple-gyûlölõknek

Techbázis2012.05.31, 08:49

A legújabb, szuperfejlett okostelefonoknak jócskán megkérik az árát, de vajon van-e lényegi különbség egy százezer és egy kétszázezer forintos modell között? Az iPhone-nál is drágább androidos csúcsmodellt, a Samsung Galaxy S III-at hasonlítottuk össze két olcsóbb riválisával, a HTC One X és az LG Optimus L7 okosmobilokkal.

Családja pereli a Samsung-vezért

Techbázis2012.05.30, 16:15

Bátyjával és nõvérével pereskedik a Samsung vezérigazgatói. Dél-Korea leggazdagabb emberének rokonsága egymilliárd dollárnyi vagyonra tart igényt a cégbõl.

Felturbózta Chromebookját a Google

Techbázis2012.05.30, 16:48

Új, nagyobb teljesítményû processzorral szerelt változat érhetõ el a Google könnyen hordozható Chromebookjából, amely a korábbi modelleknél két-háromszor gyorsabb mûködést ígér. A keresõcég már miniatûr asztali PC-ken is terjesztené internetes használatra tervezett saját operációs rendszerét.

Csúcsképernyõvel támadja az iPhone-t a Samsung

Techbázis2012.05.03, 21:59

Elõdjénél és az iPhone-énál is jóval nagyobb, HD-felbontású képernyõvel szerelik fel, újonnan debütált beszédfelismerõje viszont nem tud majd magyarul a Samsung legújabb csúcskategóriás okostelefonjának, a május végén érkezõ Galaxy S III-nak.

Arcvonásokból olvas a jövõ mobilja

Techbázis2012.05.02, 10:42

A felhasználó érzelmeit is ki fogják találni a Samsung eszközök. A koreai gyártó egy olyan eljárást szabadalmaztatott, ami az arc rezdülései alapján következtet a hangulatra - írta az Engadget kütyüblog.

Megszabadulna a luxustól a Nokia

Gazdaság2012.04.30, 17:47

A Financial Times Deutschland értesülése szerint a mobiltelefonpiacon vesztésre álló Nokia értékesíti a luxustelefonokat elõállító cégét.

Az okostelefonoktól szárnyal a Samsung nyeresége

Gazdaság2012.04.27, 08:55

A válság kezdete óta nem látott nyereséget ért el 2012 elsõ negyedévében a Samsung. A siker titka a Galaxi okostelefonok népszerûsége.

Degeszre keresi magát a Samsung a Galaxyn

Gazdaság2012.04.06, 13:47

A Samsung Electronics a vártnál sokkal nagyobb nyereséget ért el az idei elsõ negyedévben. A Galaxy termékcsalád iránti kereslet meghozhatja a világ legnagyobb okostelefon-gyártója címet a cégnek.

Felismeri nézõjét az új okostévé

Techbázis2012.03.30, 17:10

A Samsung legújabb okostévéjén már kézmozdulatokkal és hangvezérléssel is irányíthatók: bár magyarul még nem tudnak, világosban már képesek felismerni az eléjük ülõ nézõt, és automatikusan megnyitják a saját Facebook-fiókját. A készülékek hardverét utólag is bõvíteni lehet majd, a billentyûzettel szerelt modellek pedig akár a PC-t is szükségtelenné tehetik.  

Csúcstablet a minitabletek ellen - mit tud az iPad 3 és az olcsóbb riválisok?

Techbázis2012.03.24, 19:38

Az új iPadnek nagyobb a felbontása, mint a ma kapható legdrágább tévének, és elsõ benyomásaink szerint kétségkívül a piac legjobb táblagépe. Magyar pénztárcához viszont elég borsos az ára, ezért kipróbáltuk, mire számíthat az, aki jóval olcsóbb androidos tabletet választ.

Dél-koreai az új luxus-Renault

Auto2012.03.19, 14:28

A Pekingi Autószalonon újabb Samsung modell mutatkozhat be Renault-ként, az SM7-es francia mása a Talisman nevet kapja.

Elutasították az Apple és a Samsung szabadalmi pereit is

Techbázis2012.03.02, 17:10

Pénteken elutasította mindkét gyártó szabadalomsértési perét, amelyet riválisa ellen indított. Az Apple és a Samsung jogi csatározása más országokban tovább folytatódik.

Mínusz harminc fok alatt feladják a mobilok

Techbázis2012.02.02, 13:18

A rossz bánásmódot, vizet és port is kibírják a strapabíró okostelefonok, a mínusz harminc fokos hideg azonban még a legjobban szigetelt mobilt is kikészíti. Az óragyártól a traktorüzemig több gyártó próbálkozik olyan készülékek létrehozásával, amelyek túlélik az egésznapos munkát a terepen.

Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!

Techbázis2012.02.01, 18:14

A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sõt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. Hogyan lehet megvédeni a kütyüket a meghibásodástól a fagyos idõben?

Rossz év lesz 2012 a mobiliparnak

Techbázis2012.01.19, 12:48

A rossz gazdasági helyzet miatt nem tervezik lecserélni régi mobiljaikat az emberek. Már a karácsonyi eladások is ezt a trendet mutatták, és valószínûleg az egész év az olcsóbb telefont keresõ felhasználókról és az újabb modelleket kiváró vásárlókról fog szólni.

Ezermilliárd forintért fejleszt a Samsung

Gazdaság2012.01.17, 14:14

Termelõeszközökre és kutatás-fejlesztésre fordít ezermilliárd forintnak megfelelõ vont a dél-koreai Samsung. A cég ezenfelül történetének legnagyobb létszámbõvítésére készül: 26 ezer fõt vesznek fel világszerte.

Táblagéppé alakul a Samsung ablaka

Techbázis2012.01.16, 16:00

Olyan csúcstechnológiás ablakot fejlesztett ki a Samsung, amely gombnyomásra átalakul óriási táblagéppé, de akár high-tech reluxaként is használható a kinti fény kizárására.

Az okoskamerák visszavágnak

Techbázis2012.01.16, 08:23

Egyre inkább elmosódik a határ a kamerás mobil és a digitális fényképezõgép között: tavaly a Flickr fotómegosztó oldal legnépszerûbb kamerája az iPhone 4 lett. A fényképezõgép-gyártók is léptek: csúcstechnológiás kamerákon kívül olyan kompakt gép is piacra kerül tavasszal, amelyet már nehéz megkülönböztetni egy okostelefontól. Android fut rajta, és ami az igazi válaszcsapás: telefonálni lehet vele.

Letaszíthatja trónjáról a Nokiát a Samsung

Techbázis2012.01.11, 11:53

A Samsung elnök-vezérigazgatója szerint cége az idén letaszítja a Nokiát a mobiltelefonok piacán tizennégy éve birtokolt vezetõ pozíciójáról, és még idén a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójává válik.

Az új tévékhez már beszélni fogunk

Techbázis2012.01.11, 12:17

A Las Vegas-i kütyüexpó felhozatala alapján 2012 a tévé forradalmának éve lesz: a legújabb okostelevíziókról már nem csupán a Facebookot és a YouTube-ot lehet majd elérni, de felismerik használójuk hangját, távirányító helyett pedig puszta kézzel lehet rajtuk csatornát váltani a kanapén fekve. Nemsokára a számítógép helyett újra a tévé lehet a háztartás digitális központja,amelyet ugyanúgy lehet fejleszteni, mint egy PC-t.

Nem koppintja az iPadet a Samsung új táblagépe

Techbázis2011.12.23, 09:56

Nem hasonlít túlságosan az Apple iPadjéhez a Samsung Galaxy Tab 10.1 táblagépének új, áttervezett változata a német bíróság szerint. A készüléket azért dolgozta át a dél-koreai gyártó, mert elõdjének árusítását az Apple jogi úton betiltatta Németországban.

Válságkarácsony: egy olcsó kütyü is elég a profi házimozizáshoz

Techbázis2011.12.20, 16:57

Nem feltétlenül kell új televíziót vásárolni a házimozizás komfortjának javításához, egy olcsó médialejátszó is sokat javíthat az élményen. Az idei alapmodell már gond nélkül megbirkózik a HD-felbontású filmekkel, olcsón lehet hozzájutni Blu-ray-lejátszóhoz, és jutányos áron okostelevízióvá lehet alakítani a meglévõ tévét egyetlen kütyü megvásárlásával.

Válságkarácsony: milyen idén a laptopdivat?

Techbázis2011.12.09, 11:31

Drágulnak a laptopok Magyarországon, mégis jobban fogynak, mint tavaly, ráadásul évtizedek óta elõször elõfordulhat, hogy januárban még drágábbak lesznek, mint karácsonykor. Megnéztük, milyen gépre buknak leginkább a magyarok és kipróbáltunk egy olcsóbb konfigurációt is.

Szuperchip kerülhet az új Galaxy S okostelefonba

Techbázis2011.12.01, 14:18

Két gigahertzes sebessésével jelenleg kapható társainál jóval nagyobb teljesítményt nyújt a Samsung új, okostelefonokba szánt kétmagos processzora, amely valószínûleg a Galaxy S készülék legújabb változatában és táblagépeken is megtalálható lesz.

Visszakerül a boltokba a Samsung Galaxy Tab Ausztráliában

Techbázis2011.11.30, 14:13

Egy ausztrál bíróság feloldotta a Samsung legújabb Galaxy Tab táblaszámítógépére az Apple keresete miatt kimondott ideiglenes értékesítési tilalmat.

Az iPad miatt tervezte át tabletjét a Samsung

Techbázis2011.11.17, 12:26

Áttervezett változatot dob piacra még karácsony elõtt a Samsung a Galaxy 10.1 táblagépbõl, amelynek értékesítését az Apple szabadalomsértésre hivatkozva tiltatta meg Németországban, Hollandiában és Ausztráliában.  

Válságkarácsony: egyre jobb tévék kaphatók egyre olcsóbban

Techbázis2011.11.12, 17:02

Minden hónapban egy számjegyû százalékkal csökken a tévék ára, a régi képcsöves készüléket jutányos áron lehet lapos képernyõs típusra cserélni. A legjobb vételnek számító, százötvenezer forintnál nem drágább modelleket gyûjtöttük össze a karácsonyi szezonra: ebbe az összegbe akár egy 3D-képes okostelevízió is belefér, márpedig az õszi eladási adatok alapján a magyar vásárlók legtöbbje ilyen tévére vágyik.

Senki sem ad el annyi okostelefont, mint a Samsung

Techbázis2011.10.28, 11:42

Július óta a Samsung adja el a világon a legtöbb okostelefont. Hiába az Apple minden pere és mesterkedése, a koreai gyártó Galaxy mobiljai legyõzték az iPhone-t.

Felismeri használóját az új Android

Techbázis2011.10.19, 17:22

A Google bemutatta Android szoftverének legújabb négyes verzióját, amely egyaránt használható lesz okostelefonon és táblaszámítógépen is. A legújabb kiadásba már olyan funkciót is beépítettek, amely a beépített kamerán át felismeri használóját, így automatikusan ki tudja oldani a képernyõzár feloldását. A fejlesztése alatt Ice Cream Sandwich (jégkrémszendvics) néven emlegetett szoftver a Samsung Galaxy Nexus nevû felsõ kategóriás mobilon debütál.  

Két országban is betiltatnák az iPhone-t

Techbázis2011.10.17, 11:01

Újabb ütésváltás zajlott az Apple és a Samsung között: ezúttal az utóbbi cég kérte jogi uton egy ausztrál és egy japán bíróságon, hogy az adott országban ideiglenesen tiltsák meg az új iPhone 4S okostelefonok értékesítését.

Amerikában is betiltatná az Apple a Samsung tableteket

Techbázis2011.10.14, 15:56

Amerikában is szabadalomsértõnek ítélték a Samsung Galaxy Tab táblagépeit. Az Apple-nek bizonyítania kell termékének eredetiségét, ha ki is akarja tiltani a versenytársát az amerikai piacról.

Szoftverhiba miatt késik az új Microsoft Surface

Techbázis2011.10.14, 14:20

A jövõ év januárjánál hamarabb nem kerülhetnek piacra a Samsung által gyártott Microsoft Surface számítóasztalok. A speciális, ötven ujj érzékelésére és követésére képes érintõkijelzõvel felszerelt eszköz megjelenését szoftverhibák hátráltatják.

Betiltatná az iPhone 4S-t a Samsung

Techbázis2011.10.05, 12:11

Jogi lépéseket tervez a Samsung Electronics az Apple ellen az iPhone 4S értékesítésének megakadályozására. A koreai gyártó két szabadalmát is sérti az Apple telefonja.

Hogyan alakul át Budapest legnépszerûbb találkahelye?

Techbázis2011.09.29, 18:38

Átalakul a budapesti Nyugati tér forgóórája: a népszerû találkozóhely megjelenítõjének elavult izzóit takarékos, és látványosabb grafikák megjelenítésére is alkalmas színes LED-ek váltják fel. Az új óra az aktuális névnapokról is tájékoztatja majd a járókelõket, hamarosan pedig ingyenes internetet is kínál majd nekik.

Drága, de szerethetõ az elsõ ultrabook

Techbázis2011.09.27, 16:56

Aktív használat mellett is ötórás üzemidõt kínál, és nagyon könnyû hurcolni a Samsung új, Series 9 laptopját. A MacBook Air dizájnjára hajazó noteszgépet ölben is kényelmes használni, a sötétben gépelést világító billentyûi segítik. Viszont az átlagmagyar számára az elsõ ultrabook kategóriájú hordozható számítógép valószínûleg megfizethetetlen, és vannak idegesítõ sajátosságai is.