sakk

címke rss

A sakk is bekerült a nemzeti alaptantervbe

Itthon2012.06.08, 13:05

Bekerült a sakk a Nemzeti alaptantervbe - mondta Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő, a Budapesti Sakkszövetség elnöke a SMART Kreatív Interaktivitás 2012 elnevezésű országos digitális tananyagkészítő pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén.

Elájult a veréstől a Szegeden bántalmazott arab sakkozó

Itthon2012.06.05, 16:09

Egy arab lap cikke szerint nem mert a rendőrökhöz fordulni az az arab sakkvezető, akit szombatra virradóra vertek meg az idegenrendészet munkatársai Szegeden. A férfinak, akit Lékó Péter vitt be a kórházba, öt bordája is eltört. A sakkvezető szerint az idegenrendészek először autóval felöklelték, majd addig verték, amíg nem kapott levegőt, miután pedig kiderült, hogy legálisan tartózkodik az országban, elengedték.

Rapid partikban nyert sakkvébét Anand

Sport2012.05.30, 15:07

Viswanathan Anand megvédte sakkvilágbajnoki címét, mivel 2,5-1,5-re győzött a Borisz Gelfand elleni döntő rájátszásában.

Sinka Brigitta 84 évesen döntené meg Capablanca sakkrekordját

Sport2012.02.02, 16:48

Az 1920-as éven nagy kubai sakkbajnoka, José Raúl Capablanca pályafutása során 13 545 mérkőzést vívott, ezt a rekordot készül megdönteni a 84 éves Sinka Brigitta, aki csütörtökön megkapta a Magyarország Köztársasági Elnökének Díszoklevele Éremmel kitüntetést.

Polgár női sakkozóként verhetetlen, Rudolf az év magyar labdarúgója

Sport2011.12.07, 17:10

Az MTI sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden évben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki huszonháromszor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik a szintén sakkozó Polgár Judit tizenhatodik sikerével, valamint a sífutó Tagscherer Zoltán, aki tizennegyedik alkalommal végzett az élen.

Moszkvai múzeumban lehet az Anand-Gelfand sakkvébé-döntő

Archívum2011.08.08, 19:59

Viswanathan Anand és Borisz Gelfand 2012 májusában, Moszkvában csap össze a sakkvilágbajnoki címért - adta hírül hétfőn a sportág nemzetközi szövetsége (FIDE).

Almási újra a top húszban a sakk világranglistán

Archívum2011.07.01, 16:50

Újra a világ legjobb húsz játékosa között szerepel Almási Zoltán sakknagymester. A versenyző a július elsejétől érvényes világranglistán a 19. helyet foglalja el, kilenc ponttal megelőzve Lékó Pétert, aki a 25. pozícióban szerepel. Almási az elmúlt két hónapban nyolc játszmát vívott, összesen hét Élő-pontot gyűjtött, ezzel jelenleg 2726 pontja van.

Anand felfedezettje nyerte a paksi tornát

Sport2011.06.27, 19:15

Pakson befejeződött a IX. Marx György emlékverseny, az esztendő legrangosabb hazai sakkversenye. A lengyel Radoslaw Wojtaszek nagy fölénnyel nyerte meg a férfiak tornáját, míg a női versenyen az orosz Alina Kaslinszkaja izgalmas hajrában győzött. Berkes Ferenc és Mádl Ildikó holtversenyben másodikként zárt. Berkes a virtuális világranglistán a + 2700 Élő-pontosok táborába lépett, Dudás Eszter pedig női nemzetközi mesteri normát teljesített.

Wojtaszek már tornagyőztes, Mádl Ildikó holtversenyben első a zárónap előtt

Archívum2011.06.26, 21:52

A Pakson zajló IX. Marx György-emlékverseny férfisakk-tornáján az utolsó forduló előtt a lengyel Radoslaw Wojtaszeket már győztesként köszönthették. A kilencedik játéknapon sötéttel a moldáviai Viorel Bologan ellen nyert, előnye másfél pontra nőtt Berkes Ferenc és Ilia Szmirin előtt. A paksi rangadó, Ács Péter és Berkes partija remivel végződött, az izraeli nagymester a spanyol Ivan Lopez Salgadóval osztozott meg a ponton. A női viadalon az utolsó forduló dönt. Mádl Ildikó legyőzte a fehérorosz Anna Sarevicset. A győzelemmel befogta az örmény Lilit Mkrtchiannal remiző orosz Alina Kaslinszkaját. Meglepetésre Dudás Eszter feladásra kéényszerítette ...

Berkes a második helyről várja az utolsó két fordulót a Marx-emlékversenyen

Archívum2011.06.26, 13:17

A Pakson zajló IX. Marx György-emlékverseny férfi tornájának nyolcadik fordulójában Berkes Ferenc 118 lépéses csatában győzte le a spanyol Ivan Lopez Salgadót. A fontos nyeréssel Berkes befogta az izraeli Ilia Szmirint, aki remizett a moldáviai Viorel Bologannal. A lengyel Radoslaw Wojtaszek egypontos előnnyel vezet, másodszor is nyert Ács Péter ellen. A női viadalon Rudolf Anna támadása átütött az orosz Alina Kaslinszkajával szemben. Mádl Ildikó visszavágott Dudás Eszternek, az örmény Lilit Mkrtchian a fehérorosz Anna Sarevicset győzte le. Kaslinszkaja előnye fél pontra csökkent az üldöző trió előtt.

Az éllovasok remikkel őrizték meg előnyüket a paksi sakktornákon

Archívum2011.06.24, 21:46

A Pakson zajló IX. Marx György-emlékverseny férfi tornájának hetedik fordulójában Berkes Ferenc remizett az éllovas lengyel Radoslaw Wojtaszekkel. Küzdelmük örökös sakkal ért véget, Ács Péter lépésismétléssel osztozott meg a ponton az izraeli Ilia Szmirinnel. Megszerezte első győzelmét a spanyol Ivan Lopez Salgado, a moldáviai Viorel Bologan nyerőesélyes állást rontott vesztésre. A női viadalon a másfél pontos előnnyel vezető orosz Alina Kaslinszkaja játszmája Mádl Ildikóval döntetlen lett, Rudolf Anna az örmény Lilit Mkrtchiantól szerzett fél pontot. Kellemes meglepetésre Dudás Eszter legyőzte a fehérorosz Anna Sarevicset.

Mádl Ildikó visszavágott Lilit Mkrtchiannak a paksi sakktornán

Sport2011.06.23, 21:51

A Pakson zajló IX. Marx György emlékverseny férfi tornájának hatodik fordulójában három döntetlen született. Az éllovas Radoslaw Wojtaszek nem bírt a sereghajtóspanyol Ivan Lopez Salgadóval, de megőrizte félpontos előnyét. Berkes Ferenc sötéttel érdekes huszárvégjátékban remizett az izraeli Ilia Szmirinnel, bonyolult csatában Ács Péter a moldáviai Viorel Bologannal.  A női viadalon Mádl Ildikó visszavágott az örmény Lilit Mkrtchinnak az első körben elszenvedett vereségéért. Az orosz Alina Kaslinszkaja újabb győzelmével már másfél pontos előnnyel vezet. Rudolf Anna döntetlenre mentette vesztőgyanús állását.

Bizarr sakkboksz-csatát vív Berlin Londonnal

Sport2011.06.23, 12:23

Sakkboksztornát vív pénteken Berlin és London: mindkét városból három versenyző ül és áll ringbe.

Hatvanéves az olimpiai bajnok sakknagymester, Sax Gyula

Sport2011.06.22, 16:44

Az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpián aranyérmes válogatott tagja, Sax Gyula szombaton ünnepelte 60. születésnapját. Az aranyérem mellett Sax kétszer volt tagja olimpiai, egyszer a csapat-világbajnokságon ezüstérmes magyar együttesnek, de részese volt kétszer a csapat-Eb-n ezüstöt, kétszer pedig bronzot szerző válogatottnak is. Kétszer világbajnok-jelölt volt, kétszeres bajnok, tizenötszörös csapatbajnok.

A magyar bajnok remizett az olimpiai bajnokkal

Sport2011.06.21, 09:48

A Pakson zajló IX. Marx György emlékverseny férfi tornájának negyedik fordulójában Berkes Ferenc sötéttel győzte le a moldáviai Viorel Bologant. Az éllovas Radoslaw Wojtaszek gyorsan remizett az izraeli Ilia Szmirinnel, ezzel megőrizte félpontos előnyét. Ács Péter nagy csatában osztozott meg a ponton a spanyol Ivan Lopez Salgadóval. A női tornán Mádl Ildikó és Rudolf Anna játszmája döntetlennel ért véget. Az örmény Lilit Mkrtchian legyőzte Dudás Esztert, így félpontos előnnyel vezet.

Carlsen báznai sikerével állt a sakkvilágranglista élére

Sport2011.06.21, 21:10

Báznán a címvédő norvég Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a Grand Slam-sorozat szuperversenye. Carlsen az utolsó fordulóban világossal remizett az orosz Szergej Karjakinnal, mindketten 6,5 pontot gyűjtöttek, de Magnus a Berger-Sonneborn pontszámítás alapján a győztesnek járó trófeát vehette át. Carlsen visszahódította a világranglistán az első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól, míg Karjakin a negyedik helyre lépett előre. Győzelemmel zárta szereplését az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura elszenvedte második vereségét. Kilencedszer remizett az azeri Tejmur Radzsabov, aki egyedül maradt nyerettlen ...

Berkes nyerte az Ács elleni paksi sakkcsatát

Archívum2011.06.21, 21:10

A Pakson zajló IX. Marx György-emlékverseny férfi sakktornájának ötödik fordulójában Berkes Ferenc a paksi testvérháborúban legyőzte Ács Pétert.  Az éllovas Radoslaw Wojtaszek negyedik győzelmét aratta, a moldáviai Viorel Bologan sorozatban harmadik partiját vesztette el. Wojtaszek megőrizte félpontos előnyét. Szép kiskombinációval nyert az izraeli Ilia Szmirin.  A női viadalon az éllovas örmény Lilit Mkrtchian vereséget szenvedett, legyőzője az orosz Alina Kaslinszkaja vette át a vezetést. Mádl Ildikó remizett, Dudás Eszter könnyen nyerhető állást rontott remire Rudolf Anna ellen. A szerdai pihenőnap után csütörtöktől ellenkező szíínelosztással ...

Döntővé avanzsált az utolsó forduló slágermeccse

Sport2011.06.21, 09:38

A báznai szuperverseny kilencedik fordulójában az orosz Szergej Karjakin 22 lépésben legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A villámgyőzelemmel Karjakin befogta a román Liviu-Dieter Nisipeanuval remiző norvég Magnus Carlsent. Az utolsó játéknapon az első hely sorsát eldöntő Carlsen-Karjakin rangadóra kerül sor. Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét az azeri Tejmur Radzsabovval szemben.

Időzavarban talált fontos huszármanővert az orosz sakkozó

Archívum2011.06.19, 19:25

A báznai szuperverseny nyolcadik fordulójában három döntetlen született. Az éllovas norvég Nagnus Carlsennel sötéttel remizett az azeri Tejmur Radzsabovval, tisztáldozatot követően örökös sakkal ért véget csatájuk. Lépésismétléssel osztozott meg a ponton az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Szergej Karjakin. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk nem bírt a román Liviu-Dieter Nisipeanuval.

Kalandos partiban mattolta Berkes Salgadót

Archívum2011.06.19, 21:53

A Pakson zajló IX. Marx György emlékverseny férfi tornájának harmadik fordulójában a lengyel Radoslaw Wojtaszek sötéttel győzte le Ács Pétert és mesterhármassal félpontos előnnyel vezet. Berkes Ferenc kalandos partiban, nagy kockázatokat vállalva szerezte meg első győzelmét, a spanyol Ivan Lopez Salgado ellen nyert. Az izraeli Ilia Szmirin a moldáviai Viorel Bologant kényszerítette feladásra. A női viadal játéknapjának nagy meglepetése, hogy Dudás Eszter legyőzte kétszeres olimpiai bajnoknőnket, Mádl Ildikót. Tisztelnézéssel vesztett Rudolf Anna.

Carlsen ismét egyedül vezet a báznai sakkversenyen

Archívum2011.06.18, 21:28

A báznai szuperverseny hetedik fordulójában a norvég Magnus Carlsen remek pozíciós teljesítménnyel győzte le az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A generációs párharcban Carlsen mindkét szárnyon kezdeményezett, remekül használta ki a sötét gyalogszerkezet gyengeségeit, majd látványos tisztáldozattal nyerte meg a játszmát. Carlsen félpontos előnnyel vezet az orosz Szergej Karjakin előtt, aki világossal csak remizett az azeri Tejmur Radzsabovval. Örökös sakkal harcolt ki fél pontot a román Liviu-Dieter Nisipeanu az amerikai Hikaru Nakamurával szemben.

Ács nagyot rontott, Bologan megint sötéttel nyert a Marx-emlékversenyen

Sport2011.06.19, 12:50

A Pakson zajló Marx György-emlékverseny férfi viadalának második fordulójában mindkét nagymesterünk vereséget szenvedett. Berkes Ferencet a lengyel Radoslaw Wojtaszek győzte le. Ács Péter időzavarban ismét nagyot rontott, az izraeli Ilia Szmirin ellen vesztett. A moldáviai Viorel Bologan másodszor is sötéttel nyert. A nők versenyében Mádl Ildikó jó játékkal az orosz Alina Kaslinszkaja kényszerítette feladásra. Rudolf Anna jobb állását remire rontotta az örmény Lilit Mkrtchiannal szemben. Dudás Eszter második partiját is elvesztette.

Gyorsan lezárták a centrumot Carlsenék Báznában

Archívum2011.06.17, 21:43

A báznai sakk-szuperverseny hatodik fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura és a norvég Magnus Carlsen spanyol megnyitású játszmája döntetlennel ért véget. Az orosz Szergej Karjakin legyőzte a román Liviu-Dieter Nisipeanut, a nyeréssel befogta Carlsent, egypontos előnnyel vezetnek Nakamura előtt. Az azeri Tejmur Radzsabov és az ukrán Vaszilij Ivancsuk megosztozott a ponton.

Fonalas nyeréseket hagyott ki Ács a paksi sakktornán

Archívum2011.06.17, 21:19

Pakson megkezdődött a IX. Marx György emlékverseny. A férfi nagymesterverseny első fordulójában a lengyel Radoslaw Wojtaszek gond nélkül nyert. Ács Péter többször is fonalas nyerést hagyott ki a moldáviai Viorel Bologannal vívott partijában, az időzavaros kapkodásban el is vesztette a játszmát. Berkes Ferenc remivel rajtolt. A nők viadalán Rudolf Anna remek győzelmet aratott. Mádl Ildikó már a nyitásban vesztőt húzott az örmény Lilit Mkrtchian ellen, Dudás Eszter is vereséget szenvedett.

Rajtol az év legrangosabb hazai sakktornája

Archívum2011.06.15, 16:08

Pakson a kilenc éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával június 16. és 27. között női és férfi hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek. A lengyel Radoslaw Wojtaszek és az örmény Lilit Mkrtchian a legmagasabb Élő-pontszámú résztvevő. A tornákról a Marxgy.ase.hu honlapon internetes élő közvetítés lesz, az első fordulót 15 órától június 17-től játsszák.

Nisipeanu kapitulált Carlsen haderejével szemben

Archívum2011.06.15, 20:51

A báznai szuperverseny ötödik fordulójában a norvég Magnus Carlsen könnyen nyert a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen. A játéknap sakkrangadóját az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Szergej Karjakin vívta. Az egykori honfitársak összecsapásán Karjakin sötéttel kényszerítette feladásra Ivancsukot, aki nagyon gyenge napot fogott ki. Bonyodalmakban gazdag küzdelmet láttunk az azeri Tejmur Radzsabov és az amerikai Hikaru Nakamura partijában, meglepetést okozott a váratlan békekötés. A torna első félideje után Carlsen félpontos előnnyel vezet Karjakin előtt, a csütörtöki pihenőnap után pénteken folytatódik a pontvadászat.

Carlsen őrzi félpontos előnyét a bázeli sakktornán

Archívum2011.06.15, 09:56

Három döntetlen született a báznai sakk szuperverseny negyedik fordulójában. Az éllovas norvég Magnus Carlsen sötéttel remizett az orosz Szergej Karjakinnal. A gyalogért cserébe Karjakin elegendő ellenjátékot kapott. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk is gyaloghátrányos állást védett meg az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A román Liviu-Dieter Nisipeanu és az azeri Tejmur Radzsabovval osztozott meg a ponton. Carlsen megőrizte félpontos előnyét.

Nisipeanu tetszetős kiskombinációval győzte le Ivancsukot

Sport2011.06.14, 10:15

A báznai szuperverseny harmadik fordulójában nagy meglepetés született. A román Liviu-Dieter Nisipeanu világossal legyőzte az ukrán Vaszilij Ivancsukot. A spanyol megnyitás berlini változatában a két évvel ezelőtti tornagyőztes gyanútlanul játszott, Nisipeanu tetszetős kiskombinációval gyalogot nyert, anyagi előnyét érvényesítette. A norvég Magnus Carlsen erejéből világossal csak remire futotta az azeri Tejmur Radzsabov ellen. Pontosztozkodással végződött az orosz Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura összecsapása is. Carlsen félpontos előnnyel vezet.

A nap sportképe: Kadhafival játszott a sakkszövetség elnöke

Sport2011.06.14, 11:59

Sakkpartit vívott egymással Moammer al-Kadhafi líbiai vezető és Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke Tripoliban. Iljumzsinov szerint a parti közben Kadhafi kijelentette, hogy továbbra sem kíván távozni a hatalomból. A sakkszövetség elnöke - aki a politikus fiával, a Líbiai Olimpiai Szövetség elnökével, Muhammad al-Kadhafival is sakkozott - azt mondta: "Bárkivel szívesen találkozom. Nem vagyok politikus, úgy érkeztem, mint egy sportember."

Békés döntetlen a rangadón, Ivancsuk és Carlsen 33 lépésben remizett

Archívum2011.06.12, 22:47

A báznai szuperverseny második fordulójának rangadója, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a norvég Magnus Carlsen játszmája a 33. lépésben döntetlennel fejeződött be. A spanyol megnyitású partiban kiegyenlített küzdelem folyt, sorozatos cserék vezettek pontosztozkodáshoz. Az amerikai Hikaru Nakamura a román Liviu-Dieter hathatós segítségének köszönhetően nyert. Az azeri Tejmur Radzsabov nem tudta feltörni az orosz Szergej Karjakin védőállását. Carlsen és Ivancsuk holtversenyben vezet a kétfordulós viadalon.

Carlsen és Ivancsuk győzelemmel kezdte a báznai szuperversenyt

Archívum2011.06.11, 22:59

A báznai szuperversenyt a címvédő norvég Magnus Carlsen és a két évvel ezelőtti győztes ukrán Vaszilij Ivancsuk kezdte szép nyeréssel. A világranglistán második Carlsen az amerikai Hikaru Nakamurát győzte le pontosan vezetett támadással. A viadal rangidőse, a 42 éves Ivancsuk az azeri Tejmur Radzsabovra mért vereséget, átmeneti gyalogáldozattal került döntő fölénybe. A román Liviu-Dieter Nisipeanu és az orosz Szergej Karjakin játszmája lépésismétléssel lett döntetlen.

Carlsen címvédőként játszik a báznai szuperversenyen

Archívum2011.06.09, 14:19

A Romgaz medgyesi központjában június 11. és 22. között rendezik meg az esztendő második szuperversenyét, a hatrésztvevős, kétfordulós 21-es kategóriájú viadalt. A Királyi versenyen a címvédő, a világranglistán második norvég Magnus Carlsen mellett még hárman játszanak a top tízből, az ötödik ukrán Vaszilij Ivancsuk, a hatodik orosz Szergej Karjakin és a nyolcadik amerikai Hikaru Nakamura. Az azeri Tejmur Radzsabov és a románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu kapott még meghívást. A verseny honlapján, a www.turneulregilor.com-on élő közvetítés lesz.

Anand leiskolázta Shirovot a párosmeccsen

Archívum2011.06.05, 23:48

Leónban az indiai világbajnok Viswanathan Anand 4,5-1,5-re megnyerte a spanyol Alekszej Shirovval vívott párosmérkőzését. A harmadik játéknapon az ötödik partiban Anand sötéttel, a Caro-Kann védelemben győzte le Shirovot. A spanyol sakkozó királya csapdába esett. A világbajnok világossal már nem erőltette a játékot, a sorozatos cserék pontosztozkodáshoz vezettek.

A tizenharmadik lépés lett Shirov veszte Anand ellen

Archívum2011.06.04, 00:17

Leonban megkezdődött az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a spanyol Alekszej Shirov hatjátszmás párosmérkőzése. Shirov játszott az első partiban világossal, Anand Caro-Kann védelme kiállta a próbát, 39 lépésben remiztek. A második játszmában Anand 34 lépésben mattolta ellenfelét, aki korán nagyot hibázott, a világbajnok könnyed játékkal került döntő fölénybe. Anand 1,5-0,5-re vezet, szombaton újabb két partira kerül sor.

Anand a félidőben kétpontos előnnyel vezet

Archívum2011.06.04, 21:19

Leonban az indiai világbajnok Viswanathan Anand kétpontos előnnyel vezet a spanyol Alekszej Shirov elleni hatjátszmás sakkmeccsének félidejében. Anand sötéttel villámgyőzelmet aratott a meccs harmadik partijában, Shirov nem tudta hárítani az anyagi veszteséget, 17 lépés után kapitulált. A világbajnok a negyedik összecsapás során kerülte a bonyodalmakat, a remivel 3-1-es vezetéssel várja a második félidőt.

Anand és Shirov hatjátszmás párosmeccset vív

Archívum2011.06.02, 14:00

A hagyományos leoni sakktornán június 3. és 5. között az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a spanyol Alekszej Shirov hatjátszmás párosmérkőzését rendezik meg. A nagymesterek naponta két-két partiban mérik össze erejüket, 45-45 perc lesz játszmánként a gondolkodási idejük és még lépésenként 30-30 másodperc bónusszal is gazdálkodhatnak. Anand és Shirov korábban 86 összecsapást vívott, meggyőző a regnáló címvédő fölénye, 29 partit nyert, hatot vesztett 51 döntetlen mellett.

Erdős Viktor nyerte a zalakarosi sakkfesztivált

Archívum2011.05.28, 18:47

Zalakaroson Erdős Viktor elsőségével fejeződött be a XXX. Sakkfesztivál.  A kilencfordulós, 85 résztvevős viadalon hét ponttal végzett az élen, és egyúttal megnyerte az Aquaprofit nyílt magyar bajnokságot. Varga Zoltán lett az ezüstérmes, Czebe Attila a bronzérmes. Kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó 31. helyezettként a női bajnoki címet szerezte meg.

"Ez szégyen és katasztrófa" - a sakkvilágbajnoki rendszerről vitáznak

Archívum2011.05.28, 18:32

A Kazanyban megrendezett világbajnok-jelölti verseny után ismét arról vitáznak, hogy milyen világbajnoki rendszer szolgálná a legjobban a sakk imázsának a javulását. A világbajnoknak adott privilégiumot többek között a norvég Magnus Carlsen kifogásolta, és lemondta részvételét a kazanyi viadalon. Párosmérkőzések, vagy kétfordulós verseny döntsön-e a világbajnoki kihívóról? Meg kellene esetleg tiltani a gyors remiket? A világranglista első húsz helyezettjének véleményére is kíváncsiak az illetékesek.

Gelfand sakkozhat a világbajnoki címért Ananddal

Sport2011.05.25, 21:10

Kazanyban az izraeli Borisz Gelfand 3,5-2,5-ös győzelmével fejeződött be az orosz Alekszandr Gricsukkal vívott sakkvilágbajnok-jelölti döntője. Öt döntetlen után Gelfand megnyerte a hatodik összecsapást. A Grünfeld védelmű parti kritikus állásában Gricsuk rossz tervet választott, haderejének egysége megbomlott, Gelfand remek játékkal használta ki a lehetőséget. A győzelemmel Borisz Gelfand kivívta a jogot, hogy jövőre a világbajnoki címért megmérkőzzön a címvédő indiai Viswanathan Ananddal.

16 éves győztes a kínai sakkozók vb-főpróbáján

Archívum2011.05.25, 12:20

A 16 éves Yu Yangyi szenzációs elsőségével fejeződött be a második Dangzhou nagymesterverseny. A kínai sakkozók színe-java játszott a tornán, amely főpróbát is jelentett számukra a ningbói, július 16. és 27. közötti csapat-világbajnokságra. A csapattagnak is jelölt 2646 Élő-pontos Yu Yangyi veretlenül, másfél pontos előnnyel ért célba, 2878-as performance-pontszámot ért el, 27 pontot szerzett. A világbajnoknőnek, Hou Ji-fannak túlságosan erős volt a mezőny, 2 pontjával utolsó lett a 10 fős versenyen.

Griscsuk remire rontotta esélyes állását

Sport2011.05.24, 20:23

Kazanyban a sakkvilágbajnok-jelölti döntő ötödik játszmájában is döntetlen született. Az orosz Alekszandr Griscsuk a vezércselű partiban előnyösebben jött ki a nyitásból, az izraeli Borisz Gelfand védekezésre kényszerült. Griscsuk 22. lépésével kiengedte előnyét, Gelfand a fonalas lebonyolításhoz vezető centrumáttöréssel kiegyenlítette esélyeit, a 39. lépés után remiben egyeztek meg. A hatjátszmás döntő utolsó partiját szerdán játsszák, 3-3 esetén rájátszás döntené el, hogy ki lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója.

A negyedik parti is döntetlen a sakk-vb-jelölti döntőn

Sport2011.05.23, 21:31

Kazanyban a hatjátszmás sakkvilágbajnok-jelölti döntő negyedik partija is döntetlennel ért véget. Az izraeli Borisz Gelfand vezette a világos bábukat, az angol megnyitású partiban az orosz Alekszandr Griscsuk a 18. lépés után fogadta el ellenfele remiajánlatát.

Ivancsuk ötödször nyert a havannai Capablanca-emlékversenyen

Archívum2011.05.23, 00:07

Havannában az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a vietnami Le Quang Liem holtversenyes elsőségével fejeződött be a 46. Capalanca-emlékverseny. A hatrésztvevős, kétfordulós viadal 19-es kategóriájú volt, a győztesek 6,5 pontot gyűjtöttek. Az utolsó fordulóban a 42 éves Ivancsuk a 20 esztendős Le legyőzésével fogta be riválisát, aki a + 2700 Élő-pontosok táborába lépett. A 30 partiból 15 végződött döntéssel, senki nem tudta megőrizni veretlenségét.

Senki nem nyert annyi sakktornán, mint Karpov

Sport2011.05.23, 21:50

A sakkozás tizenkettedik világbajnoka, Anatolij Karpov hétfőn ünnepelte 60. születésnapját. Ősi riválisával, Garri Kaszparovval öt világbajnoki döntőt vívott, a szovjet válogatottal hatszor nyert olimpiai bajnoki címet, egyszer csapatvilágbajnok lett, míg négyszer az Európa-bajnok együttesnek is tagja volt. Kilencszer nyerte el az év legjobb sakkozójának megítélt Oscar-díjat. A statisztika szerint 166 versenyt nyert meg pályafutása során.

Hoang Thanh Trang nyerte a rapidsakk-Eb-t

Archívum2011.05.21, 17:13

Nagy magyar sikerrel fejeződött be a grúziai Kutaisziben a rapid Európa-bajnokság. Hoang Thanh Trang a 11 fordulós, svájci rendszerű viadalon 9 pontot gyűjtve Európa-bajnok lett. A 74 fős mezőnyben nagymesternőnk a rajtlistán a kilencedik volt, de remek versenyzéssel nagyszerű eredményt ért el.

Villámremi a sakk-vb-jelölti döntőben

Archívum2011.05.21, 17:27

Kazanyban, a sakkvilágbajnok-jelölti döntő harmadik játszmája 14 lépésben remivel végződött. Az orosz Alekszandr Griscsuk játszott világossal, az izraeli Borisz Gelfand a kilencedik lépésben újított, gyalogot áldozott. Kielégítő ellenértéket kapott, a békekötést Griscsuk ajánlotta. Három döntetlen után hétfőn játsszák a hatjátszmás döntő negyedik partiját, Gelfand lesz a világos.

Gelfand és Griscsuk másodszor sem bírt egymással

Sport2011.05.20, 21:35

A Kazanyban zajló sakkvilágbajnok-jelölti döntő második játszmája 58 lépés után döntetlennel ért véget. Az izraeli Borisz Gelfand vezette a világos bábukat, az angol megnyitású partiban az orosz Alekszandr Griscsuk kedvezőbb esélyű állást ért el. Gelfand ezúttal is jól védekezett, kiharcolta a pontosztozkodást. A hatjátszmás finálé harmadik összecsapását 1-1-nél szombaton játsszák.

Griscsuk és Gelfand 49 lépés után kötött békét

Sport2011.05.19, 22:19

Kazanyban, az orosz Alekszandr Griscsuk és az izraeli Borisz Gelfand hatjátszmás sakkvilágbajnok-jelölti döntőjének első partija 49 lépésben döntetlennel ért véget. Griscsuk vezette a világos bábukat, minimális előnyét Gelfand pontos védekezése miatt nem tudta győzelemig fokozni.

Hoang Thanh Trang mégis játszhat a sakkvébén

Sport2011.05.18, 20:34

Tbilisziben befejeződött a nőisakk Európa-bajnokság. Két Európa-bajnoki ezüstérem után a litván Viktorija Cmilyte aranyérmes lett, nyolc győzelemmel, két remivel és egy vereséggel ért célba. A bolgárok exvilágbajnoknője, Antoaneta Sztefanova végzett a második helyen, bronzérmesként az örmény Elina Danieljan zárta szereplést. Tizennégyen kvalifikálták magukat a jövő évi kieséses rendszerű világbajnokságra. Az egyetlen magyar induló, Hoang Thanh Trang az utolsó játéknapon remizett, 19. lett a 130 fős mezőnyben, de a tavalyi Eb-ről az előtte végzettek közül hatan már továbbjutottak, így nagymesternőnk is játszhat a vb-n.

Griscsuk és Gelfand játssza a sakkvilágbajnok-jelölti döntőt

Sport2011.05.18, 15:03

Kazanyban csütörtökön kezdődik a sakkvilágbajnok-jelölti párosmérkőzések hatjátszmás döntője, az orosz Alekszandr Gricsuk és az izraeli Borisz Gelfand összecsapása. A világranglistán 12. Griscsuk és a 16. Gelfand korábban 45 játszmában mérte össze erejét, Griscsuk 26 döntetlen mellett 13-6-ra vezet. Az orosz nagymester számos hátrányos állást mentett meg, Gelfand is élt át nehéz perceket, de a kritikus pillanatokban mindketten jobban koncentráltak ellenfeleiknél. A párharcuk győztese lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója.