sakk

címke rss

A sakk-csúcstalálkozón egy ponttal nyert a kínai csapat

Sport2002.07.28, 20:33

Másodszor rendezték meg a tíztáblás, négy fordulós Kína-Amerikai Egyesült Államok válogatottjainak csúcstalálkozóját. A hat férfi, két női és két 18 éven aluli ifjúsági sakkozó összecsapásának első mérkőzésén Seattle-ben Kína együttese két ponttal nyert, a visszavágón, hazai pályán csak egy ponttal győztek. A kínai sakkozás fellegvárában, Shenjangban a siker a női sakkozóiknak köszönhető, hiszen a kínai világbajnoknő, Zsu Csen vezetésével 6,5-1,5 arányban bizonyítottak. A férfiak vetélkedésében az amerikai hatos dominált, 13,5-10,5-ös győzelmet értek el, az amerikai ifik is jobbak voltak, 4,5-3,5-re.

Már a VI. században sakkoztak Európában

Sport2002.07.30, 10:20

Európában feltehetően már a VI. században sakkoztak - fél évezreddel korábban, mint azt eddig feltételezték. Legalábbis erre utal az East England University egyik régésze szerint az, hogy Albánia déli részében sakkfigura került elő egy ásatás során.

Hazai esélyesek az amszterdami tornán

Sport2002.07.31, 14:24

Amszterdamban tizedszer rendezik meg a Lost Boys tornát. A kilencfordulós svájci rendszerű viadalon, 99 résztvevő küzdelmében öt forduló után Van Wely és Nijboer ötös nyerősorozattal áll az élen. A két holland éllovas a szabadnap után csap össze. A holland sakkválogatott tavaly Leonban Európa-bajnoki címet szerzett, azóta a tulipánosokhoz igazolt Szokolovval erősítettek, a bledi sakkolimpián joggal pályáznak előkelő helyezésre.

Szmirin nyerte a bieli sakktornát

Sport2002.08.01, 21:42

Az izraeli Ilia Szmirin tornagyőzelmével fejeződött be a 35. Bieli Sakkfesztivál hat résztvevős, kétfordulós, 16-os kategóriájú nagymesterversenye. Szmirinnek kedvezett az óvatos tempó, megőrizte veretlenségét.  A torna második félidejében javított a francia Tkacsijev és az orosz Drejev.  A verseny doyenje, a tavalyi győztes 71 éves Korcsnoj nagy sakkvaksággal kapott ki a francia nagymestertől, s ötvenszázalékos teljesítménnyel negyedik lett.

Gyimesi megnyerte a bledi sakktornát, Ács második Pardubicében

Sport2002.08.02, 22:08

Júliusban két hagyományos nyílt versenyen is jól szerepeltek a bledi sakkolimpiára készülő nagymestereink. A Bledi Sakkfesztivál igen erős mezőnyében Gyimesi Zoltán veretlenül végzett az élen, Ruck Róbert a harmadikkal azonos pontszámmal lett hetedik. A Pardubice open viadalon Ács Péter csak Bucholz-értékeléssel szorult a második helyre, Gyimesi Zoltán is megőrizte veretlenségét, de egy ponttal kevesebbet teljesített.

Van Wely hatos nyerősorozattal vezet

Sport2002.08.02, 09:07

Az amszterdami Lost Boys svájci rendszerű tornán a holland Loek Van Wely folytatta bámulatos sorozatát, hatodik játszmáját is megnyerte. Holtversenyes társát, Friso Nijboert győzte le, gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez,  a sötét király védtelen volt a világos nehéz tisztek összehangolt támadása ellen. A forduló meglepetését Szokolov veresége jelentette, Timman, De Vreugt és Szutovszkij győzelemmel javított helyezésén.

Van Wely hetedik játszmáját is megnyerte

Sport2002.08.03, 19:00

Az amszterdami Lost Boys tornán Loek Van Wely folytatta győzelmi sorozatát, hetedik nyerését érte el. Az ifjú titán, De Vreugt világossal sem tudta megállítani a bonyodalmakat minden partiban vállaló holland bajnokot. A mezőnyben Élő-pontszámát tekintve csak negyedik Van Wely egypontos előnnyel vezet, Nijboer követi. Az első négy helyezett egymás ellen mérkőzik a nyolcadik fordulóban.

Van Wely fölényesen nyert Amszterdamban

Sport2002.08.04, 20:44

Amszterdamban a háromszoros holland bajnok, Loek Van Wely nagy fölénnyel győzött a tizedszer megrendezett Lost Boys tornán. A tavalyi győztes megvédte elsőségét, a kilenc fordulós, svájci rendszerű versenyen mindössze egyetlen döntetlent engedélyezett riválisainak. A nagymesteri normát teljesítő német Florian Handke harcolta ki a pontosztozkodást, a záró napon Van Wely a tavalyi Európa-bajnok Emil Szutovszkijt győzte le. A legmagasabb értékszámú holland sakkozó, Ivan Szokolov nagy hajrával kapaszkodott fel a dobogóra.

Gyimesi holtversenyben az élen Vlissingenben

Sport2002.08.10, 14:29

Hatodszor rendezik meg Vlissingenben a Hogescholl Zeeland nyílt versenyt. A holland élsakkozók közül ezúttal Tiviakov, Van den Doel és Nijboer szerepel. A 196 résztvevős, kilenc fordulós tornán az eddig lejátszott hat körben igen jó formában játszott Gyimesi Zoltán, mindössze egy döntetlent engedélyezett ellenfeleinek, s a belga Gureviccsel holtversenyben 5,5 ponttal az élen áll, kettejük csatája a hetedik napon következik.

Gyimesi hatos holtversenyben az élen

Sport2002.08.11, 12:18

A hollandiai Vlissingenben, a Hogeschool Zeeland nyílt versenyen két fordulóval a befejezés előtt Gyimesi Zoltán hatos holtversenyben az élen áll. A svájci rendszerű torna hetedik körében nagymesterünk a 196 fős mezőny legmagasabb értékszámú versenyzőjével, a belga Gureviccsel remizett, a riválisok sorban nyertek.