sakk

címke rss

Harmadjára is döntetlen született a sakkvilágbajnoki döntőben

Sport2018.11.12, 21:10

Ahogy az első kettő, úgy hétfőn a harmadik parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású, londoni sakkvilágbajnoki döntőben.

Két döntetlennel indult a sakk-vb döntője

Sport2018.11.11, 09:43

Londonban két döntetlennel kezdődött meg a címvédő Magnus Carlsen és kihívója, Fabiano Caruana 12 játszmásra tervezett világbajnoki döntője. Az első partiban a háromszoros norvég világbajnok sötéttel túljátszotta az amerikai nagymestert, aki óriási időzavarba is került, reménytelennek tűnt az állása. A győzelem küszöbén Carlsen megtorpant, minőségáldozattal nyerhetett volna, ehelyett mentőövet dobott ellenfelének, majd fölöslegesen játszotta még mintegy ötven lépésig a partit, esélye sem volt gyalogelőnyének érvényesítésére. A második játszmában Caruana bizonyította alapos felkészülését, sötéttel gond nélkül remizett. A párharcuk a ...

Sakklázban ég London, kezdődik a világbajnoki döntő

Sport2018.11.08, 14:04

Óriási érdeklődés előzi meg a Londonban csütörtökön kezdődő sakkvilágbajnoki döntőt, a 27 éves címvédő norvég Magnus Carlsen és a 26 éves kihívó, az olasz-amerikai Fabiano Caruana 12 játszmás páros mérkőzését. Carlsen 2013-ban Csennajban az indiai Viswanathan Anand elleni 6,5-3,5-ös győzelemmel hódította el a világbajnoki címet, majd egy évvel később Ananddal szemben Szocsiban sikerrel megvédte trónusát, 6,5-4,5-re nyert. Két éve New Yorkban az orosz Szergej Karjakin támadását verte vissza, 6-6 után a rájátszásban győzött, összesítésben 9-7-tel 26. születésnapján ünnepelhette címvédését. Fabiano Caruana az idei berlini világbajnokjeelölti ...

Hoang Thanh Trang remivel kezdte a második kört a sakk-vb-n

Sport2018.11.06, 17:36

Hoang Thanh Trang sötéttel bravúros döntetlent játszott a hazai színekben versenyző Katyerina Lagnóval az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló női sakkvilágbajnokság második fordulójának első, keddi partijában.

Hoang Thanh Trang a 32 között, Gara Anita kiesett

Sport2018.11.05, 20:19

Hoang Thanh Trang a hétfői rájátszásban továbbjutott az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló női sakkvilágbajnokság első fordulójából, míg a másik magyar játékos, Gara Anita kiesett.

Hirtelen halállal dőlt el a chess.com Masters sakk-verseny

Sport2018.10.29, 09:48

Man sziget fővárosában, Douglasban a lengyel Radoslaw Wojtaszek sikerével fejeződött be a Chess.com Masters svájci rendszerű nyílt verseny. Az első hely sorsa rájátszáson dőlt el, Wojtaszek az azerbajdzsáni Arkadij Naiditsch ellen a „hirtelen halál" parti megnyerésével vehette át a győztesnek járó trófeát. A rajtlista tizedik és tizenharmadik helyezettje 7-7 pontot gyűjtött, megőrizte veretlenségét, olimpiai bajnokok, exvilágbajnokok, a sakkvilág legjobbjai előtt félpontos előnnyel végeztek az élen, a harmadik helyen hetes holtverseny alakult ki. Rapport Richárd, Almási Zoltán és Lékó Péter a tizenkilenc fős harmadik pontcsoportban ...

Kezdődik az év legjelentősebb nyílt sakkversenye

Sport2018.10.20, 09:24

A görög üdülőhelyen, Halkidikiben rendezték meg a 34. Klubcsapatok Sakk Európa-kupáját. Hatvanegy férfi együttes hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű küzdelmét izgalmas hajrában a szentpétervári Mednyij Vszadnik csapata nyerte meg. Az utolsó játéknap előtt a világbajnok Magnus Carlsennel az éltáblán még a norvég Valerengaa Sjakklubb együttese állt az élen. A tizenkét résztvevős női viadalon négy táblán csatáztak, a monacói Cercle d'Echecs de Monte-Carlo a döntőben a címvédő grúz Nona csapat ellen győzött. Szombaton rajtol Man sziget fővárosában, Douaglasban az év legjelentősebb nyílt versenye, amelyen Rapport Richárd, Almási Zoltáán ...

Öt perc alatt mattolta a világbajnok sakkozó a Liverpool sztárját

Sport2018.10.08, 17:02

Mindössze tizenhét lépésben legyőzte Magnus Carlsen világbajnok sakkozó a Liverpool angol válogatott labdarúgóját, Trent Alexander-Arnoldot.

Női csapatunk a várakozáson felül teljesítve ötödik a sakkolimpián

Sport2018.10.07, 16:34

Batumiban pénteken este emlékezetes díjkiosztóval ért véget a 43. sakkolimpia. Ünnepelték a kettős sikert elért kínai válogatottakat, a dobogós helyezést elért amerikai és orosz férfi csapatokat. Hihetetlen izgalmak után az ukrán női együttes ezüstérmes lett, a grúzok első csapata pedig harmadikként zárta szereplését. Köszöntötték a legjobb egyéni eredményeket elért sakkozókat, Hoang Tahanh Trang az éltáblán a világbajnoknő Ju Wenjun mögött ezüstérmet vehetett át. Női csapatunk ötödik helyével kellemes meglepetést okozott, Hoang remekelt az első táblán. Férficsapatunk 18. helyezése elkeserítő, nagymestereink oly sok jó, esélyes álláást ...

Győzelmével ötödik a női válogatott a sakkolimpián

Sport2018.10.05, 15:32

A magyar férfi és női válogatott is fölényesen, egyformán 3,5-0,5-re nyert pénteken a grúz Batumiban rendezett sakkolimpia utolsó, 11. fordulójában, így utóbbi az előkelő ötödik helyen zárt.