Sadiq Khan

címke rss
Kovács Zoltán válasza a londoni polgármesternek

Kovács Zoltán válasza a londoni polgármesternek

„A nyugat harca a szélsőjobb ellen fogja meghatározni ezt az évszázadot" című írásában Sadiq Khan a politikai szélsőségeket illető jogos aggályai és a (kizárólag szélsőjobboldali fókuszú) politikai terror elítélése kapcsán több, általában a „liberális demokrácia mintaállamaként" számon tartott országról tesz említést. Magyarország nem szerepel ezen a listán, ugyanis nálunk az ilyen jellegű terror nem létezik. Ennek ellenére Khan megpróbálja hazánkat is beilleszteni okfejtésébe, és régóta lejáratott közhelyeket felemlegetve igyekszik alátámasztani azt a végtelenül abszurd állítást, hogy „a szélsőjobboldal korlátlan hatalommal bír Maggyarországon". ...

Karácsony Gergely hazugságspirálban: még a tolmácslistája sem igaz

Itthon2021.06.02, 10:10

Több fontos tétel is kimaradhatott a főváros hétfőn titokban nyilvánosságra hozott tolmácslistájából: az Origo tíz olyan eseményt is talált, ahol Karácsony Gergelynek igénybe kellett vennie a tolmács szolgáltatását, ezek mégsem szerepelnek az összesítésben. A nyelveken nem beszélő főpolgármester korábban azt állította, tárgyalt a londoni polgármesterrel, telefonon egyeztetett a volt amerikai nagykövettel, és interjút készített vele a Time magazin -  ezeknek azonban a listán semmi nyoma. Ez pedig két dolgot jelenthet: Karácsony vagy arról hazudott, hogy kivel beszélt, vagy arról hazudik most, hogy mikor vett igénybe tolmácsot, és nemm ...

Hét nap alatt hét gyilkosság a baloldali polgármester által vezetett Londonban

Nagyvilág2020.07.17, 21:21

A járványhelyzet némi javulása után ismét előtérbe kerültek a késelések a brit fővárosban. A jelentések szerint a rendőröket hét gyilkossághoz riasztották az elmúlt héten, amit városszerte kordonok jeleznek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. London munkáspárti, pakisztáni migráns hátterű polgármestere, Sadiq Khan semmit sem tesz a helyzet javítása érdekében, sőt ellenkezőleg: forrásokat von el a rendőrségtől.

London baloldali főpolgármestere 120 millió euróval csökkentette a rendőrség támogatását

Nagyvilág2020.06.29, 21:22

Sadiq Khan, London baloldali polgármestere szerint a vírusjárvány miatt csökkent a főváros bevétele, ezért volt szükség erre az intézkedésre. Az intézkedés abszurditása, hogy ezt éppen most, a radikális szélsőbaloldali tüntetések időszakában tette meg. Korábban éppen Sadiq Khan volt az, aki a kormányt bírálta a rendőrség támogatásának csökkentése miatt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Egyre több londoni buszvezető hal meg, a baloldali polgármester továbbra sem csinál semmit

Nagyvilág2020.04.15, 21:09

A munkáspárti, pakisztáni származású londoni polgármester, Sadiq Khan által vezetett önkormányzat irányítása alatt álló Transport for London (TfL) tömegközlekedési vállalat munkatársai közül már 21-en meghaltak az új típusú koronavírus-fertőzéssel összefüggésben álló megbetegedésekben. Ebből 15  buszvezető volt. Khan továbbra sem vállalja semmiért a felelősséget, és érzelgős stílusban posztol a közösségi oldalaira, akárcsak budapesti szövetségese, Karácsony Gergely. Ha mégis meg kell nevezni egy konkrét felelőst a Londonban kialakult áldatlan állapotokért, a polgármester azt a nacionalizmusban találja meg, tehát véletlenül sem a sajját ...

Csak tavaly egymillióan költöztek el Sadiq Khan Londonjából

Nagyvilág2020.02.17, 17:32

A pakisztáni migráns hátterű Sadiq Khan polgármester sikeresen "lecseréli" az új bevándorlókra a fővárosi briteket. Tavaly nagyjából egymillió ember költözött el Londonból a növekvő bűnözés, a túlzsúfoltság és a magas árak miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Budapest balliberális főpolgármestere, Karácsony Gergely néhány napja pedig azt mondta, hogy londoni mintára tenné élhetővé a magyar fővárost, noha egy tavaly szeptemberi felmérés alapján Budapest élhetőbb, mint London.

Karácsony Londont dicsérte, miközben Budapest előrébb van a nemzetközi listákon

Itthon2020.02.14, 16:46

Budapest balliberális főpolgármestere csütörtökön Londonba utazott, ahol találkozott a brit főváros migráns hátterű polgármesterével, Sadiq Khannal, aki az antiszemitizmussal és Izrael-ellenességgel vádolt Munkáspárt egyik meghatározó politikusa. Karácsony azt mondta, hogy londoni mintára tenné élhetővé Budapestet. Ez azért rossz hír, mert a világ egyik vezető – egyébként baloldali – gazdasági lapja, a brit The Economist 2019 szeptemberében közzétett osztályozása alapján Budapest sokkal élhetőbb, mint London. Khan polgármestersége alatt London a bűnözési statisztikákban megelőzte New Yorkot, a polgármester ugyanis tehetetlen a bűnözzéssel ...

Migrációstoppal javítana a közbiztonságon a konzervatív londoni polgármesterjelölt

Nagyvilág2020.01.28, 10:36

Új induló tűnt fel a láthatáron a májusban tartandó londoni polgármester-választáson. A keresztény-konzervatív értékeket képviselő David Kurten teljesen más megközelítést alkalmazna a városvezetést illetően, mint a pakisztáni migráns hátterű Sadiq Khan. Kurten szerint korlátozni kellene a bevándorlást, és több rendőrt kellene kirendelni az utcára a megerősödött bűnözés visszaszorítása érdekében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Budapesten teljesen súlytalan Karácsony London bevándorláspárti polgármesterének hízeleg

Itthon2019.10.28, 15:49

Budapest ellenzéki főpolgármestere a közösségi oldalán tudatta, hogy levélben válaszolt Sadiq Khan, London pakisztáni migráns hátterű, muszlim városvezetőjének a gratulációjára. Khan eddigi munkásságáról leginkább azt érdemes megjegyezni, hogy polgármestersége alatt a brit fővárosban elszabadult a bűnözés. Karácsony Gergely válaszlevelében amúgy kifejezte azon vágyát is, hogy „a közös értékeik érvényesülése" érdekében a jövőben együtt tudjanak dolgozni a londoni polgármesterrel. Arra persze nem tért ki, hogy a „közös értékeik"-en mit is ért, de a londoni városvezető eddigi munkásságából nem nehéz kideríteni, hogy mik azok. A teljessség ...

V4NA: Zuhan a londoni muszlim polgármester népszerűsége a késelések miatt

Nagyvilág2019.10.24, 09:32

Alig néhány hónap van hátra a polgármester-választásig Londonban, a választók azonban egyelőre megosztottak a jelenlegi városvezetőt, az iszlám vallású, pakisztáni migráns hátterű Sadiq Khant illetően. Khan támogatottsága az utóbbi időben csökken, amiben közrejátszhat a Londonban kialakult bűnügyi vészhelyzet is a rengeteg késelés és droghasználat miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Csak a bűnözés nő Londonban a muszlim polgármester vezetése alatt

Nagyvilág2019.10.08, 12:11

Folyamatosan nő a bűncselekmények száma Londonban, és láthatóan a muszlim Sadiq Kahn főpolgármester képtelen megbirkózni a problémával. 

Trump Khanról: Ezzel az inkompetens vezetővel soha nem lesztek biztonságban

Nagyvilág2019.07.22, 09:36

Ismét keményen bírálta Donald Trump Sadiq Khant Twitter-fiókján, miután a Metropolitan Police közösségi felületén furcsa üzenetek jelentek meg - vette észre a 888.hu. Nem ez az első alkalom, amikor amerikai elnök élesen bírálta London polgármesterét, legutóbb "nemzeti szégyennek" nevezte amiért az általa irányított városban megszaporodtak a bűncselekmények. 

London polgármestere nem akarja a tulipán alakú felhőkarcolót - fotó

Nagyvilág2019.07.17, 13:22

London polgármestere megvétózta a terveit egy 305 méter magas tulipán alakú toronyépületnek, amelyet a brit főváros Gherkin (uborka) nevű felhőkarcolójának szomszédságában emeltek volna.

Trump: Khan egy nemzeti szégyen, aki elpusztítja Londont

Nagyvilág2019.06.16, 19:43

Nemzeti szégyen, aki elpusztítja az általa irányított várost; katasztrófa – Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke több tweetjében is keményen bírálta Sadiq Khant, London polgármesterét, miután ismét az erőszak lett az úr a szigetországi városban. Mint ismert, sokak fejében a pakisztáni származású Khan a sikeres multikulturalizmus szimbóluma, csakhogy ez a kép erősen kezd szertefoszlani.

Sadiq Khan Londonja: átlagban napi 40 késelés történt az elmúlt években

Nagyvilág2019.04.08, 13:05

A brit Evening Standard kérte ki adatokat a hatóságoktól, ebből pedig az derült ki, hogy 2017-18-ban átlagban naponta 40 késekhez köthető bűntényt követtek el a fővárosban.

Csak januárban 8 embert öltek meg Londonban

Nagyvilág2019.01.31, 13:02

A legutóbbi áldozat egy 17 éves fiú, akit három tinédzser egy Rambo-késsel szurkált halálra.

London polgármesterét érdekli az F1-es nagydíj ügye

Gphírek2018.12.21, 09:29

Sadiq Khan, London polgármestere arra kérte a munkatársait, hogy foglalkozzanak egy esetleges londoni F1-es nagydíj megrendezésének kérdésével. A dánok sem állnak le.

Csak az elmúlt napokban négy embert késeltek halálra Londonban

Nagyvilág2018.11.05, 16:40

London egyre inkább elveszíti az ellenőrzést néhány kerületében, a muszlim polgármester, Sadiq Khan viszont csak hárítja a felelősséget. Piers Morgan újságíró és műsorvezető az ITV Good Morning Britain című műsorában keményen nekiment a városvezetőnek, miután csak a múlt héten négy késeléses gyilkosság történt a metropoliszban. 

Tombol az erőszak Londonban: újabb halálos áldozat egy lövöldözés után

Itthon2018.09.23, 11:13

Hiába állítja azt Sadiq Khan, London muszlim polgármestere, hogy az általa irányított mulitkulturális város biztonságos, sőt továbbra is az egyik legbiztonságosabb a világon, a tények teljesen mást mutatnak: tegnap egy 19 éves tinédzser halt meg egy lövöldözés során. Nem ez volt az első ilyen eset: csak 2018-ban 108 halálos támadás történt Londonban. 

London főpolgármestere továbbra is egy párhuzamos valóságban él

Nagyvilág2018.08.17, 13:06

Sadiq Khan sokadszorra bizonyította be, hogy teljesen alkalmatlan London vezetésére. Szerdán a keddi terrortámadásról kérdezte őt a BBC, amit egy szudáni muszlim migráns hajtott végre, a szintén muszlim városvezető erre úgy reagált, hogy London a világ egyik legbiztonságosabb városa, a támadásért pedig azok hibásak, akik csökkentették a rendőrség költségvetését.

Egy arab blogger szerint London a migránsok miatt lett jó hely – videó

Nagyvilág2018.07.31, 14:52

Egy Londonban élő arab blogger büszkén hirdeti magáról, hogy a brit főváros már nem fehér település, hanem inkább migráns város. Véleménye alapján a migránsoknak köszönhetően lett jó hely London. A bevándorlók által elkövetett terrormerényletekről, a késelésekről és a savas támadásokról persze egy szót sem szólt.

Soros most megint a briteknél avatkozik be, ezúttal a migrációs válságba

Nagyvilág2018.07.11, 16:25

Soros György, miután súlyos vereséget szenvedett Magyarországon, most ismét Nagy-Britannia belügyeibe kavart be. A muszlim hátterű belügyminiszter segítségével elérte, hogy egy általa támogatott civil szervezet érzékenyítse a rendőröket, miközben a migránsbandák gyakorlatilag pokollá változtatták több nagyváros életét. Az amerikai tőzsdespekuláns korábban azért korteskedett, hogy mégse legyen brexit, és ez ellen kampányt is szervezett. Mindezzel teljesen figyelmen kívül hagyva a brit emberek világos akarát, akik 2016-ban népszavazáson mondtak nemet Brüsszel politikájára. 

Muszlim londoni polgármester: Meg kell törni a fehér férfiak dominanciáját

Nagyvilág2018.06.14, 16:24

London muzulmán polgármestere, Sadiq Khan már egy jó ideje elkezdte felmondani a feminizmus és a gendermánia legbutább szólamait. Most éppen a Wikipédia online világenciklopédiánál dolgozó fehér férfiakat vette célkeresztbe.

Nem mond le a brutális gyilkosságok miatt London polgármestere

Nagyvilág2018.05.11, 13:39

Sadiq Khan nem érti az őt érő támadásokat, a muszlim polgármester nem tartja hibásnak magát - írja a 888.hu.

Egy afgán migráns szerint Nagy-Britanniában ugyanolyan rossz a helyzet, mint hazájában

Nagyvilág2018.04.17, 14:58

A tarthatatlan közbiztonsági állapotok és a magas bűnözési ráta miatt sok migráns azon gondolkodik, hogy elhagyja a brit fővárost. London pakisztáni származású, muszlim főpolgármestere szerint persze minden rendben van.

Kilencven perc alatt hat késes támadásra került sor Londonban

Nagyvilág2018.04.06, 10:54

Miközben a brit fővárosban a főleg migránsok által elkövetett utcai erőszak ellen tiltakoztak, addig hat embert megkéseltek. London baloldali, pakisztáni származású főpolgármestere nem hajlandó foglalkozni a bűnözés jelentette kihívással. 

Újabb erőszakhullám Londonban - Belehalt sérüléseibe a 16 éves fiú

Nagyvilág2018.04.04, 16:00

Ma hajnalban meghalt az a 16 éves fiú, akit hétfőn este lőttek meg a Londonban, Walthamstow városrészében.

Így gúnyolják a londoni muszlim polgármestert a terrortámadás után

Nagyvilág2017.09.15, 12:10

Sadiq Kahn London muszlim főpolgármestere korábban azt mondta, hogy a nagyvárosok életéhez tartoznak a terrortámadások. A pénteki londoni merénylet után már meg is jelent az első mém ezzel kapcsolatban.

Drasztikusan visszaszorítják az autósforgalmat Londonban

Nagyvilág2017.06.22, 14:46

Az autóforgalom drasztikus visszaszorítását tűzte ki célul a londoni polgármester, aki azt akarja elérni, hogy 2041-re a fővároson belüli utazásokat 80 százalékban gyalog, kerékpárral, vagy tömegközlekedéssel tegyék meg a londoniak.

Trump kritizálta a londoni polgármestert

Nagyvilág2017.06.04, 20:12

A Twitter-csatornáján kritizálta Donald Trump amerikai elnök a londoni polgármestert. Érthetően az nem tetszett neki, hogy Sadiq Khan a londoni merénylet másnapján egy közleményében azt írta, hogy a londoniaknak nincs mitől félniük. A polgármester szerint Trump kiforgatta az ominózus mondatot. Khan mindenesetre nem először mond felháborító dolgokat a terrorról. Mintha bagatellizálni akarná a terrorizmust.

Vezetés közben elaludt egy villamosvezető Londonban

Nagyvilág2017.05.19, 17:21

Elaludt vezetés közben egy londoni villamosvezető, emiatt a város polgármestere, Sadiq Khan a Facebookon adott hangot dühének. 

Több százmillió fontos dízeltelenítésre készülnek Londonban

Gazdaság2017.02.13, 13:04

London polgármestere, Sadiq Khan el szeretné érni, hogy akár fizessenek is az embereknek, hogy cseréljék le dízelautójukat.

Izraelieket kitiltó diplomatákat hívott meg London polgármestere

Nagyvilág2017.02.02, 09:35

Noha London polgármestere, Sadiq Khan bírálta Donald Trump amerikai elnök muszlimok beutazására vonatkozó korlátozó rendelkezését, ez nem akadályozta meg abban, hogy olyan országok diplomatáit lássa vendégül, akik izraeliek beutazását tiltják. 

Szobrot emelne a szüfrazsetteknek London új polgármestere

Nagyvilág2016.05.11, 13:17

Sadiq Khan támogatja, hogy kiemelt helyen, a parlament előtti téren álljon a nők szavazati jogáért, politikai és kulturális egyenjogúságáért küzdő mozgalom előtt tisztelgő alkotás. Sadiq Khan magát büszke feministának nevezte a polgármesteri tisztért folytatott kampányban, amellyel végül a múlt heti választáson győzelmet aratott Boris Johnson felett.

Trump kivételt tesz a londoni polgármesterrel

Nagyvilág2016.05.10, 14:56

Donald Trump megígérte, hogy ha elnökké választják, kivételt tesz majd London új polgármesterével, és hiába muszlim, be fogja engedni az Egyesült Államokba. Sadiq Khan azonban visszautasította az ajánlatot.

Muszlim vagyok, pakisztáni vagyok, London polgármestere vagyok

Nagyvilág2016.05.07, 12:18

Muszlim, brit, munkáspárti, de legfőképpen: londoni. A brit főváros új polgármesteréről egészen biztosan nem lehet azt állítani, hogy egyoldalú személyiség. A kérdés már csak az, megválasztása után is meg tud-e birkózni az előítéletekkel, és képes-e összekovácsolni a világ egyik legsokoldalúbb városát. 

Sadiq Khan lett London új polgármestere

Nagyvilág2016.05.07, 08:28

Sadiq Khan nyerte a londoni polgármester-választást a brit média értesülése szerint. A pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Khan a Rothschild-dinasztia egy leszármazottjának férjét győzte le, programjában a tömegközlekedési árak befagyasztását és olcsó lakásokat ígért a londoniaknak.

Előző
  • 1
Következő