Sacramento Kings

címke rss

Webber kihagyja a szezonkezdést

Sport2003.07.18, 17:23

A Kings legjobbja, Chris Webber minden valószínűség szerint csak november végén csatlakozhat a csapatához, részben térdsérülése, részben bírósági ügye miatt. Szintén bajban van Kobe Bryant: a Lakers-szupersztár szintén a törvénnyel került szembe, csapattársa, Rick Fox pedig szalagszakadás miatt kezd később, mint a többiek. Az egykori főbajkeverő, Dennis Rodman saját állítása szerint a Kingsben fejezné be pályafutását.

NBA: Nyugaton Spurs-Mavs döntőt rendeznek

Sport2003.05.18, 12:53

Dirk Nowitzki és Nick Van Exel fantasztikus kettőse ellen nem volt megfelelő ellenszere a Sacramento Kings kosárlabdacsapatának, így a Nyugati főcsoport mindent eldöntő, hetedik mérkőzését a Dallas Mavericks simán, 112-99-re megnyerte, s ezzel kivívta a konferencia-döntő jogát. A fináléban a Mavs ellenfele a Lakers-verő San Antonio Spurs lesz.

A szakadék szélére került a Lakers

Sport2003.05.14, 09:26

Kevés hiányzott a Lakers-bravúrhoz San Antonióban, ahol a hazai Spurs együttese 25 pontos előnyről majdnem elveszítette a Nyugati főcsoport elődöntőjének ötödik mérkőzését, végül azonban 96-94-re nyerni tudott, így összesítésben 3-2-re vezet. Keleten is a hazai csapat diadalmaskodott: a Dallas Mavericks 112-93-ra nyert a Chris Webbert nélkülöző Sacramento Kings ellen.

Kiegyenlítődtek az elődöntők az NBA-ben

Sport2003.05.12, 07:26

A vasárnapi forduló mindhárom mérkőzésén a vesztes helyzetben lévő csapat nyert, így négy mérkőzés után mindegyik elődöntő egyenlőre áll az NBA-ben. A bajnok a szívműtétjét követően lábadozó Phil Jackson edző nélkül verte 99-95-re a San Antonio Spurst, a Philadelphia Allen Iverson 36 pontjának köszönhetően 95-82-re nyert a Detroit Pistons ellen, s a Sacramento Kings is kihasználta a Dallasszal szemben a hazai pálya előnyét.

NBA: 278 pont Sacramentóban

Sport2003.05.11, 15:47

Az NBA főcsoport-elődöntőiben a Philadelphia 76ers szépített a Detroit Pistons ellen, míg az alapszakasz-győztes Dallas Mavericks kétszeri hosszabbítás után tudott előnyt szerezni a Sacramento Kings otthonában.

Detroit hercege ismét megsegítette a Pistonst

Sport2003.05.09, 08:41

Tayshaun Prince gyorsan nevet szerzett magának a Palace of Auburn Hills nevű csarnokban. A Detroit Pistons kosarasa az utóbbi időben egyre nagyobb bizalmat kapva szenzációs játékkal rukkol elő, az Philadelphia elleni főcsoport-elődöntő második mérkőzésén például húsz ponttal segítette 104-97-es sikerhez együttesét. Nyugaton a Dallas - kihasználva Webber és Jackson sérülését - 132-110-re nyert, s kiegyenlítette a Sacramento elleni párharcot.

Parádés Kings-előadás Dallasban

Sport2003.05.07, 08:30

Az NBA-rájátszás első komolyabb meglepetése Nyugaton született meg, ahol az elődöntő egyik párharcában a pályaválasztó Dallas Mavericks nem bírt a Sacramento Kingsszel, sőt elég simán, 124-113-ra kikapott Stojakovicéktól. Keleten is tizenegy pont volt közte, ott a Detroit nyert 98-87-re a Philadelphia ellen.

Dallasban és Detroitban a hetedik meccs döntött

Sport2003.05.05, 11:40

Sikerül elkerülni a mélységes blamázst a Dallas Mavericks kosárlabdacsapatának, amely 3-0-s vezetésről majdnem kiesett a négy győzelemig tartó playoff-párharcban a Portland ellenében. A mindent eldöntő hetedik mérkőzésen aztán helyén volt a hazaiak esze és Nowitzki keze, a texasiak 107-95-ös diadalukkal már a Sacramento elleni főcsoport-elődöntőre készülhetnek. Keleten, ugyancsak 7. mérkőzésen a Detroit legyőzte az Orlandót, s továbbjutott.

Négy újabb továbbjutó a NBA-ben

Sport2003.05.02, 15:22

A Sacramento Kings után a New Jersey Nets, a Boston Celtics, a San Antonio Spurs és a címvédő Los Angeles Lakers is kiharcolta a továbbjutást az NBA  rájátszásának első fordulójából.

A Sacramento az NBA-rájátszás első továbbjutója

Sport2003.05.01, 18:07

A Sacramento Kings jutott tovább elsőként az NBA rájátszásának nyitó köréből. A kaliforniaiak 20 ponttal győzték le a Utah Jazzt, és 4-1-re nyerték meg a párharcot.

Menetel a Sixers és a Kings

Sport2003.04.29, 09:07

Összesítésben már 3-1-re vezet a Philadelphia 76ers és a Sacramento Kings csapata az NBA negyeddöntőjében. A hétfői negyedik összecsapásokon előbbi New Orleansban nyert 96-87-re, utóbbi a Utah otthonában diadalmaskodott 99-82-re.

NBA: megint egyenlített a Bucks

Sport2003.04.27, 15:29

Kizárólag hazai győzelmek születtek az NBA rájátszásának legutóbbi mérkőzésein, így a New Orleans és a Utah Jazz is szépíteni tudott a Philadelphia, illetve a Sacramento ellen. Ismét nagy csatát hozott a Bucks-Nets összecsapás, amelyen végül hosszabbítás után nyert, és másodszor is egyenlített a Milwaukee.

Webber nélkül is nyert a Kings

Sport2003.04.22, 08:05

Visszahozott valamit a reményekből a San Antonio Spurs és az Indiana Pacers csapata, miután az NBA rájátszásának első körében a nyitómérkőzésen elszenvedett vereség után a második hazai mérkőzést megnyerte mindkét gárda. Sacramentóban nem kellett aggódni a szurkolóknak, a Kings másodszor is legyűrte a Utah Jazzt, igaz a mérkőzés elején Chris Webber megsérült.

Buktával kezdte a playoffot a Spurs

Sport2003.04.20, 13:59

Nemcsak az NHL, az NBA rájátszása is meglepetéssel vette kezdetét. A szombati nyitónap öt találkozója közül a New Jersey, a Dallas és a Sacramento élt pályaválasztói előnyével, ám az Indiana, a Boston Celtics és a San Antonio otthon kapott ki, utóbbi a megtáltosodott Phoenix Suns ellen szenvedett vereséget.

A Spurs nyerte a Nyugati főcsoportot

Sport2003.04.15, 09:48

Tim Duncan vezetésével (akit több amerikai forrás is az alapszakasz MVP-jének javasol) megnyerte utolsó előtti mérkőzését is a San Antonio Spurs együttese. A gárda ezúttal a Utah Jazz csapatát múlta felül 91-83-ra, s ezzel megszerezte az elsőséget a Nyugati főcsoportban, megelőzve a Sacramento Kings csapatát.

Távolodik a rájátszástól a Wizards

Sport2003.04.03, 08:35

Ideális napot zárt a Milwaukee Bucks kosárlabdacsapata, amely mondhatni, két legyet ütött egy csapásra. Az NBA szerdai játéknapján a gárda legyőzte a Houston Rockets együttesét, s miután a Washington Wizards nem bírt hazai pályán a Sacramentóval, a Bucks komoly előnyre tett szert a Varázslókkal szemben a rájátszásba kerülésért vívott harcban. Nyugaton a szabadnapos Phoenix lélegezhetett fel, miután az üldözők közül a már említett Houston mellett a Seattle is kikapott.

Rangadót nyert a Detroit Pistons

Sport2003.03.31, 07:35

Bár 36 percnyi játék után még tíz ponttal vezetett a Sacramento Kings kosárlabda-együttese, végül mégis tizenegy pontos vereséggel zárta a detroiti kiruccanást. A Pistons ugyanis az utolsó negyedben 32-11-es részsikert ért el, s összességében ez elegendőnek bizonyult a 99-88-as győzelemhez. Sorozatban harmadszor kapott ki a Minnesota, amelyet ezúttal otthon páholt el a Dallas.

Csúszda keleten, vágta nyugaton

Sport2003.03.24, 11:25

Megindult lefelé a Boston: négy meccset veszítve egymás után már csak a hatodik, de a négyet nyerő Orlando egy tiszta győzelemmel megelőzheti. A hármat bukó Washington kiesni látszik megint. Nyugaton a Sacramento, a Minnesota és a Utah vágtázik. A Houston-Phoenix különpárbajban holtverseny van, de a Rockets az egymás elleni szériájukat 3-1-re nyerte, így a Suns áll playoffhelyen.

Kisöpörte a Spurs a bajnok Lakerst

Sport2003.03.24, 08:33

Negyedszer találkozott vele, s negyedszer győzött a San Antonio Spurs kosárlabda-csapata a bajnok Los Angeles Lakers ellen - az NBA vasárnapi játéknapján a hazai együttes 98-89-re diadalmaskodott. Utoljára ez a "söprés" az 1993-94-es évadban adatott meg az együttesnek. A Sacramento második csapatként elérte szezonbeli ötvenedik győzelmét, a New Jersey meglepetésre a csontutolsó Cleveland otthonában vérzett el.

Karl hétszázadik NBA-sikerét aratta

Sport2003.03.23, 13:26

1194. mérkőzésén hátszázadik győzelmét aratta edzőként az NBA-ben szereplő Milwaukee Bucks mestere, George Karl, aki pályafutása során a Cleveland, a Golden State, valamint a Seattle együttesével dolgozott, utóbbit 1996-ban az NBA-nagydöntőig vezette. A nap kosárrangadóján a Sacramento Kings Portlandben nyert.

Nagytesó húszezer pontot szórt

Sport2003.03.21, 10:25

A Sacramento Kings az utolsó négy percben tizenhat pontot dobott és csupán hármat kapott, így magabiztosan győzte le a címvédő Los Angeles Lakerst az NBA legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Shaquille O'Neal 28 pontot dobott, ezzel a liga történetének 28. játékosa, aki elérte a húszezres határt.

Félszázadik győzelmét aratta a Mavericks

Sport2003.03.17, 10:52

Sorozatban hét vesztett mérkőzés után a nyolcadik összecsapást már megnyerte a Dallas Mavericks kosárlabda-együttese a Sacramento Kings ellenében, miután az NBA vasárnapi játéknapján hosszabbítás során idegenben diadalmaskodott a kaliforniai gárda ellen. A tökutolsó Cleveland 27 ponttal verte a Utah Jazzt.

A Kings mentette meg a hazaiak becsületét

Sport2003.03.04, 09:29

Az NBA hétfői játéknapján négy találkozót bonyolítottak le, ezek közül egyetlen összecsapáson született hazai siker. A Sacramento Webber és Divac vezetésével, nyolc ponttal múlta felül a Sixerst, míg a Boston Memphisben, az Orlando Chicagóban, a New Orleans pedig a Los Angeles Clippers otthonában diadalmaskodott.

Memphis gyászol, a Spurs remekel

Sport2003.03.02, 11:59

Nagy csatában, 108-100-ra győzött a San Antonio Spurs a Sacramento Kings elleni NBA-derbin, s legutolsó tizenhárom összecsapása közül tizenkettedik párharcát nyerte meg. Ray Allen negyven ponttal segítette győzelemhez a Seattle-t, míg a Memphis - a tizenegy hónapos kislányát gyászoló Wright nélkül - simán kikapott Dallasban.

Michael Jordan sérülten a legjobb

Sport2003.02.28, 10:15

Senki sem hitt a szemének a Washington Wizards együttesében, amikor Michael Jordan bedagadt, fájós térdével is játékra jelentkezett a Houston elleni fontos összecsapáson, s végül 50 perc alatt 35 pontot szórt, s hosszabbításban 100-98-as sikerre vezette csapatát. A Sacramento zsinórban hatodszor győzte le a Dallast, míg a Lakers hozta az otthoni kötelezőt.

Súlyos vereséget szenvedett a Sacramento

Sport2003.02.06, 08:20

A Dallas elleni sikert követően meglepően könnyedén, 108-84-re kapott ki a Sacramento Kings kosárlabdacsapata; Chris Webbert és Vlade Divacot nélkülöző gárda New Orleansban omlott össze. Szenzációsan játszanak a Jazz "öregjei": a Utah ezúttal a Memphist győzte le huszonegy ponttal.

Webber nélkül szenved a Sacramento

Sport2003.02.03, 12:42

Harmadik mérkőzését is elveszítette Chris Webber nélkül a Sacramento Kings, amely ezúttal Houstonban szenvedett 105-89-es vereséget (és kedden a ligaelső Dallashoz utazik). Kikapott az Orlando is, annak ellenére, hogy Tracy McGrady olyan volt, amilyen hetek óta: ellenállhatatlan.

Súlyos eltiltást kapott a Jazz edzője

Sport2003.01.30, 08:06

Az utóbbi időszak legsúlyosabb büntetését kapta Jerry Sloan, a Utah Jazz mestere, aki még a keddi, Sacramento elleni összecsapáson lökte meg a mérkőzés játékvezetőjét. Az NBA szerdai játéknapján meglepetésre hazai pályán kapott ki az Indiana és a Philadelphia is.

Sérüléshullám az NBA-ben

Sport2003.01.29, 08:38

A sorozatterhelés jeleként sok kosárlabdázó már a sérültek listáján szerepel az NBA-ben, a legnagyobb név kétségtelenül az All-Star csapatba jelölt Chris Webber (Sacramento), aki nélkül a Kings még hazai pályán is kikapott a veteránoktól hemzsegő Utah Jazztől.

Csúcsformában a Lakers

Sport2002.04.16, 11:53

A Los Angeles Lakersszel számolni kell a playoffban. Hiába nyerte az alapszakaszt a Sacramento Kings, a bajnoki címet a rájátszásban nyújtott teljesítmény alapján nyerik el a csapatok, s a címvédő csúcsformában várja az utószezon rajtját. Kiváltképp a gárda társkapitánya, Shaquille O'Neal játszik egyre jobban. A 216 centis, 145 kilós center hétfőn 41 pontot dobott a Seattle-nek, leszedett 11 lepattanót, és ehhez mindössze 34 percre volt szüksége.

A Sacramento az alapszakasz-győzelem kapujában

Sport2002.04.11, 09:53

A Királyok szerdán tizedik meccsüket nyerték szériában, Oaklandben verték 118-116-ra a mezőny második leggyengébb együttesét, a Warriorst, s mérlegüket 59-19-re javították négy fordulóval a befejezés előtt. Ezzel már garantálták maguknak minimum a holtversenyes első helyet a záráskor, vagyis a hazai pálya előnyét végig a playoffban. Ahhoz, hogy a holtversenyes alapszakasz-bajnoki cím egyedülire változzék, elegendő két feltétel bármelyikének teljesülése: a hátra lévő meccseken legalább egyszer nyerjen a Kings vagy egyszer kikapjon a Lakers és a Dallas.

Tökéletes Sacramento

Sport2002.04.08, 15:47

A Sacramento Kings kiváló játékkal és 34 ponttal verte a New York Knicks gárdáját, a Lakers Miamiban győzött szoros meccsen, a Toronto Raptors létfontosságú rangadón verte az Indiana Pacerst, a Boston látványos győzelmet aratott a New Jersey Nets otthonában.

Célegyenesben a Sacramento

Sport2002.04.06, 13:34

Most már csak óriási balszerencse "mentheti meg" a Sacramento Kings csapatát attól, hogy megszerezze az alapszakasz bajnoki címét. A közép-kaliforniai gárda a Delta Centerben kosárzáporos meccsen verte a Utah Jazzt - ahol nem játszott a térdét kúráló Karl Malone -, s mivel Peja Stojakovic is felépült, s már játszott, méghozzá remekül, immár minden körülmény amellett szól, hogy a Királyok kezdjék az élről a rájátszást, s ekként mindvégig birtokolják a hazai pálya előnyét. Ilyesmi még sohasem történt meg a csapat életében. S mivel a Los Angeles Lakers - Shaquille O'Neal nélkül - nagyon kikapott a Fleet Centerben, szinte behozhatatlannná ...

Jordan mélyponton

Sport2002.04.03, 09:24

Simán nyert az NBA-bajnok Lakers Washingtonban, Michael Jordan negatív karriercsúcsot jelentő két ponttal zárt a Wizardsnál. Sorozatban ötödször győzött a Kings, idegenben is ötös a nyerő szériája, ezúttal Memphisben oktattak Webberék. Kifulladóban a Blazers, a Warriorsnál négyen is elérték a húsz pontot, ilyen se volt még.

Sacramentóban győzött a Lakers

Sport2002.03.25, 07:04

Az Arco Arenában, 17 316 néző előtt hamisítatlan playoff-hangulatban csapott össze vasárnap a liga két legjobb csapata, a listavezető Sacramento Kings és a bajnoki címet védő Los Angeles Lakers. Hazai győzelem esetén óriási lépést tett volna a Kings az alapszakasz megnyerése felé, így viszont, hogy a vendégek nyertek, újra teljesen nyílt a versenyfutás: a Kings mérlege 49-19, a Lakersé 49-20, a Spursé és a Mavericksé 48-21, 48-21. A Lakers az utolsó 14, Sacramentóban rendezett derbi közül 11-et megnyert.

Texasban a Spurs az úr

Sport2002.03.23, 11:53

Tizenegyből tizenegy - ez a San Antonio Spurs mérlege. Csütörtökön az American Airlines Centerben 20 133 néző előtt vendégként aratta újabb sikerét Gregg Popovich edző csapata, ezzel a középnyugati csoport élén befogta a Dallast, s már csupán a Sacramento Kings előzi meg a ligában. A Washington Wizards Salt Lake City-ben szenvedett sima vereséget, Michael Jordan csereként tizenegy pontig jutott. A Sacramento Hedo Türkoglu karriercsúcsával (harmincegy pont) lelépte a Denvert, és továbbra is éllovas.

Élen a Sacramento

Sport2002.03.20, 09:45

Remekül sikerült, 4-1-es győzelmi mérleggel zárult keleti parti túráját követően újra otthon, az Arco Arenában lépett pályára a Sacramento Kings, és 110-82-re lemosta a rájátszásból már régen kiesett Houston Rockets együttesét. Chris Webber, a hazaiak szeme fénye fantasztikus teljesítményt nyújtott, alig tudta elhibázni a gyűrűt, viszont a másik nagy "király", a szerb Peja Stojakovic már az első percben megsérült, ismét meghúzta jobb combhajlítóját, és nem is tudta folytatni. Ám a török Türkoglu és az amerikai Bobby Jackson pompásan helyettesítette, utóbbi 20 pontot, benne négy triplát termelt. A Kings 48-18-as mérlegével visszavettte ...

Fej-fej mellett a Lakers és a Kings

Sport2002.03.18, 09:09

Hajszálnyi előnyhöz sem tud jutni egyik nyugati óriás sem az NBA legjobb mérlegéért folyó öldöklő versenyfutásban. Mind a bajnok Los Angeles Lakers, mind a trónkövetelő Sacramento Kings győzött vasárnap - méghozzá hatalmas, látványos csatában -, s amikor már csak 17-17 meccsük van hátra a 82-ből, egyaránt 47-18-as mutatóval állnak a Csendes-óceáni csoport, egyszersmind az egész mezőny élén.

Gólözön Portlandben

Sport2002.03.15, 11:11

Még Clyde Drexler és a nyolcvanas-kilencvenes évek meccsről-meccsre parádézó csapata is büszke lehetett volna arra a mérkőzésre, amelyet a mai Portland vágott ki csütörtökön a Rose Gardenben a Dallas Mavericks ellen. Az oregoniak 132-106-ra alázták meg az egyik büszke nyugati élcsapatot úgy, hogy 73 pontot dobtak az első félidőben, amire három éve nem voltak képesek. A 'Blazers mérlege 13-2 az All-Star meccs óta, s e parádés sorozat közepette a csapat leverte mind az öt nyugati "óriást": a Lakers, a Kingst, a Maverickst, a Spurst és a Timberwolvest. Mi több, utóbbitól már csak egyetlen győzelemnyire van.

Philadelphiában is győzött a Kings

Sport2002.03.14, 10:09

Fájó vereséget szenvedett a nap rangadóján a tavalyi döntős Philadelphia a listavezető Sacramentótól. Iversonék 50-36-os vezetést hagytak kifolyni az ujjaik közül a First Union Centerben. Chris Webber, a Kings vezéregyénisége az első negyed végén kificamította a jobb keze mutatóujját, de visszajött a második játékrész elején, és 22 pontjával a győzelem főszereplőjévé nőtte ki magát.

Mélyrepülő Minnesota

Sport2002.03.12, 10:40

Zsinórban negyedszer kapott ki a Minnesota, a nemrég még NBA-legjobb Wolves ezúttal hazai pályán szenvedett vereséget a Clipperstől. Jordan nélkül nagyon nem megy a Wizardsnak - a Celtics leckéztetett Washingtonban. A Hawks simán verte a Warriorst, a Kings nehezebben a Bullst. A Jazz meglepetésre Memphisben bukott, a Mavericks már ötös nyerőszériában van a Sonics elpáholásával.

Gázolt a Kings Milwaukee-ban

Sport2002.03.11, 10:08

Kiütéses, 25 pontos győzelmet aratott a ligaelső Sacramento a Milwaukee vendégeként az NBA legutóbbi játéknapján. A Jordant továbbra is nélkülöző Wizards ezúttal Bostonban kapott ki, így egyre távolabb kerül a rájátszás a fővárosiaktól.

Sorozatban tizedszer győzött a Portland

Sport2002.03.05, 09:10

A Rózsakertben virágos hangulat uralkodik mostanság: a Portland Trailblazers az NBA legjobb formában kosarazó csapata. Az oregoniak hétfőn a mezőny legeredményesebb együttesét, a Sacramentót is simán hazavágták, sorozatban tizedik győzelmüket aratva ezzel. Ugyanakkor a Királyok kezdenek lecsúszni a trónról, ha a Lakers megnyeri legközelebbi meccsét, akkor átveszi a vezetést a mezőny élén.

Iverson ismét negyven pont felett

Sport2002.03.04, 08:37

Allen Iverson 42 ponttal vezette győzelemre a Philadelphiát Torontóban, míg az Indiana a szezon egyik legnagyobb meglepetését okozva verte idegenben a ligaelső Sacramentót.

Magára talált a Chicago

Sport2002.02.24, 13:18

A minapi monstre játékoscserével végképp a liga legerősebb csapatai közé emelkedett a Dallas Mavericks. Szombaton otthonukban a listavezető Sacramento Kings gárdáját porolták el alaposan, és most már szorosan ott vannak a kaliforniaiak nyakán. Ugyanakkor a sereghajtó Chicago Bulls is magára talált, nem tud veszíteni, mióta Jalen Rose a Szeles Városba érkezett Indianapolisból.

Sacramentóban is bukott a Wizards

Sport2002.02.15, 09:38

Michael Jordan és csapata 26-21-es mérleggel vágott neki az All-Star szünet utáni nyugati túrának, de az első két állomáson, a STAPLES Centerben és az Arco Arenában is ellátták a fővárosiak baját. A liga jelenlegi legerősebb gárdája 16 pont különbséggel verte a Varázslókat, Jordan mindössze 33 percet játszott.

Baron Davis helyettesíti Cartert az All-Star gálán

Sport2002.02.09, 12:24

A csütörtökön, a San Antonio Spurs elleni bajnoki mérkőzésen megsérült Vince Carter helyére Baron Davist, a Charlotte Hornets irányítóját hívta meg a vasárnapi, philadelphiai NBA All-Star mérkőzésre David J. Stern, a liga nagyfőnöke. A keleti kezdőötösbe Byron Scott, az alakulat edzője (New Jersey Nets) saját irányítóját tette be Carter pótlására, míg a nyugati kezdőcsapatból kidőlt Shaquille O'Neal (Lakers) helyettese Chris Webber (Sacramento Kings) lesz.

Washingtonban elbukott az éllovas

Sport2002.02.08, 11:06

Huszonhárom éve nem állt ilyen jól a Washington Wizards csapata az All-Star meccs szünetében, mint most. Sorozatban ötödik, legutóbbi nyolc meccsén hetedik győzelmét aratta a fővárosi gárda, midőn 108-101-re legyőzte a listavezető Sacramento Kings együttesét az MCI Centerben. Ezzel 26-21-re javult Michael Jordanék mérlege, egy olyan szezon derekán, amely értékét tekintve vetekszik a Chicago Bulls bármelyik bajnoki menetelése közül a hatból.

Felségsértés New Jersey-ben

Sport2002.02.05, 09:51

Az utóbbi meccseken gyengélkedő Keith van Horn vezette rohamra a keleti első Nets együttesét a listavezető Sacramento ellen az NBA legutóbbi játéknapjának csúcsrangadóján. A magára talált erőcsatár végül a mezőny legjobbjaként 25 pontig jutott, míg csapata 34 pontos verést mért Rick Adelman mester gárdájára.

Bevehetetlen Király-vár

Sport2002.02.02, 12:25

NBA-rekordot ért el a listavezető Sacramento Kings az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. A kaliforniaiak ezúttal a Denvert intézték el imponáló magabiztossággal, ezzel 26. hazai fellépésükön 25. sikerüket aratták, amihez hasonló sorozatra még nem volt példa a liga történetében.

Szárnyal a Sacramento

Sport2002.01.22, 16:35

Hiába dobott 29 pontot Michael Jordan, csapata, a Washington Wizards négypontos vereséget szenvedett idegenben a Minnesota Timberwolvestól az NBA legutóbbi játéknapján. Chris Webber vezérletével immár 12 meccse veretlen a Sacramento, a Kings ezúttal a Grizzlies gárdáját verte biztosan.

Trónon a Királyok

Sport2002.01.14, 08:26

Hiába hiányzott sérülés miatt két kezdőember - Mike Bibby és Vlade Divac -, a Sacramento Kings nagy nehezen megverte a gyengélkedő Phoenix Suns együttesét, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta, és gyakorlatilag utolérte a Los Angeles Lakerst a nyugati főcsoport élén.

Szczerbiak Minneapolis új kedvence

Sport2002.01.14, 14:36

A Minnesota Timberwolves 27 győzelemmel és 9 vereséggel vezeti az NBA középnyugati csoportját. Csak egy csapatnak jobb - hajszállal - a mérlege, a Los Angeles Lakersnek (26/8), a Sacramento Kings pedig ugyanúgy áll. Mindezt úgy érte el az Egyesült Államok leghidegebb városának csapata, hogy a kezdő ötös két oszlopa, az irányító Terrell Brandon és a magasbedobó Joe Smith sérült. A sikersorozat - utolsó 13 meccséből 12-t megnyert a csapat - magyarázata egy név: Wally Szczerbiak.

Teli volt a zsák az Arco Arenában

Sport2001.12.24, 10:20

Vasárnap este az Arco Arenába a "hivatalosnál" egy nappal korábban jött meg a Jézuska, és 234 pontot hozott - abból 133-at a hazai közönég örömére. A Sacramento Kings legjobbja, az ízületi gyulladással bajlódó Chris Webber nélkül is NBA-szezoncsúcsot dobott. Az Alamodome-ban a Milwaukee Bucks megszakította a San Antonio 10 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát.

C-Webb újra a fedélzeten

Sport2001.12.10, 10:52

A 2001-2002-es NBA-szezon első húsz meccsén fennállása legjobb eredményével (15-5) rohant át a Sacramento Kings csapata. Az egészben az a legszebb, hogy Rick Adelman alakulata a fővezér, Chris Webber nélkül érte el ezt a szenzációs sorozatot - benne a bajnok és listavezető Los Angeles Lakers elleni pénteki 97-91-es győzelemmel. De most már C-Webb is egészséges, amint azt a Miami Heatnek vasárnap dobott 18 pontja is bizonyítja.

Vedd le Iversont, és meghal a Philadelphia

Sport2001.12.05, 12:54

Az NBA keddi játéknapjának rangadóján a Sacramento Kings tíz ponttal verte a Philadelphiát, míg a szezon előtt favoritnak kikiáltott Milwaukee Bucks zsinórban ötödször kapott ki, ezúttal hazai pályán hajtott fejet az eddig szintén gyengélkedő New York Knicks előtt - ez volt a nap egyetlen idegenbeli sikere. 

Thriller az Arco Arenában

Sport2001.12.03, 09:38

Dirk Nowitzki és Predrag "Peja" Stojakovic az NBA európai légiójának két kiemelkedő figurája. Párharcuk mindig csemege. Idén másodszor csapott össze a Dallas Mavericks és a Sacramento Kings, előbb Texasban a Királyok győztek, most a dallasiak a sacramentói Arco Arenában törlesztettek - hosszabbításban, emberfeletti izgalmak után. A két szupersztár pedig ámulatba ejtette a közönséget.

Stojakovic felülmúlta Nowitzkit

Sport2001.11.30, 09:37

Dallasban az NBA két európai szupersztárja, Peja Stojakovic és Dirk Nowitzki - illetve a Sacramento Kings és a Mavericks - csapott össze, s a szerb bedobó csapata, egy másik európai, a török Hidayet Türkoglu kis segítségével 12 pont különbségű győzelmet aratott.

Kettős Los Angeles-i siker

Sport2001.11.19, 08:04

Vasárnap kettős derbit rendezett a Los Angeles-i STAPLES Center két társbérlője, a Clippers és a Lakers. Étvágygerjesztőként a helyi "kiscsapat" - amely nem kiscsapat többé - megette ebédre a története talán legmélyebb válságába zuhant Knicks gárdáját, majd következett az uzsonna: az igazi rangadón a Lakers nagy hajrával legyűrte a Chris Webbert még mindig nélkülöző Sacramentót.

Jordan a régi - a Wizards is...

Sport2001.11.17, 14:25

A nagy ellenfél, a Utah Jazz ellen MJ 44 pontja sem volt elég: Washingtonban nyertek Karl Malone-ék. Phoenixben elvesztette veretlenségét a Lakers: Shaquille O'Neal Phil Jackson edzőt kritizálta. A Sacramento 34 ponttal alázta meg a Chicagót. Tovább parádézik a New Jersey, amely hatalmas üzletet csinált, amikor Stephon Marburyt a most is 15 gólpasszt adó jason Kiddre cserélte.

Hárman maradtak veretlenek

Sport2001.11.08, 09:31

Úgy hívják őket, hogy Los Angeles Lakers, Minnesota Timberwolves és Milwaukee Bucks: az NBA három veretlen csapata. A Sacramento Kings szerdán este veszítette el szüzességét, amikor Indianapolisban 116-104-re kikapott a Pacerstől. Vereséget szenvedett a Washington Wizards is Bostonban, dacára Michael Jordan szezoncsúcsot jelentő 32 pontjának.

Chris Webber megsérült

Sport2001.10.15, 17:32

Chris Webber,  a Sacramento Kings sztárja a vasárnapi, Dallas Mavericks elleni, 107-88 arányban megnyert előszezon-meccs ötödik percében kificamította a bokáját. A 28 éves, 208 centis kosaras egy, esetleg másfél hónapig nem játszhat.

Webber és Robinson is hosszabbított

Sport2001.07.23, 01:01

"Mindig is Sacramentóban akartam maradni!" - jelentette ki Chris Webber, az NBA egyik legkiválóbb kosarsa, aki szombaton újabb hétéves szerződést írt alá ahhoz a csapathoz, ahol már három szezont lehúzott. A 28 éves, 209 centis bedobó hét évre 123 millió dollárért írt alá, a globális összeget nézve ez a második legborsosabb kontraktus az Kevin Garnett hatéves, 126 millió dolláros ügylete után.

Webber Király marad

Sport2001.07.22, 01:23

Chris Webber három éve csatlakozott a Sacramento Kings csapatához. Szerdán este eldőlt, hogy az idei nyár legkeresettebb szabadúszója (free agent) továbbra is a közép-kaliforniai csapatnál marad. A 28 éves, 209 centis bedobó előreláthatólag pénteken vagy szombaton írja alá további hét évre szóló, összesen 132 millió dolláros szerződését - közölte a játékos ügynöke, Fallasha Erwin.

Webbert a szíve Detroitba, a zsebe Sacramentóba húzza

Sport2001.07.22, 01:25

A szabadúszók (free agent) idei listája nem olyan gazdag az NBA-ben, mint tavaly ilyenkor volt, egy Chris Webberért azonban már érdemes sorompóba szállni. Legalább tizenöt csapat meg is tette: Webber elmondása szerint körülbelül ennyi helyről hívták telefonon az átigazolási szezon kezdete, július 1. nulla óra óta.

Előző
Következő