S. Ábel

címke rss
Szabadult a gyorséttermi lövöldöző, S. Ábel: míg bent volt, befejezte az egyetemet

Szabadult a gyorséttermi lövöldöző, S. Ábel: míg bent volt, befejezte az egyetemet

S. Ábel évekkel ezelőtt egy XI. kerületi gyorsétteremben adott le lövéseket, erről híresült el, de nem ez az egyetlen bűncselekmény, amit elkövetett. A férfi most szabadult a börtönből: míg bent volt, elvégezte az egyetemet.

Befejezte a jogi egyetemet S. Ábel, aki a napokban szabadult a börtönből

Archívum2021.11.12, 07:47

Befejezte jogi tanulmányait a gyorséttermi lövöldőzőként elhíresült S. Ábel, aki a napokban szabadult. A szakdolgozatát a koronavírus munkajogra gyakorolt hatásáról írta meg kézzel, mert a számítógéphasználatra nem kapott engedélyt.

Ha sikerült volna robbantania, 5 méteres körben mindenki súlyosan megsérül

Archívum2020.10.12, 17:09

Információk szerint valamit a levegőbe akart repíteni S. Ábel, aki azt tervezte, hogy 22 embert meggyilkol az ELTE jogi karán, majd magával is végez. Három éve rablási előkészületek miatt fogták el. Akkor derült ki, hogy házibombát gyártott, amit többször kipróbált, sósavat tartott otthon, és egy régi fegyvert is beszerzett. Egyértelműen készült valamire. A héten áll bíró elé. 

Újra elítélték a Móricz Zsigmond körtéri lövöldözőt

Archívum2018.08.27, 15:36

Kommandósok kísérték be a bíróságra a kezén és lábán is megbilincselt S. Ábelt. A férfi joghallgatóként korábban azzal fenyegetőzött, hogy megöli a diáktársait, valamint egy Móricz Zsigmond körtéri gyorsétteremben többször is belelőtt a plafonba. Most csalásért kellett a bíróság elé állnia – írja a Blikk.

A lakásában és egy erdőben is robbantgatott S. Ábel

Archívum2017.08.02, 17:03

Információk szerint valamit a levegőbe akart repíteni S. Ábel, aki hét éve azt tervezte, hogy 22 embert meggyilkol az ELTE jogi karán, aztán magával is végez. Pénteken rablási előkészületek miatt fogták el. Akkor derült ki, hogy házibombát gyártott, amit többször kipróbált, sósavat tartott otthon és egy régi fegyvert is beszerzett. Egyértelműen készült valamire. 

S. Ábel előzetes letartóztatásba került

Archívum2017.07.31, 20:51

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, előzetes letartóztatásba került S. Ábel, akit rablás előkészülete miatt fogtak el pénteken a fővárosban. A férfit korábban elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem bejáratánál, majd bent is fegyverrel többször a levegőbe lőtt, előzőleg pedig joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött.

Ismét bilincsben vitték el S. Ábelt

Archívum2017.07.29, 06:26

Rablás előkészülete miatt fogták el S. Ábelt a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Terrorelhárítási Központtal együttműködve a főváros XI. kerületében. A férfit korábban elítélték azért, mert még 2013-ban egy budapesti gyorsétterem bejáratánál, majd bent is fegyverével többször a levegőbe lőtt, illetve azt megelőzően joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött.

Mégis börtönbüntetést kapott a fiú, aki az egyetemen akart lövöldözni

Archívum2015.06.23, 12:48

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria azt a fiatal férfit, aki a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n.

Elítélték a mcdonald'sos lövöldözésért S. Ábelt

Archívum2015.04.30, 07:16

Öt év börtönre ítélte első fokon S. Ábelt egy budapesti gyorsétteremben 2013 augusztusában történt lövöldözés miatt, a korábban más eljárásban 22 rendbeli emberölés előkészületével is vádolt fiatalembert a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán - közölte Futó Barnabás ügyvéd. 

Vádat emeltek a lövöldöző S. Ábel ellen

Archívum2014.03.13, 12:09

A 26 éves férfi egy XI. kerületi gyorsétteremnél lövöldözött tavaly augusztusban, lőfegyverrel való visszaélés a vád ellene – írja az Origo.hu. Korábban az ELTE-n akart megölni 22 embert.

Vádat emeltek S. Ábel ellen

Archívum2014.03.13, 10:58

S. Ábel egy gyorsétteremnél lövöldözött, lőfegyverrel való visszaélés a vád ellene.

S. Ábelt beszámíthatónak találták

Archívum2013.12.02, 11:57

Átköltöztették a Venyige utcai börtönbe az IMEI-ből S. Ábelt, miután beszámíthatónak találták az elmeszakértők. Apja szerint a fia a hitbe menekült az őt ért rossz élmények elől.

Ismét pszichiáter vizsgálta meg S. Ábelt

Archívum2013.11.23, 10:09

A korábban egyetemi mészárlásra készülő fiatalember most lövöldözés miatt ül előzetesben. Az ügyvédje megerősítette, hogy újabb pszichiátriai vizsgálaton esett át.

Bizonyítékok veszhetnek el S. Ábel ügyében

Archívum2013.10.30, 08:32

Egyik családtagja panasza miatt nem használhatják fel bizonyítékként a számítógépét - írja a Blikk. Ügyvédje szerint, amikor lefoglalták jogtalanul végeztek házkutatást.

Ágyhoz kötözve őrizték S. Ábelt

Archívum2013.08.21, 08:24

A körtéren lövöldöző S. Ábelt pszichiátriai megfigyelés alatt tartják. A McDonald's-nál hagyott táskájában a rendőrök lőszereket is találtak.

Lelövetné magát a rendőrökkel S. Ábel

Archívum2013.08.19, 11:29

A rendőrökkel lövetné le magát S. Ábel, ha szerinte igazságtalanul ítélik el - legalábbis korábban többször is ezt mondta a szüleinek. Pénteken, a lövöldözés éjszakáján mégsem várta meg a rendőröket.

Előzetesbe helyezték S. Ábelt

Archívum2013.08.18, 14:38

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte S. Ábelt, aki a gyanú szerint a mennyezetbe lőtt egy budai gyorsétteremben a héten. Nem fogdába küldik azonban, hanem egyelőre elmemegfigyelőbe.

S. Ábel előzetesbe kerülhet

Archívum2013.08.17, 15:55

S. Ábel, a csütörtök éjszaka a Móricz Zsigmond körtéren lövöldöző férfi ellen elindult az ügyészségi eljárás.

Elfogták a Körtéren lövöldöző S. Ábelt

Archívum2013.08.16, 21:06

Péntek délelőtt elfogta a rendőrség S. Ábelt, aki a múlt éjjel három lövést adott le a Móricz Zsigmond körtéren, majd a személyes tárgyait hátrahagyva elmenekült. Az egykori jogászhallgatót azért ismerte meg az ország, mert állítólag vérengzésre készült az ELTE-n. Májusban el is ítélték - nem jogerősen - emberölés előkészülete miatt, de szabadlábon maradt.

S. Ábel nem tett le a gyilkosságról

Archívum2013.05.21, 16:49

Bűnösnek találta, és két és fél évre börtönbe küldi a bíróság S. Ábelt, aki a vádirat szerint tömeggyilkosságra készült. S.-t kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt ítélték el első fokon. Az eredetileg 22 ember megölésének terve miatt perbe fogott egyetemistát egy védőügyvéd nélküli nyomozati vallomás alapján ítélték el. A 22 rendbéli emberölési kísérletből azért lett kettő, mert a 22-t nem láttak bizonyíthatónak, de azt igen, hogy egy embernél többel akart végezni. A fiú nem jelent meg az ítélethirdetésen, ügyvédje enyhítésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Előző
  • 1
Következő