Rudolph Giuliani

címke rss

Kevesen bíznak Hillary Clinton győzelmében

Az Egyesült Államok elnöki posztjára pályázó politikusok közül Hillary Clinton demokrata párti szenátor élvezi a legkisebb támogatást a szélesebb amerikai közvélemény körében. Legtöbben a volt New York-i polgármestert, Rudolph Giulianit látnák szívesen az Amerikai Egyesült Államok élén.

Giuliani is indul az elnöki posztért

Archívum2007.02.05, 22:23

Az amerikai elnökségre pályázó politikusok között az országos szinten talán legelfogadottabb Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere hétfőn hivatalosan is megerősítette: részt vesz a választási küzdelemben. Elemzők azonban kevés esélyt adnak a népszerű politikusnak, mivel a republikánusok konzervatív magja számára  Giuliani nézetei túl liberálisak.

A háborús vezért éltetik Bushban párttársai

Archívum2004.08.31, 12:31

George Bushnak a terrorizmus elleni háborúban felmutatott vezetői érdemeit méltatták vezető republikánus politikusok a párt New York-i elnökjelölt-állító konvenciójának nyitónapján elmondott beszédeikben. John McCain arizonai szenátoron és Rudolph Giuliani volt New York-i polgármesteren kívül felszólalt még a város volt rendőrfőnöke és egy régebbi polgármestere is. A republikánus küldöttek Bush méltatása mellett John Kerry demokrata jelöltet csepülték, mondván: az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki világítótorony, nem pedig szélkakas.

Rudolph Giuliani lehet a WorldCom új elnöke

Archívum2002.11.19, 09:42

Egy a Credit Suisse First Boston által támogatott befektetői csoport a köztiszteletnek örvendő New York-i ex-polgármestert, Rudolph Giulianit látná szívesen a csődeljárás alatt álló amerikai távközlési óriás, a WorldCom elnökeként - írja a BBC News Online.

Giuliani személyesen végezné ki bin Ladent

Archívum2002.10.01, 11:42

New York egykori polgármestere arra kérte Bush elnököt, hogy személyesen végezhesse ki Oszama bin Ladent. Rudolph Giuliani egy most megjelent könyvében hozta nyilvánosságra kérését.

New Yorkban 100 ezer állás szűnt meg a merényletek nyomán

Archívum2001.10.10, 11:21

Rudolph Giuliani, New York-i polgármester szerint a szeptember 11-i terrorakciók nyomán legkevesebb 100 ezer állás szűnt meg a városban. Giuliani bejelentette, hogy a közel egymilliárd dolláros adóbevétel-kiesés miatt a legtöbb intézmény költségvetését 15 százalékkal csökkenteni kell. Közben elindult az "Építsd újjá New Yorkot, építsd újjá Amerikát" program, amely elsősorban a kisvállalkozásokat, a közlekedés helyreállítását, a biztonsági intézkedések fejlesztését és a foglalkoztatás növelését segíti.

Lovaggá ütötte Giulianit az angol királynő

Archívum2002.02.13, 16:26

A szeptemberi terrortámadás utáni intézkedései és helytállása elismeréseként lovaggá ütötte II. Erzsébet Rudolph Giulianit, New York nemrég leköszönt polgármesterét.

Giuliani: Újabb támadás várható New Yorkban

Archívum2001.12.23, 19:56

Rudolph Giuliani, New York polgármestere a Reuters információi szerint azt nyilatkozta, hogy a szeptember 11-i, mintegy 3100 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletek után, most újabb támadás várható a város ellen.

Bin Laden helyett Giuliani lett az év embere

Archívum2001.12.23, 17:45

Rudolph Giulianit választotta a Time magazin 2001-ben az év emberének. New York polgármestere a szeptember 11-i terrortámadásokat követő áldozatos munkájáért kapta meg a kitüntetést. A díj másik várományosa Oszama bin Laden volt.

Énekelve köszönt el New-Yorktól Giuliani

Archívum2001.12.16, 21:34

Elbúcsúztatták vasárnap Rudolph Giulianit, New York leköszönő polgármesterét. Giuliani sztároknak kijáró ünneplésben részesült.

Giuliani: másfél évig is eltarthat a romeltakarítás

Archívum2001.11.14, 15:29

Donald Rumsfeld védelmi miniszter és Rudolph Giuliani New York polgármestere szerdán ellátogatott a Világkereskedelmi Központ romjaihoz. Giuliani elmondta, a romeltakarítási munkálatok akár másfél évig is eltarthatnak. Rumsfled az afganisztáni fejleményekkel kapcsolatosan elmondta, a terrorizmusellenes  kampány következő állomása az lesz, hogy elfogják a tálib vezetőket. Rumsfeld elismerte, ez a feladat épp olyan nehéz lesz, mint tűt megtalálni a szénakazalban.

Pénzt kapnak a WTC-áldozatok hozzátartozói

Archívum2001.11.08, 16:33

Rudolph Giuliani, New York polgármestere közölte, hamarosan kiosztásra kerül a WTC áldozatainak emlékére összegyüjtött 85 millió dollár első fele. A pénzt főként a mentésben részt vett, ugyanakkor életüket vesztett tűzoltók, rendőrök és egészségügyi alkalmazottak hozzátartozói kapják.

Lépfene egy New York-i kórházban

Archívum2001.10.30, 14:11

New Yorkban egy kórházi dolgozó fertőzödött meg lépfenével. Rudolph Giuliani az éjszaka tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a 61 éves nő nagyon súlyos állapotban van. A kórház összes alkalmazottját megvizsgálják, sőt egészségügyi szakemberek megkeresik azokat a betegeket is, akik az elmúlt két héteben jártak az intézményben.

New York-ban újabb személyeket kezelnek a lépfene tüneteivel

Archívum2001.10.15, 01:59

Rudolph Giuliani New York-i polgármester vasárnap bejelentette: további három személlyel bővült azok köre, akiken kimutatták lépfene-kórokozó spórák jelenlétét.

Giuliani szerint terrortámadás történt az ENSZ ellen

Archívum2001.10.01, 18:05

Rudolph Giuliani, New York polgármestere hétfőn az ENSZ közgyűlésén tartott beszédében kifejtette, hogy az Amerikát ért terrortámadásokat valójában az ENSZ alapelvei elleni merényleteknek tekinti. 1952 óta most először szólalt fel New York polgármestere a világszervezet közgyűlésén.

Már nem számítanak túlélőkre

Archívum2001.09.30, 11:01

Rudolph Giuliani, New York polgármestere szombaton bejelentette: nincs már remény arra, hogy a Világkereskedelmi Központ romjai között túlélőkre találjanak.

A legtöbb áldozatot azonosítani sem lehet

Archívum2001.09.13, 08:31

Eddig 82 holttestet találtak a World Trade Center romjai alatt. Ebből mindössze 16-ot sikerült azonosítani. A többi esetben csak testrészek maradtak az áldozatokból. Eközben 6 ezer hullazsákot rendelt Rudolph Giuliani, New York polgármestere, bár korábban 15 ezerre tette az áldozatok számát.

Kimentették az első három túlélőt

Archívum2001.09.12, 10:03

Kimentették az első három túlélőt a terrortámadás nyomán összeomlott New York-i Világkereskedelmi Központ romjai alól - jelentette be Rudolph Giuliani, New York polgármestere helyi idő szerint kedd éjjel. A három túlélő mobiltelefonon adott hírt magáról, és ennek nyomán találtak rájuk a mentőosztagok.

Előző
  • 1
Következő