Rudolf Gergely

címke rss

Fociligák: Owen duplázott, a Barca hengerelt

Már csupán egy olasz futballcsapat áll győzelem nélkül a Serie A-ban, a 10. fordulóban ugyanis a Messina idegenben, Leccében szerezte meg a három pontot, míg a Cagliari hiába játszott jól Firenzében, a Fiorentina a második félidőben megfordította a találkozót. A Gera Zoltánt sérülése miatt továbbra is nélkülöző WBA hazai pályán 3-0-ra kikapott a Newcastle-tól a Premier League-ben. Spanyolországban a korábbi éllovas Getafe a héten már másodszor kapott ki, ezúttal La Corunában, a címvédő Barcelona viszont remekelt: ötöt gurított a Real Sociedadnak.

Vieri debütált, Rivaldo parádézott

Sport2006.01.16, 16:16

Görögországban az Olimpiakosz-Panathinaikosz örökrangadón a hazaiak győzelme azt jelentette, hogy a Pana alighanem elbúcsúzhat bajnoki álmaitól. A francia pontvadászatban ezúttal mindegyik élcsapat nyert, ugyanakkor Christian Vieri debütálása nem sikerült valami jól. Argentínában egy felkészülési tornán csapott össze a River Plate és a Boca Juniors, a skótoknál pedig Peter Lövenkrands továbbra is ontja a gólokat. 

Rudolféké a francia Ligakupa, bajnok a Porto

Sport2006.04.23, 13:54

Rudolf Gergely csapata, a Nancy nyerte a labdarúgó francia Ligakupát, miután a szombati, Párizsban rendezett döntőben egy góllal jobbnak bizonyult a Nice együttesénél.

Csoportkör Hertha, Schalke és OM nélkül

Sport2006.09.29, 00:04

Kiesett a Hertha BSC a labdarúgó UEFA-kupa 1. fordulójában, miután a berlini döntetlent követően egygólos vereséget szenvedett a dán Odense otthonában. A német együttesben Dárdai Pált az 59. percben lecserélték. Elvérzett a Schalke 04 is, amely két héttel ezelőtti 1-0-s győzelme után 3-1-re kikapott a Rudolf Gergelyt nélkülöző Nancy otthonában.

Megszenvedett a sereghajtóval a Lyon

Sport2006.11.19, 00:02

Egy öngóllal győzte le a Lyon az utolsó helyezett Sedant a francia labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában, és ezzel Gerard Houllier csapata továbbra is toronymagasan vezeti a tabellát. Ami az üldözőket illeti: a Lille remizett a Sochaux-val, a Lens 2-0-ra verte a Nantes-ot, a Nancy pedig a Troyes-t gyűrte le 1-0-ra, Rudolf Gergely nem kapott lehetőséget a győztes együttesben.

A francia élvonalból erősít a Loki

Archívum2007.07.11, 16:07

A francia élvonalból érkezik a bajnok DVSC-TEVA új szerzeménye, hiszen a hajdúsági klub szerdán négyéves szerződést kötött Rudolf Gergellyel, aki eddig a Nancy labdarúgócsapatában szerepelt.

Rudolf-duplával nyert a Debrecen

Sport2008.07.26, 22:11

2-1-re nyert a Debrecen a vendég Zalaegerszeg ellen a Soproni Liga 1. fordulójában. A mérkőzés hőse a kétgólos Rudolf Gergely volt. Az Újpest és a Siófok 1-0-ra verte a Nyíregyházát, illetve a Fehérvárt, a Haladás sokat profitált az Arsenal-mérkőzésből, mert 2-1-re felülmúlta a Győrt. A REAC-Diósgyőr találkozó 1-1-gyel végződött.

Nem ért pontot a félidőnyi bátor futball a svédek ellen

Sport2008.09.11, 06:40

Második világbajnoki selejtezőjén Svédországban szerepelt a magyar labdarúgó-válogatott, amely hiába játszott jobban és dolgozott ki helyzeteket az első félidőben, a fordulás után húsz perc alatt két gólt kapott, így Rudolf Gergely kései szépítése már hiábavaló volt. Erwin Koeman csapata így két forduló után egy ponttal áll csoportjában.

Juhász szerint nem lesz szükség védőgólra

Archívum2008.10.10, 15:42

Rudolf Gergely szerint Albánia ellen a vb-selejtezőcsoport két verhető ellenfelének egyikével néz szembe a magyar labdarúgó-válogatott, amely hazai pályán a támadásokra helyezi majd hangsúlyt szombaton, legalábbis erre számít debreceniek csatára. Egyetért ezzel Juhász Roland is, aki biztosra veszi, hogy az eddigi ellenfelek közül Albánia játszik majd a legvédekezőbb felfogásban. Az Anderlecht védője szerint meglesznek a helyzetei a magyar együttesenek, és bízik abban, hogy akad majd olyan játékos, aki ki is használja azokat. Erwin Koeman csapatának feltétlenül le kéne győznie Albániát és Máltát ahhoz, hogy reális esélye maradjon a vvb-szereplésre, ...

Miért ment el Németh, miért nem jön Gera?

Sport2009.03.19, 15:41

Már régóta sikk szidni a magyar NB I-et, igaz, a szurkolók már nem is tudják, miről maradnak le, hiszen nem nézik a meccseket. Erwin Koeman válogatott keretében három itthon játszó futballista szerepel, de egyikőjük sem számít kulcsjátékosnak - tényleg ilyen gyenge lenne a bajnokság, vagy csak senki nem veszi észre a tehetségeket? Az NB I és a válogatott felemás viszonyáról kérdeztünk három illetékest: az egykori 56-szoros válogatott Honvéd- és Auxerre-sztár Kovács Kálmánt, a gólkirályjelölt debreceni Rudolf Gergelyt, valamint a dobogós Vasas exfutballista vezetőedzőjét, Mészöly Gézát.

Előző
Következő