Rudi Zoltán

címke rss

Magyar-román tévés együttműködés

Tévé2006.03.24, 10:28

A román és magyar televízió közötti információcsere élénkítését, az  együttműködés elmélyítését, akár az európai uniós pénzek jövőbeni közös felhasználását is lehetővé teszi az a keret-megállapodás, amelyet csütörtökön írt alá Bukarestben Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke és Tudor Giurgiu, a román televízió (TVR) elnök-vezérigazgatója.

A tavalyi összeg jut a Magyar Televíziónak

Tévé2006.01.26, 12:18

Kevesebb mint 30 milliárd forintból gazdálkodik az idén a Magyar Televízió. Ebben az összegben már benne van a műsorszórásnak az intézményen csupán "átfolyó" díja is - közölte Rudi Zoltán, a tavaly körülbelül ugyanekkora összegből gazdálkodó intézmény  elnöke csütörtökön.

Előbb indulhat az MTV nosztalgiatévéje

Tévé2005.12.23, 14:31

Már az sem biztos, hogy a tervezett tematikus csatornák közül a közéletit indítja el elsőként az MTV - nyilatkozta Rudi Zoltán, a Magyar televízió elnöke.

Rudi Zoltán: "A semmiből kell várat építenünk"

Vendégszoba2005.10.26, 10:40

Kevés hálátlanabb poszt létezik manapság, mint a közszolgálati tévé első emberének lenni. Rudi Zoltán is folyamatosan támadások kereszttüzében van szinte a megválasztása óta, és az elmúlt hetek viharai még inkább ráterelték a figyelmet. Hajdú Péter és Friderikusz Sándor távozása ugyanis több nyilvános vitát is generált, és még mindig aktuális témának számít, így nem véletlen, hogy magát az ostromlott vár kapitányát hívtuk meg a Vendégszobába.

Heteken belül indulhat az MTV székháztendere

Itthon2005.10.16, 19:43

Heteken belül kiírható a székháztender az MTV elnöke szerint. Rudi Zoltán elmondta: amennyiben nem sikerül idén elindítani az új székház építését, az MTV-nek jövőre 2-3 milliárd forintot kell elhasználódott gépparkjának felújítására fordítani.

Két kérője van a Hajdú-féle NÉVshowR-nak

Tévé2005.10.11, 14:46

Hajdú Péter - miközben reflektálni szeretett volna a tegnap elhangzottakra - elárulta, hogy két csatornával is tárgyalt a NÉVshowR folytatásáról. Noha ő lojális maradna az MTV-hez, csak abban az esetben folytatná az együttműködést, ha Rudi Zoltán, a jelenlegi elnök távozna.

Megúszta az elkésett pápái halálhírt a tévéelnök

Itthon2005.04.13, 08:21

Nem marasztalta el a pápa halálhírének késői bejelentése miatt Rudi Zoltán tévéelnököt a Magyar Televízió kuratóriumánk elnöksége. Rudi Nika György felmentett hírigazgatóra hárította a felelősséget - írja a Népszabadság.

Menesztették az MTV hírigazgatóját

Itthon2005.04.06, 06:44

Visszavonta Nika György hírigazgatói megbízását kedden Rudi Zoltán, a Magyar Televízió Rt. elnöke - közölte Holub Katalin szóvivő; az ügyben rendkívüli kuratóriumi elnökségi ülést kezdeményező tagok egyike szerint a menesztés nem oldja meg a helyzetet. A menesztés oka a pápa halálhírének késedelmes közlése.

Pólódömping a televízióban

Sport2005.03.24, 13:15

Legalább 20 férfivízilabda-bajnoki, illetve Magyar Kupa-meccset, továbbá minimum három válogatott mérkőzést közvetít a Magyar Televízió az idén s a következő három évben is. Erről Martin György, az MVLSZ, és Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke írt alá megállapodást, amelynek keretében például a 2006-os budapesti pólós Világkupa találkozói ugyancsak képernyőre kerülhetnek.

Csökkentik az MTV-s vezetők számát

Tévé2005.01.28, 14:14

A jelenleginél jóval kevesebb vezetővel számoló szervezeti struktúra bevezetését tervezi a Magyar Televízióban (MTV) Rudi Zoltán elnök.

Népművelő műsor a Big Brother ellen

Tévé2005.01.27, 14:14

Részben a világhírű valóságshow ellenében készült el Nagy-Britanniában az olvasást népszerűsítő Big Read, amelynek magyar változata márciusban kerül képernyőre. A műsorról és a vele egy időben zajló művelődési programsorozatról Hiller István kulturális miniszter és Rudi Zoltán, az MTV elnöke közösen számoltak be.

Rudi Zoltán: Újra kell gondolni a tévémacit az MTV-nél

Vendégszoba2006.01.09, 15:19

Az MTV elnöke, Rudi Zoltán az [origo] vendégszobájában azt ígérte, amint visszatért a Szabadság térre, utasítást ad a negyvenéves bábfigura "újragondolására". A közszolgálati csatorna vezetője gyermekkori kedvence  mellett beszélt arról is, hogyan tervezi a hosszú ideig pénznyelőként működő MTV nullszaldóssá tételét, valamint, hogy mi akadályozza a tökéletes pártatlanságot.

Harcba száll az MTV a sportközvetítésekért

Sport2004.10.29, 17:21

A Magyar Televízió Telesport szerkesztőségét november 2-tól irányító Schulek Csaba az MTV pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tervei között szerepel a Forma1-es autós gyorsasági vb, valamint a bajnoki labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogának visszaszerzése. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke arról tájékoztatott, hogy az MTV a 2005-ös esztendőnek tizenöt év után újra átlátható, stabil gazdasági háttérrel vághat neki, s a sportfőszerkesztőség jelentős támogatásra számíthat.

Több műsor lekerül az MTV-ről

Tévé2004.10.28, 16:13

Takarékosságra hivatkozva a közszolgálati csatorna több programját szünetelteti vagy ritkítja. Hogy mely produkciókat nem láthatja tovább a közönség, az az október 29-i vezetői értekezleten dől el. Közben az ORTT úgy döntött, elvben nincs jogi akadálya, hogy az MTV új csatornákat indítson. Rudi Zoltán tévéelnök szerint ez azt jelenti, hogy 2005. március 15-én megkezdi adását a közszolgálati tévé harmadik adója.

MTV: pénz nem számít, lesznek tematikus csatornák

Tévé2004.05.14, 12:52

A közszolgálati médium anyagi nehézségei ellenére nem mond le a Magyar Televízió (MTV) vezetése arról, hogy 2006 végéig kiépítse tematikus tévécsatornái rendszerét - közölte Rudi Zoltán elnök pénteken az MTI-vel.

Legfeljebb másfél év kell az MTV új csatornájához

Tévé2004.04.14, 10:24

Még az idén, de legkésőbb jövő év végéig szeretné elindítani első tematikus csatornáját a Magyar Televízió - közölte Rudi Zoltán az intézmény elnöke. A köztévé vezetője úgy tervezi, elsőként a Demokrácia nevű hírcsatorna kezdi meg adását, hogy az M2-t "tehermentesítsék" a politikai tartalmaktól.

Nika György új posztot kapott az MTV-nél

Tévé2004.03.09, 15:58

Nika György, a Híradó főszerkesztője irányítja ideiglenesen a Magyar Televízió (MTV) Aktuális Igazgatóságát. A vezetői poszt múlt pénteken, Rudi Zoltán tévéelnökké választásával üresedett meg.

Ma döntenek a tévéelnökségről

Itthon2004.03.05, 08:40

A köztévé kulturális igazgatóját, Baló Györgyöt és az aktuális igazgatót, Rudi Zoltánt tartják a legesélyesebb jelölteknek a köztévé elnöki tisztére - írja a Magyar Hírlap. Ahhoz azonban, hogy ma megválasszák az MTV elnökét, a kuratóriumi elnökség kétharmadának kell javasolnia a jelöltet a nagykuratóriumnak. 

Öt csatornára osztaná az MTV-t az új elnök

Itthon2004.03.05, 17:38

Négy tematikus csatornát és egy általános főcsatornát hozna létre Rudi Zoltán, a pénteken megválasztott tévéelnök. Az MTV tervei szerint az általános csatorna mellett nosztalgia-, hír-, sport- és kulturális csatornát is működtetne. Az MTV Aktuális Igazgatóságának eddigi vezetőjét pénteken választották meg négy évre az intézmény elnökévé. A köztévének Ragáts Imre tavaly decemberi lemondása óta nem volt elnöke.

Tucatnyi igazgató lesz milliós fizetéssel az MTV-nél

Itthon2003.10.02, 11:40

Menesztették a Híradó főszerkesztőjét az MTV-től. Merényi Miklós munkájával állítólag elégedetlenek voltak kormányzati körökben. Ragáts Imre a köztévé elnöke megkezdte a tévé szerkezetátalakítását, ennek keretében tucatnyi milliós fizetéssel járó igazgatói posztot hoznak létre és osztanak szét. A szerkezetátalakítás keretében ugyanakkor megszüntetik a hírigazgató posztot, az azt betöltő Rudi Zoltán azonban marad a tévénél, és az aktuális igazgatóságot vezeti - írja a Népszabadság.

Húszan pályáznak a tévéelnöki székre

Itthon2003.04.29, 11:55

Húszan jelentkeztek a Magyar Televízió elnöki pályázatára. Mendreczky Károly elnök tavalyi lemondása óta negyedszer próbál elnököt választani az MTV kuratóriuma. A posztra Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető, Rudi Zoltán hírigazgató és Ladvánszky György, a médiahatóság MSZP-s delegáltja a legesélyesebb. Beadta pályázatát Szenes Andrea is.

MTV-kinevezések: vita a kormánypártok között

Itthon2002.07.24, 09:32

Rudi Zoltán lesz a Magyar Televízió hírigazgatója, míg a poszt másik jelöltje, Baló György sorsa bizonytalan. Rudit a tévékuratórium elnökségének szocialista tagjai támogatták, míg a kisebb kormánypárt Balót látta volna szívesen e poszton - írja a Népszabadság. Rudi mellett Sugár Ágnes kapott még megbízást, mint kulturális igazgató-helyettes. A kinevezések feszültséget okoztak a kormánypártok között.

Előző
  • 1
Következő