Roszatom

címke rss

Paks II. Atomerőmű - meggyőző az orosz mintaerőmű Szentpétervár mellett

Nagyvilág2022.09.13, 13:48

Második alkalommal, szeptember 7-8. között rendezték meg Oroszországban a Roszatom nemzetközi horgászversenyét a Leningrádi Atomerőmű tőszomszédságában, a Finn-öböl vizén. A tíz országból érkezett 26 fős mezőnyben a magyar csapat szép sikert ért el, megszerezve az előkelő 4. helyet. Szakértőként, magyar szemmel azért is volt különösen érdekes ez az esemény, mert ennek apropóján immár működés közben is láthattam a 2018-ban, illetve 2021-ben termelésbe állított, a világon ma a legkorszerűbbnek számító VVER-1200-as blokkokat, amelyek a Paks II. Atomerőmű első számú referenciájaként szolgálnak.

Összeomlott a német és a francia életszínvonal, megbukhat a német kancellár

Itthon2022.09.05, 08:55

A németek komoly bajban vannak, mert nem ahhoz szoktak, hogy a jövedelmük akár több mint felét, vagy nemsokára kétharmadát lakbérre, rezsire és élelmiszerre fordítsák – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban az európai energiahelyzetről. A politológus szerint a háborús szankciók és ellenszankciók miatt most csökken az elérhető gáz mennyisége és nő az ára. Az igazgató kifejtette, mit terveznek a németek és a franciák, és miért szorul a hurok Olaf Scholz német kancellár nyaka körül.

Az oroszok újabb országban építenek atomerőművet

Gazdaság2022.06.15, 13:44

Oroszországban megkezdték az egyiptomi El Dabaa Atomerőmű főberendezésének gyártását - osztotta meg a Roszatomhoz tartozó fővállalkozó, az ASZE társaság közleményét a Világgazdaság. 

Szijjártó Péter: Nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdek a paksi atomerőmű bővítése

Gazdaság2022.05.05, 11:52

Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése, a Roszatom pedig képes a beruházás végrehajtására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Isztambulban.

Fenntartható technológiák a Roszatom dubai tematikus hetének fókuszában

Nagyvilág2022.01.28, 11:33

A Dubai Világkiállításon a Roszatom tematikus hetet rendezett, amelyen azt járták körül a szakemberek, hogy az atomenergetika és a többi fejlett technológia miként járulhat hozzá a fenntartható fejlődéshez. A rendezvény egyik fő attrakciója a kis moduláris reaktorok (SMR) technológia terén elért eredmények és az új fejlesztések ismertetése volt.

Egy új korszak kezdete az atomenergetikában

Nagyvilág2021.06.09, 13:18

A globális atomenergetikában új korszak kezdődött, miután a megvalósulás útjára lépett a világ első olyan gyorsneutronos atomerőművének az építése, amely mellett kiégett üzemanyagot újrafeldolgozó üzem is létesül. Ezzel életre kel, amiről a szakemberek évtizedek óta mindig jövő időben beszéltek: az üzemanyagciklus zárása. Mindez a Roszatomhoz tartozó szeverszki Szibériai Vegyi Kombinát területén valósul meg, ahol 2021. június 8-án megkezdődött az innovatív BRESZT-OD-300 típusú, ólomhűtésű gyorsneutronos blokk alapozása.

A paksi beruházás ütemterv szerint halad

Itthon2020.12.03, 10:40

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Az atomenergia egyik „Szent Grálja”

Itthon2020.09.12, 10:53

Ma már a felelősen gondolkodó és kizárólag csak az emberek és a bolygó jövőjét szem előtt tartó szakemberek, szervezetek és politikusok egyöntetűen kiállnak amellett, hogy a globális klímavédelmi célok eléréséhez az atomenergia és a megújuló energiaforrások minél nagyobb arányú alkalmazása mellett a fosszilis, különösen a szénerőművi részarány radikális csökkentése szükséges az áramtermelésben. A klímabarát technológiák közül kizárólag nagy mennyiségben, éjjel-nappal és télen-nyáron gazdaságosan villamos energiát kizárólag csak az atomerőművek tudnak termelni. A globális atomenergia jövőképe egyben sorskérdés az emberiség számára.

Tucatszámra épülnek a legkorszerűbb orosz atomerőművi blokkok szerte a világban

Nagyvilág2020.08.19, 11:36

A Paks II. Atomerőmű fővállalkozója, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern mérnöki divíziójához tartozó ASZE Mérnöki Vállalat ma a világ első számú atomerőmű építője. Jelenleg nagy megrendelésállománnyal rendelkezik: egyszerre több mint 30 új atomerőművi blokkot tervez és épít világszerte. A Paks II. Atomerőmű orosz fővállalkozója a legkorszerűbb, saját fejlesztésű tervezőprogramot, a Multi-D-t és a kapcsolt építési-szerelési technológiát használja, ami lehetővé teszi mind a határidők, mind pedig a költségkeret pontos betartását.

Már az ötödik, a Paks II. új egységeihez hasonló blokk indulhat be

Itthon2020.08.09, 10:24

Alig néhány héttel a Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés második, 3+ generációs, VVER-1200 típusú blokkjának fizikai indítása után 2020. augusztus 7-én megkezdték az üzemanyag-kazetták berakását a Belorusz Atomerőmű első blokkjának, szintén VVER-1200 típusú reaktorába. Ez már az ötödik, a leendő Paks II. Atomerőmű két új egységéhez hasonló blokk, amely hamarosan a klímabarát villamosenergia-termelés legalább 60 éves szolgálatába áll.