Roszatom

címke rss
Küzdelem a harmadik üzemelő EPR helyért

Küzdelem a harmadik üzemelő EPR helyért

A kínai Guangdong tartományban lévő Taishan Atomerőmű második, francia EPR típusú atomerőművi blokkja 2019. szeptember 7-én megkezdte a kereskedelmi üzemét. Ez újabb mérföldkő a kínai atomenergetika történetében, amely jelzi, hogy a második blokk biztonságos üzemeltetéséhez szükséges valamennyi feltétel teljesült, mindössze 9 hónappal az első, ugyanilyen típusú egység üzembe helyezése után. A dolog pikantériája, hogy az európai fejlesztésű EPR típusú blokkok először nem Európában, hanem Kínában álltak üzembe.

Megérkezett célállomásához és kikötött az első orosz úszó atomerőmű

Gazdaság2019.09.18, 16:03

Az oroszországi úszó atomerőmű, az Akademik Lomonoszov, megérkezett a sarkvidéki rendeltetési helyére, miután 4700 kilométerre elhajózott Murmanszktól. Ez egy fontos mérföldkő Oroszország hordozható, nukleáris reaktorokkal kapcsolatos kísérletében.

Úszó atomerőmű a klímavédelemért

Nagyvilág2019.08.16, 10:00

Az atomenergia békés célú alkalmazásaira gondolva először az jut eszembe, hogy a technológiai fejlődés és a mérnöki tudás mennyire határtalan. Az újabb és újabb tudományos kutatások, fejlesztések folyamatosan lehetőséget biztosítanak arra, hogy e technológia egyre szélesebb felhasználási körben szolgálja a jövő emberiségét. A klímabarát atomerőművekkel kapcsolatban többnyire a „klasszikus" blokkokra gondolunk, miközben a világban vannak más, nagyon különleges és egyedi konstrukciók és felhasználási területek. A következőkben – a teljesség igénye nélkül – egy mérnöki szemmel is nagyon egyedi technológiáról lesz szó.

Kiürítettek egy települést az orosz fegyverbaleset közelében

Nagyvilág2019.08.13, 18:26

Négy-tizenhatszorosára nőtt a gammasugárzás az Arhangelszk megyében augusztus 8-án fegyverkísérlet közben bekövetkezett baleset idején – közölte az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgidromet) kedden a honlapján.

Magyar siker a Leningrádi Atomerőmű közelében

Itthon2019.08.08, 15:44

Első alkalommal, augusztus 1-2. között rendezték meg Oroszországban a Roszatom Nemzetközi Horgászbajnokságot a Leningrádi Atomerőmű, Oroszország legnagyobb működő atomerőművének közelében, 24 orosz és külföldi horgász részvételével. A bajnokság idején a résztvevők ellátogattak a Szosznovij Bor városa mellett lévő Leningrádi Atomerőműbe, ahol megtekinthették az üzemelő VVER-1200 típusú blokkot is.

A biztonságos áramellátáshoz szükséges Paks II megépítése

Itthon2019.07.02, 17:17

A magyarországi áramellátás biztonsága és a klímavédelmi célok végrehajtása érdekében is szükséges Paks II megépítése, a 2009-es döntés változatlanul indokolt – mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt kedden Budapesten.

Orbán Viktor: A paksi fejlesztés Magyarország nemzeti érdeke

Itthon2019.05.12, 14:08

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatóját. Erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.

Orbán Viktor a Roszatom vezetőjével tárgyalt

Itthon2018.08.31, 12:49

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt munkamegbeszélést folytatott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával és munkatársaival Budapesten.

Kínában négy reaktorblokkot is épít a Roszatom

Nagyvilág2018.06.08, 14:18

Négy atomreaktor blokk építéséről kötött megállapodást Kínában az orosz Roszatom atomenergetikai konszern.

Az ütemterv szerint halad Paks II.

Gazdaság2018.05.14, 16:55

A Paks II. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek, így minden reális esély megvan arra, hogy 2026-ban, illetve 2027-ben már energiát termeljenek.

Több mint negyven százalék lehet a magyar beszállítói arány a Paks II.-ben

Nagyvilág2017.11.20, 15:15

Bizonyos munkákban, például az építő-szerelő bázis létesítése során a magyar beszállítói arány jelentősen meghaladhatja a 40 százalékot a Paks II. beruházás megvalósításában, de a magyar cégek jelentős tapasztalattal rendelkeznek az energetikai gépgyártás terén is - jelentette ki Kirill Komarov, az orosz állami Roszatom atomenergetikai konszern nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese.

2020 után állítják be a paksi atomerőmű új blokkjait

Itthon2017.11.20, 11:02

Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai - mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a nukleáris ipari beszállítók Atomex-Europe elnevezésű konferenciáján.

Orbán Viktor a Roszatom vezetőivel tárgyalt

Itthon2017.06.14, 16:01

Orbán Viktor miniszterelnök a Roszatom vezetőivel egyeztetett szerda délelőtt az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.

Megalakult az orosz-magyar tagozat Paks szekciója

Gazdaság2017.02.02, 13:57

Mintegy ötven magyar vállalat megalapította a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatán belül a Paks szekciót Budapesten, a munkacsoport információval, kapcsolatrendszerével kívánja segíteni, hogy a magyar ipar, a helyi vállalkozók minél nagyobb arányban részt vegyenek a Paksi Atomerőmű bővítési munkájában.

Beszállna a paksi bővítésbe a GE

Gazdaság2016.11.11, 11:01

Miután a Roszatom finn tenderét megnyerte az amerikai General Electric, Paks II-höz is szívesen szállítana turbinaszigetet – olvasható a pénteki Világgazdaságban.

A Roszatomé lett az egyik paksi beszállító

Gazdaság2016.07.15, 04:58

Száz százalékban a Roszatom érdekeltségébe került a Ganz Engineering Kft., miután az orosz vállalat szentpétervári leánycége kivásárolta a Ganz Gépgyár Holding Zrt. eddigi, 49 százalékos részesedését.

A Roszatom jobban teljesít

Gazdaság2015.12.28, 22:29

Oroszország atomenergia-ügynöksége (a Roszatom) több mint 8 százalékkal növelte a következő tíz évre szóló külföldi megrendeléseinek összértékét 2015 végére.

Moszkva újabb szankciót jelentett be Törökország ellen

Gazdaság2015.12.03, 13:09

Moszkva bejelentette, hogy felfüggesztik a Török Áramlat gázvezeték előkészítési munkálatait. Az Akkuyu atomerőmű megépítéséről Moszkva továbbra is kész tárgyalni Ankarával.

Két orosz atomerőmű került veszélybe

Gazdaság2015.11.28, 15:18

A kötelezettségszegési eljárás után Brüsszel vizsgálatot is indított a paksi bővítés miatt. Az orosz Szuhoj lelövése miatt Moszkva valószínűleg minden Törökországgal közös projektet felfüggeszt, beleértve a Török Áramlat gázvezeték és az első török atomerőmű megépítését. Ukrajna nem szállít semmilyen terméket a Krímbe. A Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdont szerzett a Budapesti Értéktőzsdében. A Klik lejárt tartozása a harmadával nőtt egyetlen hónap alatt. 2016-tól olcsóbbak lesznek a banki átutalások, a Lukoil kutakon is boltokat nyit a Spar, nyugdíjba megy a CBA alapító elnöke. Ez volt a héten a gazdaságban.

Az Alstom is beszállna a paksi építkezésbe

Gazdaság2015.07.03, 20:23

Az Alstom is szállítana turbinát Paks 2 számára, a fejlesztésbe pedig magyar cégeket is bevonnának. A francia cég egy orosz vegyesvállalatán keresztül szállítana, amelyben a Roszatom a többségi tulajdonos.

Megnéztük, hogy milyen lesz a Paks II.

Gazdaság2015.04.29, 10:44

Rendkívül modern és biztonságos lesz a Paks II, az orosz energiafüggőségünk azonban nem vész el, csak átalakul. Megnéztük a paksi beruházás referencia-erőművét, a Belorussziában épült osztroveci blokkot, valamint elmentünk a Roszatom minszki atomexpójára.

Orosz fűtőelemeket szeretnének Pakson

Gazdaság2015.03.18, 12:13

Még tart az egyeztetés az Euratommal a fűtőelemekről, de nagyon közel a megállapodás - mondta Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kormánybiztosa Kalocsán.

Rájár az uniós rúd a magyar kormányra

Gazdaság2015.03.14, 23:24

Elbukhat a paksi bővítés, mert Brüsszel ugyan nem blokkolta a beruházást, de az egyoldalú - az oroszoktól történő - fűtőanyag-beszerzés miatt a szerződést nem is hagyta jóvá az Európai Bizottság. A reklámadót is vizsgálja Brüsszel. A Quaestor csődöt jelentett, aztán felfüggesztették az engedélyét, házkutatást tartottak a székházában. A Buda-Cash-ügyben hárman előzetes letartóztatásba kerültek, a jegybank elmondta, hogy mentek a csalások a brókercégeknél. Világörökségi területeken sem nyithatnak ki a boltok vasárnap, a boltzár március 15-től élesedik. Újra drágultak az üzemanyagok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Nem lehetett kérdezni Paks-ügyben a szóvivőtől

Itthon2015.03.13, 11:14

Világos szabályok vannak Európában, amit mindenkinek be kell tartania – így reagált Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke arra, hogy az EU leállította a paksi bővítésről szóló megállapodást. Lázár János szerint az EU-nak nem érdeke, hogy blokkolja a paksi beruházás. A kormányszóvivőtől nem lehetett kérdezni.

EU-s hatóságok buktathatják el a Paks2-t

Gazdaság2015.02.23, 10:33

EU-s hatóságok érvényteleníthetik a Putyinnal kötött szerződést a paksi bővítésről – írja a Financial Times. A gazdasági hírlap szerint a szerződés trösztellenes törvényeket sérthetett.

Pro és kontra a paksi bővítésről

Környezet2015.02.16, 12:56

Az atomenergetikával foglalkozó szakembereket is meglepetésként érte, amikor 2014. január 14-én Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor megállapodott Magyarország történetének legnagyobb és legdrágább beruházásáról, a paksi atomerőmű bővítéséről. Sok megújuló energia vagy atomerőmű? Az azóta eltelt bő egy év alatt mit sem változtak a bővítés mellett és ellen szóló érvek.

Az oroszok építhetnek atomerőművet Finnországban

Nagyvilág2014.12.05, 15:38

Jóváhagyta a finn parlament, hogy az orosz Roszatom szállítsa le Finnország új atomerőművét. A Fennovioma erőmű 60 százalékban hazai tőkéből épül, de beszáll pénzzel a Roszatom is. Vannak azért aggodalmak.

Hagyjuk az orosz atomot, mondja a Greenpeace - bemutatták a Roszatom-jelentést

Tudomány2014.10.07, 12:48

A Greenpeace szerint minden atom rossz, a Roszatom pedig különösen. Röviden így foglalható össze a legnagyobb nemzetközi zöldszervezet hétfői budapesti sajtótájékoztatója, melyen bemutatták az orosz atomóriás kockázatairól szóló jelentést, és a megjelentek helyszíni beszámolót hallgathattak a kiégett paksi fűtelemek oroszországi céllállomásáról, az Urál hegység közelében fekvő Majakról.

Az az orosz cég épít atomerőművet Bangladesben, amelyik Pakson is

Nagyvilág2014.04.05, 13:36

Az oroszok építenek atomerőművet Bangladesben, a Roszatom húzza fel az ázsiai ország első ilyen létesítményét, és még hitelt is adnak az oroszok.

Roszatom: Az orosz szankciók nem érintik Paksot

Itthon2014.03.27, 18:02

A cég egy kommunikációs vezetője azt mondta, minden nemzetközi kötelezettséget teljesítenek.

Ne az olcsó munkaerőről, az olcsó áramról legyünk híresek! - interjú Lázár Jánossal

Itthon2014.02.07, 16:55

A kormány már rövid távon elképzelhetőnek tartja, hogy monopolhelyzetbe kerüljön az energiaellátásban. Bármikor szívesen tárgyalnak az adásvételről az energiaszolgáltatókkal, ha nem tetszik nekik a rezsicsökkentés – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Origónak adott interjújában. A kormány célja, hogy Magyarország ne az olcsó munkaerő, hanem az olcsó áram miatt legyen versenyképes.

Még sehol sincs olyan reaktor, amilyen Pakson lesz

Tudomány2014.01.24, 15:10

A korábbiak alapján, de jóval fejlettebb biztonsági rendszerekkel épül az a két reaktor, amelyeket az orosz Roszatom Paksra szán, és végül pályáztatás nélkül kapott zöld utat a megépítésükhöz. Jelenleg pontosan ugyanilyen reaktor még sehol nem üzemel. Az új biztonsági rendszerek nélkül ma már nem lehet új atomerőművet építeni az Európai Unióban, és más gyártók új reaktorai is rendelkeznek hasonló megoldásokkal. Infografika a MIR-1200-asról.

Az atomhivatalnak sem szóltak a paksi üzletről

Itthon2014.01.23, 14:12

Nem kérte ki a kormány az Országos Atomenergia Hivatal véleményét a paksi bővítésről szóló döntés előtt, de erre nincs is előírás, és csak olyan országokban szokás előre minősíttetni a szóba jövő reaktortípusokat, ahol sok atomerőmű épül.  

Szlovákiában is elcsíphet egy atomerőművet a Roszatom

Gazdaság2014.01.17, 14:33

Apátszentmihályban 2025 körül indíthatják a 10-12 milliárd eurós beruházást igénylő új erőmű próbaüzemét.

Atomerőmű mellé építettem a házam

Gazdaság2013.10.17, 13:37

A parlament 2009-ben eldöntötte, hogy Magyarország a Paksi Atomerőmű 2032 és 2037 között elöregedő négy reaktora helyett két új, nagyobb teljesítményű blokkot építtet. Hogy kivel, arra tendert írnak majd ki. Az egyik nagy esélyesnek tűnő Roszatom már készül a lehetőségre. Az orosz állami óriásvállalat két vezetője, Kirill Komarov és Leos Tomicek a brünni Atomex atomenergetikai fórumon beszélt az Origónak többek között arról, hogy milyen finanszírozásban épít erőműveket, létezik-e abszolút biztonság, és hogy nálunk miért nem jöhet szóba annyi helyi beszállító, mint a cseheknél.

Kerekeken guruló röntgennel lövik az utakat

Auto2013.08.23, 10:29

A Roszatom fejlesztése menet közben ad képet a vizsgált útszakasz állapotáról, figyelmeztet a kritikus részekre.

Ellen-Csernobil épül Szentpétervár mellett

Környezet2014.05.21, 12:34

Hétszeres biztonsági rendszerrel látják el a Leningrád 2 atomerőművet Oroszországban. Többek között olyan olvadékcsapda kerül bele, amilyennel elkerülhető lett volna a fukusimai katasztrófa. Építőtelepi riport.

Jól járnának a cégek Paks bővítésével

Gazdaság2013.06.11, 08:47

Az orosz Roszatom legalább 40 százalékosra tervezi a magyar beszállítók arányát, amikor elindul a paksi atomerőmű tervezett bővítési tenderén - közölte a cég.

Nem csak Paks érdekli a Roszatomot

Gazdaság2013.04.15, 07:35

Az oroszok az atomerőmű bővítése mellett szélerőműveket is terveznének, illetve gyártanának Magyarországon.

Nem lehet játszani az új orosz atomreaktorral

Tudomány2013.04.04, 14:54

Az oroszok szuperbiztonságosnak tartják új atomreaktorukat, a MIR-1200-at, ezt ajánlják majd Paksra is, darabonként 5 milliárd euróért. Számos új biztonsági fejlesztés mellett az új reaktor magától letilt, ha valaki veszélyes parancsot adna neki.

Jól jön a válság az orosz államosítóknak

Gazdaság2009.03.29, 17:36

Oroszországban 2000 óta töretlenül zajlik a stratégiai iparágak visszaállamosítása. Először az olaj- és gáziparban vette vissza a központi kormányzat az irányítást, most pedig már a bankrendszer és a fémipari, nyersanyagkitermelő cégek vannak napirenden. Az államosítási törekvések - amelyeket hivatalosan szinte hetente cáfol vagy megerősít a moszkvai kabinet, illetve az elnöki adminisztráció valamelyik embere - a válsággal új lendületet kaphatnak. Az eladósodott tulajdonosok ugyanis csak az államban bízhatnak, ám a kormány cserébe várhatóan részvényeket kér majd.

Moszkva kész uránt dúsítani Irán számára

Nagyvilág2005.11.03, 19:06

Oroszország felajánlotta Iránnak, hogy uránt dúsít a busehri atomerőmű számára egy közös vállalkozás keretében - erősítették meg az orosz atomenergia-ügynökség (Roszatom) berkeiben csütörtökön.

Oroszország leállítja plutóniumot gyártó atomreaktorait

Nagyvilág2005.02.26, 13:13

Oroszország a következő két-három évben leállítja utolsó három, atomfegyver előállításához használt plutóniumot gyártó atomreaktorát - közölte szombaton az orosz állami atomenergia-hivatal, a Roszatome illetékese.

Előző
  • 1
Következő