Ross Brawn

címke rss

Hamilton nem tudja, mitõl lassú a Mercedes

Gphírek2013.04.19, 16:59

Az már pénteken kiderült, hogy a csapat autója Bahreinben nem olyan gyors, mint az elõzõ három verseny helyszínén volt. Lehet, hogy rossz irányba mentek a beállításokkal.

Hamiltont gumitörmelék hátráltatta

Gphírek2013.04.14, 12:50

A kínai verseny közepén az elsõ szárnyára ráragadt néhány darab az autókról leszakadó gumitörmelékbõl, részben ezért nem tudta tartani a lépést a gyõztes Fernando Alonsóval. Ross Brawn azonban elismerte, hogy a Mercedes amúgy sem volt elég gyors, és Hamilton sem a törmeléket hibáztatja az alulkormányzottságért.

Új csodafegyvere lehet a Mercedesnek

Gphírek2013.04.12, 06:12

Az egyelõre FRIC néven ismert speciális futómûnek, amelyen 2011 óta dolgoznak, szerepe lehet abban, hogy a csapat idén autója ennyire gyors lett. Valószínûleg a Lotus is rendelkezik hasonlóval.

Brawn: Elkerülhetetlen volt a csapatutasítás

Gphírek2013.03.26, 12:45

A Mercedes csapatfõnöke semmiképpen sem akarta kockára tenni a harmadik és a negyedik helyet Malajziában, ezért utasította pilótáit, hogy tartsák a pozíciójukat. Lewis Hamilton mellett Nico Rosbergnek is takarékoskodnia kellett a benzinnel, ezért a csapat újragondolja a stratégiáját.

Rosberg: Szárazon a Mercedes volt a leggyorsabb

Gphírek2013.03.23, 13:05

Hamilton és õ csak a 4. illetve a 6. rajtkockát kaparintották meg a Malajziai Nagydíjra, mert az esõs Q3-ban eltaktikázták magukat a gumikkal.

Távozik a Mercedes vezérigazgatója

Gphírek2013.03.22, 04:28

Folytatódik a szervezeti átalakítás a Mercedesnél: a hónap végén távozik Nick Fry vezérigazgató, aki tizenegy év után hagyja el a csapatot.

A Mercedes nem tudja, minek szerzõdteti Lowe-ot

Gphírek2013.03.20, 15:30

Várhatóan Ross Brawn sorsától függ, hogy Paddy Lowe milyen szerepkörben állhat munkába 2014-ben a Mercedesnél. A németek még mindig nem erõsítik meg, hogy leigazolták a McLaren szakemberét.

Hamilton: A McLaren több pénzt ajánlott

Gphírek2013.03.18, 09:44

Egy verseny után úgy tûnik, jól sült el, hogy átigazolt a Mercedeshez, és azt állítja, ennek nem is anyagi okai voltak.

Hamilton nem számított ilyen jó kezdésre

Gphírek2013.03.17, 11:51

Bár rajthelyéhez képest két pozíciót veszített Melbourne-ben, elégedett az ötödik helyezéssel. A közepes gumikon nem volt jó a Mercedes balansza, ezért kellett taktikát váltaniuk.

Hamilton sérült padlólemez miatt csúszott ki

Gphírek2013.03.15, 11:38

Lewis Hamilton a második edzés végén történt incidens ellenére rendkívül elégedett a Mercedes pénteken nyújtott teljesítményével. Nico Rosberg autója váltóhiba miatt állt le, de õ került a legközelebb a Red Bullokhoz Melbourne-ben.

Brawn: A Mercedesé a legjobb versenyzõpáros

Gphírek2013.03.15, 06:04

A Mercedes csapatfõnöke szerint a mezõnyben mindenkit überel a Lewis Hamilton-Nico Rosberg páros. Brawn úgy véli, kettejük között csak nüanszok dönthetnek a szezon során.

A Mercedesnél óvatosan értékelik a villantásokat

Gphírek2013.03.05, 17:57

Nem gyõzik hangsúlyozni a csapatvezetõk és a versenyzõk, hogy a teszteken mutatott jó formájukból még korai lenne bármire is következtetni a jövõt illetõen. A felkészülés során azonban nem blöfföltek.

Hamilton: Rosberget alulértékelik

Gphírek2013.02.12, 16:44

A brit szerint új csapattársa jobb, mint sokan gondolják, ez pedig õt is rá is motiválóan hat. Brawn máris elégedett Hamilton hozzáállásával.

Hamilton: A Mercedes nem katasztrófa

Gphírek2013.02.08, 19:18

A brit azt kapta, amire számított. Ross Brawn máris el van ragadtatva a visszajelzéseitõl.

Hamilton gyenge pontja a magánélete lehet

Gphírek2013.01.30, 13:40

Jackie Stewart nem érti, Lewis Hamilton miért hagyta el a McLarent. Szerinte a britnek figyelnie kell arra, hogy a magánélete ne legyen negatív hatással a teljesítményére.

Brawn: Itt én vagyok a fõnök, és az is maradok

Gphírek2013.01.25, 12:00

A menesztésérõl szóló pletykákra reagálva kijelentette, hogy továbbra is õ marad a csapatfõnök. A Mercedes valóban felvette a kapcsolatot a McLaren technikai igazgatójával, de Brawn azt mondja, ez az esetleges utódlási lehetõség miatt történt.

Ross Brawnt kitúrhatják a Mercedestõl

Gphírek2013.01.22, 17:18

Úgy tûnik, a csapat teljesen átszervezi a menedzsmentjét. Toto Wolff lehet az új fõnök, bár azt állítja, nem tud Brawn távozásáról.

Brawnt hibáztatják a Mercedes kudarcáért

Gphírek2013.01.09, 13:39

Hans-Joachim Stuck szerint Norbert Haug csak bûnbak volt, és a távozása az egész autósport számára súlyos veszteség.

Aerodinamikai átállás fogta vissza a Mercedest

Gphírek2013.01.03, 12:34

Ross Brawn nem elõször fejtette ki, hogy a balszerencsés, de elkerülhetetlen idõzítés okozta a csapat visszaesését, amely ezért csak átmeneti lesz.

Norbert Haug elhagyja a Mercedest

Gphírek2012.12.13, 17:01

A német gyártó sportigazgatója 22 év után köszön le a posztjáról. A Mercedes jövõre már az elsõ teszten beveti új autóját, és Ross Brawn szerint joggal várhatják optimistán a 2013-as idényt.

Brawn: Kevesebb rejtélye lesz az új gumiknak

Gphírek2012.12.12, 15:16

A Mercedes csapatfõnöke úgy érzi, a Forma-1-es mezõny tanult az idei fiaskóból, ezért több figyelmet fordít majd az új gumik megismerésére, így jövõre valószínûleg nem fognak annyi meglepetést okozni az abroncsok, mint 2012-ben.

Brawn: Hamilton titkon bízik a gyõzelmekben

Gphírek2012.12.04, 11:03

Bár a versenyzõ számít rá, hogy elsõ évében valószínûleg kevés sikerélménye lesz új csapatánál, Brawn kijelentette, a Mercedes mindent megtesz azért, hogy Hamilton és Nico Rosberg az élmezõnyben harcolhasson. Szerinte Hamilton a szíve mélyén a gyõzelmeket tûzi ki célul.

Brawn: A Red Bull nem sokáig örülhet

Gphírek2012.11.27, 13:45

A Mercedes csapatfõnöke, aki korábban aktívan hozzájárult a Ferrari éveken át tartó gyõzelmi sorozatához, biztos benne, hogy a Red Bull csak rövid ideig fog sütkérezni a sikerben, hiszen nagyon hamar rá kell hangolódniuk a következõ évi megmérettetésre. Christian Horner kijelentette, a Red Bull képes lesz még tovább fejlõdni.

Hamilton elsírta magát egy interjúban

Gphírek2012.11.24, 16:36

Amikor arról kérdezték, hogy milyen érzés lesz utoljára célba érnie a McLarennel, nem bírt uralkodni az érzelmein. Egy medence partján üldögélve döntötte el, hogy a Mercedeshez igazol.

Schumacher mindent az esõre tett fel

Gphírek2012.11.24, 20:53

A hétszeres világbajnok csak a 14. lett utolsó Forma-1-es idõmérõjén, az esõbeállításokat okolta a vártnál gyengébb teljesítmény miatt. Rosberg autóját is esõre állították be, de õ még éppen befért a Q3-ba, bár a 10. helynél végül nem jutott elõrébb.

Átszervezés is hátráltatta idén a Mercedest

Gphírek2012.11.23, 17:54

A Coanda-kipufogót azért mellõzik, mert a gumik viselkedését fontosabbnak tartják megérteni, de nem csak emiatt esett vissza a teljesítményük a szezon eleje óta.

Schumacher nem számít csöpögõs búcsúra

Gphírek2012.11.20, 18:33

Úgy véli, a hétvégén kevésbé lesz érzelmes a Forma-1-es búcsúja, mint amikor 2006-ban elõször vonult vissza. A Mercedes csapatfõnöke, Ross Brawn tisztelgett a német teljesítménye elõtt.

Schumacher csak ironizálni tud a zuhanásán

Gphírek2012.11.19, 11:58

Az USA Nagydíj elõzéseinek jelentõs hányadát rajta hajtották végre, és olyan lassú volt, hogy arra gyanakszik, az elsõ szett gumija sérült lehetett.

Hiba volt a dupla DRS, ismerik el a Mercedesnél

Gphírek2012.11.13, 12:20

A koncepció önmagában jól mûködhetett volna, de túlságosan lekötötte a csapat erõforrásait, akadályozva az egyéb fejlesztéseket.

A Mercedes felturbózott költségvetéssel várja Hamiltont

Gphírek2012.11.03, 13:19

Német lapértesülések szerint a Mercedes majdnem harmadával megnöveli a költségvetését, hogy valóban versenyképes csapatként fogadhassa a jövõre érkezõ Lewis Hamiltont.

A Mercedes és a Lotus lemond a dupla DRS idei bevetésérõl

Gphírek2012.10.31, 14:04

Mindkét csapat foglalkozik a berendezés fejlesztésével, de valószínûleg egyiknél sem fogják élesben használni a 2012-es szezon hajrájában.

Lauda nem bitorolja el Ross Brawn helyét

Gphírek2012.10.31, 07:00

Az osztrák egyre több idõt tölt a Mercedes gyárában, de tagadja, hogy jelenléte Ross Brawn állását veszélyeztetné. Szerinte több együttmûködésre van szükség az angliai és a stuttgarti gyárak között, az idei autót pedig túl bonyolultnak tartja.

Radikális változásokra van szükség a Mercedesnél

Gphírek2012.10.26, 10:15

Ross Brawn elismeri, hogy a csapatnak jövõre teljesen át kell építenie az autóját. Szerinte idén azért kerültek leszálló ágba, mert késõn vették át a Coanda-kipufogó technológiáját.

Schumacher azt hitte, két éven belül bajnok lehet

Gphírek2012.10.24, 12:34

A német bevallotta, 2010-es visszatérésétõl azt várta, hogy harcba szállhat a nyolcadik világbajnoki címéért. A Brazil Nagydíjon szép búcsút remél.

A Mercedes még nem írja le az idei szezont

Gphírek2012.10.19, 15:53

A németek a hátralévõ négy versenyen is a lehetõ legjobb eredményt szeretnék elérni, bár idõközben már a 2013-as szezonra tesztelnek. A soron következõ pályák jobban kedvezhetnek nekik.

Schumacher úgy érzi, Hamilton feltartotta

Gphírek2012.10.06, 10:56

Egyik Mercedes pilóta sem tudta magát beverekedni a Q3-ba a Japán Nagydíj idõmérõjén, bár Schumacher úgy érzi, egy feltartás nélkül összejöhetett volna neki a továbbjutás. Már csak a jó versenytempóban bíznak.

Schumacher túlságosan elõre koncentrált

Gphírek2012.10.05, 11:59

A szuzukai balesetét az okozta, hogy a figyelme már a következõ kanyarra összpontosult. Nico Rosberg napja sem volt sima, neki az elhúzódó motorcsere rövidítette le a felkészülését.

Brawn: Schumacher az évszázad versenyzõje

Gphírek2012.10.04, 18:09

A Mercedes fõnöke szerint akkor is érdemes erre a megtisztelõ címre, ha a visszatérése a vártnál rosszabbul sült el. Vettel biztos benne, hogy az egész Forma-1-nek hiányozni fog.

Rosberg nem lesz másodhegedûs a Mercedesnél

Gphírek2012.10.01, 16:21

Lewis Hamilton egyszer sem említette a tárgyalások során, hogy kiemelt státuszt szeretne csapaton belül. Nico Rosberg is biztos benne, hogy egyenlõ bánásmódban részesülnek majd.

Mercedes: Most már muszáj teljesítenünk

Gphírek2012.09.28, 18:40

Lewis Hamilton szerzõdtetésével a Mercedes arra törekszik, hogy a közeljövõben a mezõny összes csapatával felvegye a versenyt. Niki Lauda a menedzsmentben kap szerepet.

Brawn: Még várni kell a Mercedes döntésére

Gphírek2012.09.27, 14:15

A csapatfõnök továbbra sem hajlandó konkrétumokat elárulni a Mercedesnél zajló tárgyalásokról, bár azt gyakorlatilag elismerte, hogy Lewis Hamiltonnal is kapcsolatban állnak.

A Mercedes elviszi az új kipufogót Szingapúrba

Gphírek2012.09.19, 16:32

A pénteki szabadedzéseken mindkét versenyzõ autójára felszerelik az eszközt, amelytõl komoly javulást várnak. Ha beválik, versenykörülmények között is bevetik a Szingapúri Nagydíjon.

Még mindig nem elég olcsó a Forma-1

Gphírek2012.09.18, 15:14

Ross Brawn egyértelmûen a költségek további csökkentését támogatja a technikai korlátozásokkal szemben, a Lotust irányító Eric Boullier azonban megemlítette, hogy három módszer is létezik a spórolásra.

A Mercedes folytatja az új tripla DRS tesztelését

Gphírek2012.09.12, 16:22

Az új kipufogó-elrendezés mellett a dupla DRS továbbfejlesztett verzióját is kipróbálták a Magny-Cours-i teszten. Sam Bird egyelõre nem tudja megítélni, mekkora elõnyt jelenthetnek az új alkatrészek.

Már a Mercedes is teszteli a spéci kipufogót

Gphírek2012.09.11, 13:27

A fiatal versenyzõk tesztjét nagyrészt arra szánják, hogy folytassák a továbbfejlesztett dupla DRS finomhangolását, valamint kipróbálják az élcsapatok által régóta használt kipufogó-elrendezést. Az autót Sam Bird vezeti.

Schumacher hosszabb versenyt szeretett volna

Gphírek2012.09.09, 19:54

Titkon remélte, hogy a Mercedes jobb lehet a 6-7. helynél, annak viszont örül, hogy szerinte egyértelmûen felfelé ívelõ tendenciát mutattak. Nico Rosberggel együtt az elsõ etapban szenvedett.

Schumacher a páros oldal elõnyében bízik

Gphírek2012.09.08, 17:06

A Mercedes versenyzõi elégedettek a monzai idõmérõn elért eredménnyel, és pontszerzésben reménykednek vasárnap. Ráadásul mindketten jól jártak Paul di Resta büntetésével.

Schumacher: Jobbak vagyunk, mint az elõzõ futamokon

Gphírek2012.09.07, 17:58

A DRS-problémák ellenére a Mercedes mindkét versenyzõje elégedett a pénteki edzéseken mutatott teljesítménnyel, bizakodva várják a vasárnapi versenyt.

Schumacher a csapatvezetésben kaphat szerepet

Gphírek2012.09.07, 13:37

A Michael Schumacher jövõjét övezõ találgatások kapcsán Ross Brawn csapatfõnök úgy nyilatkozott, a hétszeres világbajnok akár a Mercedes GP menedzsmentjében is szerepet kaphat.

Schumacher megússza váltócsere nélkül

Gphírek2012.09.07, 11:21

Spában megsérült a hatodik fokozata, de a Mercedesnél bíznak benne, hogy a fogaskerék cseréjével orvosolták a problémát. Ross Brawn szerint a német autógyár nem állítja le a Forma-1-es programját.

A Mercedes nem állítja le az idei autó fejlesztését

Gphírek2012.09.01, 16:14

Bár a Mercedes számára minden bizonnyal elúszott a 2012-es világbajnoki cím, a szezon végéig fejlesztik az idei autót, hiszen ebbõl jövõre is hasznot húzhatnak. Még mindig a megfelelõ balanszot keresik.

Schumacher: Ennyi volt az autóban

Gphírek2012.09.01, 18:12

Michael Schumacher úgy érzi, 13. rajthelye ellenére mindent kihozott az autójából a Belga Nagydíj idõmérõ edzésén. Csapattársa, Nico Rosberg még rosszabbul járt, mert már a Q1-ben kiesett, ráadásul büntetést is kapott.

Brawn nem akar pecázást a Forma-1-bõl

Gphírek2012.08.22, 14:26

Úgy véli, a horgászatban elfogadható, hogy valaki mázlival sikert érjen el, de a Forma-1-ben nem. A szakember reméli, hogy a szezon második felében csökken a véletlen szerepe.

A csodafegyver visszalõ: mi a baj a Mercedesszel?

Gphírek2012.08.07, 12:19

Egy technikai elemzés szerint a nagy találmányként beharangozott dupla DRS lehet az egyik oka a csapat vergõdésének. A Mercedes az elmúlt hónapokban visszafelé fejlõdött.

Túlságosan pályafüggõ a Mercedes formája

Gphírek2012.08.02, 18:54

Ross Brawn úgy véli, noha az autójuk néhány pálya jellegéhez jól illik, fontos, hogy az összes nagydíjhelyszínen erõs legyen.

A hosszú kanyarokban senyved a Mercedes

Gphírek2012.08.01, 13:55

Ross Brawn szerint az a Mercedes legfontosabb dolga, hogy minden pályán versenyképessé tegyék az autójukat. A Hungaroringen a hosszú kanyarok miatt küszködtek.

Mégis betiltják a dupla DRS-t

Gphírek2012.07.31, 15:59

Megszabadulnak a Mercedes innovációjától, mert attól tartanak, hogy költekezési versenyt indít el. A Lotus azért tovább dolgozik a sajátján.

Brawn: Az FIA-nak kell megítélni a Red Bull ügyeit

Gphírek2012.07.29, 17:28

A Mercedes csapatfõnöke szerint nem az ellenfelek dolga ítéletet hozni a Red Bull kétes ügyeiben, bízniuk kell abban, hogy az FIA megfelelõen kezeli a helyzetet.

Schumacher miatt szakították meg a rajtot

Gphírek2012.07.29, 19:18

Nem számított rá, hogy azonnal új felvezetõ kör kezdõdik, ezért leállította a motorját. Ross Brawn szerint a Hungaroringen a 10. hely volt a maximum, amit a Mercedes elérhetett.

Schumacher: Nagy a lemaradásunk

Gphírek2012.07.28, 21:04

A Mercedes idei legrosszabb idõmérõjét produkálta, Nico Rosberg a 12., Michael Schumacher a 17. helyen végzett. A meleg és a sok lassú kanyar nem fekszik az autónak.

Brawn: Kezdjük megérteni a gumikat

Gphírek2012.07.25, 18:53

A Mercedes fõnöke szerint a csapatoknak még mindig sok váratlan helyzetre kell reagálniuk, de végre kezdik átlátni, hogy mire számíthatnak.

A Mercedesnek fél másodperc a lemaradása

Gphírek2012.07.24, 16:50

A csapatnál azt mondják, körönként ennyivel lassabbak az élcsapatok autóinál. Ross Brawn elismerte, hogy júliusban elmaradt a formájuk a várttól.  

Schumacher: A hetedik hely volt a maximum

Gphírek2012.07.22, 18:40

Michael Schumacher nem túl elégedett a hockenheimi helyezésével, de úgy véli, ennél több nem volt az autóban. Nico Rosberg jól szórakozott a versenyen, miközben tizenegy helyet javított a rajtpozíciójához képest.

Schumachernek a Q1-ben mûszaki problémája volt

Gphírek2012.07.21, 18:01

Michael Schumacher az idei tíz versenybõl már hatodik alkalommal került a legjobb négybe az idõmérõ edzésen, de csapatfõnöke szerint ezúttal még elõrébb is végezhetett volna. Csapattársa, Nico Rosberg nem tudta felmelegíteni az esõben a gumijait, ezért már a Q2-ben kiesett.

Schumacher épp rádiózott, ezért csúszott ki

Gphírek2012.07.20, 17:39

A német sok munkát adott a szerelõinek, miután a második hockenheimi szabadedzés végén a falhoz csapta a Mercedest. Nico Rosberg pedig öt rajhelyes büntetést kap a vasárnapi futamra.

Schumacher nem akar visszavonulni

Gphírek2012.07.12, 16:26

A Mercedes sem tárgyal más versenyzõkkel, amíg a hétszeres világbajnokkal nem tisztázták a jövõt. Schumacher úgy érzi, még túl keveset ért el a visszatérése óta. Érik a hosszabbítás.

Mercedes: Schumacheré lehetett volna a pole

Gphírek2012.07.07, 19:33

A német úgy érzi, a Mercedes tempója szárazon is tûrhetõ, de az intermediate és esõgumikon még jobb. Rosberg nem érti, miért volt lassú a silverstone-i idõmérõn.

A Mercedes annak örül, hogy nem törtek össze az autói

Gphírek2012.07.06, 19:13

A nehéz körülmények ellenére a Mercedesnél hasznos munkát is tudtak végezni pénteken, de nem bízzák el magukat a harmadik és a negyedik helytõl, mivel tudják, hogy a kevés megtett kör miatt az erõviszonyok még nem kristályosodtak ki teljesen.

A Mercedes a gumikért hanyagolja a fejlesztéseket

Gphírek2012.07.06, 15:44

Ross Brawn úgy véli, a Pirelli nehezen kezelhetõ abroncsai teljesen átalakítják az évközi fejlesztési versenyt, így a Mercedesnél idén inkább a gumik viselkedésének optimalizálására koncentrálnak.

Új Red Bull-uralomtól tartanak az ellenfelek

Gphírek2012.07.05, 09:14

A csapatok körében megoszlanak a vélemények arról, hogy a Red Bull elsöprõ valenciai fölénye egyszeri eset volt-e, vagy tartósan megmarad.

Hat héten belül eldõl Schumacher jövõje

Gphírek2012.07.04, 09:28

A Mercedes csapatfõnöke, Ross Brawn azt mondja, a nyár végéig határoznak róla, hogy a hétszeres világbajnok folytatja-e a versenyzést.

A bosszús Rosberg Hamiltonra panaszkodik

Gphírek2012.06.23, 17:44

A Mercedesnél úgy érzik, Rosberg beférkõzhetett volna az elsõ rajtsorba Valenciában, ha nem akadályozza õt Hamilton. Michael Schumacher magát okolja a Q2-es kiesés miatt, úgy gondolja, elõbb túl agresszív, majd túl óvatos volt.

Schumacher néha tesztpilótának érzi magát

Gphírek2012.06.20, 14:31

A német kijelentette, a sorozatos technikai hibák nem fogják befolyásolni a jövõjével kapcsolatos döntését. Szerinte visszatérése óta most vezet a legjobban.

Schumacherre gyúr a Mercedes

Gphírek2012.06.15, 16:06

Most az az elsõdleges céljuk, hogy ne legyen több mûszaki hibája. A német bizakodva várja az Európa Nagydíjat.

Már nem Ross Brawn a Mercedes stratégája

Gphírek2012.06.11, 14:11

Nem õ hozza, legfeljebb felülbírálja a csapat döntéseit a versenyek közben. Rosberg úgy érzi, Montrealban éppen a stratégia miatt lett csak hatodik.

Rosberg szerint a Mercedes volt a legerõsebb

Gphírek2012.05.28, 12:52

Úgy érzi, hogy az õ autója volt a legjobb Monacóban, ettõl függetlenül örül a 2. helynek. A mûszaki hibát szenvedõ Michael Schumacher viszont csalódott, mert dobogós eredményre számított.

Schumachernek így még édesebb az idõmérõs siker

Gphírek2012.05.26, 18:16

A német veterán számított rá, hogy a Mercedesnek kedvezhet a monacói pálya, és a visszatérése utáni vergõdés fényében még édesebbnek érzi az idõmérõ megnyerését. Büntetése miatt csak a 6. helyrõl rajtolhat, de ígéri, hogy próbálkozni fog az elõzéssel.

Brawn: Nincs értelme a gumikra panaszkodni

Gphírek2012.05.25, 13:45

Ross Brawn úgy gondolja, panaszkodás helyet inkább igyekezniük kellene a csapatoknak, hogy minél elõbb megértsék a gumik viselkedését. Szerinte a jelenlegi helyzet még mindig jobb, mint a túl kiszámítható Bridgestone-ok idején.

Brawn: A Mercedes cserbenhagyta Schumachert

Gphírek2012.05.23, 11:20

Miután a Spanyol Nagydíjat rosszullét miatt kihagyta, Monacóba újra elutazott. Azonnal meg is védte Michael Schumachert.

Kedvezhet a Mercedesnek a monacói pálya

Gphírek2012.05.18, 13:58

Michael Schumacher és Nico Rosberg egyaránt úgy gondolja, hogy megvillanthatják autójuk erõsségeit a Monacói Nagydíjon. Schumacher elszánt, hogy ellensúlyozza a büntetésébõl származó hátrányt.

Brawn betegség miatt kihagyja Barcelonát

Gphírek2012.05.10, 12:33

Orvosai tanácsára nem vesz részt a Spanyol Nagydíjon, de Monacóban várhatóan újra ott lesz.

Brawn: Idén a beállítások jelentik a kulcsot

Gphírek2012.05.08, 12:19

A Mercedes csapatfõnöke szerint annak van a legjobb esélye a gyõzelemre, aki már szombaton eltalálja, milyen beállításokra lesz szükség a futamon. Vijay Mallya úgy véli, idén a versenyzõk szerepe is nagyobb az eddiginél.

A Mercedes nem ismeri saját formáját

Gphírek2012.04.17, 14:41

Ross Brawn nem tudja, hogy a sanghaji gyõzelem a Mercedes fölényének, vagy a többiek rossz formájának volt köszönhetõ. Norbert Haug szerint minden idõk egyik legjobb szezonja lehet az idei.

Rosberg Kínában volt, de Le Mans-ban érezte magát

Gphírek2012.04.15, 15:11

Az utolsó húsz kört olyan hosszúnak érezte, mintha nem is a Kínai Nagydíjon, hanem egy 24 órás versenyen lenne éppen. Ross Brawn mindössze egyéves volt, amikor a Mercedes legutóbbi gyõzelmét aratta.

Körönként 4 tizedet érhet a Mercedes szárnya

Gphírek2012.04.14, 05:54

A Lotus szerint ennyit számít a DDRS az idõmérõn, ezért csak akkor érdemes lemásolni, ha ez legfeljebb négy verseny alatt kivitelezhetõ.

A versenytempón dolgozott a Mercedes

Gphírek2012.04.13, 12:19

A Mercedes versenyzõi elégedettek a sanghaji szabadedzéseken nyújtott teljesítményükkel, azonban tudják, hogy a versenytempójuk még nem megfelelõ.

Brawnt nem aggasztják Rosberg hibái

Gphírek2012.04.13, 09:54

Nico Rosberg eddig mindkét idõmérõn hibázott a leggyorsabb körében, csapatfõnöke szerint azonban nem a versenyzõ képességeivel van baj, és a jövõben nagyszerû eredményeket láthatunk tõle.

Megbukott a Mercedes elleni óvás

Gphírek2012.04.12, 19:59

A Lotus az idény harmadik F1-es versenye elõtt óvást nyújtott be a Mercedes vitatott hátsó légterelõje miatt, amit azonban a Kínai Nagydíj sportfelügyelõi egyhangúlag szabályosnak minõsítettek.

Így mûködik a Mercedes trükkös szárnya

Gphírek2012.04.07, 14:48

A riválisok közül a Red Bull és a Lotus máig vitatja, hogy a mozgatható hátsó szárnyhoz kapcsolt F-csatorna szabályos. Sokáig a mûködési mechanizmusa is talányos volt, de most kísérletet teszünk rá, hogy a Mercedes újítását ábrák segítségével elmagyarázzuk.

Olcsó megoldás a Mercedes titokzatos találmánya

Gphírek2012.04.06, 17:26

Ross Brawn kijelentette, nagyon olcsó kifejleszteni azt a speciális F-csatornát, amely miatt több rivális istálló támadja a Mercedest. A csapatfõnök változatlanul hisz a megoldás szabályosságában.  

Kínában fény derül a Mercedes fejlõdésére

Gphírek2012.04.05, 15:52

A csapat elsõsorban azon dolgozik a háromhetes szünetben, hogy megszüntesse az erõteljes gumikopást. Ross Brawn reméli, hogy a munkájuk a Kínai Nagydíjon kamatozni fog.

Az FIA újra megvizsgálja a Mercedes szárnyát

Gphírek2012.04.03, 13:56

Charlie Whiting a Kínai Nagydíj elõtt, a Red Bull és a Lotus kérésére újra megvizsgálja a Mercedes vitatott hátsó szárnyát, de úgy tûnik, az FIA kitart az álláspontja mellett, és az ellenfelek érvei dacára nem tiltja be az eszközt.

A Mercedes elismeri, hogy gondban van

Gphírek2012.03.26, 07:28

Ross Brawn szerint nem az a baj, hogy az autójuk túlságosan koptatja a gumikat, de meg kell fejteniük a "talányt", hogy a versenyen vajon miért lassabbak, mint az edzésen.

A Mercedesnek bejött a több dudás egy csárdában

Gphírek2012.03.21, 16:48

Ross Brawn azt állítja, nem okoz problémákat, hogy több neves technikai igazgatót szerzõdtettek a csapathoz. Szerinte ez 2014-ben fog csak igazán megtérülni.

Schumachernek még mindig jó elõérzete van

Gphírek2012.03.20, 13:51

A csalódást keltõ Ausztrál Nagydíj után a Mercedes elõrelépésre számít Malajziában. Úgy vélik, alapvetõen gyors az autójuk, az abroncsokkal viszont kíméletesebben kell bánniuk.

Óvásra készülnek a Mercedes szárnya ellen

Gphírek2012.03.17, 12:29

A Red Bull és a Lotus részérõl már megkeresték Charlie Whitingot, mert úgy vélik, a Mercedes egyedi hátsó légterelõje nem szabályos. Akár óvhatnak is a futam után.

A dobogóra tör a Mercedes

Gphírek2012.03.17, 10:22

A csapat a versenytempójában bízik, úgy vélik, az Ausztrál Nagydíjon Michael Schumacher és Nico Rosberg is erõsen szerepelhet.

Brawn szeretné maradásra bírni Schumachert

Gphírek2012.03.16, 12:26

Pedig a helyére állítólag Hamilton a Mercedes egyik jelöltje. Egyelõre azonban egyikük sem foglalkozik a jövõjével.

Schumacher újra érzi

Gphírek2012.03.16, 10:45

Miután az ausztráliai idénynyitó második szabadedzésén õ volt a leggyorsabb, elismerte, hogy a Mercedes ígéretes formában van, de a valódi erõviszonyokról továbbra sem mert találgatásokba bocsátkozni.