Ross Brawn

címke rss

A Mercedes egyelőre úgy készül, hogy lesz Kínai Nagydíj

Gphírek2020.02.11, 15:52

Toto Wolff már intézi az okmányait az áprilisban esedékes Kínai Nagydíj kapcsán, de elismerte, a közegészségügyi szempontok a legfontosabbak a verseny megrendezésének ügyében. Még hetek is eltelhetnek, mire döntés születik az ügyben.

Száműznék a csili-vili palotákat az F1-es paddockból

Gphírek2020.02.10, 12:30

Könnyen előfordulhat, hogy már nem sokáig láthatjuk az európai F1-es futamokra oly jellemző, mára hatalmas palotákká fejlődött motorhome-okat, miután azok nem éppen kímélik a környezetet.

Az F1 vezetése szerint a Mercedes nem száll ki 2020 végén

Gphírek2020.02.08, 13:08

Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős igazgatója úgy gondolja, a Daimler vezetése örül a költségplafon bevezetésének, mivel annak segítségével az eddigiekkel ellentétben pontosan látni fogja, hogy mire költ az F1-es csapat. Éppen ezért nem is tervezik, hogy az idei szezon végén elhagyják a sportágat.

Hamiltonnak és Schumachernek van egy ritka, közös vonása, véli Brawn

Gphírek2020.02.06, 22:21

Az F1 történetének két legeredményesebb versenyzőjének is volt csapatfőnöke az F1 jelenlegi sportigazgatója, Ross Brawn. A brit szakember elárulta, a két pilótának vannak ritka, közös vonásai, de Michael Schumacher rendelkezett olyan készségekkel is, amelyekre Lewis Hamiltonnak már nincs szüksége.

Évekkel később is elvehetik az F1-es vb-címet a csalóktól

Gphírek2019.12.28, 13:00

A Forma-1-be 2021-ben érkező költségplafon hatása összességében várhatóan pozitív lesz, de lehetnek árnyoldalai is, adott esetben ugyanis még a következő szezonban sem lehetünk biztosak az előző idény végeredményében.

Brawn visszavágott, miután a Racing Point bírálta a 2021-es autót

Gphírek2019.12.13, 11:49

Ross Brawn tagadja, hogy a 2021-es autókat nehezebb lesz vezetni, mint a mostaniakat. A Forma-1 sportért felelős igazgatója a Racing Point felvetésére reagálva kijelentette, nem hiszi, hogy megfelelő adatmennyiség áll a csapat rendelkezésére.

Brawn: Én kitartottam volna a 2020-ra szánt gumik mellett

Gphírek2019.12.11, 14:39

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója bevezette volna a 2020-ra készült, végül elkaszált gumikat, mivel szerinte a Pirelli teljesítette, amit kértek tőle, a csapatok azonban nem akartak változtatni az autójukon.

Ferrari: Leclerc és Vettel jövőre is szabadon csatázhat

Gphírek2019.12.04, 12:21

A brazíliai ütközés ellenére a 2020-as szezon elején is szabadon küzdhet majd egymással Sebastian Vettel és Charles Leclerc, előbbinek pedig Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint is nagyon fontos év lesz a következő.

Brawn: A Ferrari pilótái példát vehetnének Hamiltonról

Gphírek2019.11.20, 08:39

Az F1 sportért felelős ügyvezetője nem akart állást foglalni Sebastian Vettel és Charles Leclerc brazíliai balesete után, de úgy vélte, Lewis Hamilton példát mutatott nekik azzal, hogy vállalta a felelősséget Alexander Albon kilökése után.

Szabállyal tennék izgalmassá a biztonsági autós rajtokat

Gphírek2019.11.19, 15:31

A Brazil Nagydíj második biztonsági autós fázisa után látottak elnyerték Ross Brawn, a Forma-1 ügyvezető igazgatójának tetszését is, ezért megígérte, megvizsgálják, hogy mit tehetnének a hasonló izgalmak megismétléséért.

Horner: A Forma-1 történetének legdrágább szezonja következik

Gphírek2019.11.09, 11:20

Ross Brawn és Christian Horner nem értenek egyet a csapatok jövő évi költségeivel kapcsolatban. A Forma-1 sportért felelős ügyvezetője szerint nem lesz jelentős változás, míg a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, a költségvetési plafon bevezetése előtti évben el fognak szabadulni a csapatok kiadásai.

Leszámolna az akadékoskodó csapatokkal az F1 sportigazgatója

Gphírek2019.11.08, 13:29

A 2021-es szezontól kezdve valószínűleg egyszerűbb lesz változtatni az aktuálisan érvényben lévő szabályokon. Ross Brawn szerint az intézkedés elsősorban a Forma-1 fejlődését segíti elő.

Édesapja szerint Hamiltonnak még bő fél évtizede is lehet az F1-ben

Gphírek2019.11.07, 14:35

Arra biztatja édesapja Lewis Hamiltont, hogy addig folytassa Forma-1-es pályafutását, amíg csak élvezi a versenyzést. Anthony Hamilton egyetért Ross Brawnnal, hogy a brit pilóta sajátos életmódja a sikere egyik kulcsa.

F1 2021: Jön a 25 versenyes szezon, szabály lett a költségplafonból

Gphírek2019.11.01, 11:03

A technikai szabályzat reformja mellett a Forma-1 a sportszabályzat megújítása és az új pénzügyi szabályzat bevezetése révén újul meg 2021-től. Cikkünkben utóbbi kettőt foglaljuk össze.

F1 2021: Teljesen új alapokra helyezik az autók működését

Gphírek2019.11.01, 10:30

Egyhangú szavazással az FIA Motorsport világtanácsa elfogadta a Forma-1 2021-es technikai, sport- és új elemként pénzügyi szabályzatát. Cikkünkben a műszaki előírások főbb változásait összegezzük.

Egyesek a fejét követelik, mások megvédik a győzelmet eldobó Verstappent

Gphírek2019.10.30, 11:15

Nem teljes az egyetértés abban, hogy Max Verstappen hány hibát követett el a Mexikói Nagydíj hétvégéjén. Több korábbi pilóta szerint a Red Bull holland pilótája ismét bizonyította, hogy semmiből sem tanul, mások szerint azonban korántsem jogos a rázúduló összes kritika.

A Mercedes volt az egyik csapat, amely megfúrta a szombati futamokat

Gphírek2019.10.29, 14:31

Toto Wolff szerint sérültek volna az F1 alapértékei, ha szombaton fordított rajtrácsos időmérő futamokat rendeztek volna. Ross Brawn szerint pálfordulás történt, ami az F1 klasszikus problémája.

A Góliátból lett Dávid diadala - 10 éves Button és a Brawn GP vb-címe

Gphírek2019.10.18, 14:50

Több volt, mint egy jókor jó helyen levő Forma-1-es csapat, de mégsem lehet igazi óriásölőnek tekinteni a 2009. október 18-án az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is elhódító Brawn GP-t, amely Jenson Buttonnal egy meseszerűen induló, majd rémálomba forduló szezon végén ért fel a csúcsra.

Lemondott az F1 a versenyhétvégék felborításáról

Gphírek2019.10.15, 15:22

A Japán Nagydíj után Ross Brawn bejelentette, hogy továbbra is háromnapos nagydíjhétvégék rendezésében gondolkodnak, de a csütörtök és a péntek menetrendje megváltozhat.

Brawn nyugtatja az F1-es közvéleményt az időmérős reform miatt

Gphírek2019.09.24, 14:01

Feldúltan nyilatkoztak az élpilóták és több csapatfőnök sem pártolja, hogy jövőre, kísérleti jelleggel megváltoztatnák az időmérők lebonyolítását. Ross Brawn igyekezett lehűteni a kedélyeket.

Lehet, hogy 2020-ban eltérő lesz az F1-es futamok menetrendje

Gphírek2019.09.10, 17:40

Az időmérős sprintfutam és a rövidebb versenyhétvégék is lehetséges opciók lehetnek a Forma-1-ben 2021-től. Hogy mennyire lehetnek működőképesek az ehhez hasonló ötletek, azt már jövőre tesztelhetik.

Az F1 nem szeretné töltelékcsapatokkal bővíteni a mezőnyt

Gphírek2019.08.31, 13:41

Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója szerint nem szabad ugyanabba a hibába esnie a Forma-1-nek, mint amibe a múltban többször esett, és csak olyan új istállók jelentkezését szabad elfogadnia, akik hozzá is adnak valamit a showhoz.

Senna már nem élt, egy ország izgult a magyar orvosokért

Gphírek2019.07.25, 11:50

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt kezdődött élet-halál harc az F1-es Magyar Nagydíjak történetének legsúlyosabb balesete után. Felipe Massa tündérmesébe illő felépülésében a magyar mentők és orvosok, valamint a pilóta akaratereje is főszerepet játszott.

Saját csapatával játszaná ki az új szabályokat a Forma-1

Gphírek2019.07.20, 12:43

A csapatokhoz hasonlóan az F1 jogtulajdonosa is létrehozott egy mérnöki gárdát, ami megpróbál kiskapukat találni a 2021-es technikai szabályokban. Reagálnak, ha a fejlesztések ártanak az izgalmaknak.

Két év múlva jönnek az egyenautók?

Gphírek2019.07.19, 17:09

A 2021-ben életbe lépő új szabályok jelenlegi állásának ismertetése után a Forma-1 körül felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint túlságosan egyformák lesznek az autók. Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója elismerte, hogy csökken a mérnökök mozgástere, az egyenkocsiktól viszont nem tart, mondván most is igen egyformák a versenygépek.

Brawn: A motorok miatt kizárt a súlycsökkentés az F1-ben

Gphírek2019.07.18, 19:39

A Forma-1 sportért felelős ügyvezetője, Ross Brawn kizártnak tartja, hogy a technológiai és üzleti szempontból elhagyhatatlan hibrid erőforrások leváltása nélkül csökkenjen az autók súlya.

Schumacher egykori F1-es torpedói vonultak fel az autósport ünnepén

Gphírek2019.07.08, 14:15

Michael Schumacher az idén töltötte be 50. életévét, valamint az idén lesz 25 éve annak, hogy először világbajnok lett a Forma-1-ben. Az évfordulók miatt a goodwoodi Festival of Speed szervezői is tisztelegtek a hétszeres világbajnok előtt, és szinte Schumacher összes korábbi versenyautóját felvonultatták az eseményen, az egyiket ráadásul nem is akárki vezette.

Hamilton pesszimista az új szabályok miatt, de örül, hogy szót kapott

Gphírek2019.06.26, 09:03

Ötszörös világbajnokként és a mezőny egyik legrutinosabb pilótájaként Lewis Hamilton részvétele a 2021-es szabályokról tartott legutóbbi párizsi megbeszélésen kedvező fogadtatásra talált az F1 vezetőinek körében. Hamilton örül, hogy végre a versenyzők véleményét is meghallgatják, a látottak azonban nem igazán nyerték el a tetszését.

Brawn: A sportfelügyelőknek nincsenek hátsó szándékaik

Gphírek2019.06.11, 18:49

Az F1 sportért felelős ügyvezetője nem foglalt állást Sebastian Vettel megbüntetése ügyében, mégis védelmébe vette az FIA által delegált sportfelügyelőket.

Brawn: Lauda szerzett pénzt Hamiltonra a Mercedestől

Gphírek2019.05.31, 10:28

Noha a közös munkájuk során nem értettek mindenben egyet, Ross Brawn, a Mercedes korábbi csapatfőnöke méltatta Niki Lauda érdemeit a csapat fejlesztése terén.

Brawn: Kezd elúszni az idei szezon a Ferrarinak

Gphírek2019.05.29, 09:20

Noha megszakította a Mercedes öt versenyen át tartó kettős győzelmi sorozatát és idei legjobb eredményét érte el, a Ferrarinak nincs nagyon mire büszkének lennie a Monacói Nagydíj után sem Ross Brawn, a csapat egykori technikai, az F1 jelenlegi sportért felelős igazgatója szerint.

Red Bull: A Ferrari Monacóban az első ötben sem lesz benne

Gphírek2019.05.19, 14:41

Ahelyett, hogy enyhülne, a Ferrari idei szenvedése csak tovább fokozódhat a kanyargós és szűk monacói versenyen, legalábbis a Red Bull Racing tanácsadója szerint, aki annak ellenére hatalmas Mercedes-fölényt vár a hercegségben, hogy ott az energiaitalosok is hagyományosan jól mennek.

Brawn nem tart attól, hogy a Mercedes unalomba fullasztja a szezont

Gphírek2019.04.20, 15:46

Az 1992-es Williams rémisztő fölényét idézi a Mercedes idei szezonkezdete, azonban Ross Brawn, az F1 sportért felelős ügyvezetője nem számít arra, hogy Nigel Mansell diadalmenetéhez hasonlóan alakul a mostani idény.

Ross Brawn elégedett az új szabályokkal az Ausztrál Nagydíj után

Gphírek2019.03.23, 17:08

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn elégedett, mert úgy véli, az Ausztrál Nagydíj statisztikája azt sugallja, hogy az új technikai szabályok izgalmasabbá tették a versenyzést.

Több előzés volt az első futamon, de nem mindenki elégedett

Gphírek2019.03.20, 11:35

A statisztikák alapján könnyebbé válhatott az előzés a Forma-1-ben a 2019-es szabályoknak köszönhetően, Lewis Hamilton ebből azonban semmit sem érzékelt.

Feladhatja a csatározást a Ferrari az F1 jogtulajdonosával

Gphírek2019.03.12, 08:38

Ross Brawn szerint optimizmusra ad okot, hogy a Ferrari új menedzsmentje kész elfogadni a jelenleginél szerényebb anyagi juttatásokat. A Red Bull közben fenyegetőzni kezdett.

Ross Brawn: Meglepődnék, ha Vettel kikapna Leclerc-től

Gphírek2019.03.11, 10:43

A korábban a Ferrarit erősítő, jelenleg a Forma-1 sportért felelős igazgatójaként dolgozó Ross Brawn nem gondolja, hogy Charles Leclerc, a vörösök üdvöskéje már az idén legyőzheti a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, azt viszont nem tartja lehetetlennek, hogy kibillenti az egyensúlyából.

A Ferrari és a Mercedes is csatlakozhat a Netflix F1-es sorozatához

Gphírek2019.03.08, 13:00

Bemutatta vadonatúj F1-es dokumentumfilm-sorozatát a Netflix, az első évad ugyanakkor egy kicsit hiányos lett, nem szerepel benne ugyanis a Ferrari és a Mercedes. A második évad forgatását már el is kezdték, a tárgyalások pedig jelenleg is zajlanak a csapatokkal - köztük a két élcsapattal - a részvételről.

A Ferrari új vezetésével jöhet az igazságosabb pénzelosztás

Gphírek2019.03.08, 14:23

Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős igazgatója lát esélyt arra, hogy a Ferrari új menedzsmentjével már képesek lesznek a mostaninál igazságosabban elosztani a bevételeket a csapatok között. Addig, amíg ez nem történik meg, a Ferrari szinte bármit csinálhat, akkor is ő kapja a legtöbb pénzt.

Csalás vagy rendszerhiba? Ezek voltak Schumacher legbalhésabb ügyei

Gphírek2019.01.06, 12:40

Mika Häkkinen, David Coulthard és Ross Brawn betekintést nyújtott abba, milyen volt testközelből, olykor szenvedő alanyként megtapasztalni Michael Schumacher mindent elsöprő győzni akarását.

Brawn megakadályozná, hogy a csapatok gumit teszteljenek péntekenként

Gphírek2019.01.06, 11:23

A tavalyi izgalmas versenyeket látva Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója arra jutott, hogy a csapatok pénteki felkészülésének megnehezítése lehet a kulcs a jobb futamokhoz.

Häkkinen: Gondjaink lettek volna egy csapatban Schumacherrel

Gphírek2019.01.05, 18:00

Mika Häkkinen a hétszeres világbajnok 50. születésnapjának alkalmából elmondta, mi volt kettejük kapcsolatának alapja, valamint arról is beszélt, mit szólt volna hozzá, ha Schumachert a McLaren leigazolja a csapattársának.

Gondok a Red Bullnál, a Honda szakított a motorjait fejlesztő céggel

Gphírek2019.01.05, 11:27

Kérdéses, hogy mennyire veti vissza az idén debütáló Red Bull-Honda együttműködést, de semmiképpen sem jött jól, hogy elváltak a japánok és a motorjaik fejlesztését segítő AVL útjai. 

Brawn: Nem Briatore fedezte fel Schumachert

Gphírek2019.01.03, 10:58

A Ferrari korábbi technikai igazgatója, és Michael Schumacher későbbi, mercedeses csapatfőnöke is érdekes történeteket elevenített fel a rekordbajnok 50. születésnapja alkalmából.

Családja közleményt adott ki Schumacherről, mindent megtesznek érte

Gphírek2019.01.02, 14:22

Egy nappal Michael Schumacher 50. születésnapja előtt a hétszeres világbajnok családja közleményben köszönte meg a rajongók támogatását, és megértést kért tőlük.

Brawn: Néha mérnökként is érthetetlen Hamilton tempója

Gphírek2018.12.31, 11:13

A brit szakember Ayrton Sennához és Michael Schumacherhez hasonlította Lewis Hamilton teljesítményét, ami szerinte olykor a mérnököket is megdöbbenti.

London polgármesterét érdekli az F1-es nagydíj ügye

Gphírek2018.12.21, 09:29

Sadiq Khan, London polgármestere arra kérte a munkatársait, hogy foglalkozzanak egy esetleges londoni F1-es nagydíj megrendezésének kérdésével. A dánok sem állnak le.

Brawn: Leclerc-rel nehezebb lesz Vettelnek, mint Räikkönennel

Gphírek2018.12.20, 10:20

A Ferrari egykori technikai igazgatója szerint a német pilóta nem tudta függetleníteni magát a csapat problémáitól. Jövőre nagyobb kihívás vár rá.

Brawn: Alonso több győzelmet érdemelt volna

Gphírek2018.12.17, 09:50

Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója úgy gondolja, hogy Fernando Alonso nem nyert annyit, mint amennyit a tehetsége alapján megérdemelt volna.

Előző
Következő