Rósa Dénes

címke rss

Három nagy név távozik a Fradi futballcsapatától

Rósa Dénes, Lisztes Krisztián és Balog Zoltán is távozik a Ferencváros futballcsapatától a Pepsifoci.hu értesülése szerint.

"Nem vagyok elégedett az eredménnyel" - Prukner nem hagyná játszani az ellenfelet az EL-visszavágón

Sport2011.07.15, 09:13

Nem volt túlzottan csalódott hangulat sem a sajtópáholyban, sem a lelátón a Fradi szűkre sikeredett norvégok ellen aratott győzelme után. A mutatott játék alapján ugyanis szinte mindenki biztosra vette, hogy az Aalesund ellen idegenben is győzelmei esélye lehet a szinte végig nagy fölényben futballozó Ferencvárosnak az Európa Liga-selejtező második körében. A Fradi székházában már megoszlottak a vélemények, volt aki szerint a norvégok hazai pályán egész máshogy teljesítenek majd. A gólt leszámítva semmit sem mutató vendégek másodedzője pedig már az első meccs alapján is egyenrangúnak látta a két együttest.

Moszkvában verte a Lokomotivot a Fradi - videó

Sport2011.07.11, 15:45

Rósa Dénes büntetőből szerzett góljával 1-0-ra nyert a Ferencváros a Lokomotiv Moszkva 75. születésnapjára rendezett barátságos mérkőzésen - írta a klub honlapja. A találkozót huszonhárom helyi fradista is megnézte, Prukner Lászlónak tetszett, amit látott és hallott az orosz fővárosban.

"Van egyfajta bizalmatlanság" - folyamatosan változó kerettel várja a Fradi az Európa Ligát

Sport2011.06.26, 11:18

Több játékos fizetését csökkentik, néhányuk jövője még bizonytalan a Ferencvárosnál, miközben sorra érkeznek az új igazolások. A Fradi a jövő héten már tétmeccset játszik az Európa Ligában, és bár Prukner László vezetőedző szerint félévente nem lehet új csapatot építeni, de szeretnének megfelelni az új kihívásoknak.

Kimaradt a panenkás büntető, Rósa bombagóllal mentett pontot - videó

Sport2011.05.16, 00:11

A Monicomp Liga 29. fordulójában Rósa Dénes bombagóllal egyenlített a Haladás otthonában, amely két tizenegyest is rúghatott a Ferencváros ellen, de Tóth Péter fölé, Iszlai Bence viszont a kapuba lőtt. A találkozó 1-1-re végződött, az Európa Liga-indulást érő harmadik helyen álló Fradi pontelőnnyel várhatja az utolsó fordulót.

Rósa Dénes lepipálhatja Cristiano Ronaldót

Sport2011.05.16, 20:35

A Ferencváros középpályása, a Haladás ellen bombagólt szerző Rósa Dénes olyan sztárokat utasíthat maga mögé, mint az egyaránt remek szabadrúgásgólt szerző David Beckham és Cristiano Ronaldo, vagy a szép szólógólt rúgó Robinho, amennyiben gólszépségversenyünkben a legtöbb szavazatot kapja olvasóinktól. Az [origo] titkos favoritja Dimitrisz Szialmasz, aki egy rabonás beadás után ollózott briliáns gólt a görög másodosztályban.

A Bors szerint verekedtek Rósáék, a Fradi szerint nem

Sport2011.05.04, 09:03

Egymásnak esett az egyik edzésen három ferencvárosi labdarúgó, Marek Heinz, Liban Abdi és Rósa Dénes, Andrezinho pedig nem volt hajlandó pályára lépni a Debrecen elleni bajnokin - értesült a Bors napilap, az [origo]-t viszont arról tájékoztatta a klub, hogy nem történt verekedés és Andrezinho sem bojkottálta a meccset.

Öngóllal és büntetővel verte a Fradi a Kecskemétet

Sport2011.02.28, 09:49

Félidőben még vesztésre állt, aztán egy öngóllal és egy büntetővel hozta a Kecskemét elleni bajnokit a Ferencváros az NB I 17. fordulójában. Prukner László vezetőedző "kínkeserves győzelemről" beszélt, és megjegyezte: az vesse az első követ a csapatára, aki tudná függetleníteni magát hasonló bizonytalanságban.

Potyagól és büntető bánt el a Fradival - videó

Sport2010.11.06, 21:14

Haber kapus nagy hibájából szerzett vezetést a Zalaegerszeg a Ferencváros ellen, majd Rósa hiába egyenlített, mert a hajrában tizenegyest értékesített a ZTE, amely zsinórban ötödik bajnoki győzelmét aratta.

A Fradi büntetővel verte Prukner edző excsapatát

Sport2010.10.16, 21:25

A Ferencváros hazai környezetben 1-0-ra nyert a Kaposvár ellen a labdarúgó Monicomp Liga tizedik fordulójának a szombat esti mérkőzésén. Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője a nyáron éppen a Kaposvártól, hat első osztályban eltöltött évet követően érkezett a fővárosi klubhoz.

Előző
Következő