röplabda

címke rss

A magyar labdasportokat lebénította a koronavírus-járvány

Sport2020.03.19, 07:32

A magyar labdasportok – kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda, jégkorong – szövetségei a hatóságok döntésével összhangban azonnali hatállyal felfüggesztették, vagy befejezettnek nyilvánították valamennyi szervezett versenyprogramot és képzési eseményt a koronavírus-járvány miatt. A döntéseket követően azt vizsgáltuk, hogy élik meg a döntést a klubok, a játékosok hogyan fogadták a jelenlegi helyzetet.

Megtaláltuk az utolsó magyar sportolót, akinek még játszania kell Európában

Sport2020.03.17, 13:41

A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag az egész világon leállt az élsport. Mi viszont megtaláltuk azt a magyar élsportolót, akinek a jelenlegi helyzetben is játszania kell. Meg repülnie - keresztül-kasul Oroszországban.

A magyar röplabdás eseményeket is felfüggesztették

Sport2020.03.13, 17:19

A Magyar Röplabda Szövetség a kialakult helyzetben nem vállalja a kockázatot és igyekszik megelőzni mindenféle lehetséges fertőzés veszélyét, ezért a következő döntést hozta, amely már a pénteki mérkőzésekre is érvényes - olvasható a hazai szövetség hivatalos oldalán.

Barótiék előnyben, Pádárék hátrányban a férfi röplabda BL-ben

Sport2020.03.04, 18:05

A Baróti Árpádot foglalkoztató lengyel Zaksa Kedzierzyn-Kozle nyert, Pádár Krisztián csapata, az orosz Fakel Novij Urengoj ugyanakkor kikapott a férfi röplabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerdai összecsapásán.

Sorsolnak a Nemzetek Ligájában, a Chelsea a Liverpoollal játszik

Sport2020.03.03, 09:24

Amszterdamban sorsolják ki a csoportbeosztását a Nemzetek Ligája második kiírásának, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező 55 ország felnőtt férfi fociválogatottja vehet részt. Mind a magyar, mind a nemzetközi futballéletben tovább folytatódnak a kupasorozatok. A Magyar Kupa negyeddöntőjében a Puskás Akadémia a Mezőkövesdet a fogadja, a Német Kupában a Schalke a Bayern Münchent látja vendégül a legjobb négy közé jutásért, míg az angol FA-kupában már a nyolcaddöntőben Chelsea-Liverpool rangadót rendeznek. A békéscsabai női röplabdacsapat az Olimpiakosz ellen lép pályára a Challenge Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A férfi vízilabdda ...

Hollósy László győztes rangadón mutatkozott be Kazincbarcikán

Sport2020.03.01, 19:05

A Kazincbarcika sima három szettben bizonyult jobbnak a vendég Pénzügyőrnél a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

Története során először nyert a Pénzügyőr a férfi röplabda Magyar Kupában

Sport2020.02.28, 22:40

A Pénzügyőr nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, mivel a pénteki fináléban 3-2-re legyőzte a házigazda Kecskemét csapatát. A bronzérem korábban a Kaposváré lett a sorozatban.

Koch Róbert lett a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya

Sport2020.02.28, 22:18

A Magyar Röplabda Szövetség Koch Róbertet kérte fel a férfi válogatott szövetségi kapitányának.

Hosszabbított a Vasas női röplabdásainak vezetőedzője

Sport2020.02.20, 12:54

Jakub Gluszak, a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának vezetőedzője 2021 nyaráig meghosszabbította szerződését.

Időt kért, hogy élő adásban szidhassa az egyik bírót: most kirúgták

Sport2020.02.18, 12:59

Felmentették a munkavégzés alól Hollósy Lászlót, a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatának vezetőedzőjét.

Ha mosolyogva veregetjük a csalók hátát, mindent megcsinálhatnak velünk

Sport2020.02.17, 07:23

Az izsáki tornacsarnokban heteken át aludt matracon, miközben a világ egyik legjobb menedzserirodájának ügynökei régóta figyelték. Belgiumban és Oroszországban a Bajnokok Ligájában magas szinten teljesít, miközben bajnok lett Dél-Koreában és Kínában, ezüstérmes Belgiumban és Libanonban is. Szinte gyerekként nyert magyar bajnokságot és kupát a Kecskeméttel. Pádár Krisztián a magyar sport olyan alakja, akinek szavára érdemes odafigyelni, aki arra is képes lenne, hogy sportágat váltson csak azért, hogy olimpián szerepelhessen. A magyar férfi röplabdázás jelenleg legmagasabban jegyzett játékosával oroszországi állomáshelyén, Novij Urenggojban ...

Ilyet még nem látott: időt kért az edző, hogy szidhassa a bírót

Sport2020.02.14, 09:43

Csütörtökön este a Vasas 3-1-re nyert a Nyíregyháza ellen a női röplabda Magyar Kupa döntőjében. Az izgalmas csata mellett a hazai csapat edzőjének időkérése mellett sem lehet szó nélkül elmenni.

A nők könnyebb, a férfiak nehezebb csoportba kerültek a röplabda Eb-selejtezőkön

Sport2020.02.07, 14:03

Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) elkészítette a 2021-es férfi és női röplabda Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását.

Kettős győzelemmel negyeddöntős a Békéscsaba a női röplabda Challenge-kupában

Sport2020.02.06, 20:27

A Békéscsaba házigazdaként 3-2-re legyőzte a szlovén Calcit Kamnik csapatát a női röplabda Challenge Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.

Nagyszerű játékkal nyert a Pénzügyőr a röplabda Challenge Kupában

Sport2020.01.29, 17:03

A Pénzügyőr 3-1-re legyőzte a belga Leuven együttesét szerdán a férfi röplabda Challenge Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán Újpesten.

Röplabda: kikapott a bajnok a fővárosban

Sport2020.01.20, 06:47

Az éllovas Pénzügyőr nagy csatában legyőzte a címvédő Kazincbarcikát a férfi röplabda Extraliga vasárnapi rangadóján.

Kikapott a címvédő Kazincbarcika a röplabda Extraligában

Sport2020.01.19, 19:25

Az éllovas Pénzügyőr nagy csatában legyőzte a címvédő Kazincbarcikát a férfi röplabda Extraliga vasárnapi rangadóján.

Visszatér az olaszok szeptemberben visszavonult legendás röplabdázója

Sport2020.01.16, 19:05

Visszatér és a Busto Arsizio csapatában folytatja pályafutását Francesca Piccinini, az olaszok világ- és Európa-bajnok, hétszeres Bajnokok Ligája-győztes röplabdázója.

Szetthátrányból fordított a Vasas női röplabdacsapata az UTE ellen

Sport2020.01.15, 21:26

A Vasas 2-1-es hátrányból fordítva győzte le a vendég UTE csapatát a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjében, a párharc szerdai első mérkőzésén.

Teljessé vált az olimpiai röplabdatorna mezőnye

Sport2020.01.13, 17:57

A kontinentális selejtezőkkel vasárnap lezárult a tokiói olimpia röplabdatornáinak kvalifikációs sorozata. Ezzel teljessé vált mind a női, mind a férfi mezőny.

Megvan a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya

Sport2020.01.09, 18:59

A Vasast Bajnokok Ligája-főtáblára vezető Jakub Gluszak lett a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Különválik a röplabdázók férfi és női Magyar Kupa döntője

Sport2020.01.09, 18:03

Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően külön helyszínen és külön időpontban rendezik meg a férfi és női röplabda Magyar Kupa döntőjét.

A kupagyőztes legyőzte a BL-résztvevő Vasas röplabdacsapatát

Sport2020.01.08, 20:00

A Magyar Kupa-címvédő Nyíregyháza saját közönsége előtt 3-0-ra nyert a bajnoki címvédő Vasas ellen a női röplabda Extraliga szerdai rangadóján. A két együttes vasárnap ismét összecsap egymással, akkor a fővárosban.

Ezek a legnagyobb magyar sportvárosok 2019-ben - térkép

Sport2019.12.26, 08:14

Elkészítettük a 2019-20-as szezon magyar bajnokságainak közös nagy térképét. 6 sportág 8 bajnokságának összesen 102 csapata szerepel a lentebb található térképen. Budapestet leszámítva ebben az idényben a legtöbb különböző sportág és a legtöbb csapat is Debrecenben található, így a Hajdúság központja lett az év sportvárosa. Négy-négy csapattal rendelkezik Szombathely, Székesfehérvár, Kaposvár és Miskolc. Nincsen első osztályú csapata Nógrád megyének egyik vizsgált bajnokságban sem, minden más területegységnek van legalább egy-egy csapata, akiért lehet szurkolni.

Három szomszédunk is rendező lesz a 2021-es női röplabda-Eb-n

Sport2019.12.20, 19:55

Horvátország, Szerbia, Bulgária és Románia közösen rendezheti meg a 2021-es női röplabda Európa-bajnokságot.

Egy kabalafigura, amelyik először találkozott európai szurkolókkal

Sport2019.12.19, 20:37

Csaknem elájult az orosz Jenyiszej Krasznojarszk női röplabdacsapatának kabalafigurája, amikor az Újpest együttesének szurkolói megérkeztek a szibériai városba.

Ötszettes vereséggel esett ki az Újpest a Challenge Kupából

Sport2019.12.18, 18:12

Az Újpest kettős vereséggel búcsúzott a női röplabda Challenge Kupából, miután az első forduló visszavágóján vendégként ötszettes mérkőzésen kapott ki az orosz Jenyiszej Krasznojarszktól szerdán.

Teljes a 2021-es férfi röplabda-Eb házigazdáinak névsora

Sport2019.12.16, 18:24

Észtország, Finnország, Csehország és Lengyelország közösen rendezheti meg a 2021-es férfi röplabda Európa-bajnokságot.

A Kaposvár nyerte a női röplabda Extraliga rangadóját

Sport2019.12.13, 20:33

Az éllovas Kaposvár nyerte a női röplabda Extraliga pénteki rangadóját, miután négy játszmában győzött a második Nyíregyháza vendégeként. A címvédő Vasas magabiztosan verte az MTK-t.

Már a negyeddöntőben búcsúzott a Békéscsaba a női röplabda Magyar Kupában

Sport2019.12.11, 20:27

Az előző négy kiírásban döntős Békéscsabai RSE a negyeddöntőben búcsúzott a női röplabda Magyar Kupától.

Magyar sikerek a férfi röplabda Bajnokok Ligájában

Sport2019.12.11, 18:51

Baróti Árpád és Pádár Krisztián is győztes csapat tagja volt a férfi röplabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Egy évvel agyvérzése után újra játszott a magyar röplabdázó

Sport2019.11.25, 11:41

Egy év után tért vissza a Diósgyőr röplabdacsapatába az agyvérzést szenvedő Szabó Barbara - írja a Bors.

Európa egyik legnagyobb röplabda utánpótlás projektje zajlik Békéscsabán

Sport2019.11.24, 10:05

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára és Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere tekintette meg csütörtökön délután, a Békéscsabai Röplabda Akadémia épülő munkacsarnokát. A látogatáson Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda SE (BRSE) elnöke számolt be a projekt jelenlegi állásáról.

Az UTE megszerezte második győzelmét a női röplabda-bajnokságban

Sport2019.11.22, 22:06

Az Újpest saját közönsége előtt 3-1-re legyőzte a Haladást a női röplabda Extraliga pénteki mérkőzésén.

A 28 éves sportoló terhessége alatt kapott sztrókot: "Ha Ő nincs, nem tudom, hogy bírom ki"

Life.hu2019.11.24, 21:08

Szabó Barbara, a DVTK röplabdázója a minap hivatalos Instagram-oldalára egy megindító bejegyzést tett közzé, amelyben bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt, terhessége 25. hetében agyvérzést kapott.

Vasas-bravúr: Pontszerzés a BL-ben a világválogatott otthonában

Sport2019.11.19, 23:25

Mindent megtett története első Bajnokok Ligája mérkőzésén a Vasas-Óbuda női röplabdacsapata, azonban nehezebb feladatot nem is kaphatott volna. Az előző BL-szezon ezüstérmese, az olasz bajnokságot idén százszázalékosan vezető Conegliano 3-2-re legyőzte a magyar bajnokot. De a két nyert Vasas-játszma 1 pontot ér a hősiesen küzdő Vasasnak.

Parádésan játszott Pádár Krisztián Szentpéterváron

Sport2019.11.09, 20:08

Pádár Krisztián, a magyar férfi röplabda-válogatott játékosa a nyáron igazolt Oroszországba, a Fakel Novij Urengoj csapatába. A szibériai klub szombaton Szentpéterváron a Zenit ellen aratott 3-0-s győzelmet. A magyar játékos csapata, sőt a mezőny legjobbjának bizonyult.

Jan De Brandt távozik a magyar női röplabda-válogatott éléről

Sport2019.10.29, 20:09

Új szövetségi kapitánya lesz a magyar női röplabda-válogatottnak, ugyanis a hazai szövetség október 29-i elnökségi ülésén eldőlt: a belga Jan De Brandt távozik a nemzeti csapat éléről. A férfiválogatottnál viszont egyelőre még kérdéses, hogy a román Bogdan Tanase kap-e újabb szövetségi kapitányi szerződést.

Elismerésben részesült a női Eb-n társházigazda Magyar Röplabda Szövetség

Sport2019.10.28, 13:53

Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) a női és férfi kontinensviadalt választotta az év eseményének, előbbinek Magyarország volt az egyik házigazdája.

A Tiranával játszik a Vasas női röplabdacsapata a BL-be jutásért

Sport2019.10.17, 07:07

A Partizani Tirana együttesével találkozik a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a Vasas Óbuda.

A Sopron Basket útját járja a BRSE női röplabdacsapata

Sport2019.10.09, 15:55

A Sopron Basket női kosárlabdacsapathoz hasonlóan a BRSE női röplabdacsapata is szeretné visszaszerezni identitását, éppen ezért az öt bajnoki címmel rendelkező egyesület merőben új úton vág neki a 2019-20-as szezonnak. A BRSE jelentősen csökkentette az idegenlégiósainak számát, miközben számos fiatal magyar tehetségnek is szerepet szán a bajnokságban és a nemzetközi kupában.

Meghalt a Magyar Röplabda Szövetség korábbi elnöke

Sport2019.10.05, 14:18

Meghalt Körösfői László, a Magyar Röplabda Szövetség korábbi elnöke.

Most nem a foci, hanem a röplabda a Vasas kirakatcsapata

Sport2019.10.01, 10:32

Bár száz emberből kilencven még mindig a labdarúgás eredményei alapján vonja le az egyesületek eredményességét, ma már nem a foci, hanem a röplabda a Vasas kirakatcsapata. Ugyanakkor a másodosztályban játszó labdarúgók és a szintén NB II-es kézilabdázók is az NB I-be vágynak, a vízilabdázók, a jégkorongozók és a kosárlabdázók pedig az eredményesebb szereplésre. Ami a röplabdázókat illeti, az ő harcuk sokkal nehezebb lesz, mint az elmúlt években. Az egy év múlva esedékes nyári olimpián Szilágyi Áron személyében újra lehet olimpiai bajnoka a Vasasnak, de azt Markovits László klubelnök is tudja, hogy a 2016-os riói Vasas-sikerek szintee ...

Szerbia nyerte a röplabda Európa-bajnokságot

Sport2019.09.29, 21:45

Szerbia válogatottja nyerte a férfi röplabda Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi, párizsi döntőben 3-1-re legyőzte Szlovénia csapatát.

Őrület: 11 ezer kilométeres utazás egyetlen meccsért a fagyos Szibériába

Sport2019.09.27, 13:59

A női röplabda Challange Kupában (ez a harmadik számú európai kupasorozat) induló Újpest csapatának decemberben 11 ezer kilométert kell utaznia egyetlen mérkőzés lejátszásáért. Az úti cél a fagyos szibériai Krasznojarszk lesz, itt játszik ugyanis a Jenyiszej Krasznojarszk, az Újpest kupaellenfele. A CEV úgy látszik, nem ismer határokat, tőlük akár a Csendes-óceán partján fekvő Vlagyivosztok is elindulhatna az európai kupasorozatban.

Szlovénia az első döntős a férfi röplabda-Eb-n

Sport2019.09.27, 07:47

Elsőként a szlovén válogatott jutott döntőbe a férfi röplabda Európa-bajnokságon, miután a csütörtöki elődöntőben 3-1-re legyőzte a világbajnoki címvédő lengyel csapatot.

A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutna a Vasas női röplabdacsapata

Sport2019.09.24, 14:41

Nemzetközi színtéren a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás, a magyar bajnokságban és a kupában a döntős szereplés a célja a Vasas Óbuda női röplabdacsapatának.

Kiesett a Grózer Györggyel felálló német válogatott a röplabda-Eb-n

Sport2019.09.24, 07:21

A világbajnok lengyel válogatott 3-0-ra nyert a német együttes ellen hétfőn a hollandiai Apeldoornban a férfi röplabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

Egy helyet rontott az európai ranglistán a magyar női röplabda-válogatott

Sport2019.09.09, 17:23

Egy helyet rontott, így jelenleg a 14. az európai rangsorban a magyar női röplabda-válogatott.

Fürdőruhában mutatta meg magát a csinos békéscsabai röplabdázó - fotó

Sport2019.09.09, 09:38

A békéscsabai női röplabdacsapat elképesztően csinos centere, Bodnár Dorottya kihasználta a nyár utolsó napjait, és a strandon pihente ki a felkészülés fáradalmait. A rajongóinak legnagyobb örömére megosztotta a kikapcsolódásáról készült képeket az Instagramon.

Szerb-török döntő lesz a női röplabda Európa-bajnokságon

Sport2019.09.08, 08:38

A címvédő szerb, valamint a társházigazda török válogatott jutott a női röplabda Európa-bajnokság döntőjébe.

Ludvig Zsolt: Megfelelő volt rendezés, de a célt nem sikerült elérni

Sport2019.09.02, 11:05

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára szerint kiválóan sikerült a női röplabda Európa-bajnokság rendezése a Papp László Budapest Sportarénában, ugyanakkor a magyar válogatott eredményével nem elégedett.

Nem tudott motiválni a röplabdázók belga kapitánya

Sport2019.08.31, 10:13

Soha nem volt olyan hangulat magyarországi röplabda-mérkőzésen, mint a horvátok elleni Eb-találkozón a Papp László Arénában. A magyar női röplabda-válogatott nem tudta átlépni a küszöböt, a négy rendező ország közül csak a mi csapatunk nem jutott be a legjobb 16 közé. A játékosok felelőssége egészen biztosan megvan ebben, de aki elhallgatja a belga szövetségi kapitány, Jan de Brandt felelősségét, az pontosan ugyanakkora hibát követ el, mint az, aki mindent a magyar röplabdázókra tolna. Vélemény.

A vereség miatt nem változott a női röplabdázók célja

Sport2019.08.25, 18:29

Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa szerint a románoktól elszenvedett szombati vereség után sem változott a céljuk: a nyolcaddöntőbe szeretnének jutni a budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon.

Tálas Zsuzsanna: Túlságosan görcsösek voltunk

Sport2019.08.25, 10:00

Magyarország 3-1-re kikapott Romániától a női röplabda Európa-bajnokság második mérkőzésén. Jan De Brandt kapitány szerint túl görcsös volt a csapata és a sok ki nem kényszerített hibát vétett, ez okozta a vereséget. Mérkőzés utáni nyilatkozatok. 

Magyar vereség a budapesti női röplabda Európa-bajnokságon

Sport2019.08.25, 09:57

Magyarország 3-1-es vereséget szenvedett a női röplabda Európa-bajnokság budapesti csoportjának második játéknapján. A románok megnyerték az első szettet, a másodikban azonban hősies játékkal kiegyenlített a magyar válogatott. A harmadik és a negyedik szettben viszont a pontosabban röplabdázó Románia akarta érvényesült, és végül megnyerték a találkozót. Folytatás hétfőn Azerbajdzsán ellen.

Egy magyar lány miatt lehet feszült a magyar-román röplabda Eb-meccs

Sport2019.08.24, 13:50

Egy Magyarország-Románia mérkőzés bármelyik csapatsportágban igazi presztízscsata. Nem lesz ez másképpen szombaton este 20.30-kor a Papp László Sportarénában, ahol a női röplabda Európa-bajnokságon a két ország csapata egymás ellen lép pályára. Ám ennek az összecsapásnak van egy olyan mellékszála, amely tovább generálhatja a feszültséget.

Németh Anett: Önbizalommal telve tudtunk játszani

Sport2019.08.23, 23:43

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra legyőzte Észtországot az Európa-bajnokság budapesti csoportkörének első fordulójában. A válogatott másodedzője szerint a játékosok betartották a taktikai utasításokat, ez volt a könnyű győzelem kulcsa.

Győzelemmel kezdte a magyar női röplabda-válogatott a budapesti Eb-t

Sport2019.08.23, 21:55

Magyarország 3-0-ra legyőzte Észtországot a női röplabda Európa-bajnokság budapesti csoportkörének első mérkőzésén. Szakmáry Grétáék a mérkőzés kezdetétől jól játszottak, és magabiztosan nyerték meg a torna első találkozóját. Folytatás szombaton Románia ellen, ami már egy nehezebb meccsnek ígérkezik.

Életre szóló élmény lesz a budapesti női röplabda Európa-bajnokság

Sport2019.08.22, 05:18

Augusztus 23-án kezdődik Budapesten a női röplabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott Észtországgal, Romániával, Azerbajdzsánnal, Horvátországgal és Hollandiával szerepel egy csoportban. Az Európa-bajnokság nagykövetével, Dobi Edinával beszélgettünk a játékoskarrierjéről, az Eb-előkészületekről, a válogatott felkészüléséről.

Jan de Brandt kihirdette a magyar női röplabda-válogatott Eb-keretét

Sport2019.08.21, 11:17

Augusztus 23-án Észtország ellen megkezdi a szereplését a budapesti Európa-bajnokságon a magyar női röplabda-válogatott. Jan de Brandt szövetségi kapitány két nappal a rajt előtt, sajtótájékoztató keretein belül kihirdette az Európa-bajnokságon szereplő játékosok névsorát. A felkészülés elején meghatározott célnak megfelelően minden posztra fiatal és rutinos játékost is nevezett.

A nagy álom a legjobb nyolc közé jutás a röplabda-Eb-n

Sport2019.08.21, 05:07

Augusztus 23-án kezdődik Budapesten a női röplabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott Észtországgal, Romániával, Azerbajdzsánnal, Horvátországgal és Hollandiával szerepel egy csoportban. Jan de Brandttal, a magyar nemzeti csapat szövetségi kapitányával beszélgettünk a felkészülésről, az ellenfelekről és a hazai röplabda fejlődéséről.

Kikapott a szlovénoktól a magyar női röplabda-válogatott

Sport2019.08.14, 21:22

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott a szlovénoktól a szombathelyi Savaria Kupa nemzetközi felkészülési torna szerdai zárómérkőzésén.

Női röplabda: sima magyar siker a Savaria Kupán

Sport2019.08.13, 18:43

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra legyőzte kedden a spanyol csapatot a szombathelyi Savaria Kupa nemzetközi felkészülési tornán.

Jól röplabdázó gyönyörű lányok indulnak harcba a budapesti Eb-n

Sport2019.08.13, 22:01

2019. augusztus 23-tól Budapest lesz az egyik házigazdája a női röplabda Európa-bajnokság csoportkörének. A magyar válogatott a Papp László Sportarénában játssza a mérkőzéseit, ahol sorrendben Észtország, Románia, Azerbajdzsán, Horvátország és Hollandia lesz az ellenfél. Jan de Brandt csapata jó eséllyel pályázik a csoportból való továbbjutásra, de nagy szükség lesz a nézők biztatására. Kik lesznek az Európa-bajnokság magyar főszereplői, kiket láthatnak a kilátogató szurkolók? Bemutatjuk a magyar válogatottat.

Felkészülési meccsen kapott ki az Eb-re készülő női röplabda-válogatott

Sport2019.08.11, 19:34

A magyar női röplabda-válogatott sima mérkőzésen 3-0-ra kikapott Franciaország együttesétől a szombathelyi Savaria Kupa nemzetközi felkészülési torna második napján, vasárnap.

Női röplabda: ötjátszmás magyar siker a Savaria Kupán

Sport2019.08.10, 22:56

A magyar női röplabda-válogatott a görög csapat felett aratott ötjátszmás győzelemmel kezdte a szombathelyi Savaria Kupa nemzetközi felkészülési tornát.

Horvát szépséget igazolt a békéscsabai női röpicsapat

Sport2019.08.09, 14:50

A Békéscsaba női röplabdacsapata a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy leigazolta Barbara Dapicot.

A csoportból tovább kéne jutni a női röplabda-Eb-n

Sport2019.08.08, 08:25

Augusztus 23-án kezdődik Budapesten a női röplabda Európa-bajnokság. 2015-ben a 12. helyen, 2017-ben a 17. helyen végzett a magyar válogatott. 2019-ben társrendezőként a csoportból való továbbjutás a cél az Eb-n.

Romániába igazolt az egyik legjobb magyar röplabdázó

Sport2019.08.06, 09:19

Romániában, a Zilah csapatában folytatja pályafutását Szabó Dávid válogatott röplabdázó.

Addig csaltak a hős magyar lányok ellen, amíg a szovjetek nyertek

Sport2019.08.06, 08:43

A sportág történetében először rendez Magyarország női röplabda Európa-bajnokságot. Az augusztus 23-án kezdődő kontinensviadal egyik csoportjának meccseit a Papp László Arénában rendezik. A magyar női röplabda-válogatott az észtekkel, a románokkal, a hollandokkal, az azeriekkel és a horvátokkal került egy csoportba. Európa-bajnokságon érmet legutóbb az akkor még létező NDK-ban, az 1983-as Eb-n nyertünk – egy bronzot. Négy olyan kontinensviadalt rendeztek, amelyen a magyar női röplabda-válogatott érmet nyert. Ezt a négyet idézzük most fel időrendi sorrendben.

Szlovén edzője lesz a békéscsabai női röpiseknek

Sport2019.08.04, 21:20

Vasja Samec Lipicer lesz a BRSE vezetőedzője a következő szezonban.

Elhunyt Bóta Enikő 129-szeres válogatott röplabdázó

Life.hu2019.08.02, 14:59

Hosszan tartó betegség után kedden, 51 éves korában elhunyt Valicsné Bóta Enikő, 129-szeres válogatott röplabdázó. A hírről a klubja, a Pénzügyőr SE honlapja számolt be.

Elhunyt Bóta Enikő egykori válogatott röplabdázó

Archívum2019.08.01, 14:16

Elhunyt Bóta Enikő egykori válogatott röplabdázó. 51 éves volt. 

Meghalt a 129-szeres válogatott röplabdázó

Sport2019.08.01, 13:25

Hosszan tartó betegség után kedden, 51 éves korában elhunyt Valicsné Bóta Enikő, 129-szeres válogatott röplabdázó.

Augusztus első hétvégéjén rendezik a strandröplabdázók ob-döntőjét

Sport2019.07.31, 07:18

Augusztus első hétvégéjén rendezik meg a strandröplabdázók országos bajnokságának az utolsó, döntő fordulóját. A korábbi fordulókban elért eredmények alapján a Lupa-tavi rendezvényen már csak a legjobb 16 páros szerepel.

Elkezdte a közvetlen felkészülést az Eb-re a magyar női röpiválogatott

Sport2019.07.13, 10:47

Elkezdte közvetlen felkészülését az augusztus 23-án rajtoló budapesti társrendezésű női röplabda Európa-bajnokságra a magyar válogatott.

Elődöntős a női röplabdacsapat az Universiadén

Sport2019.07.09, 22:09

Elődöntőbe jutott a magyar női röplabdacsapat a Nápolyban zajló 30. nyári Universiade keddi napján.

A görög bajnokhoz igazolt a férfi röpiválogatott alapembere

Sport2019.06.24, 21:58

A görög bajnok Olimpiakosz Pireuszban folytatja pályafutását a röplabdázó Gergye Roland.

Ilyen jelentős röplabdaesemény soha nem volt még Magyarországon

Sport2019.06.21, 07:35

Magyarországon az utóbbi években az egyik legdinamikusabban fejlődő csapatsportág a röplabda. A 2010-es évek elején finanszírozással kapcsolatos problémák jellemezték a szövetségen belüli helyzetet, de mára odáig fejlődött a sportág, hogy a 2019-es felnőtt női Európa-bajnokság egyik csoportjának a mérkőzéseit augusztusban Magyarország rendezheti a Papp László Sportarénában. A Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt igyekszik egyszerre csak egyet lépni, és vallja, hogy sok apró részsikerrel lehet fejleszteni a sportágat.

Jobb marketing kell az Eb-re készülő női röplabda-válogatottnak

Sport2019.06.17, 09:40

Három hét alatt hat mérkőzést játszott a magyar női röplabda-válogatott az Európa-ligában. Szakmáry Grétáék Franciaországot és Ausztriát kétszer is legyőzték, míg Horvátország ellen két alkalommal vereséget szenvedtek. Ami biztos, hogy a budapesti Eb két hónap múlva kezdődik. Ami kérdés, sikerül-e megtölteni (ötször) a Papp László Arénát a magyar válogatott meccseire? Ennek a csapatnak most a leginkább a sok reklámra és a jó marketingre lenne szüksége. 

Férfi röplabda: simán kikapott Ausztriától a magyar válogatott

Sport2019.06.15, 19:31

Jól játszott, de 3-0-ra kikapott Ausztriától a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-liga utolsó csoportmeccsén. Mindhárom szett elején vezetett Bogdan Tanase csapata, de a jobb erőkből álló Ausztria végül az összes játékrészt meg tudta fordítani, és simán megnyerte a találkozót.

Női röplabda: hazai pályán is legyőzte Ausztriát a magyar válogatott

Sport2019.06.15, 22:48

Győzelemmel zárta a csoportkört a magyar női röplabda-válogatott az Európa-ligában. Ausztria megnyerte az első szettet, de a játékát feljavítva megfordította és megnyerte Jan De Brandt együttese a találkozót. A többi csoport eredményei viszont úgy alakultak, hogy Szakmáryék nem jutottak be a sorozat négyes döntőjébe. 

Veszélyben a kupagyőztes röplabdacsapat jövője

Sport2019.06.14, 17:21

A jelenlegi tulajdonos úgy döntött, a következő idényben nem indítja a Magyar Kupában címvédő Kecskemét férfi röplabdacsapatát egyik hazai versenysorozatban sem.

Női röplabda: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott Ausztriában

Sport2019.06.12, 20:25

3-0-ra megnyerte a magyar női röplabda-válogatott az Ausztria elleni Európa-liga csoportmeccsét. Az első szettet csak két ponttal, viszont a második és a harmadik játékrészt már nagy különbséggel nyerte meg Jan De Brandt csapata. Ha sikerül legyőzni az osztrákokat szombaton Budapesten, akkor esélye lehet bejutni a magyar válogatottnak a sorozat négyes döntőjébe. 

Férfi röpi: egy szettet nyert a magyar válogatott a görögök ellen

Sport2019.06.08, 22:51

3-1-es vereséget szenvedett a magyar férfi röplabda-válogatott Görögországtól az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. Az első szettben sikerült meglepni Bogdan Tanase játékosainak a vedégeket, de női válogatott után, a férfiak is vereséggel távoztak a Kaposvár Arénából

Női röpi: kétszer is egyenlített, de kikapott a magyar válogatott az El-ben

Sport2019.06.08, 19:05

Kétszer is egyenlített, de 3-2-es vereséget szenvedett a magyar női röplabda-válogatott Horvátország ellen, az Európa-liga csoportkörében. Az Ausztria ellen következő két találkozón eldől, hogy a magyar válogatott megszerzi-e a csoport második helyét, amivel bejutna a sorozat négyes döntőjébe.

Röplabda Európa-liga: mindkét válogatottunk nyerni akar Kaposváron

Sport2019.06.06, 17:21

A röplabda Európa-liga aktuális csoportmérkőzéseivel avatják fel szombaton az újonnan épült Kaposvár Arénát. A női válogatott Horvátország ellen, míg a férfiak Görögország ellen játszanak. 

Argentin edző váltja Demeter Györgyöt a kaposvári kispadon

Sport2019.06.05, 21:06

Az argentin Ruben Wolochin váltja a Fino Kaposvár SE férfi röplabdacsapatának vezetőedzői posztján Demeter Györgyöt.

Súlyos betegséggel küzd a Békéscsaba 10 éves röplabdázója

Sport2019.06.03, 16:45

A Békéscsaba 10 éves röplabdázójának, Méhész Amirának a szervezetében rosszindulatú daganatot találtak az orvosok. A fiatal sportolót a szegedi Gyermek Onkológiai Központban kezelik.

Másodszor kaptak ki a magyarok a férfi röplabda Európa-ligában

Sport2019.06.02, 22:35

A magyar férfi röplabda-válogatott 3-1-re kikapott a bosnyákok otthonában vasárnap az Európa-liga ezüst divíziójának harmadik fordulójában.

Női röpi: 120 perces meccsen verte meg a franciákat a magyar válogatott

Sport2019.06.01, 20:32

Nyolc napon belül másodszor győzte le Franciaországot a magyar női röplabda-válogatott. Jól kezdtek a mieink, 2-0-s vezetés után azonban visszaesett a csapat teljesítménye, és szépítettek a franciák. A negyedik szett második felében azonban Dékány és Török vezetésével magára talált a csapat, és 3-1-re megnyerte a találkozót.

A házigazda legyőzésével fizetnének a magyar röpis lányok a vendéglátásért

Sport2019.05.31, 19:12

Nem unatkoznak a magyar női röplabda-válogatott játékosai. A szerdai Horvátország elleni vereséget követően, szombaton már Franciaországban, Harnes-ben lépnek pályára. Jan De Brandt csapatának az augusztusi végi, budapesti Európa-bajnoksára való felkészülés a fő célja, de az Európa-ligában egyszer már legyőzött francia válogatott ellen idegenben is szeretnének nyerni.

Női röpi: kikapott a magyar válogatott Horvátországban az El-ben

Sport2019.05.30, 03:21

Egy szettet tudott nyerni a magyar női röplabda-válogatott a Horvátország elleni Európa-liga csoportmeccsen. Jan De Brandt játékosai gyengén kezdtek, de a második szettben remek védekezést bemutatva kiegyenlítették a találkozót. A folytatásban azonban a horvátok javítottak a játékukon és 3-1-re megnyerték az összecsapást.

Horvátországban is győzni akar a magyar női röplabda-válogatott

Sport2019.05.29, 05:28

Megérkezett a magyar női röplabda-válogatott Varasdra, ahol szerdán Horvátország ellen játszik az Európa-liga Arany divíziójának B csoportjában. Ha győzni tudnak Szakmáry Grétáék, akkor nagy lépést tehetnek a négyes döntőbe jutás felé.

Férfi röpi: megnyerte az első meccsét a magyar válogatott az Európa-ligában

Sport2019.05.25, 20:30

A magyar férfi röplabda-válogatott is megkezdte a szereplését az Európa-Ligában. A remek első szett után Bosznia-Hercegovina csapata feléledt, de Dávid Csanád megmozdulásai átlendítették a csapatot a holtponton. A találkozó végére a bosnyákok látványosan elfáradtak, így 3-1-re Magyarország nyerte a mérkőzést.

Győzelemmel kezdett az Európa-ligában a magyar női röplabda-válogatott

Sport2019.05.25, 19:08

A magyar női röplabda-válogatott 3-1-es győzelemmel kezdett Franciaország ellen, a röplabda Európa-liga Arany csoportjában. Az első szett után még a vendég csapat volt előnyben, de utána Szakmáry vezetésével felébredt a magyar válogatott és magabiztosan megnyerte a találkozót. Jan De Brandt kapitánynak nehéz dolga lesz kialakítani az augusztus végi Európa-bajnokságra a keretet, mert szinte kivétel nélkül remekül játszott minden játékosa.

Elképesztően csinosak és nagyon magasra ugranak

Sport2019.05.25, 14:30

A magyar női röplabda-válogatott először szerepelhet házigazdaként világversenyen.

Koreából Szibériába vezet a magyar röplabdás útja

Sport2019.05.23, 17:35

A magyar válogatott Pádár Krisztián az orosz Fakel Novij Urengoj röplabdacsapatában folytatja pályafutását.

Az Európa-liga kiváló felkészülés a budapesti Eb-re

Sport2019.05.23, 15:17

Kezdődik a férfi és a női röplabda Európa-liga. Mindkét válogatott Nyíregyházán kezdi meg a szereplését a sorozatban, a férfiak Bosznia-Hercegovina, a nők Franciaország ellen játszák az első meccset.