röplabda

címke rss

Nyíregyházán nyert rangadót a Vasas

Sport2016.12.01, 19:45

A Vasas 3-0-ra győzött Nyíregyházán a női röplabda-bajnokság alapszakaszának csütörtöki rangadóján.

Női röplabda Eb: ismerős, de kemény ellenfeleket kaptunk

Sport2016.11.24, 17:29

A házigazda Azerbajdzsán csapata mellett Németország és Lengyelország nemzeti együttesével került egy csoportba a magyar női röplabda-válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon.

Messze került a BL-csoportkörtől a Békéscsaba

Sport2016.11.01, 20:41

A Linamar-Békéscsaba hazai környezetben három játszmában kikapott a cseh Agel Prostejov csapatától a női röplabda Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első, keddi mérkőzésén. A magyar együttes így rendkívül nehéz helyzetből várja a szombati visszavágót.

Így kellene megmenteni a magyar röplabdát

Sport2016.10.17, 18:52

A világon az egyik legnépszerűbb sportág a röplabda, közben itthon az utóbbi időben teljesen ellehetetlenült. A női válogatott sokszor amatőr körülmények között készülve jutott ki zsinórban kétszer is az Európa-bajnokságra. A látványsportágak több milliárdos tao-pénzekkel gazdálkodhatnak, miközben a Magyar Röplabda Szövetség éves költségvetése ennek a töredéke, holott az eredményeikkel kiérdemelték a hathatósabb támogatást.

Amatőrnek tartják a szövetséget az Eb-re kijutott röpis lányok

Sport2016.10.13, 09:57

Kicsit unják már a rántott húst a magyar női röplabda-válogatott tagjai, de így is bravúrt bravúrra halmoznak. Dobi Edináék a románok kiejtésével ismét kijutottak az Európa-bajnokságra, ez azért is nagy szó, mert a játékosok szerint amatőrként működik a Magyar Röplabda Szövetség. A válogatott tagjai megtanultak nevetni a problémákon, ez erősebbé tette őket, de komoly változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a következő lépcsőfokot is meg tudják ugrani.

Fantasztikus bravúrral jutott ki az Eb-re a női röplabda-csapat

Sport2016.10.09, 23:03

A magyar női röplabda-válogatott aranyszettben 4-1-re legyőzte a román csapatot az Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi, érdi visszavágóján, ezzel kijutott a jövő évi, grúziai és azerbajdzsáni kontinensviadalra.

Megölette, és feldaraboltatta sportolóját a klubelnök

Sport2016.10.05, 07:45

A román Valentin Ion beismerte a bíróság előtt az Európa-bajnok holland röplabdázó, Ingrid Visser és élettársa, Lodewijk Severein meggyilkolását.

Sima vereség Romániában a röplabda Eb-pótselejtezőn

Sport2016.10.01, 18:38

Kikapott a magyar női röplabda-válogatott Romániában az Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első mérkőzésén.

Kikapott a röplabda-válogatott, jöhet a magyar-román

Sport2016.09.25, 23:03

A biztos második magyar válogatott simán, három játszmában kikapott a csoportelső lengyel csapattól az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjának vasárnapi, utolsó játéknapján.

Már biztos továbbjutó a magyar válogatott

Sport2016.09.24, 17:35

Újabb győzelmének köszönhetően biztossá vált, hogy továbbjut Európa-bajnoki selejtezőcsoportjából a magyar női röplabda-válogatott. Jan De Brandt együttese szombaton az észtek felett diadalmaskodott öt játszmában.

Karnyújtásnyira az Eb-pótselejtező röplabda-válogatottunktól

Sport2016.09.23, 20:35

A magyar női röplabda-válogatott öt játszmában legyőzte Finnország együttesét a Lengyelországban zajló, második Európa-bajnoki selejtezőtorna nyitónapján, így négy mérkőzés után nyolc ponttal továbbra is a második helyen áll a csoportban. Jan de Brandt csapata szombaton az észtek ellen teheti biztossá, hogy a pótselejtezőt érő második pozíciónál nem zárja hátrébb a küzdelmeket.

Nemi erőszakért ítéltek el öt röplabdázót

Sport2016.09.20, 12:49

Több éves börtönbüntetésre ítélt nemi erőszak miatt öt kubai válogatott röplabdázót egy finn bíróság.

Lengyelországban kell kiharcolni az Eb-szereplést

Sport2016.09.18, 22:11

A házigazda magyar női röplabda-válogatott szoros mérkőzésen, négy szettben kikapott a favorit lengyel csapattól vasárnap, így a második helyen zárta a kétfelvonásos Európa-bajnoki selejtezőtorna első, érdi körét.

Győzelemmel kezdett a női röplabda-válogatott

Sport2016.09.16, 21:16

A házigazda magyar válogatott győzelemmel kezdte a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát: Jan De Brandt együttese péntek este az észtek ellen nyert négy játszmában.

Ismét csodára készülnek a magyar női röpisek

Sport2016.09.13, 15:19

A mostani és a következő hétvégén Európa-bajnoki selejtezőtornát játszik a magyar női röplabda-válogatott; péntektől házigazdaként Érden sorrendben az észtekkel, a finnekkel és a lengyelekkel találkozik.

Győzelemre vereség a spanyoloktól

Sport2016.09.11, 22:51

A magyar női röplabda-válogatott három játszmában kikapott a spanyol csapattól a két együttes érdi felkészülési mérkőzésén.

Szexi fotók posztolásában aranyérmesek a brazil röpis lányok

Sport2016.08.18, 21:02

Londonban aranyérmet nyert a brazil női röplabda-válogatott, de a hazai rendezésű olimpián nem tudták megvédeni címüket, mivel a negyeddöntőben kikaptak Kínától. A közösségi oldalakon közzétett szexi képekben viszont verhetetlenek.

Nemi erőszak miatt az olimpia helyett börtönben vannak

Sport2016.08.17, 08:08

Finnországban ül előzetes letartóztatásban az a hat kubai röplabdázó, akiket nemi erőszak vádjával tartóztattak le júliusban, és ezért nem lehetnek ott a riói olimpián.

Megtaláltuk az olimpia egyik legdögösebb sportolónőjét

Sport2016.08.15, 08:34

Minden bizonnyal Dunát lehetne rekeszteni a szebbnél szebb sportolókkal, de engedjék meg, hogy kiemeljünk egyet, akit egészen biztosan kevesen ismernek itthon. Winifer Fernandez a dominikai röplabda-válogatott kulcsjátékosa. Még csak 21 éves, de már négy éve szerepel a válogatottban.

Indulhatnak az orosz röpi- és kéziválogatottak

Sport2016.08.04, 19:33

Az orosz női kézilabda-, valamint a férfi és női röplabda-válogatott is megkapta az indulási engedélyt a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiára.

Nemi erőszakkal vádolják a kubai röplabdázókat

Sport2016.07.11, 17:24

Botrányos körülmények között ért véget a férfi röplabdázók Világligájának hétvégi, tamperei csoportköre: az olimpiára készülő kubai válogatott nyolc játékosát ugyanis nemi erőszak gyanúja miatt letartóztatták, és hatot még mindig nem engedtek el a hatóságot.

Megúszták a szerb röplabdázók az isztambuli merényletet

Sport2016.06.29, 09:15

Isztambulban, Európa harmadik legnagyobb repülőterén, kedd este hármas öngyilkos merényletet követtek el, amelyben legalább 36 ember meghalt. A támadás után nem sokkal landolt a szerb röplabda-válogatottat szállító gép, és a játékosoknak két órát még a gépen kellett tölteniük, mielőtt kimenekítették őket.

Megvédte bajnoki címét a Békéscsaba

Sport2016.04.26, 18:44

A Békéscsaba saját közönsége előtt 3-0-ra legyőzte kedden a Vasas Óbuda együttesét a női röplabda NB I döntőjében, s ezzel ugyanilyen arányban megnyerte a párharcot, valamint sorozatban harmadik bajnoki címét is.

Ilyen még nem volt a magyar röplabdában

Sport2016.04.25, 21:43

A döntő harmadik mérkőzésén is győzött a Kaposvár, ezzel megvédte címét a férfi röplabda NB I-ben. A vendég Kazincbarcika az első két találkozó után a hétfői összecsapáson sem tudott játszmát nyerni.

Alapszakaszgyőztes a Békéscsaba

Sport2016.02.26, 20:21

A Békéscsaba százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg az alapszakaszt a női röplabda Közép-európai Ligában: a magyar bajnok a regionális nemzetközi sorozat pénteki mérkőzésén hazai pályán négy szettben legyőzte a szlovén Maribort.

Röplabda: kupagyőztes a Békéscsaba

Sport2016.02.12, 21:38

A bajnoki címvédő Békéscsaba csapata fennállása során először hódította el a női röplabda Magyar Kupát, ugyanis a pénteki döntőben három - meglepően sima - játszmában legyőzte az elmúlt négy idényben kupagyőztes Vasas együttesét az Érd Arénában.

A Kaposvár nyerte a Magyar Kupát

Sport2016.02.11, 21:45

A Fino Kaposvár nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát: a somogyi együttes a csütörtöki érdi döntőben címét megvédve, rendkívül magabiztosan három játszmában győzte le a Kecskemét együttesét.

Rangadót nyert a Kecskemét

Sport2016.01.22, 00:11

A Kecskemét öt játszmában győzött a Kazincbarcika vendégeként a férfi röplabda NB I csütörtöki rangadóján.

Ez nem röplabdacsapataink napja volt

Sport2015.12.17, 21:22

A Fino Kaposvár kikapott az észt Pärnu vendégeként a férfi röplabda Challenge Kupa főtábláján, az első forduló visszavágóján, így nem jutott a 16 közé. A Békéscsaba női csapata kiesett a CEV-kupából. 

Merész! Egy szál bugyiban jótékonykodnak a röplabdás lányok

Life.hu2015.12.04, 13:40

A Birminghami Egyetem sportcsapata csakis a jó ügy miatt vállalta be a pikáns fotózást. Kellemes gyönyörködést!

A bikinis csajok túl szexi Európának

Techbázis2015.12.02, 08:21

Sem Európában, sem pedig az Egyesült Államokban nem jelenik meg a Dead or Alive Xtreme 3 című videojáték. Az ok: a programban bikinis lányok strandlabdáznak, a kiadó pedig fél a szexizmus vádjától.

Főtáblás a Vasas a Challenge Kupában

Sport2015.11.24, 21:08

A Vasas női röplabdacsapata 3-0-ra nyert az osztrák UVC Holding Graz otthonában, így kettős győzelemmel jutott tovább a Challenge Kupa selejtezőjéből.

Magyar röplabdással erősített az azeri bronzérmes

Sport2015.11.24, 16:49

Az azeri Azeryol Baku együttesében folytatja pályafutását Dobi Edina, az Európa Liga-győztes magyar női röplabda-válogatott centere.

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott röplabdázó

Sport2015.11.13, 18:06

Elszakadt a térdszalagja Sándor Renátának, a magyar női röplabda-válogatott, illetve a német MTV Allianz Stuttgart ütőjátékosának.

A szövetség hosszabbított a sikerkapitánnyal

Sport2015.11.06, 15:46

A Magyar Röplabda Szövetség elnökségének csütörtöki döntése értelmében Jan De Brandt marad a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.

Remek a sorsolása röplabda-válogatottainknak

Sport2015.10.31, 12:41

A lengyel és a finn csapat, valamint egy előselejtezőből érkező ellenfél vár a magyar női röplabda-válogatottra a 2017-es Európa-bajnokság selejtezőjében.

Történelmet írt a francia válogatott

Sport2015.10.18, 22:25

Története során először Franciaország csapata nyerte a férfi röplabda Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi döntőben három szettben jobbnak bizonyult a szlovén együttesnél.

Az olasz válogatott a bronzérmes a röplabda Eb-n

Sport2015.10.18, 21:46

A társházigazda olasz válogatott lett a harmadik a férfi röplabda Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi bronzmérkőzésen 3-1-re legyőzte a másik rendező, Bulgária nemzeti együttesét.

Győzött a Vasas a Közép-európai Ligában

Sport2015.10.15, 07:42

A Vasas Óbuda 3-1-re legyőzte a vendég Mladost Zagrebet szerdán a női röplabda Közép-európai Ligában.

Nem ment Szlovéniában a magyar röplabdacsapatoknak

Sport2015.10.13, 19:45

A Vasas női röplabdacsapata 3-0-ra kikapott a szlovén Maribor vendégeként a Közép-európai Liga keddi játéknapján. A Fatum Nyíregyháza röplabdacsapata 3-0-ra kikapott a Calcit Ljubljana vendégeként, nem jöttek be a szlovén túrák.

Magyar játékos forradalmasította a röplabdát

Sport2015.10.08, 15:47

Csütörtökön ünnepli 70. születésnapját Buzek László, aki a 60-70-es években korszakos jelentőségű újításokat honosított meg az európai röplabdasportban.

Felesleges volt lejátszani a röplabda-Eb döntőjét

Sport2015.10.05, 00:55

Az orosz válogatott megvédte címét, ugyanis a vasárnapi döntőben hátomszettes meccsen legyőzte a társrendező hollandokat a női röplabda Európa-bajnokságon Rotterdamban. Az oroszok 19. Eb-aranyukat szerezték meg.

Nem elég látványos, amit a magyar nők csinálnak?

Sport2015.10.02, 20:13

A magyar röplabda óriási sikere, hogy a női válogatott az Eb-n bejutott a legjobb 12 csapat közé. A sportág még sincs ott az öt látványcsapatsport között, így anyagilag jóval nehezebb dolga van, és úgy tűnik, ez nem is fog változni. A helyzet azért sokat javult, öt éve például a felnőttröplabdának mindösszesen hétmillió forintnyi támogatásból kellett gazdálkodnia.

A német és a belga válogatott sem jutott elődöntőbe

Sport2015.10.01, 23:25

A negyeddöntőbe jutástól a magyar csapatot elütő német válogatott nem jutott a legjobb négy közé a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.

A Dunaferr nyeretlen, a Dág továbbra is veretlen

Sport2015.10.01, 22:09

A Dág 3-0-ra győzött a Dunaferr otthonában a férfi röplabda NB I csütörtöki játéknapján.

Megcselekedték, amit megkövetelt a haza

Sport2015.09.30, 21:39

Szívesen folytatná a munkát Jan De Brandt a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitányaként, miután az együttes hatalmas bravúrral a legjobb 12 közé jutott a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Nem sikerült az újabb röplabdabravúr

Sport2015.09.30, 21:39

A magyar női röplabda-válogatott a 12. helyen fejezte be szereplését a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon. Jan De Brandt együttese ugyanis szerdán a negyeddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson három játszmában kikapott a német csapattól.

Bravúr után nagyágyú következik a röplabda-Eb-n

Sport2015.09.29, 11:43

A magyar női röplabda-válogatott szerdán 17.30 órától játszik a legjobb nyolc közé jutásért a legutóbbi Eb-n ezüstérmes német csapattal a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Tisztában voltak vele, hogy ez az év meccse

Sport2015.09.28, 20:45

Jan De Brandt szövetségi kapitány szerint a magyar női röplabda-válogatott rászolgált az azeriek felett aratott hétfő esti győzelemre, amivel kiharcolta a továbbjutást a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Európa legjobb 12 csapata közé kerültek röplabdázóink

Sport2015.09.28, 20:46

A magyar női röplabda-válogatott hétfőn az azeriek 3-1-es legyőzésével megszerezte csoportjában a harmadik, továbbjutást érő helyet a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.