romastratégia

címke rss
Németh Zsolt: Magyarország egyenlőbb ország lett a kereszténydemokrata kormányzással

Németh Zsolt: Magyarország egyenlőbb ország lett a kereszténydemokrata kormányzással

A baloldali kormányzás 2010-es leváltásával Magyarország egyenlőbb ország lett, a kereszténydemokrata kormányzás a korábbi időszaknál érezhetően jobban gondoskodik a hátrányos helyzetűekről - mondta Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja, a magyar delegáció vezetője egy a romák integrációjával foglalkozó konferencia megnyitóján, szerdán Budapesten.

Ebbe az MSZP és a Fidesz is belebukott

Itthon2015.10.02, 09:16

Tíz év után, szeptember 15-én véget ért a Roma Integrációs Évtized Program. Ne legyen lelkiismeret-furdalása, jó, ha tíz emberből kettő emlékszik rá, mi is ez valójában. A cigányok felzárkóztatását célzó stratégia ugyanis ugyanazt az utat járta be, mint a rendszerváltás óta meghirdetett összes romaprogram: hatalmas ígéretek, több évig tartó rákészülés, az eredmény pedig alig mérhető. Szakértők szerint nem is külön cigányprogramokkal kellene segíteni, hanem a központi szakpolitikáknak kellene befogadónak lenniük. 

A magyarok többsége semmit sem tud a soros EU-elnökség hat hónapjáról

Itthon2011.06.29, 14:10

Egy júniusban készített felmérés azt mutatja, hogy a megkérdezett magyarok többsége nem tud egyetlen eseményt vagy eredményt sem megnevezni a soros EU-elnökség időszakából. Magyarország szerepvállalását a válaszadók fele tartja sikeresnek, ennek ellenére az elmúlt időszak nem hozott elmozdulást az uniós tagság támogatottságában.

Elfogadták a romastratégiát az uniós kormányfők

Nagyvilág2011.06.27, 11:02

Rábólintottak az Európai Unió állam- és kormányfői arra a romastratégiára, amely a magyar biztos közereműködésével született. Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség alatt kidolgozott terv komoly esélyt ad a cigányságnak arra, hogy elismert és hasznos tagja legyen az Uniónak. 

A roma családok felében senkinek nincs munkája

Itthon2011.06.06, 09:19

A romák várható élettartama jelentősen elmarad a többség várható élettartamától, a háztartások 55 százalékának egyetlen dolgozó tagja sincs, a felnőtt korú romák pedig a teljes népességet meghaladó arányban élnek házas- vagy élettársi kapcsolatban - derül ki a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kutatásából.

Farkas Flórián sem tud a cigányoknak ingyen juttatott lakásokról

Itthon2011.05.26, 16:24

Téves az a hír, amely szerint a hátrányos helyzetű, elsősorban roma családok alanyi jogon jutnának lakáshoz - közölte Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön, aki cáfolta a Bruxinfo által közzétett neki tulajdonított mondatokat. A miniszterelnökkel létrejött megállapodás alapján arra lesz lehetőség, hogy a családok közmunka keretében újítsák fel és tegyék lakhatóvá akár saját tulajdonú, akár bérelt otthonukat.

Nem tud a kormány Farkas Flórián ingyenlakásos ötletéről

Itthon2011.05.26, 08:09

Nem a kormány nevében ígért alanyi jogon járó lakásokat a romáknak Farkas Flórián. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke a romastratégia brüsszeli bemutatása után beszélt arról, hogy alanyi jogon lakást kaphatnak azok a romák, akik iskolába adják a gyereküket és munkába állnak. A kormány szerint ez nem szerepel a 2015-ig előirányzott tervek között, de Farkas Flórián a kormány elé viheti az elképzeléseit.

Farkas Flórián: Alanyi jogon adna lakást a munkába álló romáknak a kormány

Itthon2011.05.28, 10:32

Saját jogán lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a Bruxinfonak, miután a kormány bemutatta Brüsszelben az európai uniós romastratégiához benyújtott nemzeti tervet.

Elfogadták a romastratégiát az EU szociális miniszterei

Nagyvilág2011.05.19, 20:19

Az Európai Unió szociális miniszterei elfogadták a romák befogadásáról szóló uniós keretstratégiát, amelyet hivatalosan az EU külügyminiszterei hagynak majd jóvá. A csütörtöki tanácskozáson a romák foglalkoztatása, lakhatása, egészségügyi ellátása volt a fő téma.

A magyar cigányokról volt szó az európai stratégiáról szóló londoni konferencián

Itthon2011.04.28, 00:26

A nácik idejére jellemző "veszélyes politikai folklórt" teremtenek a Jobbikhoz kötődő félkatonai szervezetek, amelyek a közrend ígéretével lépnek fel a cigányság ellen - vélte Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár Londonban. Szerinte a romák megsegítésében az a legnagyobb feladat, hogy az ügynek megnyerjék a többségi társadalmat.

Több mint százezer romának szervez munkát a kormány

Itthon2011.04.07, 20:23

Több mint százezer embernek szerveznek közmunkát, és több tízezer roma fiatalnak piacképes szakképzettséget fognak nyújtani, miután - várhatóan a jövő héten - megállapodást ír alá a kormány és az Országos Roma Önkormányzat.

Konfliktusok árnyékában ígérték meg a romák felemelkedését

Itthon2011.04.08, 10:17

Orbán Viktor munkát ígért cigányok tízezreinek, a kormány több tagja az uniós romastratégia elfogadásának felgyorsulásában bizakodott, de a magánbeszélgetésekben előkerültek a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusok is. Riport a Budapesten tartott Európai Roma Platformról.

Vándorcigányokat is támogatna az uniós romastratégia

Nagyvilág2011.04.06, 19:20

Az oktatásra helyezi a hangsúlyt és a kibukó diákoknak is adna második esélyt a magyar uniós biztos közreműködésével készített uniós romastratégiai keretterv. A terv decemberig ad időt a tagországoknak a saját nemzeti romastratégiájuk kialakítására, és átvette a Járóka Lívia EP-képviselő által készített jelentés legfontosabb javaslatát is. Most az uniós elnök Magyarországon a sor, hogy egyeztessen a stratégiáról a többi tagállammal.

Elítélné a Jobbikot a romastratégiát keveslő európai szocialista frakció

Itthon2011.04.05, 22:42

Elkészült az Európai Bizottság előterjesztése, amely a magyar uniós elnökség által kezdeményezett romastratégia alapját jelenti. A tervek szerint már nyáron elfogadhatják a stratégiát, az Európai Parlament szocialista frakciója viszont hiányolja belőle a félkatonai szervezetekre vonatkozó összehangolt fellépést, sőt a Jobbik elítélésére szólítottak fel.

Andor: Áprilisra készülhet el az uniós romastratégia

Nagyvilág2011.03.15, 22:16

Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja szerint április elejére készülhet el az uniós romastratégiája. Az azt megalapozó jelentést az Európai Parlament már elfogadta.

Befektetésként számol a cigányokkal a magyar ihletésű uniós jelentés

Nagyvilág2011.03.10, 13:20

Mindenki jól jár Európában, ha tömegesen kezdenek dolgozni a jelenleg munkanélküli romák - ez a legfőbb üzenete annak a jelentésnek, amelyet az Európai Parlament magyar roma képviselője készített. Ez a dokumentum lehet az alapja annak az egész EU-ra kiterjedő stratégiának, amelynek kidolgozását a magyar kormány is az egyik legfontosabb feladatának nevezte. A jelentés kevés konkrét ötletet fogalmaz meg, de felveti például azt, hogy a cigány diákok családtagjait is be lehetne vonni az iskolai tevékenységekbe.

Orbán: Hamarosan "felminősíthetik" Magyarországot

Gazdaság2010.12.07, 13:25

Orbán Viktor szerint a magyar kormány nem a megszokott módszerekkel igyekszik fellendíteni a gazdaságot, és időre van szükség az eredményekhez. Ugyanakkor arra számít, hogy a közeljövőben "felminősíthetik" Magyarországot.

Szembesítené a cigányokkal Európát a kormány

Itthon2010.12.08, 11:59

A magyar kormány legnagyobb szabású vállalása a januárban induló uniós elnökségre az európai romastratégia megalkotása. A francia cigánytáborok nyári felszámolását követő európai politikai és társadalmi vita mutatja, hogy a kérdés megoldása kemény dió lesz. Ezt nehezítheti, hogy az [origo] információja szerint a kormány olyan stratégia kialakításán gondolkozik, amit a tagállamoknak kötelezően végre kellene hajtaniuk.

Orbán szerint a diktatúra hatékonyabb volt a romák foglalkoztatásában

Itthon2010.11.18, 07:48

A 2011 első felében esedékes soros magyar EU-elnökségről beszélt a Le Figaro című francia napilapnak adott interjúban Orbán Viktor kormányfő. Orbán azt mondta: kénytelen megállapítani, hogy a romák képzése és foglalkoztatottsága szempontjából a diktatúra hatékonyabb volt. 

A cigánykérdéssel talált újra egymásra Orbán és Soros

Itthon2010.11.02, 10:02

Hiába támogatta Soros György a rendszerváltáskor a Fidesz alapítóit, évekkel később fagyossá vált a viszony Orbán Viktor és a világ egyik legbefolyásosabb üzletembere között. Soros alapítványának egykori munkatársai szerint az első Orbán-kormány idején szóra sem méltatták őket, most azonban az európai uniós romastratégia újra összehozta a régi szövetségeseket.

Előző
  • 1
Következő