Románia

címke rss

Ellopták egy ház teljes tetőszerkezetét Gyulafehérváron

Life.hu2023.03.06, 18:27

Egy az egyben meglovasították egy gyulafehérvári ház tetejét, a telken álló másik ingatlanról pedig fémsíneket loptak el a tolvajok. Az esetnek nincsenek tanúi, senki semmit nem vett észre. A tulajdonos tett feljelentést. 

Több mint 30 túrázón segítettek a hegyimentők egyetlen nap alatt Romániában

Nagyvilág2023.03.04, 16:26

Huszonnégy óra leforgása alatt 27 segélyhívás érkezett a Salvamont hegyimentő-szolgálathoz Romániában – közölte a szervezet.

Nem kíván részt venni az úzvölgyi temető helyreállításában a Bákó megyei prefektúra

Nagyvilág2023.03.02, 14:36

Nem kíván beavatkozni az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállításába a romániai Bákó megyei prefektúra, amely nem érzi magát illetékesnek ebben – közölte szerdán a Krónika kolozsvári magyar hírportállal az intézmény. 

Abbahagyja az edzősködést a Debrecen korábbi csatára

Sport2023.03.02, 14:13

A DVSC korábbi csatára, Marius Sumudica nagy meglepetésre bejelentette, hogy befejezi edzői pályafutását és hátat fordít a kispadnak.

Az oroszok már Románia megtámadásáról beszélnek

Nagyvilág2023.02.25, 09:54

Andrej Gurulov, orosz parlamenti képviselő ismertette egy orosz tévében a háború lehetséges alakulásának vízióját.

Csődhullám fenyegeti a román cégeket

Gazdaság2023.02.24, 10:46

Romániában a fogyasztás jelentős csökkenése, a magas infláció és a körbetartozás terjedése miatt idén minden korábbinál magasabbra emelkedhet a bajba jutott cégek száma – derül ki a Sierra Quadrant felszámoló cég elemzéséből.

Szívritmus-szabályozókat loptak ki holttestekből, majd ültettek be olyanoknak, akiknek nem is kell

Nagyvilág2023.02.18, 13:08

Romániában holttestekből eltávolított szívritmus-szabályozók újrahasznosításával üzérkedő bűnszövetkezetre csaptak le a hatóságok. A legfőbb ügyészség szombaton elrendelte a hálózat irányításával gyanúsított jászvásári orvos őrizetbe vételét.

Vadon élő medvék veszélyére figyelmezteti látogatóit a marosvásárhelyi állatkert

Nagyvilág2023.02.17, 15:11

Vadon élő medvék veszélyére figyelmezteti a látogatókat a marosvásárhelyi állatkert, egy kétbocsos anyamedve bukkant fel a napokban többször a romániai létesítmény környéken - írták felhívásukban.

Ismét földrengés volt Romániában

Nagyvilág2023.02.17, 13:08

Ismét rengett a föld Romániában. Az Országos Földfizikai Intézet szerint péntek délelőtt 11 óra 11 perckor újabb földrengést mértek Havasalföld nyugati régiójában, Olténiában - írja a Maszol.

Újabb földrengés volt Romániában

Nagyvilág2023.02.16, 09:06

Szerdán éjszaka, fél 11 tájban újabb földrengést tapasztaltak Romániában. A héten ez már a harmadik rengés a szomszédos országban.

Kiderült, mekkorák a károk a romániai földrengés után

Nagyvilág2023.02.15, 13:55

A romániai katasztrófavédelem ma reggeli adatai szerint a keddi, 5,7-es erősségű földrengés öt megye 22 települését érintette. Többen pánikrohamot kaptak, az épületekről leomló vakolatdarabok négy embert sebesítettek meg - írta a Maszol.

Ezekben az országokban várják legtöbben a földönkívüliek látogatását idén

Gazdaság2023.02.15, 14:26

Az elmúlt napokban felerősödtek a földönkívüliek látogatásával kapcsolatos elméletek, miután az Egyesült Államokban 8 napon belül négy ismeretlen repülő eszközt is lelőttek. Egy felmérésből pedig az is kiderül, mely országokban várják a legtöbben, hogy az idegenek 2023-ban ellátogatnak a Földre.

Román bíróság: törölni kell a telekkönyvből Dormánfalva tulajdonjogát az úzvölgyi magyar katonatemetőre vonatkozóan

Nagyvilág2023.02.15, 10:17

Újabb győzelem született az úzvölgyi katonatemető ügyében az erdélyi magyarság számára: a Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte a moldvai Bákó (Bacau) megyei Dormánfalva (Darmanesti) városnak a sírkert fölötti tulajdonjogát.

Riasztották Romániában a légierő vadászgépeit

Nagyvilág2023.02.14, 16:54

Egy kisméretű, 11 ezer méter magasságban haladó, mozgása alapján meteorológiai ballonnak tűnő ismeretlen légieszközt fedeztek fel kedden Románia légterében, amely miatt riasztották a légierő vadászgépeit - erősítette meg az MTI-hez is eljuttatott közleményében a román védelmi minisztérium (MAPN).

Újabb, 5,7-es erősségű földrengés történt Románia déli részén

Life.hu2023.02.14, 22:28

Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Románia déli, olténiai részét kedden délután, alig tíz kilométernyire attól a településtől, amelynek a téréségében hétfőn 5,2-es erősségű földmozgást észleltek - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).

Újabb, a tegnapinál is erősebb földrengés rázta meg Romániát

Nagyvilág2023.02.14, 15:34

Ismét földrengés volt a romániai Zsilvásárhely közelében - számolt be róla az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Földrengés volt Romániában: videón a rémisztő földmozgás

Life.hu2023.02.14, 10:49

Mérsékelt erejű földrengést észleltek hétfő délután Románia déli részén, Gorj megyében, a román Országos Földtani Intézet (INFP) első becslése szerint 5,2-es erősségű volt.

Nagy erejű földrengés volt Romániában

Nagyvilág2023.02.13, 17:29

A Román Földtani Intézet jelentése szerint földrengés rázta meg Romániát hétfőn, 17 óra előtt pár perccel. A rengést Kelet-Magyarországon is érezni lehetett.

Elképesztően sokan, 147-en hívták a hegyimentőket vasárnap Romániában

Nagyvilág2023.02.12, 22:50

Rekordszámú bevetésen vettek részt a hegyimentők az utóbbi 24 órában, a megsegített emberek közül 56-nak volt szüksége orvosi ellátásra - írja a Maszol.ro.

A román külügynek nem tetszik a székely zászló, Bukarest szerint Székelyföld nem is létezik

Nagyvilág2023.02.07, 14:22

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, közösségi oldalán a székely zászló szabad használatára buzdított. Ezért kedden a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy közölje vele: Romániában mind a húsz nemzeti kisebbség szabadon használhatja jelképeit, de az országban nem létezik „úgynevezett Székelyföld" nevű területi közigazgatási egység, amely jogalapot teremtene valamely sajátos hivatalos jelkép használatára. A románok szerint tehát Székelyföld nem is létezik, a valóság ezzel szemben az, hogy abban a régióban már a IX. század vége óta élnek magyarok, Székelyföld a mai teerületén ...

Mobiltelefonját bemérve mentettek ki egy autó csomagtartójából egy életveszélyben lévő nőt Romániában

Nagyvilág2023.02.06, 17:47

Az áldozat mobiltelefonját bemérve sikerült a román hatóságoknak megtalálniuk és még idejében kimenteniük egy elrabolt nőt, akit bántalmazója egy autó csomagtartójába zárt, elvitte egy elhagyott telekre, ahol rágyújtotta a járművet - közölte hétfőn a bukaresti rendőrfőkapitányság.

Lavina zúdult egy menedékházra a Fogarasi-havasokban

Nagyvilág2023.02.05, 09:37

Lavina zúdult egy menedékházra vasárnap hajnalban a Fogarasi-havasokban.

16 éves diákjával szexelt egy tanár Romániában, aktus közben buktak le

Nagyvilág2023.02.02, 13:38

Letartóztatták azt a 43 éves zsilvásárhelyi (Târgu Jiu) tanárt, akit az ágyban kaptak rajta egy 16 éves diáklánnyal. A rendőrség szerint a lány édesanyja nyitott rájuk szex közben, aki állítólag már hosszú ideje gyanakodott a titkos kapcsolatra – írja a Maszol.

Újraindítják az erdélyi cukorgyártást

Gazdaság2023.02.02, 12:05

Újraindják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát - nyilatkozták az Agrointel.ro szakportálnak.

Pedofil az ismert román focista

Sport2023.02.01, 17:24

Romániai lapok beszámolója szerint gyermekpornográfiával kapcsolatos ügybe keveredett az egyik legnagyobb román focitehetség, Octavian Popescu.

Igy gyalázták a sepsiszentgyörgyi focistákat a magyarellenes román szurkolók - videó

Sport2023.01.29, 17:46

A 26. percben lefújták a Sepsi OSK meccsét a román bajnokságban, mive a vendég FCU Craiova szurkolói magyarellenes rigmusokat kiabáltak végig a találkozón.

Megszökött egy teve Kolozsváron - videó

Nagyvilág2023.01.29, 13:20

Valakinek nemrég sikerült videóra vennie, ahogyan egy teve teljesen szabadon lakomázik az autóút melletti bokorból Kolozsváron, miközben haladnak el mellette az autók.

Megtalálták volna Attila sírját? Egy előkelő harcos fejedelmi sírhelyére bukkantak

Travelo2023.01.27, 09:32

Egy valószínűleg hun harcos sírjának maradványai kerültek elő Románia délkeleti részén, egy autópálya építése közben. A sír igen gazdag, többek között egy arannyal bevont, drágakövekkel kirakott kardot is találtak benne. Vajon elképzelhető, hogy Attila, a hunok királyának a sírját találták meg?

Kevesebb a medvék miatti riasztás Hargita megyében

Nagyvilág2023.01.25, 17:03

Csaknem felére csökkent tavaly a medvék lakott területen való megjelenése miatt kiadott riasztások száma Hargita megyében - számolt be a csendőrség adataira hivatkozva az Agerpres román hírügynökség.

Levágott fejű férfi gyilkosa után nyomoznak Romániában

Nagyvilág2023.01.22, 19:12

Egy 57 éves férfit azzal gyanúsítanak a román nyomozók, hogy megölte és lefejezte az egyik rokonát, akire a fia talált rá a Maszol.ro portál szerint.

Megfulladt három ember egy romániai szénbányában - videó

Nagyvilág2023.01.19, 12:41

Megfulladt három munkás a romániai Dél- Jilţ szénbányában kedden – írja a Maszol.ro

Élő sziklákat találtak Romániában, mozognak és növekednek

Tudomány2023.01.18, 13:38

Különleges szikláknak ad otthont egy romániai település, Costești; a kődarabok mintha mozognának és növekednének.

Égő házból menekítettek ki a tűzoltók egy kiskutyát: a helyszínen újra kellett éleszteni

Life.hu2023.01.09, 10:30

Egy égő házból mentettek ki a tűzoltók egy férfit és annak kiskutyáját Romániában. A férfit füstmérgezéssel szállították kórházba, a négylábút pedig a helyszínen újraélesztették. 

Szívszorító felvétel: újraélesztettek egy égő házból kimenekített kiskutyát a tűzoltók

Life.hu2023.01.08, 20:51

Az állatot egy égő házból hozták ki, miután a gazdáját már megmentették.

Filmbeillő módszerrel jutottak be románok egy zalaegerszegi műszaki áruházba - videó

Itthon2023.01.05, 16:43

Egy több európai országot is érintő lopássorozat részleteiről tartottak a rendőrök sajtótájékoztatót január 5-én, Zalaegerszegen. Egy helyi lopás miatt kezdtek el nyomozni, azonban gyorsan kiderült, hogy a határokon is átível az ügy.

Halálra gázolt a vonat egy idős nőt Szatmárnémetiben

Nagyvilág2023.01.02, 16:00

Nyolcvan év körüli idős asszonyt gázolt el a vonat hétfőn Szatmárnémetiben – tájékoztatott a Szatmár megyei rendőrség.

Letartóztatták az emberkereskedelemmel vádolt influenszer testvéreket Romániában

Nagyvilág2022.12.30, 16:51

Őrizetbe vettek a román hatóságok két brit-amerikai állampolgárságú milliomost, Andrew és Tristan Tate testvérpárt, akik Romániában élnek.

Több mint 1 millió ember vallotta magát magyarnak a romániai népszámláláson

Nagyvilág2022.12.30, 11:23

Romániában 1 millió kétezer-kétszáz személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek az idei népszámláláson, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Véget ér az olcsó tankolás kora Romániában

Gazdaság2022.12.28, 15:55

Nem hosszabbítják meg újra Romániában az üzemanyagok árkompenzációját. Az intézkedés jelentősen visszafogta a lakosság költségeit, viszont túlságosan megterhelte az államkasszát. Az árkompenzáció nélkül jelenleg a gázolaj literenkénti ára 7,11 és 7,22 lej, a benziné pedig 5,93 és 6,09 lej közötti tartományban mozog.

Aranymaszk borította a hun uralom alatt eltemetett vezér arcát

Tudomány2022.12.22, 08:23

Több mint száz aranytárggyal és a lova fejével együtt eltemetett népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel a bukaresti Vasile Parvan Régészeti Intézet kutatói a tervezett A7-es autópálya Ploiesti és Buzau közötti szakaszának nyomvonalán.

A bukaresti kormány jóváhagyta egy új gyorsforgalmi összeköttetés létesítését Románia és Magyarország között

Nagyvilág2022.12.19, 19:16

A bukaresti kormány jóváhagyta hétfői ülésén egy új gyorsforgalmi összeköttetés létesítését Románia és Magyarország között, amely a Magyarországon Békéscsabától Méhkerék felé tovább épülő (M44-es) autóút, illetve a román oldalon Nagyszalonta és határ között építendő gyorsforgalmi utat kapcsolná össze.

Itt a videó a Szeben megyei horrorbalesetről

Itthon2022.12.18, 15:55

Halálos baleset történt Szeben megyében az A1-es autópályán csütörtökön. Egy kamion átszakította a sávelválasztó szalagkorlátot, kidöntötte egy irányjelző óriástábla tartóoszlopát, végül a szemközti sávban állt meg. A sofőr szörnyethalt - írta meg a Maszol.ro.

Orbán Viktor: Energetikai megadeal

Itthon2022.12.17, 11:39

Orbán Viktor az Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül Magyarországra áramot szállító villamosenergia-hálózatról szóló szerződés aláírásáról posztolt. 

Kelemen Hunor: Felháborító és igazságtalan az osztrák vétó

Nagyvilág2022.12.16, 14:33

Szokatlanul kemény szavakkal kommentálta közösségi oldalán a Románia schengeni övezethez való csatlakozásának osztrák vétóját Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Felháborodását az Origónak adott interjúban csak megerősítette, kitérve immár a részletekre is. Szóba került az is: nagyon szeretne már egy olyan december 1-jét, amikor egyes román politikusok végre nem a magyarokkal vannak elfoglalva.

Charles Michel: Már jövőre biztosítani kell Románia és Bulgária schengeni csatlakozását

Nagyvilág2022.12.16, 00:45

Az európai uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon üdvözölték, hogy Horvátország január elsejétől a schengeni övezet teljes jogú tagjává válik, valamint hangsúlyozták, Bulgáriának és a Romániának a jövő év folyamán szintén biztosítani kell a csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez - közölte az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtök este.

Természetfeletti jelenségek játszódnak le a romániai Bermuda-háromszögben

Gazdaság2022.12.12, 14:21

A világ egyik legrejtélyesebb helye, a Hója-erdő, Kolozsvártól nyugatra található. Ez a misztikus földterület a mai napig népszerű útvonalnak számít a biciklisek és a túrázók számára. Ennek ellenére nem véletlenül nevezik Románia Bermuda-háromszögének, hiszen híres arról, hogy a látogatói gyakran, nyomtalanul eltűnnek.

Benyújtja a számlát Románia az osztrákoknak a schengeni vétóért

Nagyvilág2022.12.09, 12:59

A bukaresti turisztikai miniszter eltanácsolja a romániai turistákat az ausztriai sízéstől, sokan megszüntetik az osztrák bankoknál fenntartott számlájukat, szóba került egy 200 millió eurós havi követelés is.

Szijjártó Péter: Románia és Bulgária is megérdemelte volna a csatlakozást a schengeni övezethez

Gazdaság2022.12.09, 10:31

Románia és Bulgária megérdemelte volna a csatlakozást a schengeni övezethez, hiszen keményen védik határaikat és sokat tettek az illegális migráció megfékezése érdekében - írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.

Hatalmas olajfoltot fedeztek fel a Dunán

Nagyvilág2022.12.07, 13:31

A hatóságok kőolajfoltokat észleltek a Dunán a 936-os folyamkilométertől a Vaskapu I. vízerőmű zsilipjéig terjedő szakaszon - írja a Maszol a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) tájékoztatása alapján.

Földcsuszamlás volt a Királyhágónál, napokig tart a felújítás

Nagyvilág2022.12.06, 14:17

A magyar-román határt Kolozsvárral összekötő 1-es számú országút - E60-as európai főút - mintegy 200 méteres szakaszán három-négy napig végeznek felújítási munkálatokat, miután több helyen repedések keletkeztek az aszfaltburkolatban földcsuszamlás miatt; egyes szakaszokon korlátozzák a sebességet - számolt be a Bihar megyei hírportál, az Ebihoreanul.

Belóg egy ház az épülő stadionba Romániában - videó

Sport2022.11.29, 18:49

Évek óta tart a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) szereplő Chindia Targoviste stadionjának az újjáépítése. A havasalföldi klub otthonát decemberben avatnák föl, de a jelek szerint erre még várni kell, ráadásul kifejezetten egyedi építészeti megoldással éltek a kivitelezők.

Kiderült, hogyan szerepeltek a magyarok a szomszédos parlamentekben

Itthon2022.11.23, 10:43

Az Országház Könyvkiadó legújabb kötete az 1920 utáni külhoni magyar parlamenti képviseltre összpontosít, de a dualizmus korszaka is szóba kerül.

Részegen jelent meg az autóvezetői vizsgáján egy férfi Romániában

Nagyvilág2022.11.17, 15:00

Egy 40 éves férfi csütörtökön a dél-romániai Dolj megyében jelentkezett gyakorlati vizsgára, hogy román C típusú jogosítványt szerezzen, a probléma annyi volt ezzel, hogy részegen kísérelt meg átmenni a vizsgán.

Tonnaszámra lopták a román katonák a NATO-gépek üzemanyagát az amerikai katonai bázison

Nagyvilág2022.11.17, 09:29

A Kogălniceanu katonai támaszponton nem ez az első ilyen eset, a különbség csak annyi, hogy korábban civilek, ezúttal pedig katonák buktak le a lopással - írja a Főtér.

Szijjártó Péter: Nem a kilencedik szankciós csomaggal kellene foglalkozni

Itthon2022.11.15, 10:29

Románia felől a jövőben 2,5 millió köbméter gáz importálásra lesz lehetősége Magyarországnak, valamint zöld áram is érkezhet az országon keresztül Magyarországra - többek között erről beszélt Szijjártó Péter magyar és Bigdan Aurescu román külügyminiszter a budapesti találkozójukat követően. Magyarország támogatja Románia schengeni csatlakozását. A két ország között pedig közös kereskedelmi kamara jön létre a jövőben. 

Földrengés rázta meg csütörtök reggel Románia délkeleti részét

Life.hu2022.11.03, 16:26

5,3-as erősségű földrengés volt csütörtök reggel Románia délkeleti részén.

Földrengés volt Romániában

Nagyvilág2022.11.03, 06:58

Mérsékelt erejű földrengés rázta meg csütörtök reggel Románia délkeleti részét, amely a romániai Országos Földtani Intézet (INFP) szerint 5,3-as erősségű volt.

Koronavírus: Megjelent az omikron Amerikában terjedő BQ.1-es alváltozata Romániában

Life.hu2022.11.02, 21:40

Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsának új, Amerikában nagyon gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata: a közegészségügyi intézet (INSP) e heti összesítése szerint az országban eddig öt ilyen fertőzést azonosítottak - közölte szerdán a News.ro hírportál.

Fiatal szerelmespárt gyilkoltak meg az otthonukban Romániában

Nagyvilág2022.10.27, 13:46

Egy fiatal szerelmespár holttestét találták meg egy elhagyatott házban Romániában. A 18 éves fiút és a 16 éves barátnőjét a bérelt lakásukban ölhette meg egy férfit, majd a holttestüket kocsival egy másik városba vitte.

Kidobta az óriáskígyóit egy kukába egy nagyváradi fiatal

Nagyvilág2022.10.26, 12:05

Egy nagyváradi férfi a tömbház szemeteskukáinál hagyta megunt pitonjait. 

Szolgálati autóban szexelő rendőrt fotóztak le Romániában

Nagyvilág2022.10.25, 12:23

Szolgálati autóban szexelő rendőrt fotóztak le a romániai Vasluiban. A férfi éppen meztelenül szállt ki a mezőn parkoló autóból, amikor lebukott.

200 kilós állatot tépett szét egy medve Mikeházán

Nagyvilág2022.10.24, 16:52

Egy 150–200 kilós borjút ölt meg egy medve a Kolozs megyei Mikeházán. A ragadozót még a villanypásztor sem állította meg - írja a Maszol.

Ismét román szélsőségesek demonstráltak az úzvölgyi magyar katonatemetőben

Nagyvilág2022.10.24, 13:33

Az úzvölgyi magyar katonatemetőben önkényesen és illegálisan létrehozott román parcella „megvédésére" szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon napilap és a rá hivatkozó MTI. Ezt a reakciót a magyarellenes, szélsőséges szervezetekből vélhetően az váltotta ki, hogy idén februárban a Bákó megyei törvényszék elsőfokú ítéletében érvénytelenítette az úzvölgyi katonatemető román parcellájának az építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el. Ezzel párhuzamosan, márciusban Moinesti bírósága pedig szintén első fokon elrendelte, hogy törölni kell a telekkönyvből DDormánfalva ...

Áramütésbe halt bele egy horgász Erdélyben

Nagyvilág2022.10.23, 14:16

Egy 55 éves férfit áramütés ért Vâlcea megyében horgászás közben, meghalt – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) a romániai hírportállal, a maszol.ro-val.

Részegen a rendőrség udvaráról lopott el egy járőrautót, majd igazoltatni kezdett

Nagyvilág2022.10.21, 15:33

Péntekre virradó éjjel egy autós értesítette a nagyszebeni rendőröket, hogy egy járőrautóból kiszálló egy civil ruhás részeg férfi igazoltatta őt. Kiderült, hogy az autót nem sokkal korábban a rendőrség udvaráról lopták el - írja a Főtér.

Megerőszakoltak egy 81 éves nőt Romániában

Nagyvilág2022.10.17, 12:22

Megerőszakolt egy 81 éves nőt egy 39 éves férfi Krassó-Szörény megyében, Romániában. A támadó betörte a lakás ablakát, úgy jutott be a nő hálószobájába, ahol rátámadt az áldozatra. A férfit őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene.

Kiesett a negyedikről egy 1 éves kisfiú Petrozsényben

Itthon2022.10.15, 15:42

Magukat okolják gyerekük halálért annak a kisfiúnak a szülei, aki egy negyedik emeleti lakásból a mélybe zuhant. Édesanyja a konyhában volt, édesapja pedig a nappaliban, és egyikük sem vette észre, hogy mire készül a gyerek - írta meg a Bors a Mirror cikke alapján. 

Tonnaszám dobják ki az ételt Romániában

Gazdaság2022.10.10, 12:49

Fejenként mintegy 130 kilogramm élelmiszert dob ki a román lakosság évente, jogszabály is született a pazarlás visszaszorítására, ám nem kötelező érvényű.

Szikla zuhant egy autóra a Zsil völgyében

Itthon2022.10.02, 19:49

Szikla zuhant egy autóra vasárnap Romániában, a Déli-Kárpátokat átszelő Zsil-völgyében.

Lemondott Sorin Cimpeanu, a román kormány plágiumbotrányba keveredett minisztere

Nagyvilág2022.09.29, 21:26

Lemondott csütörtökön Sorin Cimpeanu, a román kormány plágiummal vádolt oktatási minisztere.

Így működik Soros György hálózata a közép-európai és a balkáni országokban

Nagyvilág2022.09.29, 11:24

Számos régiós országban gyakorolt érdemi befolyást a belpolitikai folyamatokra a Soros György nevével fémjelzett szervezeti háló az elmúlt évtizedekben - írja a Mandiner.

Román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat és visszavonta magyar helyettese hatásköreit Nagybánya polgármestere

Nagyvilág2022.09.25, 21:11

Román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat egy vásári kürtőskalácssütőn a hétvégi Gesztenyefesztiválon Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere, majd amikor intézkedését felülbírálva magyar helyettese eltávolíttatta onnan a román nemzeti jelképeket, bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszavonja Pap Zsolt István valamennyi alpolgármesteri hatáskörét - közölte vasárnap internetes oldalán az erdélyi Krónika című lap.

Súlyos baleset: megpördült a levegőben, majd fának csapódott egy szirénázó rendőrautó

Life.hu2022.09.24, 20:30

Szerda délután három óra után egy késeléshez riasztották a helyi rendőröket a romániai Iaşi megyében. A megkülönböztető jelzésekkel közlekedő járműnek egy autós nem adta meg az elsőbbséget, ez vezetett a karambolhoz.

Alig használnak áramot Romániában

Nagyvilág2022.09.21, 18:45

Románia aligha képes eleget tenni az Európai Bizottság áramfelhasználás csökkentésére vonatkozó ajánlásának egyszerűen azért, mert jelenleg is keleti szomszédunknál a legalacsonyabb az egy főre jutó fogyasztás – számolt be róla a Magyar Nemzet.

Már havazik ebben a szomszédos országban: húsz helyszínre riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt

Life.hu2022.09.19, 20:33

Bukarestben vasárnap több mint húsz helyszínre riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt. Vasárnap több helyütt már havazott is.

Nem az a kérdés, hogy történnek-e újabb katasztrófák, hanem az, hogy mikor

Itthon2022.09.16, 20:31

Az Origo megkeresésére reagálva a Tisza erdélyi mellékfolyóinak a szennyezettségéről nyilatkozott dr. Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár, az ELTE TTK Szerves Kémiai Tanszékének vendégkutatója, a Fibervar Kft. startup cég vezetője. Hantz Péter mondanivalóját kiegészítette dr. Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, akadémikus, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának a vezetője. Hantz véleménye szerint „az országos román politikában rendkívül gazdag kultúrája van a látszatcselekvésnek, a nemtörődömségnek és a hazudozásnak". Az erdélyi magyar kutató állítása alapján „a helyi környezetvédelmi hivatalokban, vagy akár ...

Elutasította a román tanfelügyelőség a marosvásárhelyi magyar középiskola újraalapítását

Nagyvilág2022.09.14, 14:39

Nem adta beleegyezését a Maros megyei román tanfelügyelőség a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozásához, az intézmény az oktatási minisztérium átiratára hivatkozva törvényellenesnek tartja a marosvásárhelyi önkormányzat vonatkozó határozatát. A marosvásárhelyi magyar iskolát az Orbán-kormány segítségével alapíthatták újra 2018-ban, miután első alkalommal 2017-ben bezáratták azt a román hatóságok. Az ügy azonban idén májusban előlről kezdődött, miután a román Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében érvénytelenítette a magyar katolikus iskola létrehozását elrendelő miniszteri határozatot. 

Egy autó előtt szaladt a Kolozs megyei úton egy medve - videó

Nagyvilág2022.09.13, 15:29

Vasárnap este 10 óra környékén medvét láttak a Kolozs megyei Kecseden Romániában.

Végleges: a magyar sakkozó, Rapport Richárd román színekben folytatja

Sport2022.09.04, 20:08

A magyar sakknagymester Rapport Richárd román színekben sakkozik tovább.

Iskolai magyar osztályok költöztetési kísérlete keltett feszültségeket Nagyváradon

Nagyvilág2022.09.02, 17:30

Egy vegyes iskola magyar osztályainak a sikertelen elköltöztetési kísérlete keltett indulatokat pár nappal a tanévkezdés előtt Nagyváradon - közölte pénteken az Ebihoreanul.ro portál.

Nem működhet önálló magyar óvoda Bánffyhunyadon

Nagyvilág2022.08.31, 14:06

Arról ír a Krónika című erdélyi magyar napilap, hogy a Kolozs megyei, román többségű bánffyhunyadi tanácsa elutasította a magyar kormánypénzből épült óvodának az önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését. Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, bukaresti parlamenti képviselő a történtekről a következőképpen vélekedik: „a tanácsülést megelőző hetekben kialakított közhangulat nyomásgyakorlása azt a sajnálatos helyzetet eredményezte, amelyben a helyi közösség érdekeit háttérbe szorította a Ceaușescu-rezsim soviniszta retorikáját idéző magyarellenes, uszító sajtókampány. Az RMDSZ helyi és megyei képviselői az Erdélyi Reformátuus ...