Román Nemzeti Bank

címke rss

Továbbra sem számít forintárfolyamot a Román Nemzeti Bank

Magyarország nem stratégiai partnere Romániának és jelenleg a Magyarországgal forintban lebonyolított tranzakciók mértéke annyira jelentéktelen, hogy egyelőre feleslegesnek tűnik a lej-forint árfolyam kalkulációjának bevezetése - jelentette ki Mugur Stet, a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője. Hazánk Románia negyedik legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közötti kereskedelmi forgalom nagysága tavaly megközelítette a 900 millió dollárt.

Szigorúbb román feltételek az OTP-nek

Archívum2002.09.12, 18:25

A magyar OTP csak mellékszereplőként vehet részt a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjában - derült ki azokból az új feltételekből, amelyeket csütörtökön Mihai Bogza, a Roman Nemzeti Bank (BNR) alkormányzója ismertetett. A román jegybank olyan pénzintézetre vár, amely a világ 50 legnagyobb bankja közé tartozik, és már korábban is működött a térségben. A BCR iránt az OTP egy, a Bank Austria Creditanstalttal közösen létrehozott konzorcium tagjaként érdeklődik.

Csökkent a román folyómérleghiány

Gazdaság2003.01.24, 13:57

A tavalyi év első tizenegy hónapjában 1,291 milliárd dollár volt a román folyómérleg hiánya, az egy évvel korábbi 1,833 milliárd dollár helyett - áll a Román Nemzeti Bank pénteki közleményében.

Félmilliárd dolláros román kötvénykibocsátás

Gazdaság2003.02.20, 18:38

Románia 500 millió dollár erejéig akar kötvényt kibocsátani a nemzetközi tőkepiacon az első félévben, a költségvetési hiány részleges fedezésére - mondta a Román Nemzeti Bank kormányzóhelyettese, Cristian Popa csütörtökön.

Bemutatták az új lejbankjegyeket

Gazdaság2005.04.21, 17:07

A Román Nemzeti Bank bemutatta a július 1-jétől forgalomba kerülő bankjegyeket. Az erős lej bevezetése nyomán hat bankjegy, valamint négy érme kerül forgalomba.

Aratnak a bankok Rom�ni�ban

Gazdaság2006.03.31, 16:25

Jelent�sen b�v�lt a lakoss�gi hitelfelv�tel, �s gyarapszik a vezet� bankok profitja Rom�ni�ban - der�l ki a Rom�n Nemzeti Bank p�nteken nyilv�noss�gra hozott adataib�l.

Aratnak a bankok Romániában

Archívum2006.04.01, 00:12

Jelentősen bővült a lakossági hitelfelvétel és gyarapszik a vezető bankok profitja Romániában - derül ki a Román Nemzeti Bankban pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.

Románia még nem növeli az alapkamatot

Archívum2006.09.27, 16:43

A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdai kamatértekezletén változatlanul hagyta irányadó, úgynevezett pénzügypolitikai kamatát. Az alapkamat így változatlanul 8,75 százalékos.

Legkésőbb 2014-ben lesz román euró

Archívum2007.05.17, 11:46

Románia 2010-2012 között csatlakozna az  európai átváltási mechanizmushoz - jelentette be csütörtökön a Román Nemzeti Bank elnöke, Mugur Isarescu egy bukaresti pénzügyi tanácskozáson. Az euróövezeti csatlakozást hivatalosan 2014-re tervezik.

Nem változott a román GDP előrejelzés

Archívum2008.03.21, 12:39

A román kormány gazdasági előrejelző bizottsága (CNP) a tavaszi előzetes előrejelzésében is 6,5 százalékos GDP-növekedést jósol idénre, csakúgy, mint utoljára szeptemberben tette, annak ellenére, hogy az év elejéről már ismert adatok támogatnák az előrejelzés javítását, idézte a bizottság elnökét, Ion Ghizdeanut a Rompres hírügynökség pénteken.  

Előző
  • 1
  • 2
Következő