római katona

címke rss
A rómaiak parittyája majdnem olyan halálos volt, mint egy Magnum

A rómaiak parittyája majdnem olyan halálos volt, mint egy Magnum

Skócia egy megerősített dombján úgy 1900 évvel ez előtt egy római sereg támadta meg a helyi harcosokat. A rómaiak többek között parittyával elhajított ólomgolyókat is bevetettek. A közelmúltban elvégzett kísérletek szerint ezek megállító ereje vetekedett a modern .44 Magnum revolverekével.

Már a római katonák is obszcén „graffitiket” hagytak hátra

Tudomány2019.03.01, 15:18

A római katonák által, több mint 1800 évvel ezelőtt készített "graffitik" háromdimenziós dokumentálását kezdték meg a régészek Észak-Angliában, Hadrianus falánál.

Ezüstöt bányásztak a római katonák, aztán felgyújtották a helyet

Tudomány2023.02.22, 11:28

A frankfurti Goethe Egyetem régészei két római katonai tábort tártak fel Bad Ems városának közelében, a németországi Rajna-Vidék-Pflaz tartományban. A felszín alatti jellegzetességekre utaló jeleket először 2016-ban azonosították egy sor termésnyom alapján, ami a terület drónos fényképezéssel történő felméréséhez és geomágneses kutatáshoz vezetett.

Fürdőztek, házi állatot tarthattak, sőt kapcsolatuk is lehetett a római katonáknak

Tudomány2023.10.06, 19:10

Félelmet nem ismerő. Fegyelmezett. Legyőzhetetlen. Egy hadigép – a tulajdonságok, amelyek szinte mitológiai jelképpé emelték a római legionáriusokat, akik nélkül a Római Birodalom nem lett volna képes fenntartani több évszázados uralmát. De vajon kik álltak legionáriusnak? Mik voltak az álmaik és hogyan teltek a mindennapjaik? Ezt a különleges témát és a mítosz mögött álló embert mutatja be az Egy római katona igazi élete című kétrészes dokumentumfilm is, amely nálunk 2023. október 8-án és 15-én vasárnap 21 órakor debütál a Viasat History műsorán. Kiderül, hogy a katonák nem csak a harcnak éltek – a közelmúlt ásatási eredményei alappján ...

Előző
  • 1
Következő