római császár

címke rss

Augustus római császár olyan jóképű volt, mint Daniel Craig: rekonstruálták az arcát

Life.hu2023.10.10, 14:45

Rekonstruálták Augustus római császár arcát és kiderült, hogy olyan jóképű volt, mint Daniel Craig. 

Ebben a magánszínházban maga Nero római császár is színpadra állt

Tudomány2023.07.28, 11:20

A római felügyelőség által végzett ásatások során feltárták a Fheatrum Neroni, tehát a Nero római császár által az olaszországi Rómában építtetett magánszínház maradványait. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, Néró volt az ötödik római, és a Julius-Claudius dinasztia utolsó császára, aki Krisztus után 54-től a 68-ban bekövetkezett haláláig uralkodott.

A római császár, aki újjáépíttette a lerombolt pogány templomokat

Tudomány2023.06.26, 10:17

Ezerhétszázhatvan éve, 363. június 26-án halt meg Julianus római császár, aki utoljára tett kísérletet a kereszténység visszaszorítására és az ősi vallási hagyományok visszaállítására, ezért kapta az utókortól az „apostata", azaz hitehagyott melléknevet.

Színházi előadásként figyelték kétezer éve egy borászat működését

Tudomány2023.04.18, 16:46

Kétezer éves római borászatot tárt fel egy régészcsapat az olasz fővárosban, ami új betekintést nyújt a mezőgazdaság ókori római kulturális jelentőségébe az ókori Rómában. A felfedezés a vinotéka azon szerepéről is mesél, amelyet a társadalom legmagasabb rétegei számára nyújtott a szórakozás egyik formájaként.

Ezért hunyt el olyan kevés római császár természetes módon

Tudomány2021.10.18, 19:01

Egy új matematikai mintát azonosítottak a tudósok a római császárok korai és gyakran erőszakos haláleseteiben: egy olyan törvényszerűséget, amely számos befolyásos uralkodó sorsát leírja, akik egy egész birodalmat irányítottak, majd hirtelen elhunytak.

Szokatlan római kori maradványokat találtak Nagy-Britanniában

Tudomány2021.04.14, 18:30

Nagy-Britanniában, de talán az egész egykori Római Birodalom területén egyedülálló római kori maradványokat fedeztek fel az angliai Észak-Yorkshire-ben, egy scarborough-i építkezésen.

A rómaiak ezüsttel fizethettek a nyugalmukért a császárnak

Tudomány2020.12.03, 15:25

Egy különös, ókori görög feliratra bukkantak a kutatók, amely a Krisztus után a második századból származik és lényegében egy homályosan megfogalmazott készpénzajándék köszönőlevele. A felirat megörökítette az egyik római császár szavait, aki ennek tanúsága szerint ezüstöt fogadott el egy várostól, amely így próbálta bizonyítani hűségét.

Vajon tényleg a nap segítségével jelölték ki egykor az ókori utcát?

Tudomány2020.04.29, 18:19

Az olaszországi Torino városában a kutatók különös jelenségre lettek figyelmesek: azt látták, hogy a felkelő nap évente néhány napig tökéletesen igazodik a város egyik fő utcájához, amelyet időszámításunk előtt 28 körül építettek. De vajon mi állhat a rejtély hátterében?

Így néz ki Putyin, mint római császár

Nagyvilág2015.05.17, 21:01

Vlagyimir Putyint római császárként ábrázoló mellszobrot lepleztek le az orosz elnök szülővárosának, Szentpétervárnak a közelében. 

Előző
  • 1
Következő