Roma Sajtóközpont

címke rss

Kérhetnek nem roma gyereket az örökbefogadók

Itthon2004.11.17, 13:23

Hiába törvénytelen, hogy az állami gondozásba került gyerekek etnikai hovatartozását nyilvántartják, a hazai gyermekvédelmi rendszerben informális módon továbbra is szűrik az örökbe fogadható gyerekeket. A Roma Sajtóközpont munkatársai két nagyvárosban jelentkeztek örökbe fogadó szülőként. A beszélgetések során kiderült, hogy a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok munkatársai különbséget tesznek roma és nem roma gyerekek között.

Pontosítják a romákról szóló előítéletes etikatankönyvet

Itthon2004.09.23, 18:56

Pontosítja az Apáczai Kiadó a gondozásában megjelent etikakönyv romákról szóló részét - közölte Esztergályos Jenő, a kiadó vezetője csütörtökön. A roma etnikumról szóló részt tovább pontosítjuk, finomítjuk, de természetesen nem veszzük ki az etikakönyvünkből - írta közleményében Esztergályos.

Gyerekeket oltanak hepatitis A ellen

Itthon2004.09.03, 16:23

Több mint 1500 hajdúböszörményi óvodást és általános iskolást oltanak be hepatitis A vírus ellen. A fertőző májgyulladás április óta 34 megbetegedést okozott a városban, a kötelező védőoltást azonban csak az iskolakezdés miatt rendelték el. A fertőzés gócát eddig nem sikerült megállapítani. A Roma Sajtóközpont felhívta a figyelmet, hogy csak romák betegedtek meg a járványos májgyulladásban, mert a cigánytelepen rendkívül rosszak a higiénés körülmények.

Gondatlan emberölés gyanújával vizsgálják a rendőri akciót

Itthon2004.07.27, 17:25

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Bács-Kiskun Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a vasárnap este, egy kecskeméti rendőri intézkedés során elhunyt fiatal férfi ügyében. A menekülő fiút egy rendőr leteperte, a földre szorította, majd pár perc múlva észlelte, hogy nem mozdul. A boncolás alapján teljesen kizárható, hogy homok eltömítette volna a vasárnap este elfogásakor meghalt férfi légútjait és ettől megfulladt volna. Az áldozat barátja, aki szemtanúja volt az esetnek, úgy emlékszik, a fiú az életéért könyörgött, de a rendőr nem engedte el.

Életéért könyörgött a rendőri akció közben meghalt férfi

Itthon2004.07.26, 17:23

Szívbeteg volt az elfogása közben vasárnap este Kecskeméten meghalt 19 éves körözött férfi - az igazságügyi orvos szakértők előzetes véleménye szerint. Ennek ellenére felfüggesztették beosztásából az intézkedő rendőrt. A Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint a férfi bátyja azt állítja, hogy öccse nem volt szívbeteg, öt éve orvosnál sem járt.

Portált indított a Roma Sajtóközpont

Techbázis2004.04.14, 14:44

Elindította saját internetes oldalát a Roma Sajtóközpont (RSK) - tájékoztatta szerdán Tóth Andrea főszerkesztő az MTI-t. Az információk a www.rroma.hu cím alatt érhetők el.

Szégyenbódéban kapják a segélyt a putnoki romák

Itthon2004.03.10, 16:55

A borsodi Putnokon arra panaszkodnak a romák, hogy a postás nem házhoz viszi a nekik járó kiegészítő családi pótlékot, hanem a város közepén felállított szégyenbódéban kell felvenniük - írja a Magyar Hírlap. A romák szerdán aláírásgyűjtésbe kezdtek a "szégyenbódé" ellen. A város jegyzője szerint nincs megkülönböztetés a településen, azért nem viszik házhoz a pénzt, hogy a romák hamarabb megkapják a városközpontban. Ugyanakkor az Igazságügy Minisztérium antidiszkriminzációs hálózata is arra szólította fel a várost, hogy "ne tegye közszemlére"  a segélyre várókat.

Vizsgálják a buta, lopós cigányokról szóló tankönyvet

Itthon2004.01.12, 16:59

Az egri Eszterházy Károly Főiskola rektora vizsgálatot indít egy szöveggyűjtemény miatt, melyben a cigányokat butának, iszákosnak és lopásra hajlamos embereknek állították be. A főiskolán ebben a félévben nem használják a botrányt okozó, az intézmény tanárai által szerkesztett romológiai tankönyvet. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a tankönyv betiltását követeli, a kisebbségi ombudsman pedig vizsgálatot indított.

Törvénysértő szöveggel nyomoz a rendőrség

Itthon2003.06.25, 08:29

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda az Országos Rendőr-főkapitányhoz fordult, mert a rendőrség honlapján egyes gyanusítottaknál továbbra is feltüntetik vélt etnikai hovatartozásukat. Bár a múlt héten a rendőrség szóvivője azt mondta, törölteti a törvénysértő felhívásokat, a jogellenes szövegek továbbra is olvashatók az oldalon.

Romák sterilizálásával vádolnak orvosokat

Itthon2003.05.21, 11:36

Az egri Markhot Ferenc Kórház szülészeti osztályán valóban külön kórteremben helyezik el a roma kismamákat - derül ki a Roma Sajtóközpont által készített rejtett felvételekből. A központ egyik nem roma munkatársa magát kismamának kiadva felkereste a kórházat, és az egyik nővér elmondta neki, van kijelölt kórterem a romáknak. Európai Roma Jogok Központja (ERRC) márciusban készített egy felmérést roma asszonyok között, melyből kiderült: több cigányasszonyt jogszabálysértő módon sterilizáltak orvosaik.